jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Darvasi László: Vándroló sírok; Magvetó, Budapest, 2012

A Vándorló sírok történetei a megvalósulás bizonyosságát kutatják. Költők, szobrászok, festők, sírásók, Jézus-imitátorok és Jézus-manökenek, férfiak és nők szenvedik el, élik meg az alkotás olykor hétköznapi, olykor különleges csodáját. Minden egyes emberi cselekedet kis méretekben a teremtést mintázza, ezért tulajdonképpen mindenki saját sorsának művésze, állítja a sorok között Darvasi László.

Novelláinak szereplői a sencseni vagy a hsziani agyagban, az egymás után tolakodó szavakban vagy éppen a konok hallgatásban, az elérhetetlen távolságban vagy a közelünkbe férkőzött esztelen szerelemben, a mindig koncentrált figyelemben és a süket monotonitásban akarják megcsípni a valóságot. Dalban, képben; szóban, a megformált anyagban mondják el saját történetüket.

De nagyon fontos, hogy a művész csak akkor szólaljon meg, ha valami másnak is képes hangot adni, mint ami önmaga. Egy másik valakit, egy másik világot kell szóra bírnia. A magán túlmutató dologról kell mesélnie, nevezzük akár isteni fénynek, akár igazságnak.

Vannak még alapvető szabályok, amiket be kell tartani. „Úgy kell megszólalnom, hogy minden felelősség az enyém” – mondja a költő, aki nem hajlandó parancsra írni, miután felismeri, mekkora hatalom rejlik papírra vetett szavaiban. (Fernando Asahar tökéletes élete) Minden kimondott szó, minden megindított cselekvés következményeket von maga után. Lehet, hogy a hatalom birtokosa világra szóló gazdagságot ígér a művészi tettért, a mű számára mégsem több, mint olcsó ékkő gyarló földi jelenlétén. Még ha az alkotó ki is van szolgáltatva mások igényeinek, a felelősség végső soron az övé. Csak ő tud túlmutatni a pillanatnyi érdekek hazugságán, az örökkévalóságot kell szolgálnia, akár az élete árán is.

Az alkotás folyamata egyénre szabott élmény. Nincsen kőbe vésett törvény tehát, ahogy nem létezik többször megismételhető recept sem. Minden azon múlik, mihez kezdünk a ránk bízott tehetséggel, tudással. S az is nagyon fontos kérdés, hogy az elkészült mű mit indít el a közönségben. Ennél a pontnál már maga a befogadás is művészi cselekedet. Aki magába engedi a művet, a teremtés részesévé válik. Ahol tehát befejeződik az író felelőssége, ott kezdődik az olvasóé. Az írás benne tükröződik vissza. S ez a találkozás sosem azzal az eredménnyel jár, ahogyan azt a szerző elképzelte. Nem kapunk megoldókulcsot Darvasi László rövid prózáihoz. Nekünk kell kihámoznunk a lényeget.

A Vándorló sírok az utóbbi hat-hét év novellatermése. Mindegyik történet más térben és más történelmi időben találja meg a helyét. Bejárjuk a bibliai idők Szentföldjét, a buddhista Kínát, eljutunk a spanyol inkvizíció korába is, de vannak mai miliőben játszódó írások is. Találkozunk Jézussal, de nála fontosabb szereplő talán Júdás, Malkus, vagy azok a nők és férfiak, akik így vagy úgy, de Jézus hasonmásaivá válnak. Mindannyiukban a megváltás reménye munkálkodik.

Bár a különféle történetek térben és időben igen nagy utat járnak be, föl lehet őket fűzni az elmúlás tematikájára. Mindegyik írásban a halál ólálkodik. Minden lemondás a teremtésről együtt jár a tett, a test, a lélek halálával. Darvasi nem kezeli tabuként a halált, a földi lét egyszer mindenki számára véget ér.

