jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Pascal Laugier: The Tall Man (2012)

Az egykor szebb napokat is megélt amerikai kisváros, Cold Rock haldoklik, mióta bezárt a bánya, amely a lakosság fő megélhetését adta. Munkát már nem találni arrafelé. Az üzleteket sorra felszámolják, az utcákon egy lélek sem jár. Az itteniek többsége segélyekből él, de azt a pár dollárt is a helyi kocsmában verik el, ahol a napjaik jelentős részét töltik.

Ha valaki mégis e kopár vidékre tévedne, biztos azonnal sarkon fordulna. Barátságtalan szürkeségbe öltözött a táj, szinte minden romlásnak indult. Mintha Cold Rockba újra beköszöntött volna a középkor. Az emberek – nők, férfiak – minden méltóságukat elvesztették. Semmit sem akarnak már az élettől. Nincs iskola, ahol a fiatalokat taníthatnák. Nekik sem lehet jövőjük. Cold Rock közössége minden tekintetben morális csődöt mondott.

Julia (Jessica Biel) nővér a helyi kórházban. Egykor férjével, a városban hősként ünnepelt orvossal közösen fáradoztak, hogy másokon segíthessenek. Mióta a férfi meghalt, egyedül neveli a gyermekét, s a munkájában továbbra is megtesz minden tőle telhetőt. Mégis folyton a képébe vágják, hogy nyomába sem ér a férjének. Nehezen érthető, mi bírja maradásra ezen az isten háta mögötti helyen.

A lakókat azonban nem csak a nyomorúság sújtja. A kisvárosban egymás után tűnnek el a gyerekek. Sokan tudni vélik, hogy egy rém bujkál a környező erdőben. Úgy hívják, a „magas ember”. Ám a rendőrség sem az eltűnt gyerekek, sem a fantom nyomát nem találja. Mások szerint nem is létezik, csupán mumus, akivel a legkisebbeket lehet ijesztgetni. Julia nem hisz a legendában, mígnem egy éjszaka betörnek az ő házába is…

Tele a padlás misztikus rémtörténetekkel, amelyek unalmas estékre ígérnek olcsó szórakozást. Első megközelítésben a The Tall Man sem tűnik többnek másodvonalbeli thrillernél. Érthető lenne hát, ha a tartalmasabb élményt keresők az első húsz perc után csatornát váltanának vagy kisétálnának a moziból. Óriási hibát követnének el. A francia származású Pascal Laugier ugyanis csúnyán (szépen) átver mindenkit. Rafináltan építi fel a (moziban nálunk még nem látható) film dramaturgiáját: szinte minden percben éppen az ellenkezője történik annak, amit várnánk. Már-már rájövünk valami fontos dologra, erre megint az események láncolatába épített újabb csavar gázol le.

A The Tall Man több műfaj elemeit keveri össze: hol pszichothriller, hol misztikus, hol dráma, hol meg krimi. Mindegyik külön felvonásként is felfogható. Ám a történet meglepő fordulatai nem okoznak törést a karakterek ábrázolásában, nem sérül a cselekmény szerkezete sem. Az átmenetek annyira ügyesek, hogy észre sem vesszük, mikor léptünk át egy újabb fejezetbe.

Jessica Biel komoly drámai szerepek hiányában is jó magányos anyaként, és a mellékalakok is rendben vannak, még ha a The Tall Man nem a remek alakítások miatt lesz igazán emlékezetes.

Pascal Laugier 2008-ban a brutális Mártírokkal lett ismert. Harmadik egész estés mozijában sokak szerint sokkal visszafogottabb; most nem csupán hátborzongató képsorokkal gyalogol bele a nézők arcába. Lelkileg is megdolgoztat. A szimpla horrormeséből súlyos társadalomfilozófiai gondolatmenetet bont ki. Sokkol, de nem véres csonkolásokkal vagy sikolyokkal, hanem feloldhatatlan morális dilemmával.

Laugier szembefordít racionális érveinkkel, és folytonosan változtatja a szereplőkhöz, az egész istenverte Cold Rock nyomorult lakosainak nyomorult vegetálásához való érzelmi viszonyulásunkat is. Így amikor a legvégén mellünknek szegezi az egyszerűnek tűnő kérdést: »Helyes-e jövőt teremteni úgy, hogy ebbe családok rokkannak bele« – képtelenek vagyunk felelős választ adni.

