jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

BUÉK 2011

2010 utolsó napján csípős, csontig maró hideg fogadott minket. Nem szívesen merészkedik ki az ember ilyenkor az odujából, viszont ma búcsuztatjuk a 2010-es évet és köszöntjük a sorban következőt, 2011-et. Meg kell hát mozdulni, de mi csak módjával. Viszont én azért kimerészkedtem a hidegre, és megint játszogattam a gépemmel. Csodálatos kristálypáncélt öltött magára a vidék. A Mecsek ilyenkor gyönyörű szép lehet, de a lakótelep látványa sem kutya.

Néhány kép társaságában köszöntöm az Újesztendőt. Szóval BUÉK Kedves Olvasóim!

2010 - Óévbúcsúztató

Vajon hogyan lehet összefoglalni egy év történéseit, érzéseit, hangulatait? Nem könnyű feladat, ám én mégis csak megpróbálkozom megbirkózni vele. Az év vége felé ott marad az utóíz a számban, ami sok mindent elárul az óévről. Mi marad 2010 után? Sok kesernyés cukorkát akartak a számba erőltetni, de nekem mégis tartalmas, karakteres zamatok jutnak az eszembe róla. Akadtak nehézségek, persze, azok folytonosan jelen vannak, különben nem lenne feladat a számodra, de Te felelsz azért, hogyan veszed az akadályokat. Azt sem szabad elfeledni, hogy minden Te érted van, a látszólag jó és a látszólag rossz is. A két pólus valójában összetartozik. Ha okulsz a rád mért hatásokból, csak jól jöhetsz ki a megteremtett helyzetekből.

Fiunk bölcsődébe ment a tavasszal, elindult a társadalmi beágyazódás egyenetlen útján. Kellett neki ez az élmény, hiszen szereti a gyermek társaságot, szüksége van a találkozásokra. Már a bölcsődébe való beiratkozás is kész sziszifuszi munka, nem kis segítség kellett ahhoz, hogy gyermekünk a lakásunk közelében lévő bölcsődébe tavasszal elkezdhesse társadalmi életét. Erőfeszítéseink végül sikerrel jártak, hiszen jó közösségbe került, olyan helyre, ahova szívesen jár, így nem okozott különösebb problémát neki az anyától történő elválás.

Anya közben a munka világába kívánt visszatérni, ahol nem fogadták jó szívvel. Ez egy igen általános probléma szerintem ma. A munkaerőpiacon a gyermek csak kolonc, felesleges ballaszt. A munkahelyváltásra irányuló hatalmas erőfeszítések végül nem vezettek eredményre, év végére kicsit a kedv is elernyedt. Akkor megtudtuk, hogy miért is az történik, ami történt. Márk is tudja már, hogy kistestvér érkezik valamikor a jövő év nyarának derekán. Nem vettük számba ezt a szituációt, de eredetileg így képzeltük el családunk alakulását, ha más körülmények között, de végül szépen lassan örülünk a dolgok ilyetén alakulásának. Mondom, hogy minden értelmet nyer.

A munkahelyen általánossá vált a kényelmetlen érzet, a bizonytalanság, sok arcon látom ezt. Mindezért a külső hatásoknak való túlzott alárendelés a felelős, azaz a magunk hülyesége. Nagyon észnél kell lenni, hogy mennyire engedi be az ember magába a közelben ólálkodó elkedvtelenítő hatásokat. Folyamatosan azon dolgozom, hogy lerázzam magamról a szükségtelen nyűgöt. Nem egyszerű feladat, de semmi szükség nincs arra, hogy hazavigyem és otthon az asztalra pakoljam a rám aggatott meglepi csomagokat, mint valami jóféle portékát. Hiszen nem az. Az az igazság, hogy nem mindig sikerül a nyűgmentesítés, de általánosságban talán elmondható, hogy a kétségbeesés nem uralkodott el rajtam. Ha túltelítetté válok, szükség van egy jó alapos tisztításra. Például egy séta a Havi-hegyen, egy hét játszóterezés a fiammal, vagy egy színházi est Pesten.

Balatonra idén is kevésszer jutottunk el, de kellemes volt pár napot eltölteni Püspökszentlászlón, illetve Bonyhádon a Villa Weberben vagy egy napot Eszéken csellengeni, a Mami kertjében való esztergomi vendégeskedésünk pedig mély nyomokat hagyott bennünk. Villány persze rendszeres úti cél volt ebben az évben is, Szekszárd felé félúton is oda találtunk, szép számmal akadtak (Kvassay Vylyan, Fritsch, Polgár), akikhez hosszabb időre betértünk, és voltak olyanok is, akikhez csak épp bekukkantottunk.

Barátaink szinte mind szaporodnak, ezért a találkozók egyre ritkábbá váltak, de legalább jobban megbecsüljük ezeket az együttléteket. Amit nem akarunk, az szerintem nem vész el. Sokszor a legnagyobb távolság tartja a legközelebb egymáshoz az embereket. Az új találkozások pedig mindig felismerhetővé teszik a csodát, ami mellett hajlamosak vagyunk elmenni. Elég egy drótos ember, egy műhelynyi medvebirtokos, vagy egy csapat lökött fészbúk-rajongó, és máris jól érzi magát az ember.