Lehet kegyetlen, groteszk, szépséges, mocskos, közönséges, fantasztikus, morbid vagy meghitt – szereplői nem idegenkednek a haláltól. Az élet részeként fogadják el. A novellák tanulsága szerint az élet értelme maga a halál, vagy éppen fordítva: a halál értelme az élet. A jelen végessége inspirálja a létezőt a végtelenség megismerésére.

A novellák hangvételében természetesen vannak eltérések, ahogy a szereplők élményei is különbözők. Egyesek szerint „a világ rábízható az emberi beszédre”, és „minden, ami van, a szavak által is lesz, és válik igazzá”. Mások szerint „aki ír, kiengedi a lelkét a testéből”, mert az „másképpen emlékszik, mint ahogyan az ember számára szabadna”. Van, aki bizonyosságot akar, s van, akinek elég a hit. A Holm-féle előadás című írásból pedig egyenesen arra a következtetésre juthatunk, hogy a boldogságot csak akkor érjük el, ha megszabadulunk mindenféle felesleges mozdulattól. A világ működését akkor értjük meg, ha annyira lelassulunk, amennyire csak lehet. Megállni mégsem szabad, mert minden, ami létezik, mozgásban van. Követnünk kell az ismeretlen futót, ameddig csak mozog. Ezt teszi a novella főhőse is, nekünk sincs más esélyünk.

Darvasi prózája sűrű szövésű, intenzív élményanyag. Bármilyen rövid is az írás, mélységében mintha egy egész regény veszett volna el. Úgy képes bevinni a realitásba a fantasztikumot, a valóságosba a szürreálist, hogy kiszámíthatatlanná teszi a történeteit. David Lynch beszél hasonlóan a felfoghatatlan dolgok titkáról. Talán merésznek tűnik az összehasonlítás a más kulturális közegben alkotó filmessel, de Darvasi írásait olyasfajta homály lengi be, amilyen csak a legendákra, a mítoszokra jellemző.

...

A teljes cikk, a Zarándoklatok az olvassbele.com oldalán olvasható.

Kaisers TV, Ungarn - Pintér Béla és Társulata

Ami egyszer megtörtént, azon már kár agyalni. De nagy igazság az is, hogy az ember utólag mindig okosabb. Pedig akár másképpen is megeshettek volna a dolgok. Például egy egész nemzet sorsa is jobbra fordulhat, ha merünk nagyot álmodni. A Pintér Béla és Társulata legújabb előadásában a magyar nemzetet kívánja évezredes búslakodásból felébreszteni. Ha hiszünk benne, előbb-utóbb valósággá válhat: győztesek leszünk. Ha nem hiszünk benne, az sem baj.

Miközben a mobiltelefonok kikapcsolására figyelmeztetnek az előadás kezdetén, rögtön utazásra invitálnak. Azt mondják, 1881-et írunk, az apa nélkül felnőtt Baráznay Amália grófnő beteg édesanyját látogatni jön a kórházba. Későn érkezik, már csak a halál beálltának időpontját közlik. Elárvulása nem igazán hatja meg, sokkal kétségbe ejtőbb a tény, hogy az életében kiállhatatlan anya sírba vitte magával a jogos örökséget rejtő kincses ládika kódját.

És akkor: deus ex machina! Amália találkozik Balázs Gábor kórházi dolgozóval, aki másodállásban amatőr hipnotizőr. A férfi busás ellenszolgáltatás reményében visszarepíti őt a múltba. A szellem utazása során a grófnő (1848-ban) nemcsak az egzisztenciáját megalapozó számsort szerezheti meg, de az éppen elhunyt anyáról és a „Pákozdi Oroszlánként” elhíresült Baráznay Ignáczról, az egykori hős apáról is megtudhat ezt-azt. Például, hogy miért tűnt el nyom nélkül a schwechati csatában, s ezek után a megözvegyült anya miért bánt oly ridegen lányával.

