A XXI. században a technológiai vívmányok sokasága számtalan módon próbálják meg az ember figyelemét szerteágazni, a hatásfolyamatok már egészen kisgyermek korban elkezdődnek. A televízió, a tengernyi számítógépes játékok, az Internet köti le energiánk nagy részét. Emiatt ez a század valószínűleg már nem a papír alapú könyvekről fog szólni, és az olvasás sincs a legjobb helyzetben. Ha azonban az akadályokat leküzdve mégis eljutunk addig a pontig, hogy könyv kerül a kezünkbe, újabb kétségekkel találkozunk. Olvasmányt választani sem oly könnyű dolog. Joggal merül fel kicsiben és nagyban a kérdés, hogy mit vegyünk a kezünkbe. Annyiféle dolgot hord a hátán a Könyvpiac, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a gazok tengerében, és megtalálja a nemes hajtást. Nos én azért szerencsét próbálok.

Amikor az ember szülővé válik, az cseppet sem teher, még ha olykor igen nehéznek is tűnik a felvállalt feladat, bizton állíthatom, hogy a mérleg két serpenyője közül túlsúlyosan a „MEGÉRI” oldal billen el. Példának okáért, a harmincas férfi nyugodt szívvel kutakodhat a gyerekkönyvek világában. Senki sem nézi ki őt onnan, sőt elnézően mosolyognak a szülői igyekezet láttán, hogy gyermekünknek olyan olvasmányt találjunk, amely ad valamit a gyerkőcnek, gazdagítja őt, és feltárja azt a csodákkal teli kaput, amely a Könyvek Univerzumába, a Guttenberg Galaxisba vezeti be az embert. Ne áltassuk magunkat, a felnőtt legalább annyiban magának választ, mint saját gyermekének. Tulajdonképpen a benne élő gyermeket ajándékozza. Örömteli és ideális állapot, ha a bennünk élő gyermek és az általunk nemzett és nevelt gyermek egymásra talál.

A gyerekkönyvek világában szerencsére számos igényes kiadvány megtalálható, amelyekből sugárzik a szeretet, látszik rajtuk, hogy nagy gonddal és örömmel készítették őket, nem csak úgy hányavetien odavetették a könyvespolcra. Most egy olyan íróról és annak könyveiről szeretnék pár szót szólni, aki – véleményem szerint – nagyon sokat adott és még ad az embereknek.

A Budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karán végzett Bartos Erika 2004-ben lépett be a gyermekkönyvek világába. A mára már háromgyermekes családanya, úgy tűnik otthonában találta meg hivatását. Ennél szerencsésebb csillagzatot talán keresve sem találhatott volna magának. Bartos Erika úgy mesél magáról és családjáról, vagyis arról, ami minden bizonnyal a legfontosabb neki, hogy közben sok-sok embernek két kézzel szórja a Jót. Nem a magánéletét teregeti ki, hanem személyes tapasztalásait csomagolja mesévé, így tanít ő. Ugyanis Bartos Erika könyveinek a főhősei az ötfős családja, a három gyermek, Anna, Peti és Gergő, anyuval és apuval kiegészülve.

Először Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány kalandjaival találkozhatott az olvasóközönség, a szerző saját illusztrációjaival megjelent – immár 14 számra bővült – kötetekben az állatjelmezbe bujtatott gyermekek, Anna és Peti történeteit elevenedtek meg. 2006-ban aztán elindult egy másik sorozat, ahol már nem volt szükség az állatbőrre. Papírlapra került Anna, Peti és Gergő története is. A család lett a mese alapja, a családtagok pedig mesebéli figurákká lettek. A jelenleg 11 kötetes sorozatban egy nagycsalád hétköznapjait ismerhetjük meg, amelyben minden olyan előfordul, ami számos háztartásban megesik. A gyerekek nem tudnak megegyezni a játékok birtoklási jogán, nem akarnak fogat mosni, hadilábon állnak a rendrakással, szembe kell nézni a társadalmi érintkezések során magunkra vett nyűgökkel (csúfolódás, mutogatás, árulkodás, stb.), mindeközben persze sok-sok élmény részese lehetünk, ami piciny hőseinkkel esett meg, akár a családi határon, akár az országhatáron belül. Bartos Erika minden családi viszályt, testi vagy lelki fájdalmat játékosan elsimít, miközben persze mindent kellő komolysággal kezel, és nem ódzkodik megragadni a lekváros kenyér sarkáról lecsöppenő édes pillanatot sem.