Szabadidőmben meg olvasok és blogolok, amíg megtehetem, olykor meg fotózom is. Néha még furcsa fizetség is jár ezért, például egy kiadótól szabadon könyveket válogathatok, cserébe csak írnom kell róla, olykor pedig borral díjazzák amatőr fényképeimet. Azt sem felejtem el, hogy végre nyertek a spanyolok is, hiszen ez már járt nekik.

Pécsről sok minden lehetett hallani ebben az évben. Legtöbbször akkor volt hangos a sajtó, ha balhét akart. Én itt élek, tudom, hogy nem volt tiszta ez az EKF-es ügy, de a végeredménynek én speciel örülök. Persze lehetne mondani, hogy nem volt ez akkora durranás, mint amekkora lehetett volna. Mások biztosan jobban csinálták volna, nekem viszont tetszett ahogy szépült a város, ahogy a nyáron megtelt embertömeggel. Kevés programra volt időm eljutni, de azokkal elégedett voltam. A Tudásközpontnak és a Kodály Központnak pedig nagyon örülök. Eltört egy vízvezeték? Időnként mindenhol eldugul egy cső, megtelik a puttony. Sok maszlagtól kell megszabadulni az embernek. Túlzott idealista vagyok? Lehetséges, de miért érezzem tudatosan rosszul magam, ha tehetek éppen ellenkezőleg is. Szóval akkor milyen is volt 2010?

Vörösiszap-mentes Új Esztendőt Kívánok Minden Olvasómnak!

Mozilátogatás 2010-ben

sorszám dátum filmcím rendező mozi
1. 2010.01.15. Nibelung lakópark Mundruczó Kornél ApollóArt (16 mm)
2. 2010.01.16. Avatar James Cameron Cinema City (5.)
3. 2010.02.20. Egek ura Jason Reitman Cinema City (9.)
4. 2010.03.05. A fehér szalag Michael Haneke ApollóArt (Super 8)
5. 2010.03.18. Bibliotheque Pascal Hajdu Szabolcs ApollóArt (16 mm)
6. 2010.05.22. Czukor-Show Dömötör Tamás Uránia
7. 2010.07.08. A tetovált lány Niels Arden Oplev ApollóArt (16 mm)
8. 2010.07.24. Eredet Christopher Nolan Cinema City (3.)
9. 2010.08.28. Élek és szeretek Alvaro Pastor, Antonio Naharro ApollóArt (Super 8)
10. 2010.09.22. Szelíd teremtés Mundruczó Kornél ApollóArt (Super 8)
11. 2010.10.05. Pál Adrienn Kocsis Ágnes Uránia
12. 2010.10.09. Vespa Gróo Diána ApollóArt (Super 8)
13. 2010.10.14. Az idegen Feo Aladag ApollóArt (16 mm)
14. 2010.10.31. Méz Semih Kaplanoglu ApollóArt (Super 8)
15. 2010.11.26. Harry Potter és a Halál ereklyéi 7/1. David Yates Cinema City (6.)
16. 2010.02.03. Ünnepek után Radu Muntean ApollóArt (Super 8)
17. 2010.12.26. Utódodra ütök Paul Weitz Cinema City (2.)

2010-es színházlátogatások

2010-ben kevesebb színház jutott részül, mint az elmúlt években, de azért panaszkodásra okom nem lehet:

  1. 2010. 02. 09. William Shakespeare: III. Richárd (Csiszár Imre); Pécsi Nemzeti Színház – PNSZ Nagyszínpad
  2. 2010. 02. 25. Hamlet W.S. (Schilling Árpád); Krétakör Színház, Budapest – Pécsi Harmadik Színház
  3. 2010. 06. 07. Olt Tamás: A lélek sorsa – zenés játék Radnóti Miklósról (Olt Tamás); Móricz Zsigmond Színgáz, Nyíregyháza – Pécsi Horvát Színház (POSzT off)
  4. 2010. 06. 08. Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Máté Gábor); Katona József Színház, Budapest – PNSZ Kamaraszínház (POSzT off)
  5. 2010. 06. 09. Csörgess meg! mobil revü színészekre és telefonokra (Máté Gábor); Gárdonyi Géza Színház, Eger – PNSZ Nagyszínpad (POSzT verseny)
  6. 2010. 06. 11. Gianina Cărbunariu: 20/20 (Gianina Cărbunariu); Yorick Stúdió, Marosvásárhely & dramAcum, Bukarest – PNSZ Kamaraszínház (POSzT verseny)
  7. 2010. 06. 18. Vaszilij Szigarjev: Guppi (Szikora János); Pécsi Szabadtári Játékok – Pécs, Anna Udvar
  8. 2010. 09. 25. Csehov: Három nővér (Andrei Şerban); Nemzeti Színház, Budapest – Nemzeti Színház Nagyszínpad
  9. 2010. 10. 26. Csehov: Három nővér (Tompa Gábor); Kolozsvári Állami Magyar Színház – PNSZ Nagyszínpad (PHSZ „határtalan város, határtalan színház”)
  10. 2010. 11. 18. Pintér Béla - Darvas Benedek: Parasztopera (Mohácsi János); Pécsi Nemzeti Színház – PNSZ Kamaraszínház (POSzT off)

2010 legjei 2. rész - Filmek

Minden év végén elkészítek egy számadást azokról az alkotásokról, amelyek nagy hatással voltak rám. 2010 sem kivétel ez alól. Nehéz a sorrend felállítása, mégis kísérletet tettem rá. Természetesen ne vegyük azért kőbe vésett sorrendnek az alábbi listát, könnyen előfordulhat, hogy egyesek helyet cserélnének, ha még egyszer átgondolnám az egészet, de valahol pontot kell tenni a sor végére, erre pedig az év vége kiválóan alkalmas.