De most kapaszkodj meg, néző! Ami az egyén számára roppant fontos utazás, az egy nemzet szempontjából még nagyobb jelentőségű. Nagy tévedés, hogy Mohácsnál veszett el minden. Ott, Schwechat közelében kellett volna egy kicsit jobban figyelnünk. Ha tudni akarod, a schwechati csatát el sem kellett volna buknunk. Amália pedig tudja, hogyan nyerjék meg a magyarok azt, amit egyszer már elveszítettek. Mert ő már rájött arra, hogy szerelmes levelek küldözgetése helyett inkább arra kellene figyelni, mit mesélnek nekünk a történelemórákon. Amália tehát nem csak az egykor elveszett családi boldogságot találja meg újra, de lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország elnyerje méltó helyét Európa hatalmi struktúrájában.

Pintér Béláék előadása erőteljesen modernizált 1848-ról tudósít. Benedek Mari jelmezei a tárgyalt korhoz kötnek, mégis ismerősen maiak. Tamás Gábor szinte üres színpadképébe oldalról úsznak be a helyszínváltozást jelentő térelemek. Csak a legszükségesebb díszletek segítik a játszókat, egy szék, egy asztal. A plafonra függesztett képernyő távolít el a 19. századtól, a fényeffektek nemzeti színbe öltöztetik a hátteret.

A sajtó szabadságát a császári magyar televízió, a Kaisers Tv Ungarn ellenőrzi, az uralkodó politikai elit érdekeinek megfelelően. Alakítja a közízlést, szűri a közérdeklődésre számot tartó eseményeket. A jövőből érkező Amália éppen akkor csöppen az élő adásba, amikor a forradalom nevében maga Petőfi és Kossuth lefoglalja a közmédiát. Pontosabban szólva, Lajosunk anélkül lép be a stúdióba, hogy szólna a Mi Sándorunknak. Aki aztán nem is hagyja szó nélkül.

Megindul a szokásos munkahelyi tisztogatás, a gyakorlatba ültetik át a fűnyíró elvet. A nyelvújító Kazinczy nyomán megszületik a Magyar Nemzeti Élőkép Vibránc, ami egyenes adásban közvetíti a magyar szabadságharc eseményeit. Élő valóságshow-ban dől el egy család és egy nemzet sorsa. A múlt célzottan reflektál a jelenre a színi előadásban.

Pintér Béláék merész húzással olyan eseményt állítanak a produkció középpontjába, amely minden magyar – nagyon hazafi és kevésbé hazafi – számára egyformán a nemzeti hősiesség és áldozatvállalás jelképe. Ma is szívesen hivatkozunk rá, mint a mostani polgárosodás előzményére. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban a magyarok álltak a jó, a császáriak pedig a rossz oldalon – ebben nincs vita, hiszen nemzeti érzésünk így kívánja. Pintér Béláék azonban mellőzik az esemény iránt elvárható tiszteletet, és a nemzet nagyszerű pillanatának megmutatásával éles gúnyrajzot készítenek a jelenről.

Az előadás a végletekig leegyszerűsíti a hazafiság eszményét. A túlzó nemzeti öntudatot veszi célba, a melldöngető hazaszereteten élcelődik. Mégsem esik az alpári aktuálpolitizálás hibájába. Az egymás mellé állított történelmi korok között persze felismerhetőek az áthallások, mégis a nézőn múlik, mennyire terjeszti ki a látottakat a mai viszonyokra.

A Kaisers Tv Ungarn a családi örökséghez elengedhetetlenül szükséges kódszám felkutatásának alapsztorijára épül fel, amelyet viszont a 48-as események rendkívül szellemes karikatúrája kimozdít az eredeti medréből. Intrikák, féltékenységek, csábítások, köpönyegforgatások, sértett önérzetek kavarognak. Az ütős szöveg és a vicces szituációk azonban jó ritmusban terelik egyetlen irányba az eseményeket, és a végére minden jelenet beépül a logikai láncolatba, amely előidézi a záró csattanót.

...

A teljes cikk, a Talpra magyar! az olvassbele.com oldalán olvasható.