...

A cikk, a Csak kockázatok és mellékhatások az olvassbele.com oldalán olvasható.

Terápia az HBO-n

Az egyik oldalon a pszichológus ül, a vele szemben levő kanapén a páciens. Beszélgetnek egymással, olykor pedig hosszasan hallgatnak. A magyar HBO 2012 októberében Terápia címmel bemutatott új negyvenrészes tévésorozatában nincsenek látványos jelenetek. Az arcok mesélnek, a szavak és csöndek teremtik és növelik a feszültséget. De vajon meg tudja-e szólítani a nézőket egy mindössze két szobabelsőben játszódó történet, amely a lélek mélyén zajló folyamatokra fókuszál?

A sikerhez mindenképpen jó alapanyagra van szükség. Mivel a Terápia az Izraelben nagy sikerrel játszott Be Tipul magyar adaptációja, az alkotóknak nagy könnyebbséget adott Hagai Levi tökéletesre csiszolt, izgalmas forgatókönyve. A magyar írócsapat (Gigor Attila, Szekér András, Kovács Kriszta és Baráthy György) Tasnádi István vezetésével azonban nem csak az okkal sikeres alapmű fordítását végezte el. Megtartották az eredeti alkotásban megjelenő alapkonfliktusokat, ugyanakkor az eltérő kulturális környezet miatt a történetet a mai magyar társadalom közegébe illesztették.

A sorozat középpontjában Dargay András pszichológus (Mácsai Pál) áll, aki a házában kialakított rendelőjében fogadja pácienseit. A hétköznapokon sugározott epizódok követik András egyes napjait, amely különböző élethelyzetekkel és válságszituációkkal ismertet meg. A szűk, intim térben nyolc ember intenzív drámája bontakozik ki.

A sorozat előzeteséből már tudható volt a menetrend: hétfőn a vonzó és magabiztos aneszteziológus orvosnő, Laura (Marozsán Erika) jár a rendelésre. Már egy éve folyik a terápia, amikor a párkapcsolataiban vergődő nő bevallja a terapeutájának, hogy az első pillanattól kezdve szerelmes belé. Ez egy jellemző szituáció a terápia során. A közeledést a pszichológusnak a szakma szabályai szerint el kellene hárítania, azonban, úgy tűnik, András sem közömbös a lány iránt.

Kedden egy gyógyszergyártó cég fiatal és sikeres igazgatója érkezik hozzá. Máténak (Nagy Ervin) a válság miatt leépítéseket kellett végrehajtania. Kirúgott nyolcvannégy embert, köztük egy vegyészt is, aki később kiirtotta a családját, végül magával is végzett. Az arisztokratikus magabiztosságot mutató Máté tagadja, hogy pszichológusra lenne szüksége, csak felesége tanácsára keresi fel Andrást.

Szerdán a 16 éves tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra) látogatja meg. Mindkét karja gipszben van, elsodorta egy autó, miközben kerékpározott. Ő sem terápiára jött, a biztosító pszichológusi szakvéleményért küldte Andráshoz. Arra kíváncsiak, hogy a baleset nem azért következett-e be, mert a lány öngyilkosságot akart elkövetni.

Csütörtökönként Petra (Szamosi Zsófia) és Tamás (Nagy Zsolt) keresi a választ a kérdéseire. Sokáig küzdöttek, hogy megszülessen második gyermekük is, de nem jártak sikerrel. Amikor a nő már komoly karriert fut be, váratlanul mégis teherbe esik. A férfi minden­képpen akarja a gyereket, a nő azonban habozik. Most vajon mit tegyenek?

A hét zárásaként András keresi fel tíz éve nem látott mentorát, Ágnest (Csákányi Eszter). Szupervízióra (szakmai személyiségfejlesztő módszer) jön, de hamar kiderül, hogy bármennyire is jó szakember, bizonytalanság gyötri, és a házassága is válságba kerül.