Nézzük, mi a helyzet a filmes élmények területén:

1. Radu Muntean: Ünnepek után (2010)

„Az Ünnepek után története önmagában véve banális szerelmi háromszög sztori, a nagyszerűsége éppen ezért a részletekben rejlik. A film nyitójelenetében Paul és Raluca szerelmi légyottját követő évődését láthatjuk. Csupa ismerős intim mozdulat, amelyről az ember önmagára ismer. Egyszerűen olyan, mintha valaki bekamerázta volna a hálószobámat.”

2. Feo Aladag: Az idegen (2010)

„A nézőben egészen a film befejezéséig él a remény, hogy a család belátja helyzete tarthatatlanságát. Tulajdonképpen éppen ez történik, de nem reményeink szerint alakulnak a dolgok. Feo Aladag nem kegyelmez a dönteni képtelen Umaynak, így a tragikus végkifejlet elkerülhetetlenné válik. A rendezőnő olyannyira ügyesen csavarja meg a történet befejezését, hogy a néző először még hisz egy csöndes, heppiendszerű zárás lehetőségében, ezért váratlanul éri a végkifejlet.”

3. Kocsis Ágnes: Pál Adrienn (2010)

„Az ember alaptermészete, hogy szereti a titkokat, nem véletlen, hogy a detektívtörténet az egyik legnépszerűbb műfaj. A Pál Adriennben is belemegyünk a játékba: nézzük meg, ki is ez a Pál Adrienn. Az idő előrehaladtával aztán Piroskával együtt egyre inkább elbizonytalanodunk. Vajon valóban létezett Pál Adrienn? Ha létezett is, tényleg Piroska barátnője volt? Ha jóban voltak ők ketten, biztosan lélektársi kapcsolatról beszélhetünk esetükben? Fontos egyáltalán mindez?”

4. Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal (2010)

„A mese az, ami megszabadít, eltávolít a való világtól. Mona is a saját meséjén keresztül ébred rá arra, hogy a lányáért felelősséggel tartozik, és vele kell lennie. A film utolsó képkockái az Ikea és hasonszőrű társaik által berendezett látszatvilágunkra irányítják a figyelmet. Ennek filmes megjelenítése a filmművészet nagyszerű pillanatai közé tartozik.”

5. Scott Cooper: Crazy Heart (2009)

„A Crazy Heart fontos film az Amerikai Kultúráról, hiszen a Country világa maga Amerika. A filmben elhangzó dalok szívbemarkolóan gyönyörűek, akár egy Leonard Cohen dal, a zeneszámok szövegei pedig tökéletesen illusztrálják Bad történetét. Az egyik nagy erénye a filmnek, hogy a színészek (elsősorban Jeff Bridges és Colin Farrell) saját hangjukon szólaltatják meg a betétdalokat.”

6. Götz Spielmann: Revans (2008)

„A film képi megjelenítése nem hivalkodó, nincsen benne hatásvadász elem, a kamera jobbára mozdulatlan, egyszerű, precíz beállításokat rögzít. A Revans érdekes párdarabja Park Chan-wook Oldboyának. Mindkét film a végzet krónikása, különbözőségük hivalkodásra hajlamukban mutatkozik meg. Az osztrák és a koreai modell ebben a tekintetben ugyanazon kérdés megközelítésének két végpontját jelenti. Az előbbi a bergmani, míg az utóbbi a tarantínói utat választja.”

7. Darren Aronofsky: Black Swan (2010)

„Amennyire Randynek sincs esélye a ringen kívül sikereket elérnie, egy basáskodó anya elvárásainak súlyos terhe alatt, és egy kegyetlen sikerkovács mellett Nina számára sincs más hely az önmegvalósításra, mint a színpad. Az önmegvalósítás persze mindkét esetben egyben önpusztítás is, hiszen a végletekig feszített művészi indulat elpattintja az élet utolsó szikráját. Randy és Nina így válnak végső soron az önfeláldozás ikonjaivá. Önmaguk feláldozása maga az elhivatott művészi pillanat.”

8. Nicolas Winding Refn: Pusher trilógia (1996-2004-2005)

„Refn ugyanis sokkal inkább az emberi drámára helyezi a hangsúlyt, mintsem a bűn magasztos élettörténetére. Refn filmjei nem a bűn megdicsőülésének folyamatát fogják meg, hanem a bűnös alvilági figurák helyzetéből adódó elengedhetetlen bukást hangsúlyozzák. A Pusher-trilógia minden egyes része ugyanarról mesél, az ember szerepéről a bűn világában.”

