Egy névtelen férfi jelenik meg Félix Ventura házában, abból a célból, hogy múltat vásároljon magának. A házigazda ugyanis múltkereskedő. Nevet, családfát, társadalmi emlékeket gyárt pácienseinek, azoknak, akiknek nincs semmiféle múltjuk, vagy éppen nem kívánnak már azzal együtt élni. Félix az életet retusálja, a bemocskolt múltat tisztára mossa, az elrongyolódott név helyébe új személyiséget teremt. Munkája során a társadalmi szennyes helyébe dicső múltat és előkelő felmenőket kerít. Az idegen férfi nem árulja el, miért akar új identitást, ha pedig beszél, akkor is nyilván mellédumál. Félixnek nem kenyere a kíváncsiskodás, ő megbízások teljesít.

José Eduardo Agualusa portugál szülők gyermekeként született 1960-ban az egykori portugál gyarmaton, Angolában. Az 1994-es véres forradalmi események kezdetén szülei visszatelepültek Portugáliába. Agualusa ma újságíróként és rádiós műsorvezetőként tevékenykedik, nem mellesleg drámák, regények ás útikönyvek szerzője. Agualusa művei közül magyarul elsőként a József Attila Kör és a L’Harmattan Kiadó jóvoltából az idei évben A múltkereskedő című regénye jelent meg a JAK világirodalmi sorozatában, amelynek angol fordítása elnyerte a legjobb külföldi regénynek járó Independent Foreign Fiction Prize-t. A szerző vékonyka műve tömör, lényegretörő mondatokban fogalmaz (Bense Mónika kitűnő fordítása), és nyakatekert szerkezete ellenére is élvezetes olvasmányélményt nyújt.

Félix Ventura Angolában élő fehér férfi (mi több albínó), ahogyan a szerző is. A polgárháború után a fehérek java elhagyta az országot vagy megbújt valahol, az új társadalmi elit pedig múltat kíván felvásárolni. Ahogyan ez az ismeretlen férfi is. Ő José Buchmann. José teljes mértékben azonosul Félix teremtésével. Komolyan veszi a múltgyártást, túlnő azonban a kereskedő képzeletén. Felkutatja soha nem látott apja sírját, majd Eva, kitalált anyja nyomába ered. A nyomozás, kutakodás során a megrendelt múlt által kiteljesíti identitását.

Persze akad olyan is, aki nem tud felejteni és nem tud újat álmodni. Itt van például Edmundo Barata dos Reis, az egykori állambiztonsági ügynök, aki még mindig egy eljövendő kommunista rezsimben látja a megváltást. A múltat újra teremteni nem tudók nem élhetnek meg itt sem. Milyen hasonlatos ez a helyzet, mennyire nincs új a nap alatt. Ahogy Afrikában, úgy itt Kelet-Közép Európában is változatlan a helyzet. Persze Agualusa Angolájában nem hivatalos intézmények vagy minisztériumok foglalkoznak a múlt felülírásával és nem is rendíthetetlen publicisták vagy megkérdőjelezhetetlen tekintélyek állítják fel a társadalmi létezés és emlékezet sajátos szabályait. Félix Ventura egyszerű üzlet- és mesterember, aki nem vágyik másra, mint mi magunk: szerelemre, boldogságra. Félix magát az egyszerű regényíró fölé emeli, hiszen üzleti tevékenységével kiemeli a fikciót, szereplőit „beleveti a valóságba”, ahelyett, hogy bezárná őket egy könyv lapjai közé, ő az „irodalom haladó formáját” valósítja meg.

Agualusa különös művének narrátora sem akárki. A nyirkos luandai ház zegzugaiban, plafonján élő namíbiai tigrisgekkó (Eulalio), az egykori emberlétet maga mögött hagyó hüllő meséli el nekünk a történetet, aki barátja, örökös hallgatója a múltkereskedőnek. Eulalio álmaiban hosszan elbeszélget a kereskedővel, de az is lehet, hogy Félix álmodja őt. Sosem lehet tudni, honnan kell néznünk a dolgokat. Semmi sem az és senki sem az, aminek látszik. A végére azért lassan minden a helyére kerül. Kiderül, hogy valójában ki is az ismeretlen látogató, kicsoda a város utcáin bolyongó örült, aki meg van győződve arról, hogy az elnököt egy hasonmásával helyettesítették, és hogy ki az a gyönyörű lány, aki fényeket gyűjt és szeret felhőket fényképezni. A dolgok mélyén ugyanis minden, minden egyes történet összefügg.

Végül Eulálio is elpusztul, az örökké a sarkában kullogó skorpió végez vele. A narrátor szerepét Félix veszi át, aki naplót kezd írni. A regény befejezése gyönyörű szép, amelyből mintha Félix, vagy inkább maga Agualusa ars poeticája világosodna ki. A múltkereskedő által kitalált élettörténeteket a beléjük vetett reményekkel teli hinni akarás logikája működteti. Amíg a regény utolsó oldalain megemlített Marthin Luther King-i mondat („van egy álmom”) csupán kinyilatkoztatott ígérethalmaz, addig Agualusa álmodott magának egy álmot, amelynek igazságát maga az alkotói teremtő erő alapozza meg. Ilyen a világ a plafon felől nézve.