Kondor Vilmos: Budapest novemberben; Agave, Budapest, 2012

Ahhoz, hogy egy meghatározott történelmi korban játszódó regény sikeres lehessen, nagyjából tudnunk kell, mi történt akkor, és természetesen az sem árt, ha ismerjük a miérteket. Egy történelmi krimi sorsa tehát nagyban függ attól, merünk-e szembenézni a múltunkkal. Mi tagadás, az egykor volt események lelkiismeretes feltárásában nemigen járunk élen.

Az 1956 októberében történt eseményeket például jó hosszú ideig szocializmusellenes ellenforradalomként bélyegezték meg. Ma már jobbára egyetértés van abban, hogy egy elnyomott nemzet, nép (ahogy tetszik) emelte fel akkor szavát a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. De hogy ma se legyünk teljesen nyugodtak, újfajta őrület borítja el a fejeket. Amíg korábban a kommunista rendszer ellen tiltakozókat üldözték vakon, manapság azzal vagdalkoznak felelőtlenül, hogy ki volt valódi vagy vélt haszonélvezője az akkori rezsimnek.

A sebek máig sem tudtak teljesen behegedni. Látszik ez abból is, hogy nagyon lassan születnek meg azok az alkotások, amelyek valamilyen formában megpróbálják feldolgozni az ötvenhatos forradalom élményeit. Szerencsére egy-két remek regény már napvilágot látott ebben a témában, azonban arra még senki nem vetemedett, hogy egy szórakoztató mű, egy detektívregény hátteréül használja fel az ötvenhatos budapesti történéseket.

Szinte kínálta magát, hogy Gordon Zsigmonddal 1956 Budapestjén is találkozzunk. Kondor Vilmos egy bűnügyi újságíró személyében megteremtette ugyanis a hőn áhított magyar hőst. Azt a tökéletesen szabad szellemet, aki képes dacolni a legvéresebb karhatalmistákkal és legfelfuvalkodottabb maffiavezérekkel is. Mindeközben vajmi keveset foglalkozik a politikai háttéralkukkal és a társadalmi érdekszövetségekkel, Kondor Vilmos hőse egy dologban hisz, mégpedig sziklaszilárdan és megkérdőjelezhetetlenül. Ez nem más, mint az egyén szabadságának mindenhatósága.

Gordont legutóbb 1946 tavaszán láthattuk a rommá lőtt fővárosban. Egy olyan társadalmi légkörben azonban semmiképp sem maradhatott, ahol egy mindenekfelett álló párt nem csak a közéletet uralja, de még a magánszféra szinte valamennyi szegmensére is rátelepszik. 1947 Budapestje már nem az a hely, amely szívesen látja a Gordon féle öntörvényű figurákat. Ezért is kellett a zsurnalisztának elhagynia Magyarországot. Megjárta New Yorkot és Bécsben telepedett le. Kilenc év távollét után tért vissza egy számára majdnem idegen világba.

Budapest felbolydult méhkas. A poznani munkásfelkelés hírére az egyetemi diákság szimpátiatüntetést szervez. A meghirdetett demonstrációhoz egy sor szervezet csatlakozik. A tömegtüntetésre a pártvezetés erőszakkal válaszol. A fegyvertelen tömegre leadott sortűz a békés megmozdulást a fegyveres felkelés irányába tolja el.

A nemzetközi sajtó képviselői Magyarországra sereglenek, hogy a frontvonalból tájékoztassák a világot. Gordon sem kivétel. De nem a forradalom ügye vezette vissza hazájába. Egy fiatal lány gyilkosát keresi. Az áldozat azért fontos számára, mert a nevelt lányának személyazonosságát vette magára. A hullaházi tepsiben azonban nem Gellért Emma fekszik. De akkor hol van egykori legjobb barátjának lánya, és éppen mit csinál?

Minden nyom Budapestre vezet, ezért Gordon visszajön. Ő az egyetlen újságíró, akit nem tanúsít nagy érdeklődést az utcai harcok iránt. Természetesen érzi, hogy valami nagyon fontos van készülőben, de számára Emma most mindennél fontosabb.