9. Michael Haneke: A fehér szalag (2009)

„Elfojtott emberi érzelmek, szigorú nevelési rend, fojtogató gyerekkor, terror szülte fejlődés, a szellem szabadságának se híre, se hamva. A szabadságra vágyó szellem előbb-utóbb feszegetni kezdi határait, de az akadályok miatt csak deformált alakban léphet túl önmagán. A társadalom felé a rend által megkívánt arcát mutatja, de mihelyst háttal áll nekünk, tombolni kezd. Az eredő tisztaság bepiszkolódott, a ránk aggatott jelek sem téveszthetnek meg senkit. Itt gyökerezhet mindaz, ami a XX. század későbbi történelmét meghatározta, ahogy a film befejezése az I. világháború kitörésének hírével fenyegetően is figyelmünkbe ajánlja ezt a tényt.”

10. Roman Polanski: Szellemíró (2010)

„A The Ghost Writer hibátlan hitchcocki thriller, és mivel a film noir stílusjegyeit is hordozza, a rendező életművében a Kínai negyedhez áll a legközelebb, bár a Kés a vízben, az Iszonyat vagy A lakó klausztrofób légköre is tetten érhető benne. A külvilágtól elzárt ex-elnöki rezidencia kékes színű ikea környezetében magányosan olvasó szellemíró alakja, aki látszólag kényelmesen és nyugodtan tevékenykedik, miközben valahonnan, nem tudni honnan, közeleg valami fenyegető, a mester kézjegye a munkán. Olyan ez, mint amikor a festő dedikálja alkotását.”

2010 legjei 1. rész - Olvasmányok

Minden év végén elkészítek egy számadást azokról az alkotásokról, amelyek nagy hatással voltak rám. 2010 sem kivétel ez alól. Nehéz a sorrend felállítása, mégis kísérletet tettem rá. Természetesen ne vegyük azért kőbe vésett sorrendnek az alábbi listát, könnyen előfordulhat, hogy egyesek helyet cserélnének, ha még egyszer átgondolnám az egészet, de valahol pontot kell tenni a sor végére, erre pedig az év vége kiválóan alkalmas.

Nézzük először, mi a helyzet az olvasmányélmények területén:

1. Orhan Pamuk: Az Ártatlanság Múzeuma

„Az Ártatlanság Múzeuma ugyanis nem más, mint Isztambul regénye. A tárgyak, hangulatok, utcák, terek, kávéházak, séták, hangok, arcok, mozdulatok szövetéből a Boszporusz-parti világváros egykor volt arca domborodik ki. Ha az író szerzői múltjában támpontot akarunk keresni az új regény kapcsán, azt is mondhatnánk, hogy a legújabb könyv a Hó és az Isztambul összhangjának esszenciális teremtménye, amely a Hó politikai vonulatától szerencsésen távol tartja magát.”

2. Kazuo Ishiguro: Napok romjai

„A Napok romjai esetében film és írott mű is nagyszerűen működik, ritka az olyan alkotás, amelyről ez elmondható. A regény egy stílusbravúr. Szinte hihetetlen, hogy azt egy japán származású ember írta, aki se nem született angol, se nem tüke japán. Valószínűleg egyszerűen az írói zseni okán lett ilyen költőien szép és felkavaró a regény. Ivory és csapata pedig megmutatta, hogyan lehet tökéletes adaptálni a vászonra az írott alapművet. A film nemcsak hogy messzemenőkig hű marad a regényhez, de a filmnyelv segítségével elvégez egy finomhangolást is rajta, amely által megteremti saját, a könyvtől független egzisztenciáját.”

3. Vlagyimir Szorokin: A jég

„A Jég szektája látszólag úgy épül fel, mint egy totalitárius rendszer, és bár Szorokin végigvezeti szereplőit a náci és a kommunista rezsim egész történetén, nem egy újabb erőszakszervezetről van itt szó. Sokkal inkább az elveszett paradicsom megtalálásának reménye vezeti hőseit. A Szív Testvérisége nem elvakult szektatagok, cselekedetük a Végtelenes Isteni Boldogság keresésére irányul.”

4. Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

„Audrey Niffenegger regénye egy science fiction elem beemelésével képes megteremteni azt a közeget, amely által jól körülírható a szerelem, két ember közötti érzelmi kapcsolat természetrajza. Clare és Henry története ugyanis élesen világít rá egyrészt a szerelem időtlenségére (most és mindenkor, itt és mindenütt), másrészt az itt és most megélésének fontosságára.”

5. Herta Müller: A róka volt a vadász

„Herta Müller hátborzongatóan pontos képet fest a mindennapokban jelenlévő fenyegetettségről. Mindezt anélkül fogja meg, hogy a terror testet öltött alakja közvetlenül elénk állna, ezt csak apró momentumokban mutatja be egy baráti társaság által összeeszkábált dal okán kipattant belbiztonsági nyomozás pillanatfelvételein.”

