Erőss Zsolt sosem kereste a népszerűséget, csak tette a dolgát, újabb és újabb csúcsokat hódított meg. Ezt csi­nál­ta volna akkor is, ha mások fel sem figyelnek rá. Mert ott érezte magát igazán teljesnek, ahol a vakítóan fehér hó és fénylően kék ég összeér. Teljesítményeivel elnyerte mások elismerését, s így nagy szerepe lett abban, hogy hazánk­ban a szélesebb közönség számára is érdekessé vált a hegy­mászás.

2012-ben újságíró barátjával, Földes Andrással – aki húsz éve maga is aktívan űzi a sportot – közösen úgy döntöttek, befejezik a pályájáról szóló munkát, amelyet kilenc évvel korábban egyszer már lezártak. A Mount Everest megmászása óta megtörtént kalandokat is könyvvé rendezték, az utolsó fejezetet pedig a 8091 méteres Annapurnán írták meg.

Amikor tavaly októberben megjelent a könyv, senki sem sejtette, hogy már csak egy fejezet van hátra a teljes történetből. Erőss Zsoltra még öt nyolcezres meghódítása várt. Idén tavaszán ezért nekivágott a Kancsendzönga (8586 m) csúcsának. Ez a föld harmadik legmagasabb pontja. Magyar sportember még nem próbálkozott ezen a hegyen. Zsolt sikeresen megmászta a tizedik nyolcezresét, ráadásul kettőt művégtaggal. Végérvényesen bekerült a világ legjobb mászóinak sorába.

A közvélemény a hír hallatán joggal ünnepelt, de akik ismerik a csúcstámadás aranyszabályát, aggódtak a túl hosszúra nyúlt felmenet miatt. Aztán hirtelen minden megváltozott. Zsolt és fiatal hegymászó társa, Kiss Péter a visszaereszkedés során nyomtalanul eltűnt. A keresésükre felbérelt serpák sem találták őket. Péter holttestéről utólag készült egy minden kétséget eloszlató fénykép, Zsoltot azonban örökre elnyelte a végtelen fehérség.

Az internetes fórumokon a hozzászólok sokféle véleménynek adtak hangot a tragikus eset kapcsán. Sokan saját magukat látták a történtekben, és nem értették, hogyan lehetett ennyire önző és felelőtlen Zsolt, aki szerető feleséget és két kicsi gyermeket hagyott maga után. Akik azonban közel álltak hozzá, vagy ismerik a szenvedélyt, amely folyamatosan a magasba hívta, csöndben gyászoltak. Akik elmesélhetnék a teljes igazságot, többé már nem oszthatják meg velünk.

Földes András talán ezért érezte, helyettük is tisztességgel le kell zárni a történetet. A korábbi kiadáshoz írt fejezetekben világosan, érthetően mondja el, hogy valószínűleg mi is történhetett a Himalája tetején. Aki elolvassa könyvét, talán megérti, hogy a magasban teljesen más szabályok működnek. A hegymászó – habár csapatember és bajtársias egymásra utaltságban él – magányosan járja a hegyet. Saját felelősségére és kockázatára mászik mindenki. Aki nem bírja, visszafordul, aki bírja, továbbmegy. Mi készteti ezeket az embereket arra, hogy az életüket kockára téve, ezer kilométerekre a civilizációtól, embertelen körülmények között is folyamatosan felfelé törjenek? Zsolt válasza egyértelmű: ott fenn minden leegyszerűsödik. A halál olyan közel férkőzik az emberhez, hogy befogadhatóvá válik. Mert csak egyetlen szabály létezik: vagy életben maradsz, vagy meghalsz.

A kötetből rengeteg életrajzi részletet megtudhatunk Erőss Zsoltról. Földes András az első fagyás élményével indít, amelyet a csíkszeredai születésű Zsolt négy évesen, mínusz harminc fokban szenvedett el egy erdélyi falu meredek domboldalán. Az első negatív tapasztalat azonban nem riasztotta el a hegyek világától. A Gyilkos-tónál töltött gyerekkora legmeghatározóbb élménye volt, amikor tizenhárom évesen az egyik ott nyaraló orvos elvitte sziklát mászni, az ezt követő néhány évben mindent megmászott Békáson. Két évvel Magyarországra települése után, 1990-ben első expedícióján feljutott az Elbrusz 5642 méteres csúcsára. Később teljesítette az egykori szovjet területeken lévő öt hétezrest, ezzel elnyerte a Hópárduc címet.