Mindenki azt hiszi, hogy őszinte a másikhoz, saját magához. Nem érzékelik a tisztánlátást torzító körülményeket, mert nagyon mélyen eltemették magukban őket. Úgy tesznek, mintha velük minden a legnagyobb rendben lenne. Mégis keresik a választ a problémáik megoldására. Még akkor is, ha eleinte tiltakoznak az ellen, hogy ők terápiára járnak. Meg akarják érteni, miért jutottak jelenlegi helyzetükbe. Hétről hétre a lélekre súlyos terheit, a megoldatlan konfliktusokat piszkálják fel.

Dramaturgiailag nagyon szépen van felépítve a történet íve, fokról fokra kerülnek elő a rég elfeledett sérelmek. Minden felismerés feszültséget teremt, és komoly következményei vannak. Hogy végül negyven rész elteltével, hova lyukadunk ki, előre nem tudhatjuk. Egyes esetekben konkrétabb válaszokat kapunk, máskor azonban nem jövünk rá biztosan, tulajdonképpen mi is a gond. Az alkotók a nézőkre bízzák, hogy mindent a helyére tegyenek.

Szinte ösztönösen szeretünk mások problémáival foglalkozni, a Terápia azonban nem a leskelődő énünket erősíti. A sorozat jótékony hatása, hogy a nézőben rengeteg kérdés megfogalmazódik saját életével kapcsolatban is. Sőt: az eredeti koncepciót követve a Terápia az egyén konfliktusa mellett foglalkozik a saját múltunkban gyökerező társadalmi problémákkal is – nekünk ilyen például az ország feldolgozatlan kommunista múltja, a rejtett vagy nyílt antiszemitizmus.

A sorozat egyes epizódjainak rendezője Enyedi Ildikó (Az én XX. századom) és Gigor Attila (A nyomozó). A logikailag egymással összefüggő fejezetek egy kézben maradnak. Az Enyedi által rendezett történetszálakban (hétfő, kedd, péntek) hangsúlyosabban mutatkoznak meg a pszichológus saját vívódásai. Gigor (szerda, csütörtök) inkább a páciens problémáira koncentrál, a szakmájában tehetséges Dargayt helyezi előtérbe.

Máthé Tibor operatőr nem használ hivalkodó vizuális megoldásokat, kamerája tapintatosan háttérbe húzódik. A tavaly májusban váratlanul elhunyt Stork Csaba díszlettervező látványvilága nem vonja el a néző figyelmét arról, ami a szereplők intim közelségében történik. Minden főként a színészek játékára fókuszál.

A Terápia erősen szövegcentrikus alkotás, ezért a színészektől a forgatás komoly koncentrálást igényelt. Az írott anyagból kellett felépíteniük a karaktereket, improvizációra nem volt lehetőségük. A színészek életszerű helyzetekben valós viselkedésmintákat mutatnak be. A nézőben felmerül: amit lát, valóban csak a képernyőn történik meg?

...

A teljes cikk, az Intim hétköznapok az olvassbele.com oldalán olvasható.

Földes András: Erőss Zsolt; Libri Kiadó, Budapest, 2012

Emberek milliói rajonganak egy olyan sportért, amelyben egy téglalap alakú zöld területen kétszer tizenegy játékos kergetőzik egymással, hogy egy fekete-fehér bőrgolyót az ellenfél kapujába tuszkoljon. Ezzel szemben a többség megbotránkozik azon, ha valaki életveszélyes kuloárokon (hófolyosó), meredek sziklákon menetel hosszú órákon keresztül, majd visszaereszkedik a hegy alacsonyabb pontjára, hogy később elölről kezdje az egészet.

A focihoz mindenki ért, még az is, aki sosem ért labdához. A hegyeket azonban csak az tudja nagy biztonsággal megmászni, aki megbízik a fizikumában, a saját képességeiben, a társaiban, a technikai eszközeiben is. Hogy a hasonlatnál maradjunk, Magyarországon a labdarúgás annak ellenére is a legnépszerűbb sportág, hogy az élmezőnyt évtizedek óta csak távcsővel láthatjuk, a hegymászás viszont még úgy is csak a különcök hóbortjának tűnik, hogy hazánk képviselői szép sikereket értek el az utóbbi évtizedekben.

