Az egykori főszerkesztő, Tel-Avivból Jaffa felé gyalogolva a parti sétányon, hirtelen ötlettel betért egy helyi bárba, és rendelt egy sört. Álmában sem gondolta volna, hogy honfitársába botlik ott, a későbbi szerzőbe. A villanásnyi diskurzus után, amire idővel már senki sem emlékezett, a szerző elküldte kéziratát az akkor már leköszönt főszerkesztőnek, aki – miután elolvasta az írásművet – elhatározta, hogy könyvet csinál belőle, amint teheti. Miután többedmagával új kiadót hozott létre, a szerző könyve lett az új házasság első közös gyermeke. A könyv keletkezéstörténete regénybe illő história egy szinte valószerűtlen találkozásról.

Az is meseszámba ment, amikor „az idősödő, testes úriember”, miközben Pestről Budára sétált a két városrészt összekötő hídon, találkozott a nála több évtizeddel fiatalabb, hiányos műveltségű és szociálisan is hátrányos helyzetű utcalánnyal. A férfi lebeszélte a lányt, hogy a Dunába vesse magát, majd egy kopott hotelszobában ágyba bújt vele. Később pedig a lányává fogadta. Ezzel vette kezdetét egy különös szerelem. Történet, amit titkolni, rejtegetni kellett a társadalom rosszalló tekintete elől.

A két szokatlan egymásra találás lehetővé tette, hogy a narrátor – aki a kétezres évek elején egyik pillanatról a másikra a testvérével együtt összepakolt, és kitelepült Izraelbe – elbeszélje személyes történetét. A két fiú sosem értette, hogy a szülők miért kezelik betegségként saját identitásukat, miért titkolják zsidóságukat. Miért nem vállalják azt a részt magukból, amely a fiukban éppen emiatt csak külön utakon, tőlük függetlenül született meg. A kisebbik fivért komolyan érdekelni kezdte a család elfeledett históriája. Tanulságot, összefüggéseket keresett. Gyanúsnak találta, hogy egyazon tőről fakad mindkét nagyapja halála – akik 1944-ben a munkatáborokban vesztek oda –, az apa csodás megmenekülése a gettóból és a testvér tragikus halála a felrobbantott jeruzsálemi buszon.

De vajon mi köze van ehhez Móricz Zsigmondnak? Azon kívül, hogy a családi relikviák közül előkerült egy dedikált kötet. A valaha élt egyik legnagyobb magyar írónak valóban volt egy kései viszonya Littkey Erzsébettel, becenevén Csibével. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében. Az is igaz, hogy a lánynak született egy fia, Imre. Az író örökbe fogadta őt is. Hogy ez a kisfiú végül is Móricz vér szerinti gyermeke lenne, valószínűleg nem több puszta szóbeszédnél, azonban a kétségbeesésében öngyilkosságra készülő lelenclány és a sikeres író titkolt románca tökéletes regényanyag. Barna Dávid számára mindenképp érdekes.

De miért foglalkoztatja a szerzőt, Barna Dávidot ez az útszéli rege? Talán a súlyos elfojtások drámája izgatja. Ahogy a legkisebb fiú, akiről feltételezzük, hogy maga a könyv írója, egy rendkívül komplikált történetbe született bele, úgy Petike, a regénybeli író örökbefogadott gyermeke is homályos identitású. Egyikük sem érti, miért nem lehet beszélni arról, ami a múltban megesett, és számukra érthetetlen módon kihatással van rájuk is. Valahonnan el kell indulniuk, hogy megtalálják önmaguk helyét. Mindenki szeretné tudni, hogy ki volt tulajdonképpen az, akitől szokásait, viselkedésmintáit eltanulta. Móricz Zsigmond és a Csibe pletykaszagú „sztorija” ahhoz kell, hogy Barna Dávid éles fénybe állítsa családtörténetének kulcsfontosságú mozzanatait.

Az irodalmi bulvárhír – vagyis hogy Móricz örökbefogadott fia egyben vajon vér szerinti leszármazottja-e – alkalmas arra, hogy a regény alkotója a saját történetét álruhába öltöztesse vele. A szerző a szerelmi viszonyra építi a regény fő cselekményszálát, és ezt keretezi be a személyes történettel.

Az Egy magyar regény pár szereplős kisregény, amelynek fejezeteit pontos időmegjelöléssel nevezte el az alkotó. A dátumok ok-okozati kapcsolatot feltételeznek az egyes részek között, de nincs meg bennük a markáns egymásra építkezés, látszólag hevenyészetten csapong ez az időszerkezet. Természetesen halad előre, de a következetesség helyett inkább a rostáló emlékezet, a benyomások szeszélye viszi előre a cselekményt.

Barna Dávid első munkája a hagyományos értelemben véve nem elbeszéli az eseményeket. Jól megragadott képekből, hangulatokból, mozdulatokból áll össze. Néhány apró, jelentéktelennek tűnő részlet is hangsúlyos helyet kap ebben a rövid históriában. A négy és fél éves Petike magányos csellengése a szolnoki szálloda folyosóin. Móricz vér szerinti lányának szembesülése haldokló apja meztelenségével. Mintha maga a szerző is a homályban tapogatózna története hitelességét illetően. Ezért a valószínűre fűzi fel a valóságot, és az impresszióiból alkotja meg önmaga mítoszát, végül színpadiasan belehelyezkedik az általa megírt igazságba. Barna Dávid a Móricz-féle »liezon« felhasználásával tulajdonképpen azt mutatja meg, hogyan jön létre a valóság mozaikjaiból a fikció.

...

A teljes cikk, az Önmeghatározások az olvassbele.com oldalán olvasható.