Bartos Erika ezenkívül három verseskötettel (Zsákbamacska, Százlábú, Bárányfelhő) is meglepte olvasótáborát, jó pár leporellója (pl. Utazik a baba, Hanna utazásai, Dotti kalandjai) is megjelent. Meséiből diafilmek készültek, az Alma együttessel közösen gyerekdalokat dolgoztak újra, meséket zenésítettek meg, animációk születtek, Bogyó és Babóca történeteiből pedig a Kedd Animációs Stúdió segítségével és M. Tóth Géza rendezésében 26 részes animációs sorozat is készült, amely 2010 augusztusában belépett a mozi világába is.

Bartos Erika könyvei tartalmas remekművek. Saját kezű illusztrációi nem csak, hogy kitűnő fantáziából születtek, éppen ezért szemet gyönyörködtetőek is, hanem minden egyes kedves történet biztosan tartogat mindannyiunk számára valamiféle tanulságot. Ez egy olyan sikertörténet, amelyre nem csak a szerzőnek, hanem nekünk olvasóknak is büszkének kell lennünk. Hirdessük, táncoljunk, daloljunk, hogy van egy ilyen írónk, aki rabul ejtette a gyermekeink szívét és elcsavarta a mi fejünket is. Köszönjük meg neki, hogy nem csak a tehetségét, hanem ennél sokkal többet, az egész életét feltálalta nekünk, mindezt azért, hogy adakozzon mindabból, amellyel az ég megáldotta. Az, hogy emellett ez neki is nyilván (legalábbis nagyon remélem) jövedelmező, az ő megérdemelt jutalma. Ez azért örömteli, mert manapság oly sokan vetemednek a könyvírásra, hogy első ránézésre nehéz megkülönböztetni az írót, a művészt a sarlatántól. Az ő esetében azonban nincs min gondolkozni, első ránézésre lerí műveiről a tehetség, a munka és a szerelem szimbiózisának gyümölcse. Neki köszönhetően talán a gyermekeink a későbbiekben is szívesen kézbe veszik azt a négyzet vagy téglalap alakú tárgyat, amelyben rogyásig sorakoznak a betűk.

A majdnem három éves fiam is szereti az „annapetiésgergő” könyveket. Esti – napról napra ismétlődő – szertarása, hogy lefekvéskor, persze némi időhúzás gyanánt is, felül az ágyban, kéri valamelyik könyvet, és végig lapozza őket. Hol a kisvonatot, hol a kisautót keresi vagy egyszerűen csak a rajzokat csodálja. Szerencsére masszív könyvek ezek, hiszen sokat kell kiállniuk.

A fiam szerencsére nem olvashatja most még a blogomat, így könnyed szívvel elárulhatom, csudaszép karácsonyi meglepetésben lesz része. Ugyanis Bartos Erika legújabb kötete, a Hoppla meséi, Pécs városában tesz kirándulást. A könyv Európa Kulturális Fővárosának legismertebb köztereit, épületeit, helyszíneit mutatja be, de sokkal több ez a kiadvány, mint egy hagyományos fotóalbum vagy útikönyv. Természetesen elsősorban azon okból is, mert hogy mesekönyv, amely nem fényképekből áll össze, hanem kézzel rajzolt képekből építkezik fel. Pécs városát a helyi állat idegenvezetők, a süni, a borz és a kutyus mutatja meg a városba látogató Hoppla nyuszinak és barátainak, Mogyorónak, a mókusnak és Cininek, az egérnek.

Akárkinek a fejéből is pattant ki a könyv megszületésének ötlete, mély főhajtás jár neki, mert ennél csodásabb ajándékot találni sem lehet egyetlen könyvszerető pécsi számára sem, aki minden egyes kedvenc helyét felfedezheti a Színház tértől kezdve a Brummogdáig, Orfűtől kezdve a Mecsextrém Parkig (a Havihegy az egyetlen, ami nekem nagyon hiányzik a könyvből), a többiek számára pedig egy város játékos, mesés arcát mutatja meg, amely nem mellesleg ebben az évben Európa egyik Kulturális központja volt, mondjon bárki bármit.

A minap a könyv bemutatója alkalmából a városban járt Bartos Erika is, nem tehettem mást, persze, hogy sorba kellett állnom, hogy dedikáljam a könyvet fiam számára, no meg persze a magam megelégedésére is, hiszen a bennem élő gyermek éppúgy rajong ezekért a könyvekért, mint a bölcsis fiam. Talán nagyobb az izgalom bennem, mint a fiamban. Én csak továbbítani tudom más ajándékát, de azt nagy örömmel és szeretettel teszem.