Amikor úton-útfélen a népharag dönt élet és halál fölött, senki sem érezheti magát biztonságban. Ha egyszer ávósnak néznek, nem tudhatod, hogy nem éppen te leszel a következő, akit a legközelebbi fára felakasztanak. Nem lehetsz elég óvatos. Üvöltéstől hangos a Rádió környéke, a Bródy Sándor utca, az államvédelmisek a párt Köztársaság téri épületét védik. Mehetsz bármerre a két körút mentén, a kereszteződésekben, a tereken mindenhol fegyveres csapatokba ütközöl. A disszidens Gordont szívesen kézre kerítenék, és akad, aki a régi ismeretségre való tekintettel gondolkodás nélkül végezne vele.

A Budapest novemberben című regényben Kondor Vilmos szinte tökélyre fejleszti azt az cselekményfűzést, amely felelőssé tehető az egész Budapest-sorozat sikeréért. A történelmi kontextus, amelyet láthatóan hozzáértő kezek festettek meg, remek háttere a bűnügyi történetnek. Sok a fiktív elem Kondor regényeiben, de az olvasóban fel sem merül, hogy kordokumentumként vegye a kezébe műveit. Szórakoztató irodalom ez a legutolsó cseppjéig. Az olvasó iránti tisztelet azonban megköveteli az írótól, hogy a legapróbb részletekben is hiteles képet alkosson a korszakról, és hogy véletlenül se hamisítsa meg a köztudomású dolgokat. Annyira figyel a fő kontúrok pontos megrajzolására, hogy fel sem tűnik, mi a valódi és mi a kitalált.

...

A teljes cikk, a Gordon művek az olvassbele.com oldalán olvasható.

Wof Haas: A Brenner és a Jóisten; Scolar, Budapest, 2012

Ez a Haas csuda egy pofa. Jogosan kérdezheted: Hát most már megint mi történt? Mindjárt megmondom. Az csak az egyik dolog, hogy hat köteten keresztül táncol az idegeiden, mert nem köti az orrodra, ki a titokzatos mesélője. Az meg egy másik, hogy mikor felfedi a fecsegő elbeszélő kilétét, még mindig nem igazán tudjuk, kiről van szó. Az pedig már tényleg a pofátlanság határa, hogy mindezek után egy jól irányzott lövéssel kioltja az életét.

Vége. Nem csak a szövegelőnek fellegzett be, de ugye vele együtt a Brennernek is kampec. Mert nincs, aki meséljen róla. Gondolnád te! De olyan nincs, hogy nem olvashatunk újabb regényt az osztrák szerző tollából, Brennerről. Emlékezz! Egyszer már sikerült a Bobby Ewingot is újjáéleszteni. „Hé! Nagyon nincsen rendben, hogy kicsináljátok a kedvenc főszereplőnket!” – tiltakoztak a felháborodott rajongók a sorozat alkotóinál. S aláírásokat gyűjtöttek kedvencük rehabilitációja érdekében. Látom rajtad, azt kérded, hogy jön ide a Dallas. Azért ha jobban belegondolsz, jó a példa. Én sem tudok meglenni a Brenner nélkül, te sem. Akkoriban ezer és ezer háztartásbeli női szív dobbant egyszerre a sármos farmer iránt. Valószínűleg az egykori zsaru eltűnése nem mozgósítaná ennyire a magyar társadalmat, de azért kár lenne veszni hagyni. Szóval a Bobby egy kvázi hasonlat.

Ez a derék író huszárvágással oldja fel élet és halál dilemmáját. „A nagymamám mindig is azt mondta: ha egyszer meghalsz, a szádat majd külön kell agyonütni” – így kezdi a regényét. Tiszta sor: ez a mesélő még azután is képes dumálni, hogy jobb létre szenderült. (Miért, mire számítottál?) Persze kellett vagy hat év Wolf Haasnak, amíg kiókumlálta a folytatás lehetőségét. A hazai kiadónak azonban elég volt fél esztendő is. Látod, erre mondom én, hogy a gyorsaság nem minden. A könyvkiadás területén néha talán jobb is, ha türelmesen kivársz. Mert akkor később nem kell olyan sokat várnod a sorozat következő részére.

