jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Szubjektív POSzT 2012 - 2. rész

A XII. POSzTról benyomások maradtak bennem: rabul ejtők vagy elgondolkoztatóak. Néhány off esemény kivételével négy versenyelőadáson voltam jelen, amelyet a magyar színházi élet meghatározó budapesti társulatai jegyeztek.

*

Heinrich von Kleist műve nyomán készült Sütő András drámája, ezt hozta el Pécsre a Nemzeti Színház. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja egyén és hatalom konfliktusos viszonyát boncolgatja, az önkényes jogfosztás elleni tiltakozás alapvető emberi szükségletére és jogosságára hívja fel a figyelmet.

Kolhaas Mihály köztiszteletben álló polgár, jellemes kereskedő, szerető férj és apa. Semmi mást nem akar, csak békében élni önmagával és a legfőbb hatalommal, földivel és égivel egyaránt. Szeretné boldognak látni feleségét és gyermekét, gyönyörködni kíván lovaiban. Komolyan hiszi, hogy az igazságtalanság megszüntetése után elégtétel kap. Az isteni hatalom földi letéteményese, az uralkodó ugyanis betartatja az írott törvényeket, amelyre a társadalom épül.

Vajon a „törvény bácsi” az egyénnek szolgáltat igazságot vagy a társadalmi rendet stabilizálja? Az igényérvényesítés sziszifuszi munka. Nincs oly hatalmas vagyon, amely beindítaná az igazságszolgáltatás nehézkes gépezetét. Amikor a hatalom elorozza két szép, fekete paripáját, Kolhaas – hite szerint – bízik a törvény érvényesülésében. Ügyvédet fogad, s kérvénnyel folyamodik a fejedelemhez: vizsgálja és ítélje meg a helyi elöljárók vérlázító önkényeskedését.

A feleség halála, amely véletlen (!) következménye egy túlbuzgó testőr ostoba tettének, végleg kicsapja Kolhaas Mihálynál a biztosítékot. A béketűrő és istenfélő ember egyszerre önbíráskodásba kezd. Nem kíméli a hatalom álszent napszámosait, akik pöffeszkedve magukat azonosítják az igazsággal. A ló ügye körüli huzakodás persze csak alkalmas ürügy arra, hogy maga szerezzen érvényt igazának. A véres tettével azonban saját érvényességét szünteti meg. A törvényes rend csak úgy állhat helyre, ha magára a törvénysértő Kolhaasra is lesújt. Igazságtétele tehát pürrhoszi győzelem.

Znamenák István rendezése enyhén átdolgozott szövegen alapul és elsősorban a színészi játékra támaszkodik. Az előadás jelmezeivel nem hivalkodik, s csak a legszükségesebb térelemeket és díszlettárgyakat használja. Az üres teret egyedül a plafonra vetített tájkép ellensúlyozza.

Szarvas József hihető alakítást nyújt a törvénytisztelő, naiv kereskedő szerepében, ám radikális fordulata kevésbé kiérlelt. Hevér Gábor Nagelschmidtje erőtlen partizánnak mutatkozik, míg a jogi csűrcsavarok cinikus ismerőjeként Rába Roland Müllere emlékezetesebb. Blaskó Péter megformálásában Luther tekintélyt parancsoló, ám szerepe nincs szervesen beágyazva a történetbe. A hatalom haramiáit alakítók derék munkát végeznek, akárcsak a többi szereplő. Az előadás témája érdekfeszítő, mégsem csap igazán a néző arcába. Korrekt munka.

*

Ambrus Mária és Zsótér Sándor újrafordította, átdolgozta, újraírta Tennessee Williams talán leghíresebb drámáját. A változást a Radnóti Színház előadásának címe is jelzi: Vágyvillamos – így egybeírva.

