jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Patrick deWitt: Testvérlövészek? Libri Kiadó, Budapest, 2012

A vadnyugati hősök Amerika nyugati partvidékén születtek, de Hollywood aranykorának köszönhetően végig­hordozták zord tekintetüket az egész világon. Jól ismerjük csendes természetüket. Nem buzog bennük a közlésvágy: előbb cselekszenek, csak aztán beszélnek. Szemernyi kétségük sincs, hogy mindig helyesen döntöttek. De vajon magabiz­tossá­guk nem csak ócska álca?

A Testvérlövészek című regény jelenideje 1851. Az ipari forradalom hatására az amerikai gazdaság éppen ereje teljében dübörög. Szinte a semmiből jönnek létre újabb és újabb települések. A hétköznapokat fura találmányok sora forradalmasítja – van például egy szer, ami csodával határos módon csillapítja a fájdalmat. Ekkoriban alakulnak mozgalmak a rabszolgaság ellen, a déli és északi országrészre szakadt amerikai társadalom elindul az alkotmányozás útján. A regényben főszerepet játszó San Francisco is ebben az időben növi ki magát koszos porfészekből virágzó várossá.

Amikor minden változóban van, könnyen elszabadulnak az indulatok. Amerika nyugati partjainál az aranyláz őrjíti meg a kalandra vágyókat. Rohannak Kaliforniába a kincskeresők, hogy meggazdagodjanak. Az sem riasztja el őket, hogy az 1840-es évek végén hamar elvitték az aranyat onnan, ahol könnyen hozzáférhető volt. Az eldugottabb lelőhelyekért az eddigieknél is véresebb küzdelem bontakozik ki. Egy rakás jobb sorsra érdemes álomkergető zúdul a vidékre. Kiégett kurvák, veszett gengszterek, gyűlölt indiánok keresik a boldogulás útját, csekély sikerrel.

A kanadai Patrick deWitt regényének főszereplői, a hírhedt Sisters fivérek bérgyilkosok, akik gondolkodás és kérdezés nélkül teljesítik megbízatásaikat. Charlie és Eli már hosszú évek óta áll a Kapitány nevű bandavezér szolgálatában. Olyan embereket kell móresre tanítaniuk, akik összetűzésbe kerültek munkaadójukkal. Ezúttal a feladat: kutassák fel és öljék meg a Herman Kermit Warm nevű férfit, akit a Kapitány egyik embere már régóta megfigyelés alatt tart.

Cseppet sincsenek rózsás hangulatban, amikor útra kelnek Oregon Cityből. Az előző munka során valaki felgyújtotta megbízható lovaikat, s helyettük gyenge, rusnya állatokat adtak alájuk. Ráadásul a Kapitány ezúttal Charlie-t nevezte ki főnöknek, így Eli pénze a korábbinál kevesebb lesz. És ha még ez kevés: egy mérges pók csípése miatt ki kell húzni Eli begyulladt fogát is.

Kalifornia felé jó néhány fura szerzettel futhat össze az utazó. Kuruzsló vénasszony, vörös bundájú medve, halott indián, morcos örömlány és kapzsi prémvadász állja a fivérek útját. Kíméletlenül leszámolnak azokkal, akik megpróbálnak kibabrálni velük. Ahogy azonban haladnak a céljuk felé, a dolgok mintha kezdenének megváltozni.

Patrick deWitt már a főhősök bemutatásakor felrúgja a klasszikus western íratlan szabályait. Fegyverzajos világukban nem jellemző, hogy kétségek gyötrik őket, állandóan elégedetlenek magukkal, és hogy nap mint nap szembesülniük kell gyengéikkel. Eli Sisters, a könyv melankolikus, merengő narrátora azonban érzékeny lelkületű cowboy. Testsúlya állandó gúny tárgya, tehát karcsú formára vágyik. Képes napokig koplalni, csak hogy elnyerje egy szakadt prosti tetszését. De a veszélyesebbik fivér, Charlie sem született rosszfiú. Sorsát azonban határozottan más irányba terelte egy pisztolylövés. Mármint az, amelyikkel részeges apja életét oltotta ki, mert erőszakoskodott az édesanyjukkal.

Az sem megszokott dolog, hogy egy cowboy fogpaszta termékmintát használjon. De, Istenem – van, akinek fontos a friss lehelet. S ki hallott már olyan akcióhősről, aki ragaszkodik fél szemére vak és amúgy sem délceg lovához. Patrick deWitt varázstalanítja szereplőit, kiemeli középszerűségüket. Ezek itt nem a zabolátlan szabadság jelképei. Eli nem hallgatag és nem titokzatos. Folyamatosan kérdez. Az érdekli, ami minket is foglalkoztat: kik vagyunk valójában, mi a szerepünk a világban? Az elképzeléseinkben élő vadnyugati akcióhős kőkemény, távol áll tőle az efféle filozofálgatás.

A western paneljeit deWitt megbolondítja azzal is, hogy hangsúlyozza a rokoni kapcsolatok fontosságát. Eli és Charlie viszonya konfliktusos, és jól példázza az esztelen ragaszkodást, ami csak a közeli családtagokat jellemzi. Eli alapvetően békés természetű, de a fivére védelmében ezt félreteszi. A Sisters fivérek azért ölnek pénzért, mert ehhez értenek a legjobban. Meg kell élniük valamiből, nem? Eli-t átalakítja ez a hosszú út. Családra, nyugalomra vágyik, ehelyett a prérin lovagol napestig. Mire a két Sisters San Franciscóba ér, már egyáltalán nem biztos abban, hogy teljesíteni akarja a Kapitány megbízását.