De azért az mégiscsak érdekes. A Brenner volt már minden: mindenekelőtt rendőr, aztán mentős, később magán­nyomozó. Legutóbb azonban annyira megcsömörlött a nyomozói pályájától, hogy kimondottan polgári hivatást vállalt. Arra azonban nem gondolt, hogy a bűn bárhol utolérheti az embert.

Mindjárt elején egy kicsit beeteti a Haas az olvasóját. Persze csak akkor, ha nem olvasod el a fülszöveget. Mert figyelj! A Brennert nem is úgy hívják, ahogy eddig. Elolvasol vagy hatvan oldalt a könyvből, és sehol a Brenner. Már majdnem felteszed magadnak a kérdést: na jó, de hol van a Brenner? Rá kell jönnöd, hogy végig a szemed előtt volt, csak éppen nem vetted észre.

Meg kell mondjam, hogy megértsd: a Brenner egy építési nagyvállalkozó sofőrje, aki örökösen ingázik Bécs, Kitzbühel és München között. Tiszta nyugdíjas meló, az embernek csak el kell jutnia A-ból B-be, és semmi agyalás. A dolog szépségét pedig az adja, hogy elsősorban nem is a cégvezetőt kell furikáznia a Brennernek, hanem annak kétéves lányát, a Helenát. Ettől neked is kicsit naposabb lenne az élet árnyékos oldala.

Ám mit ad isten? A lány kámforrá válik egy benzinkútnál, miközben az ex-zsaru fizetni akar a tankolás után. Elsőre azt gondolnád, gyerekrablás. De senki sem jelentkezik a váltságdíjért. És nem lelhető fel egyetlen valamirevaló nyom sem, ami segíthetne a hatóságoknak. Senki sem tudhatja, mi állhat a lány eltűnésének hátterében. A Brennernek már megint nyomozót kell játszania, akármennyire is utálja a szituációt. Mert a malőr miatt elveszti a remek állást, de ami ennél is fontosabb: maga a Helena. Ő szereti a lányt ugyanis a legjobban. Persze szigorúan csak a szülei után. És egyet ne felejts: ha te elhagysz egy parkoló autóban egy gyermeket, komolyan szembe kell nézned a lelkiismereteddel. Nem lennék tehát a Brenner helyében, te se, igaz?

Ez talán nem hangzik szépen, de a Haas egy nem normális fazon. Ahhoz hozzászokhattál már, hogy sokféle elmebaj és bűncselekmény létezik a világban, na de ki hallott már olyat, hogy gyakorlatilag a nagy semmiből nagyon durva dolgok jönnek elő. Mondok neked valamit: láncreakció. A Haas nagyon jól világít rá arra, hogy ahol sok elhallgatott titok lappang, ahol kétes ügyek mennek a háttérben, ott elég csak elkiáltanod magad: eltűnt egy gyerek! – a dominósor dőlni kezd.

Az összképet sok furcsaság színesíti. Adott egy abortuszklinika, ahol a páciensek a nem várt terhüktől szabadulhatnak meg. Aztán van a klinikaellenes idealista, aki a fenyegetéstől sem riad vissza, csak hogy végleg bezárattassa. Fontos szerepe van a Práterbe tervezett építészeti megaberuházásnak, amiben sok mindenki érdekelt. Találkozhatunk egy dél-tiroli nővel is, aki nem szereti a tejet, valamint eljuthatunk egy jugó diszkóba is. De ne feledkezzünk meg a sterilizációra váró zsaruról sem, aki már négy helyre is fizet gyerektartást. Vagy Jimmy Hendrixről sem, aki folyamatosan ott duruzsol a Brenner fülébe. És pöcegödör is van …

...

A teljes cikk, a „Végül is az összes homokvárat elmossa a tenger” az olvassbele.com oldalán olvasható.