Kiiktatták a darab amerikaiságát, telerakták mai utalásokkal. Az eredeti cselekményt lecsupaszították, meghatározatlan térbe és időbe helyezték el. Az alkotók átiratában a Nagymező utca – azaz a „Pesti Broadway”, ahol maga a Radnóti Színház is található – nincs is olyan messze New Orleanstól.

A kétszintes díszlet (Ambrus Mária munkája ez is) egyszerre formázza meg egy belvárosi lakás csupasz szobabelsőit és egy bérház üres udvarát. A külső összeér a belsővel, egymásra vetül a színpadon. Kellékeket az alkotók gyakorlatilag nem használnak, viszont ötletesen kezelik a teret. A légkondi külső egysége kültéri padként is funkcionál, a ház előtti pincelejáró akár bőrönd is. Benedek Mari tűzpiros, élénk kék és retrósárga színekben pompázó jelmezei a szürke közegből kitörni próbáló emberi igyekezetet mintázzák.

Zsótér rendezése egy helyreállítási kísérletet mutat be. Blanche azért toppan be váratlanul húga, Stella otthonába, mert regenerálódni szeretne. Elkótyavetyélte a családi birtokot, eljátszotta a jó hírnevét, ám visszanyerné az emberi méltóságát. Szeretné, ha végre szeretné valaki. Múltja azonban bőrébe égetett billog, sehogy sem tud elkopni. Képtelen szembenézni a valósággal, hogy természete sok tekintetben elviselhetetlenné teszi.

Az alkotók négy főszereplő közötti kapcsolatrendszerre redukálták a történetet, de Zsótér egyértelműen Blanche alakjára koncentrál. A nőt frusztrálja a zajos világ, nem látja, hogyan lehetne benne élni. Konfliktusában azonban egyedül marad a világgal szemben, mert a többiek sokkal egyszerűbben fogják fel az életet. Csak önmagára képes figyelni, a körülötte levőkből csak annyit és azt lát, amely pillanatnyi lelki állapota láttatni enged. Kováts Adél fájdalmasan szépen mutatja meg, ahogyan Blanche felszámolja önmagát. Totális az átlényegülése (még a tapsrend alatt is benne marad a szerepben), a színpadon valami egészen nagyszerű születik.

Mindenki más kétdimenziós figura. Schneider Zoltán nagyszerűen alakítja a gátlásosan érzelmes Mitchet. Petrik Andrea megbocsájtóan próbálja szeretni férjét és nővérét is. Wéber Kata sokkal inkább hallatszik, mint látszik a színpadon. Martin Márta mexikói nője és Formán Bálint pénzbeszedője a szenvtelen és értetlen külvilágot hozza be a színpadra.

Csányi Sándor formálja meg a nyers ösztönlény Stanley Kowalskit, aki égbekiáltóan ellenpontozza a nő törékenységét, bizonytalanságát, érzékenységét. Komoly csatát vív Blanche-sal az élet birtoklásáért, a „fürdőszoba használatért”. Stanley jelenléte – a rendezői koncepció értelmében – az amerikai eredetihez képest azonban kevésbé hangsúlyos.

A Radnóti szikár előadása pontosan fogalmazza meg a szerencsétlen sorsok kilátástalan küzdelmét. Humánus, rengeteg érzelem van benne, ám szerencsére hiányzik belőle a túlzó szentimentalizmus.

*

A cikk az olvassbele.com oldalán olvasható.

Szubjektív POSzT 2012 - 1. rész

Idén is a Király utca és a Színház tér volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó központi találkozóhelye. A kísérőprogramok ugyan behálózták a város legfontosabb köztereit, sőt idén először a Zsolnay Kulturális Negyedben is területet foglaltak maguknak, a kulturális gócpontok összekapcsolása mégsem tűnt maradéktalanul sikeresnek. Megnyugtató azonban, hogy a fesztivál látogatóinak zöme csodálattal beszél Pécs vendégszeretetéről. Ezt erősítette meg számomra a válogatók beszélgetése, amelynek véletlenül voltam fültanúja az egyik előadás szünetében.