6. Horváth Viktor: Török tükör

„A regény szerkezetét tekintve rövid, novellaszerű részekre tagozódik, amelyek erős koherens egységet alkotnak egymással, ugyanakkor viszont lehetőséget teremtenek az idős narrátornak arra, hogy emlékein keresztül tanulságot vonjon le ifjúkori cselekedeteiről, a múlt történéseiről. Minden egyes kisebb rész rendszerint egy tanulságot és egy Korán-idézetet tartalmaz, mellyel a regény szereplőit az Allah által előre megalkotott világrend és az egyéni cselekvési szabadság viszonyrendszerében helyezi el, kijelölve a korabeli ember létezésének kulturális keresztmetszetét.”

7. A. S. Byatt: Mindenem

„A Mindenem, ahogy alcíme is mondja, regényes történet, de nem egyszerű romantikus mese, hanem izgalmas irodalomtörténeti nyomozással megspékelt egzisztencialista dráma. A számtalan idézet, csak angolhonban érthető irodalmi utalás ellenére a magyar olvasónak is élvezetes olvasmány. A befejezés pedig gyönyörűen reflektál a mindent tudni vágyó kutató elme hajthatatlan törekvésére, és egyben csöndes katarzisban rakja az „I”-re a pontot.”

8. Stieg Larsson: A tetovált lány

„A film a gyilkossági történetre fókuszál és a főszereplő kínos oknyomozására jóval kevesebb hangsúlyt helyez. A Wennerström ügy a regény kerettörténete, amely Blomkvist igazi ügye, a Harriet Vanger utáni nyomozás csak izgalmas mellékzönge. Nem rónám ezt ugyanakkor a film rovására, mert kézenfekvő megoldás volt a gyilkossági szál kiemelése a könyvből, amelyet Oplev és csapata magas színvonal meg is oldott. Mindenesetre a könyv összetettsége igazolja azt, hogy a filmes tudás birtokában is érdemes Stieg Larsson regényét kézbe venni.”

9. Samanta Schweblin: A madárevő

„Schweblin letisztult, lecsupaszított nyelvet használ, sehol egy felesleges szó, sehol egy dísz, amely dicséretet követelne a szövegnek, és éppen ettől a visszafogottságától, ettől az alázatától válik ez az irodalom értékessé. Schweblin sokat sejtet, de nem árul el semmit, ám végig fut a hátadon a hideg, amikor leesik a tantusz. Mintha Edgar Allen Poe-t olvasnám mai köntösben. A hétköznapi keveredik a szürreálissal, a misztikummal, és ettől válik abszurddá ez a világ, amellett, hogy tudjuk, nagyon is valóságos képet fest rólunk.”

10. Cormac McCarthy: Az út

„Az emberi szívbe belehasít a kőhideg szél, nincs egy reményt adó napsugár sem a szürke égen. Miben bízhat az ember e vidéken? Mi hajthatja előbbre napról-napra? A nő, az anya már feladta, nem akart tovább e világ részese lenni. Ha rajta múlt volna, a fiút is magával viszi. A gyermek, a fiú sosem ismerte az egykorvolt világot, ő a világégés utáni kor szülötte. Ő a tűz, amely fellobbanthatja újra a tartalmat adó szeretetet a kietlen vidéken.”

Ünnepi filmmustra

Joe Wright: A szólista (2008)

Steve Lopez (Robert Downey Jr.) újságíró élesre töltött szimattal jár-kel a világban, mert olyan történeteket keres, amelyeket a nyilvánosság elé tárhat. Steve Lopez ezzel szerzett hírnevet már magának a múltban is, hivatása mások történetének feltárása. Egy nap felfedezi Nathaniel Anthony Ayerst (Jamie Foxx), aki Beethoven szobrának tövében egy elnyűtt hegedű maradék húrjain szólaltatja meg a mester egyik zeneművét. Lopez érdekesnek találja Nathaniel történetét, aki egykor komolyzenei őstehetség volt, később azonban ismeretlen okok miatt hajléktalanná vált, jelenleg pedig fedél és barát nélkül rója Los Angeles utcáit. Otthona és egyetlen társa a zene. Lopez első cikke hatására egy idős asszony felajánlja Nathanielnek egykori hangszerét, egy csellót. Lopez a zene iránti szertettel próbálja meg a konszolidált társadalmi keretek közé csalni a zenészt, ám Lopeznek rá kell jönnie, hogy ez nem egy olyan sztori, ahol ő hozza a megváltást, legalábbis nem olyan formában, ahogyan ő azt elképzelte.

A Steve Lopez által megírt igaz történet meglehetősen halk maradt a hollywoodi filmtermésben, pedig Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés) meglepően mértéktartó filmet alkotott. A két nagyszerű színésznek és a rendezői koncepciónak köszönhetően sikerült elkerülni a történetben benne rejlő giccshatást, ehelyett egy finom hangvételű filmet kaptunk, amely tele van valódi emberi érzelmekkel és vállalható tanulsággal, amit egyszer már Antoine de Saint-Exupéry is megírt A kis hercegben, tudniillik, hogy „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Lopez tanulsága ez, ami fontosabb mindenféle anyagi jónál.

