A futó főnév és melléknév egyszerre. Megnevez és jellemez. A meghátrálás és a bátor elébe menés ellentétes pólusú jelentésrétege. Magányos és társas létfilozófia. No, és persze a test ritmikus rítusa a futás, amely az elme mély koncentrációját követeli meg.

A balesetet csak a fiatal nő éli túl. Többé sem felesége, sem anyja már senkinek. Összedrótozva kapaszkodik az élők világába. Pedig ehhez van a legkevésbé kedve. Egyetlen szerencséje, hogy képtelen érezni, gondolkodni. Úgy látszik, a fájdalom is jó valamire. Elnyomja a születőben levő másikat, a nagyobbat. A felfoghatatlant. Aztán jön a túlélők bűntudata. Ők mentek, te maradtál. Már megint.

Hiszen gyerekfejjel az édesanyját úgy vesztette el, hogy egyetlen képe nem maradt róla. Se a zsebében, se a fejében. Csak a toloncház szűk pincéjében síró asszony alakja dereng fel. A gyermek pedig egyszerűen csak kisétált a halálba masírozók arctalan tömegéből. Oly könnyedén, mintha az utcasarkokon nem mosolygott volna rá – gúnyra torzult arccal – a kegyetlen gyilkosok csordája.

Maradt egy apa, akivel ritkán hallgatták meg egymást. Állította: Isten nincs. Jámbor atyja azonban vallás kérdésében mindig erőszakos és hajlíthatatlan volt. A kölcsönös sérelmek útvesztőiben tévesztették szem elől egymást. És persze akadtak szeretők, akik ágymelegnyi szeretetadagokat, simogatás-morzsákat rejtettek el számára. Mindig keresett valakit, aki sosem jött el.

Mikor a világra jössz, nem valószínű, hogy így képzeled el a sorsodat. Persze minden életcsomagban vannak nehezen cipelhető terhek. Ez előre kiszámítható. Azonban a szülő, a férj, a gyermek hiánya, egyszerre, túlontúl súlyosnak bizonyulhat. Te is, mint mindenki más, rákérdezel, mi ennek a tanulsága? Mire föl van mindez?

Talán ezért járod be az egész világot. A legelső üzletben megvásárolt műanyag endéká-bőrönddel. Hogy rátalálhass egy kis magyarázatra. Annyi értelme legalább van az utazásnak, hogy eltávolodsz egy kicsit a történtektől. A szeretetvágy hajt előre. Budapest, Berkeley, Jeruzsálem, Párizs, Berlin, Varsó, New York – egy vándorlás állomáshelyei. A felejtés azonban, ha nem is engedi közel férkőzni a részletek pontosságát, mégis érzékletesebbé teszi, mekkora is a veszteség.

A Budapesten született, de jelenleg Párizsban élő Bíró Yvettet az érdeklődő olvasók elsősorban filmesztétaként (A hetedik művészet, Profán mitológia, A rendetlenség rendje, Időformák) és forgatókönyvíróként (Johanna, Delta, Szelíd teremtés) ismerhetik. A Filmkultúra című folyóirat egykori alapító-szerkesztője most első szépirodalmi alkotásával mutatkozik be a közönségnek.

A Futó a szerző New Yorki letelepedésének idején (1982/83) született meg. A kézirat évtizedekig elzárva pihent a pince melegében. Később, a párizsi költözködéskor (2009/2010) került elő az egyik elfelejtett dobozból. Bíró Yvette ekkor jutott olyan távolra a személyesen átélt tragikus élményanyagtól, hogy szavakba foglalhatta a kétséget, a bizonytalanságot, a szégyent, a bűntudatot.

...

A teljes írás, az A hosszútávfutó magányossága, az olvassbele.com oldalán olvasható.