Nem vállalkozhatom arra, hogy akár a fesztivál egészéről, akár a versenyprogram válogatásának minőségéről komplex véleményt alkossak, mivel nem láthattam mindent. A XII. POSzTról inkább benyomások maradtak bennem: rabul ejtők vagy elgondolkoztatóak. Néhány off esemény kivételével négy versenyelőadáson voltam jelen, amelyet a magyar színházi élet meghatározó budapesti társulatai jegyeztek.

*

A Vígszínház előadása fülsértő lármával és jókora kavarodással indul. Jelmezek, díszletek s kacatok hullanak alá a magasból. Rongyos ruhákba öltözött színészek Shakespeare-idézeteket mormolva merészkednek elő a színpad árnyékból. Valami nem túl bonyolultat, valami vidámat és reményre okot adót kell eljátszaniuk egy meglehetősen gazdag úrnak. Az egyik színészt fején találják egy nagy fémtálcával, s máris a Makrancos Kata előadásának közepén találjuk magunkat.

Padova dúsgazdag polgára, Baptista csak akkor adja kisebbik leányának a kezét, ha sikerül túladnia a házsártos és kibírhatatlan természetű idősebbik lányán, Katalinon. A szépséges és szelíd Biancának szép számmal akad is kérője, mindjárt négy, de „Kattant Kata” kinek kéne? Kapóra jön a szerelemre éhes férfihadnak a veronai hozományvadász, a tahó macsó Petruchio, aki jó pénzért bárkit az oltár elé vezetne. Nem nézi a fogát az ajándék lónak, egyébként pedig van érzéke egy házi kanca megzabolázásához.

A Vígszínház Makrancos Kata előadásában szinte mindenki bolond, talán a vénlány számba vett Kata az egyetlen normális. Tisztában van azzal, hogy a sok szépelgő pojáca között egy szókimondó, dacos nőnek alig van esélye a boldog házasságra egy olyan világban, ahol a résztvevők feje fölött döntenek a sorsukról. Mégsem áll be a sorba, nem engedi a természete.

Az ugyancsak öntörvényű Petruchio – az üresfejű színpadi közönség nagy örömére – alázza, gyötri Katát, a napot is holdnak kell látnia, mert a férfinak úgy tartja a kedve. Meg ez az általános társadalmi szereposztás. Gothár Péter rendezésében Makrancos Kata természetesen nem hódol be teljesen. A látszat ellenére a két főszereplő sajátos szerelmi rituáléja zajlik a színen. Viselkedésükkel felültetik az egész díszes társaságot. Kata okosan játssza az alázatos arát, s a végén egy jól helyezett ütéssel helyre teszi a házastársi szerepeket. Csak a miheztartás végett.

Shakespeare vígjátékát az ifjú Varró Dániel soronként újraköltötte. A korábbi fordítás már kissé porossá vált nyelvi játékai mai nyelven, üdén szólnak a nézőhöz. Kevés olyan pillanat van az előadásban, amelyre ne jutna egy jópofa gondolat, pazarul faragott rím, szellemes szólelemény. A szereplők kreatív ötletekkel, a hanghordozás gyors váltogatásával, a hangsúlyok eltolásával maguk is hozzájárulnak a játék totalitásához.

A Vígszínház előadása keretbe zárt álom. Nemcsak Gothár színpadképe és Bujdosó Nóra kitűnő jelmezei hatnak furcsán, de az előadás egész természete szürreális. A Víg társulata Shakespeare gyenge sztorijából sodró lendületű komédiát alkotott, amely végig képes megtartani fergeteges humorát. A mellék­sze­re­pekben is nagyszerű színészi munkákat láthatunk, külön kell szólni azonban Nagy Ervin flegma kamasz Petruchiójáról és Börcsök Enikő józan Katájáról. A furcsa pár tagjai tökéletesen egészítik ki egymást.

