jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Olvassbele

Arról még nem is számoltam be, hogy munkatársa lettem egy internetes lapnak vagy fórumnak. Nem is tudom, mi a megfelelő titulus erre a felületre. Kultúrakirakat. Ez az. Az olvassbele.hu csapata „egyszerű fogyasztók”-nak nevezik magukat, akik „rajonganak a könyvekért, zenéért, mindenféle megnéznivalóért.” Nem csinálnak mást, mint ami miatt én is belekezdtem a blogolásba. Saját ízlés szerint válogatnak olvasni-, látni-, és hallgatnivalókat. Erről írnak véleményeket. Önkéntes tevékenységükért nem várnak semmilyen ellenszolgáltatást, szívből teszik, amit tesznek.

Egy recenziópályázat keretében figyeltek fel rám. Az írásom ugyan nem került a leges legjobbak közé (nos azért helyezést elértem), de a blogomon írottak megtetszett nekik. Szerettek volna közölni egy-két írásomat. Sosem terveztem, hogy szerkesztőkhöz, lapokhoz, bárkihez eljuttassam írásaimat, de igent mondtam nekik. Úgy érzem, jól tettem. Sokat tanulhatok abból, ha egy külső szemlélő ad egy-két eligazítást írásaimmal kapcsolatban. Az első megjelent anyag még nagyobb szerkesztői átalakításon ment át. Már ebből sokat tanultam. Később már én is faragtam, alakítottam a szövegeimet. Kevesebb szerkesztői korrekció lett az eredménye. Megtanultam alkudni a szavakkal, elfogadtatni a saját mondataimat. Élvezem a játékot. Van nekem munkám, amiért pénzt kapok, azt hazaviszem. Kell a családnak, nekem. Az írás is kell, mert játék, szerelem, egy rész belőlem. Azt hiszem. Amíg energiám, időm engedi, csinálom. A többit meglátjuk.

Eddig megjelent írásaim az olvassbelén:

Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjéről - A mese megszabadít

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjéről - Az ápolónő átváltozása

Radu Muntean Ünnepek után című filmjéről - Csak ketten játszhatják

Joel és Ethan Coen pályaképéről - A kisszerűség krónikái

Feo Aladag Az idegen című filmjéről - Oly távol, oly közel

Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvéről - Tudósítás az Üveghegyen innenről

Feo Aladag: Az idegen; 2010

A 25 éves családanya, Umay Isztambul poros lakótelepeinek egyikén él férjével, Kemallal és ötéves kisfiával, Cemmel együtt. Umay boldogtalan, mert férje úgy tanítja hitvesi engedelmességre, hogy folyamatosan veri és megalázza. Amikor betelik a pohár, Umay a Boszporusz partjáról útnak indul Németország szívébe, hogy kiszabaduljon férje szorításából és visszaszökjön a biztonságot adó családi fészekhez, ahol szülein kívül három testvér várja őt.

Berlin és Isztambul, bár földrajzilag távol esik egyik a másiktól, mégis oly közel vannak egymáshoz. Umay családja kezdetben örömmel veszi a lány váratlanul tett látogatását, de örömük csak addig tart, amíg ki nem derül, hogy Umay nem csak hogy férje nélkül érkezett hozzájuk, hanem annak beleegyezése hiányában hagyta el Törökországot. A család a visszatérésre akarja rábírni a lányt, és amikor Kemalnak már nem kell a nő, a gyermeket akarják visszaszolgáltatni az apjának. Umaynak itt sem lesz maradása, így válik tökéletesen idegenné saját világában.

Umay munkát vállal egy étteremben, iskolába jár, megismerkedik egy német férfival. Élete akár a megfelelő mederbe is kerülhetne, élhetné az általa választott normális életet, de Umay képtelen felszámolni teljesen a gyökereit. Umay szétfeszíti saját társadalmi korlátait, miközben nem képes felmérni tettének valódi következményeit. Egyszerre szeretne független nővé lenni és a családja szeretetét és figyelmét élvezni. Nem veszi észre, hogy ez a kettősség teljességgel kivitelezhetetlen. Umay úgy képzeli, hogy a vérszerinti kötelék erősebb, mint a társadalom tradicionális szabályai. A lány bízik abban, hogy idővel családja – maga mögött hagyva a társadalmi szégyenérzetet – megbékél az ő helyzetével, és végre helyreáll az általa elképzelt világrend. A család azonban erősebben kötődik a társadalmi szokásrendhez, mint az azt felrúgó lányhoz, így közeledését rendre elutasítják.

A nézőben egészen a film befejezéséig él a remény, hogy a család belátja helyzete tarthatatlanságát. Tulajdonképpen éppen ez történik, de nem reményeink szerint alakulnak a dolgok. Feo Aladag nem kegyelmez a dönteni képtelen Umaynak, így a tragikus végkifejlet elkerülhetetlenné válik. A rendezőnő olyannyira ügyesen csavarja meg a történet befejezését, hogy a néző először még hisz egy csöndes, heppiendszerű zárás lehetőségében, ezért váratlanul éri a végkifejlet.

Bevallom, rég nem viselt meg ennyire lelkileg egy film, pedig láttam már ezt-azt. Nyilván meg van az oka, hogy miért pont ez a film, de a zárásról itt és most többet nem akarok elárulni, ez is épp több volt a kelleténél. Mindenesetre hazafelé menet jól jött a magammal cipelt könyv, hogy kizökkentsen a film súlyos érzelmi hatása alól.

A film befejezésekor ugyanazzal az értetlenséggel tekintünk fel, ahogy Umay néz bátyjára. Hozzáállásunk teljesen természetes, hiszen Feo Aladag Umay szemén keresztül láttatja a történetet, és innen Európából mi sem tudunk másként gondolkodni. Berlin egyes negyedei akár Isztambul is lehetne. Nem irigylem az ott élőket, komoly kulturális különbségek ütközéspontján kell élniük. Németországot a törökök jelenléte hasonló problémás helyzetek elé állítja, mint minket a romák kérdése. Alapvetően más kulturális közegben, eltérő társadalmi tradíciók között élnek, mint mi, és ez a különbség komoly társadalmi feszültségekhez vezet. Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy aki abból a közegből ki akar lépni, amelyben született, kis túlzással csak úgy teheti meg ezt, ha mindent feléget maga mögött. Persze, innen Pécsről nehezen érthető Umay családjának és az egész török közösségnek a magatartása, éppen ezért nagy hiba lenne a távolból ítélkeznünk.

Ahogy Umay sem képes felülemelkedni a család és a független lét között feszülő dilemmán, úgy a család sem képes a lány iránti szeretet és a mindennapokhoz szükséges társadalmi megbecsülés igénye közötti ellentétet feloldani. A nagy feszültség alatt előbb-utóbb összeroppannak az egymásnak feszülő felek, pontosan ebben a pillanatban állítja meg Aladag a mozgóképét. A határon túlról azonban már nem lehet visszalépni, a filmet lezáró tekintetekből éppen az az értetlenség sugárzik, ami bennünk is megfogalmazódik. Tartósan egymás mellett vagy éppen együtt élni csak az egymás iránt tanúsított bizalom, megértés, tisztelet mentén lehetne. Ha pedig nem megy, el kell engedni a másikat. A történet szereplői eljutnak arra a pontra, ahonnan talán majd belátják ezt, de nem mindegy, hogy közben milyen sebeket ejtenek a másikon.