David Fincher: A közösségi háló (2010)

Mark Zuckerberg (Jessie Eisenberg) az oka annak, hogy emberek milliói nap, mint nap órákra a számítógépük elé szegeződnek, és az elektronikus hálón szövik tovább társadalmi kapcsolataikat. Hollywood egykori fenegyereke, mára már konszolidálódott nagy mestere, David Fincher ezúttal a Facebook keletkezéstörténetének nyomába vetette magát.

Zuckerberg a dicsőség eljövetele előtt vagy közben szemben találta magát egykori barátaival, akik szerint a csajozási szándékból született Facebook nem csak az Ő szellemi terméke, sőt mi több, hozott anyagból dolgozott, azaz lopott. Persze kőkemény anyagi javakról van itten szó, no meg az Egot baszogató presztízsről. Az efféle játszmákban igazából senki sem szimpatikus figura, de szó sincs arról, hogy mindenki abszolút negatív hős lenne. Szánnivaló figurákkal találkozunk, akik között a legelárvultabb a világ egyik milliárdosává lett alulszocializált szuperzsenije.

A közösségi háló című film vérprofi munka, minden a helyén van benne. Nem csak egy szokásos karriertörténetet láthatunk, hanem egy modern Shakespeare utánérzést, ahol a Király köré szerveződött udvartartás szépen lassan, de szisztematikusan felmorzsolódik. Hiába lesz ugyanakkor A közösségi háló a jövő év elejei hollywoodi díjkiosztók egyik kedvence, az maximum Finchernek fog szólni. A közösségi háló számomra érdektelen marad, mert túl nagy távolságot teremt önmaga és a néző között, az eltúlzott hidegség által viszont a mű attól a szellemtől fosztja meg magát, amely vonzóvá tenné magát a nézők szívében.

Paul Weitz: Utódodra ütök (2010)

Sosem szerettem az üres hollywoodi viccelődést, ezúttal még is arra adtam a fejem, hogy megnézzek, sőt fizessek azért, hogy megnézzek egy ilyen filmet. A Beckur és a Byrnes család életével 2000-ben ismerkedtünk meg. Az Apádra ütök és a Vejedre ütök (2004) után a stáb idén piacra dobta a sorozat immár harmadik részét.

Greg-nek ezúttal azt kell be bizonyítania, hogy ő az úr a házban, mivel csak ezzel érdemelheti ki – Jack elhalálozása esetén – hogy átvegye a családi ügyek vitelében az irányító- és ellenőrző szerepet. Persze Jack bizalmatlan hozzáállása és Greg szerencsétlenkedése ismét megkavarja az állóvizet, és jönnek a félreértések, a kémkedések, a titkos hadműveletek, és a csattanós végső összecsapás após és vej között.

Sajnos az Utódodra ütök osztja a hollywoodi vígjátékok sorsát, azaz vajmi keveset lehet nevetni rajta, pedig Byrnes család morcos és gyanakvó após figurája (Robert De Niro) és a Beckur család végletekig egzaltált fiúgyermeke (Ben Stiller) közötti torzsalkodás kezdetben jó móka volt, különösen a sorozat második darabja volt vicces, na jó persze csak hollywoodi viszonylatban. A harmadik opus viszont ugyanazt a bőrt húzza le harmadszor is, előveszi a régi poénokat és egy-két ügyes megoldáson kívül a már ismerős helyzeteket kapjuk vissza sótlan fűszerezésben.

Aronofsky tükördarabjai [A pankrátor (2008) és a Fekete hattyú (2010)]

Darren Aronofsky két legutóbbi filmje, A pankrátor és a Fekete hattyú ugyanarról, a művészi átlényegülés mindent elsöprő erejéről beszél. A rendező két munkája egymás tükördarabjai. A kiöregedett, elgyötört külsejű Randy (a férfi oldal) és a fiatal, ártatlanul szép Nina (a női oldal) látszat önmaguk ellentétes pólusát keresik. Számukra nem létezik más, mint a tökéletesség pillanata, amely mindent maga mögé utasít.

Randy "Ram" Robinson (Mickey Rourke) felett eljárt az idő, valaha ünnepelt showman, pankrátor volt, aki a nyolcvanas években élte virágkorát. Mára már szűk körben gyűri tovább testét és az ellenfeleket. Az egyik mérkőzése után teste összecsuklik, a kórházban ébred fel. Szívinfarktus a diagnózis, és a versenyzés nem ajánlott többé. Randy húsbolti eladóként próbálja felfogni a felfoghatatlan, miközben a magánéletét is igyekszik rendbe tenni: leszbikus lányával, Stephanie-vel (Evan Rachel Wood) akarja a szülő-gyermek kapcsolatot újraéleszteni, és szerelmes Cassidybe (Marisa Tomei), az éjszakai mulató sztriptíz táncosnőjébe. Randy azonban egy átmulatott éjszaka balsorsú következményei miatt ráébred, hogy csak egyetlen világ létezik, amelyben ő létezni tud, és a józanész, az orvosi javallatok ellenére, a régmúlt győzelem húszéves évfordulójának napján ringbe száll egykori ellenfele, Ayatollah ellen…