*

A szerelmi kapcsolatok manipulatív természetéről, az udvarlási szokások külön­bö­ző­sé­geiről beszél a budapesti Katona József Színház versenyelőadása. Gothár Péter Bessenyei György 1777-ben keletkezett és először 1792-ben bemutatott vígjátékát, A filozófust állította színpadra.

A Bessenyei-műnek módfelett sovány a cselekménye: Párménió nem kér a könnyelmű nőkből, Szidalisz ki nem állhatja a behízelgő modorú férfiakat. Szerintük előbbre való a belbecs, mint a „külső tekéntet”. A férfi filozófiai meggyőződésből megveti a szerelmet, a nő pedig komoly férfira vágyik, aki belső tulajdonságai miatt lobban érte szerelemre. Elvileg mindketten vonakodnak a házasságtól, ám Párménió húga, Angyélika ravaszkodása révén találkoznak, s elkerülhetetlenül egymásba habarodnak.

Gothár ragaszkodott a dráma eredeti nyelvezetéhez, amely, mi tagadás, alaposan megdolgoztatja a néző figyelmét. Rengeteg olyan kifejezéssel találkozunk, amelynek mára megváltozott a jelentése vagy ma már nem használatos – a műsorfüzet szótár része azért némiképp segíthet.

A fapadlós színpad félkör alakban deszkákkal határolt üres tér, amelyet a nézők felől égő gyertyák sora zár le. A magasban nagy, fehér, kerek lámpa lóg, mellette dróthuzalok feszülnek, rajta mindenféle kongatható tárgyak függenek. A színpadi látványhoz jól illeszkednek Izsák Lili furfangos jelmezei, furcsán fésült frizurái és mesterkélt hatású maszkjai.

Ötvös András szkeptikus Pármeniója kívülállóként szemlélődik, Tenki Réka Szidalisza kissé túlzottan visong, de ízesen ironizál. A különösen viccesre elcsúfított Pálmai Anna életrevalóan keveri a kártyákat, Fullajtár Andrea viaszarcú anyakirálynőként páváskodik. Karakteres még a „nagy paraszt” Pontyi szerepében Kocsis Gergely, aki szájhagyomány útján megismert ismeretanyagra támaszkodva folyamatosan tudósít a törökök történelmi tetteiről – Perzsiától a Rajnán át egészen a Nílus torkolatáig.

Az előadás elsődleges humorforrása a mai fülnek szokatlan archaikus magyar nyelv. Rá is játszanak arra, hogyan viszonyul hozzá a mai néző. Nem elég a nyakatekert mondatfűzés, a puccos szóhasználat, a szereplők beszédébe belekeverik az ízes tájnyelvet is. Tréfa tárgyává teszik az egyszerű gondolkodást épp úgy, mint ahogy fricskát kap a felszínes okoskodás is.

Gyengéje az előadásnak a dramaturgia, amely nem sokat törődik a mű apróbb logikai buktatóival (például ha mindenki ismer mindenkit, a két főszereplő vajon miért nem tud egymásról). Erőssége viszont a sodró lendületű mozgás és játék a régies nyelvvel, a kellékekkel. A színészek nemcsak a szavakat csűrik-csavarják, folyamatosan ki-be is járnak a háttérből nyíló ajtókon. Botokat szúrnak le a padlóba, puffanásukkal nyomatékosítják indulataikat, kijelölik az előadás ritmusát. A levert karók köré fonalat gombolyítanak, határvonalakat húznak egymás között. Váratlan mozdulattal szétszakítják a szálakat, áttörik a behálózott teret.

A színészek koncentrált játéka jó ritmusban viszi előre az előadást. Az üres szín az állandó mozgásnak köszönhetően megtelik élettel, s a nehezen emészthető szövegű műből intenzív színházi élmény születik.

(Folytatjuk)

*

A cikk az olvassbele.com oldalán olvasható