Erőss Zsolt sosem kereste a népszerűséget, csak tette a dolgát, újabb és újabb csúcsokat hódított meg. Teljesítményeivel azonban elnyerte mások elismerését, így nagy szerepe lett abban, hogy hazánkban a szélesebb közönség számára is érdekessé vált a hegymászás. 2012-ben újságíró barátjával, Földes Andrással – aki húsz éve maga is aktívan űzi a sportot –  közösen úgy döntöttek, befejezik a pályájáról szóló munkát, amelyet kilenc évvel korábban egyszer már lezártak. A Mount Everest megmászása óta megtörtént kalandokat is könyvvé rendezték, az utolsó fejezetet pedig a legújabb expedíció helyszínén, a 8091 méteres Annapurnán írták meg.

A most megjelent kötetből rengeteg életrajzi részletet megtudhatunk Erőss Zsoltról. Földes András az első fagyás élményével indít, amelyet a csíkszeredai születésű Zsolt négyévesen, mínusz harminc fokban szenvedett el egy erdélyi falu meredek domboldalán. Az első negatív tapasztalat azonban nem riasztotta el a hegyek világától. A Gyilkos-tónál töltött gyerekkora legmeghatározóbb élménye volt, amikor tizenhárom évesen az egyik ott nyaraló orvos elvitte sziklát mászni, az ezt követő néhány évben mindent megmászott Békáson. Két évvel Magyarországra települése után, 1990-ben első expedícióján feljutott az Elbrusz 5642 méteres csúcsára. Később teljesítette az egykori szovjet területeken lévő öt hétezrest, ezzel elnyerte a Hópárduc címet.

Nemzetközi szinten ismertté a Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbatra (8125 m) vezető szólója tette. 2003-ban pedig első magyarként – bár oxigénpalackot is használva – meghódította a világ legmagasabb csúcsát is, de a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós társulás tagjaként napjainkig bezárólag a nyolcezer méter feletti tizennégy csúcsból kilencet teljesített már.

Földes beszámol arról, hogyan ismerkedett meg Zsolt a feleségével, olvasunk a gyermekei születéséről. Részleteket tudunk meg a 2010-es baleset körülményeiről, amelynek következményeként Zsolt elveszítette a jobb lábát. És megérthetjük, miért nem zaklatta fel az amputálás, miért épült fel olyan hamar a súlyos sérülésből. Minden egyes történetből azonban ugyanaz a sziklakemény akarat mutatkozik meg: nincs más célja, csak a világ legmagasabb csúcsai.

A számos életrajzi mozaik ellenére nem pusztán életút Földes András munkája, de még pályarajznak is rendhagyó. A könyv az egyes expedíciók szerint tagolódik fejezetekre. Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus vidékeire kalauzol el, s megismertet a hegymászó életforma alapvető szabályaival. A remek humorral elmesélt történetcsomagot akár kalandregényként is olvashatjuk, annyira sűrű az élményanyaga. Legnagyobb erénye mégis az a bölcsesség, amely Erőss Zsolt tapasztalataiból árad.

Zsolt egész életfelfogása arra világít rá, hogy a sikeres és boldog élethez megfelelő motiváció kell. A hegymászó a nehézségekben látja meg a szépséget. A nem várt körülmények legyőzése hajtja előre. Tisztában van azzal, hogy minden apró sikerért komolyan meg kell dolgoznia, de minden egyes csúcs meghódítása örömmel tölti el. Még akkor is, ha ott fenn, ahonnan nincs feljebb, teljesen elcsigázottan mindez másképpen fest.

Zsolt és hasonló tettekre képes társainak példamutatása mindenki számára fontos üzenet. Már a célok kitűzéséhez is bátorságra van szükségünk, a megvalósításhoz pedig elengedhetetlen a türelem önmagunkkal szemben. Pontosan kell ismernünk, meddig tolhatjuk ki határainkat. Ám a kitartó munka mindig meghozza eredményét. Az elért csúcs éppúgy lehet egy sikeres egyetemei felvételi eredmény, egy súlyos betegség leküzdése, vagy a világ legmagasabb pontjának legyőzése.

...

A teljes cikk, a "A céltalanság rossz életforma" az olvassbele.com oldalán olvasható.

*
A cikk a port.hu-n is olvasható!