Nina Sayers (Natalie Portman) a fiatal, törékeny balerina életének minden percét a New York-i balett tölti ki, abba nem fér bele sem család, sem szerelem. Keményen, testi épségét sem kímélve képzi magát, hogy elérje a mozdulatok tökéletességét. Thomas Leroy (Vincent Cassel) úgy dönt, hogy az új szezon nyitányaként A hattyúk tavát rendezi színpadra, és az elsőszámú balerina, Beth MacIntyre (Winona Ryder) helyett egy új főszereplőt keres. A tehetséges Ninára tökéletesen illik a fehér hattyú szerepe, ám a fekete hattyú bujasága sehogy sem fér meg ártatlan szépségével, akit azonban Lily (Mila Kunis) képes megjeleníteni lehengerlően. A kiválasztott balerinának azonban nem kevesebb feladattal kell megbirkózni, mint egyszerre kell megformáznia az ártatlan, törékeny fehér és a vad, csábító fekete hattyút. Végül Ninára esik a vezető választása, akiben egymásnak feszül a két pólus…

A Pankrátor a húsról – legyen az egy pankrátor durva teste, egy táncosnő kívánnivaló meztelensége, vagy 20 deka párizsi – és az annak börtönébe zárt emberi szellemről szól.  A test evilági megjelenésünk egyetlen bizonyítéka, egyben szellemünk legnagyobb korlátja. A pankrátor halkszavú, minimalista, letisztult képvilágú realista kamaradarab, amelynek nagy erénye a pankráció világának illúziómentes bemutatása. Megfigyelhetjük, ahogy a bunyósok a mérkőzés előtt megbeszélik a koreográfiát, majd a mérkőzések közben összekacsintanak, ugyanakkor látjuk az összeszabdalt, véres testeket… A pankrátorok ugyanis valódi előadóművészek, akik a testüket bocsátják áruba, csakúgy, mint az éjszakai lokálok táncosnői. Művészetük a hús mindenható használatában mutatkozik meg.

A Fekete hattyú a fekete és fehér szín vetélkedéséből megszülető pszichothrillerbe oltott barokk dráma. Aronofsky legújabb filmje még mélyebbre ás az emberi bensőben, mint A pankrátor. Ninának nem a testét kell legyőznie, hanem fel kell kutatnia lelkének sötét oldalát, mert csak így képes tökéletesen megformálnia a szerepét.

Amennyire Randynek sincs esélye a ringen kívül sikereket elérnie, úgy egy basáskodó anya elvárásainak súlyos terhe alatt, és egy kegyetlen sikerkovács mellett Nina számára sincs más hely az önmegvalósításra, mint a színpad. Az önmegvalósítás mindkét esetben egyben önpusztítás is, hiszen a végletekig feszített művészi indulat elpattintja az élet utolsó szikráját. Randy és Nina így válnak végső soron az önfeláldozás ikonjaivá. Önmaguk feláldozása maga az elhivatott művészi pillanat.

Aronofsky mesterművei természetesen nem létezhetnének az embert próbáló színészi teljesítmények nélkül. Miközben mindkét film tele van zseniális színészi alakításokkal, külön említést érdemelnek a filmek főszereplői. A pankrátor maga Mickey Rourke, nélküle nem létezhetne a film, Natalie Portman pedig levetkőzte gyermekes báját és a tehetség örök ígéretét, valódi színésznővé formálta Nina szerepe. Aronofsky pedig Hollywood egyik komoly, izgalmas alkotója lett, már csak az a kérdés, az Álomgyár mennyire értékeli stílusát.

Karácsonyi Üzenet olvasóimnak

Mielőtt férj és apa lettem, társadalmi felelőtlenségem teljes tudatában rengeteget szerettem járkálni a városban, látszólag céltalanul. Mentem, amerre a lábam vitt. Régi barátomat kerestem magamban, a Csendet, jó vele beszélgetni. Szerettem levetkőzni civilizációink egyik legnagyobb betegségét, a rohanást, amely nem képes senkire és semmire sem odafigyelni.

Férj és apa vagyok most már, az ilyen alkalmak olyan ritkák, mint a fehér holló. Félre értés ne essék, nem cserélném le családomat semmiféle csöndes mélabúra, de olykor, amint teheti az ember, venni kell a fáradtságot, hogy szellőztessen egyet az ember, mert olykor találkozni kell önmagunkkal.

Az elmúlt hétvégén, miután leesett a hó, nyakamba vettem a várost. Miközben kicsiny családom az ebéd utáni sziesztáját töltötte, felballagtam kedvenc szakrális helyemre, a Havihegyre. Nem kerestem a tömegközlekedés adta kényelmet, magamhoz vettem egy kevés forralt bort a Kossuth téri karácsonyi bazárban, és átverekedtem magam a belvároson, majd felcaplattam a Felső Havi utcán.

A Havi-hegyi Kápolna és környéke duzzad az energiától, egy-két óra alatt feltöltődik az ember. Sosem jártam még arra, amikor hólepel takarta be a tájat, vagy csak nem emlékszem rá. Magammal vittem fotómasinámat, és játszottam egy keveset. Jól esett a Játék a friss, ropogós levegőben.