2003-ban első magyarként meghódította a világ legmagasabb csúcsát is. Mégsem erre volt a legbüszkébb, hiszen a tiszta mászás híve volt, a Mount Everestre pedig oxigénpalackot is használva ért fel. Nemzetközi szinten ismertté a Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbatra (8125 m) vezető szólója tette. Elkötelezettségét jól mutatta, hogy külső támogatók és hivatalos engedély nélkül jutott fel a csúcsra, abban a hiszemben, hogy talán soha senki sem fog tudomást szerezni a sikeréről. De számára nem a hírnév volt a lényeg.

Földes beszámol arról, hogyan ismerkedett meg Zsolt a feleségével, olvasunk a gyermekei születéséről. Részleteket tudunk meg a 2010-es baleset körülményeiről, amelynek következményeként Zsolt elveszítette a jobb lábát. És megérthetjük, miért nem zaklatta fel az amputálás, miért épült fel olyan hamar a súlyos sérülésből. Minden egyes történetből azonban ugyanaz a sziklakemény akarat mutatkozik meg: nincs más célja, csak a világ legmagasabb csúcsai.

A számos életrajzi mozaik ellenére nem pusztán életút Földes András munkája, de még pályarajznak is rendhagyó. A könyv az egyes expedíciók szerint tagolódik fejezetekre. Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus vidékeire kalauzol el, s megismertet a hegymászó életforma alapvető szabályaival. A remek humorral elmesélt történetcsomagot akár kalandregényként is olvashatjuk, annyira sűrű az élményanyaga. Legnagyobb erénye mégis az a bölcsesség, amely Erőss Zsolt tapasztalataiból árad.

Zsolt egész életfelfogása arra világít rá, hogy a sikeres és boldog élethez megfelelő motiváció kell. A hegymászó a nehézségekben látja meg a szépséget. A nem várt körülmények legyőzése hajtja előre. Tisztában van azzal, hogy minden apró sikerért komolyan meg kell dolgoznia, de minden egyes csúcs meghódítása örömmel tölti el. Még akkor is, ha ott fenn, ahonnan nincs feljebb, teljesen elcsigázottan mindez másképpen fest.

Zsolt és hasonló tettekre képes társainak példamutatása mindenki számára fontos üzenet. Már a célok kitűzéséhez is bátorságra van szükségünk, a megvalósításhoz pedig elenged­hetetlen a türelem önmagunkkal szemben. Pontosan kell ismernünk, meddig tolhatjuk ki határainkat. Ám a kitartó munka mindig meghozza eredményét. Az elért csúcs éppúgy lehet egy sikeres egyetemi felvételi eredmény, egy súlyos betegség leküzdése, vagy a világ legmagasabb pontjának legyőzése.

A profi expedíciószervező irodák megszaporodásával és az internet térnyerésével az elmúlt negyedszázadban szinte tömegsporttá vált a hegymászás. Ami sosem változik: a szavakkal alig megfogalmazható küzdelem az emberi teljesítőképesség határai ellen. Megtapasz­talhatjuk, hogy a sikerek mellett a kudarc is része az ember életének. Sőt, olykor tehetséges sportemberek halála is együtt jár az expedíciózással. Most Zsolt távozott. A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíció sorozat is befejeződni látszik, mert egyelőre nincsenek olyan kaliberű hegymászók, akik képesek lennének a feladatra.

Erőss Zsolt ugyan nem hódította meg a világ összes nyolcezresét, de feljutott oda, ahova igazán tartozott. Ha a gyász ideje letelik, mások is elfogadhatják, amit most még nem mindenki ért meg. Ez a bátor ember igazán meg akarta élni a boldogságot, az örömöket. Hajlandó volt ezért kockázatot vállalni, szembe mert nézni sok nehézséggel, fájdalommal. „Nem meggondolatlan volt, vagy fanatikus, hanem elkötelezett.”

Most persze szomorúság szorítja össze azok szívét, akit megérintett Erőss Zsolt elhivatottsága. De tovább tudnak majd lépni. Mert most az történt – muszáj idéznem Földes András búcsúzó szövegének záró mondatát –, hogy „Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál.”

A cikk megjelent az olvassbele.com oldalán.