A regény stílusát a kritikák egy része Quentin Tarantino véresen vicces erőszakkultuszához, illetve a Coen fivérek groteszk görbe tükréhez hasonlítja. Mások Cormac McCarthy dísztelen költőiségét, Charles Portis kijózanító lényeglátását vagy Mark Twain moralizáló humorát vélik felfedezni a Testvérlövészekben.

...

A teljes cikk, a Kényszerű gyilkosok az olvassbele.com oldalán olvasható.

Vámos Miklós: Anya csak egy van; Európa Kiadó, Budapest, 2012

A halálnak van humorérzéke – kezdi Vámos Miklós a regényét. Az esetek döntő többségében azért nem röhögjük magunkat halálra, amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk. Az országszerte ismert komikus, „a vicces Ladó” véresre harapdálja a száját, a körmét a tenyerébe vájja, hiába. Sehogy sem bírja abbahagyni a nevetést, amikor meglátja anyja sírján a születési dátumot.

Özvegy Maros Andorné ugyanis tizenöt évvel ezelőtt átjavított egy kettest hármasra a személyi igazolványában, hogy tíz évet letagadjon valódi életkorából. A fia persze észrevehette volna a tévedést a halotti anyakönyvi kivonaton, szólhatott volna a sírkövesnek is, hogy helyre kellene hozni a hibát. De ahogy korábban, most sem tűnt fel neki semmi. Csak a temetésen ébredt rá, hogy tulajdonképpen milyen jópofa ember volt az édesanyja.

Sosem vagyunk elégedettek azzal, ami éppen van. Állandóan új szerelmet, új emóciókat keresünk, más emberek társaságát kívánjuk. Nem akarjuk észrevenni, hogy ami körülvesz bennünket, az értünk van. Így mindig a legvégén döbbenünk csak rá, hogy mindent másképp kellett volna csinálnunk. De jó volna újrakezdeni! – gondoljuk majd. Ahogy Ladó is ezt érzi édesanyja sírja fölött. De ekkor már minden túl késő – erről szól az Anya csak egy van.

A regény egy súlyosan mániás-depressziós anya és a fia párhuzamos monológjaiból épül föl. Ez olyan fiú, aki nem tudja eldönteni, mit kezdjen az életével. A két egymást váltogató belső hangból ambivalens anya–fiú kapcsolat bontakozik ki, tele szeretettel és nehezteléssel. Kettejük viszonyán keresztül továbbá egész családi panoráma rajzolódik ki. A háttérben felsejlik a régen elhunyt édesapa emléke, akinek halála miatt túl korán szakadt rá a fiúra a családfői felelősség: egy beteg anya és egy élhetetlen lánytestvér gondja.

A vidámsággal és boldogsággal teli, kezdeti évek után a fiú a feleségével (akit az anya sosem szívelt) sem tud közös nevezőre jutni. A legnevetségesebb apróságokból is parázs veszekedés kerekedett. Az egyik úgy érezte, hogy a másik túl érzékeny, túl görcsös, túl hisztérikus. A másik túl ridegnek, túl cinikusnak és túl tapintatlannak találta a társát. Egymást hibáztatták mindenért, de se szeretni, se nem szeretni nem tudták egymást.

Szinte törvényszerű ilyenkor, hogy megjelenik a másik nő, aki kivezetheti a férfit a házasság sablonválságából. De ez a másik csak hiteget, ígérgeti a találkozót, a csókot, a szeretkezést. De sosem kapja meg tőle a vágyott anyáskodást, a szeretetet, a szerelmet. Ladó környezetében sorra váltják egymást a nők. A szerető (?), a feleség, a testvér és a lánygyermek – mind nagyon fontos szerepet tölt be a főszereplő életében, de egyikükkel sem tud mit kezdeni. Ladó mindig megnevetteti a közönséget, ő maga azonban alig tud örülni a dolgoknak. Az amúgy is összekuszálódott viszonyokra kontráz rá az anya, aki mindig „a lehető legrosszabbkor türemkedik az életébe”. Amikor Ladó szenved, gyötrelmeire rátesz még egy lapáttal. Ha a férfinak jó a kedve, az anya megjelenése egy csapásra lelombozza.

Amikor a bipoláris anya „fent” van, az egész életet egyszerre akarja megélni. Befizeti magát és barátnőjét egy külföldi körutazásra, férfiakkal ismerkedik, elvégre a szerelem mindenkinek jár. Mindenféle idejétmúlt portékával seftel, meg akar tanulni németül, vagy rajtaütésszerűen újrabútorozni szeretné a lakását. Ha pedig beköszönt a „lent” szakasza, „belehullik a fekete semmibe”. Magába töm egy marék gyógyszert, ám a gyerekei rátörik az ajtót, visszaráncigálják a túlvilágról. A halálnak azonban tényleg van humorérzéke: ha megmented az anyád életét, ezzel sokkal gyötrelmesebb haláltusára ítéled. Mert az orvos közli: tüdőrák, áttételekkel.

Vámos plasztikusan érzékelteti Ladó dilemmáját. Szenved attól, hogy megmentette egy haldokló életét, de lelkiismeret-furdalása lenne attól is, ha hagyta volna meghalni az anyját. Ladó egyszer ki is mondja, hogy gyűlöli. Nem bírja elviselni kiszámíthatatlan hangulatváltozásait. Mégis gondoskodik róla, fizeti a gyógykezelését. Mert egy rendes fiúhoz ez illik. Óriási teher ez a vállán.

...

A teljes cikk, az Egy az olvassbele.com oldalán olvasható.