Az idei évben megint csak feketébe öltözik a Karácsony, de előtte egy kicsit azért a tél szebb arca is nálunk vendégeskedett. Én pedig elkaptam vendégünket egy-egy pillanatra. Aki erre téved, és benéz hozzám, annak (azoknak) ezekkel a képekkel kívánok Áldott és Békés Karácsonyi Ünnepeket.

Ferdinand von Schirach: Bűnös? - 11 meglepő bűnügyi történet; Partvonal Kiadó, Budapest, 2010

Egy nyugalmazott orvos nem tudja betartani feleségének tett ígéretét, és ezért használatba lépteti a házi fejszét, néhány fiatal egy betörés során egy ősi japán csésze birtokába kerül, amely miatt csúnya halált halnak néhányan az alvilágban, egy korty fertőzött víz egy testvérpár tragédiájához vezet, az Abou Fataris család legkisebb tagja mesébe illő módon kicselezi az igazságszolgáltatást, egy fiatal férfi a kelet-európából menekült, prostituált kedves ágyában elhunyt politikust féltésből feldarabolja, egy egyetemista lány szerelemből eladja a testét, hogy barátjának segítsen adósságait törleszteni, a pályaudvaron egy ismeretlen kilétű férfi szenvtelen arccal teszi élettelenné a rátámadó suhancokat, a gróf fia birkákat öl és kivájja a szemüket, miközben eltűnik egy lány is, az emberi hibából vagy talán a sors furcsa játékából adódóan egy teremőr egész életét ugyanabban a múzeumi teremben tölti el, és ennek következményeit egy kisplasztika lesz kénytelen elviselni, a szerelem olykor olyannyira elviselhetetlen, hogy szinte megennénk a másikat, a hányattatott sorsú férfi bankot rabol, hogy visszatérjen szerettei közé.

11 meglepő bűnügyi történet, amelyek ugyan nem szokványosak, de nem is rugaszkodnak el a valóságtól. Ferdinand von Schirach német sztárügyvéd a jog és igazság határait feszegeti. 11 olyan történetet hozott el nekünk, amelyben nem elég a törvény betűjének pontos ismerete, és kiderül az is, hogy az írott jog önmagában nem képes igazságot szolgáltatni. Ezekből a történetekből látszik igazán, hogy a jogászi hivatás gyakorlása mekkora felelősséggel jár. Von Schirach történetei mindemellett arra is rávilágítanak, hogy a jog mennyire tehetetlen tud lenni, hiszen ezek az esetek olyan helyzeteket tárnak fel, amikor a jogi keretek kevésnek bizonyulnak, mert a jog tételes alkalmazása mellett az emberiesség, az empátia értékelése is fontos lenne a bűnösség kérdésének megválaszolásában, ahhoz hogy az igazságosság a lehető legteljesebb mértékben megvalósuljon. Valljuk be, hogy ez ma szinte lehetetlen, mindenesetre ember feletti figyelmet követel. Ebből fakadóan von Schirach történetei kissé mesébe illőek, de az én nézőpontomból szemlélve lényegük nem az igazságtartalmukban, hanem a jelenséglátó esszenciájukban rejlik.

Ferdinand von Schirach talán nem véletlen választotta a jogi hivatást, egy olyan nagyapával, mint Baldur von Schirach, akit náci háborús bűnösként Nürnbergben elítéltek, nem lehetett könnyű szembesülni. Ferdinand azonban nem menekült el a családi kötelék elől, inkább elébe ment a problémának, és hivatása lett a bűnösség és felelősség logikájának megértése. Nem véletlen, hogy olyan esetgyűjteményt rakott össze nekünk, amelyeket nem lehet egyszerűen megválaszolni.

Von Schirach nem tudja és nem is akarja (tegyük hozzá nem is kell) levetkőzni a hivatását, láthatóan objektivitásra törekszik, ezért is írásai szikár, világos, egyszerű nyelven szólalnak meg, olykor-olykor túl egyszerűen, de az esetek többségében tetten érhető bennük az irodalom. Von Schirach megpróbálja feltárna az esetek hátterét, a vélhetően méretes akták hivatalos iratait közérthető nyelvre fordítja, azok lényegét pár oldalas irodalmi műbe sűríti. Az írásokban von Schirach a bűnről morfondírozik, hétköznapi emberekről mesél, amelyek közülünk valók, amelyek akár mi is lehetnénk, nem érdeklik őt a pszichopaták, a többszörös vagy különös visszaesők, a megrögzött bűnözök, esendő embereket lát, akiknek nem ott a helyük, mégis odakeverednek az igazságszolgáltatás színe elé. Ez a legnagyobb feladat, ilyenkor embernek lenni, úgy ítélkezni. Nem minden történet végződik jól, van ahol csak a csöndes szomorú tanulság marad, de szerencsére akadnak meseszerű emberi történetek (egyik kedvencem a záróakkord, Az etióp című írás). A történetek azonban abban közösek, hogy megértessük velünk, jobban figyeljük meg az érem két oldalát, és azután szóljunk. Ne ítélkezzünk, csak figyeljünk.