A versenysportban elsősorban a részvétel a fontos, elvégre mindenkiből nem lehet győztes. De valljuk be, mindenki azért csinálja, mert a legjobb akar lenni. A győzni akarás azonban nem csak a sportolót hajtja előre. A diadal eufóriája tömegeket képes megmozdítani. Nekünk pedig szükségünk van hősökre, mert általuk továbbálmodjuk meg nem valósított vágyainkat.

Érthető hát, hogy Hollywoodban, ahol a modern kori hősköltemények megszületnek és ahol az amerikai álom is valóra válik, miért van nagy hagyománya a sportfilmeknek. Azt viszont mi, európaiak már kevésbé értjük, miért éppen a baseball örvend oly nagy népszerűségnek a tengerentúlon. Én legalábbis sosem értettem a szabályait. Hidegen hagyott a buntolás, a lopás, a sétálás, a strike, a bázisfutás vagy a hazafutás. Mégis tucatnyi baseballfilmet megnéztem már, mert a versenyszellem és küzdelem engem is lenyűgöz.

A baseballról szóló filmek legtöbbje ugyanarra a vázra fűzi fel mondandóját. A hősnek a lehető legreménytelenebb helyzetből felállva kell megalkotnia vagy összetartania a tökéletes, de legalábbis a győztes csapatot. A sikerhez mindenképpen hosszú nyeretlenségi sorozatra van szükség, a vereség ugyanis felvértezi a hőst, hogy képessé váljon a legnagyobb akadályok leküzdésére. Lehet a hős egy kiváló képességű játékos, a csapat edzője, vagy maga a csapatfőnök.

Az Oakland Athletics ismét elbukta a ligakupa elődöntőjének ötödik mérkőzését, vagyis megint lemaradt a döntőről. Mondhatnánk, hogy ilyen a sport – van, aki győz, és van, aki veszít. Billy Beane-nek (Brad Pitt), az oaklandi baseballcsapat főnökének azonban elege van már abból, hogy bármilyen jó csapatot is rak össze, a siker kapuján sosem lép be. Minden szezon végén kezdheti elölről a csapatépítést, mert a nagy költségvetésű rivális klubok évről évre elcsábítják a legjobb játékosait.

Most is távozik három húzónév, a pótlásukhoz a tulajdonosoknak mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk. Billy nem tud több pénzt összekalapozni, anélkül viszont nem tudja megszerezni a piacon jegyzett játékosokat, és esélye sincs arra, hogy győztes csapatot építsen. Vagy mégis?

Itt van ugyanis ez a Moneyball, azaz pénzlabda elnevezésű baseball-kifejezés. Mára már jól bejáratott játékosállomány-menedzselési stratégia. Történetünk idején, a 2001-es szezonban azonban pusztán csak elmélet volt. Olyanok állították fel, akik sosem játszották a játékot, és a pályát is csak képernyőről láttak. A feltevés alapja matematikai analízis, melynek lényege a túlértékelt játékosok eladása és alulértékeltek beszerzése. Az adott játékosban ugyanis nem azt kell keresni, hogy mit nem tud, hanem meg kell találni benne azt az erényt, amellyel a legtöbb pontot szerezheti a csapatnak. Ha az elmélet a valóságban működik, viszonylag alacsony költségvetéssel erős csapatot lehet összeállítani.

Nyilván működik a dolog, különben nem született volna meg a Pénzcsináló című film sem, és nem mentek volna végbe azóta döntő változások a csapatok kialakítási metodikájában. A kérdés csak az, hogy a sportág forradalmasításért felelős laborszagú elgondolást miként lehet filmre átültetni úgy, hogy az nagyszámú néző érdeklődését felkeltse.

A siker érdekében Bennett Miller rendező kitaposott dramaturgiai ösvényen indul el. Mielőtt még a nézők elunnák a száraz statisztikákat és a színfalak mögötti játékospiaci tárgyalásokat, a jól ismert elbeszélési technikát követve, látszólagosan halálra ítéli a sportág matematikai képletre alapozását, és a kudarc lehetőségének meglebegtetésével teremti meg a feszültséget. A történetet a főszereplő személyes múltjában keresendő motivációkkal és félelmekkel színezi. Billy ugyanis úgy vezeti a csapatot, hogy közben – babonából, vagy mert játékosként nem tudta tehetsége ígéretét beváltani – sosem nézi meg élőben a meccseket.

Billy tehát olyan játékosokat vásárol össze, akik ugyan olcsók, de a szakmában senki sem alkalmazná őket. Az oaklandiek sorra el is veszítik a meccseiket, hiába követték a Moneyball elméletét. A csapatfőnök reformjai senkinek sem tetszenek. Összerúgja a port a régi vágású játékos-megfigyelőkkel, a csapat edzője oda se bagózik arra, amit a főnök mond neki, a közvélemény folyamatosan röhög rajta, a lánya pedig aggódik érte.

Mindezek ellenére Billy komolyan bízik az elmélet helyességében. De nem azért, mert vakon hinne az ötletet adó, kövér irodai munkás, Peter Brand (Jonah Hill) sportfelméréseiben. Billy ugyanazt akarja, mint bárki más: csak a győzelem elfogadható cél számára. Mivel nincs elég pénze a diadalhoz, magát a pénzt akarja legyőzni, már-már megszállottan. Persze Billyt is csak azért frusztrálhatja a pénz, mert nincs neki. Ezért akar olyan rendszert, amely a szerényebb hátterű csapatoknak is esélyt ad. A pénz hiánya pedig, mint tudjuk, kreatívvá tesz. Meg akarja mutatni, hogy a sport lényege nem az anyagi javakban mérhető.

...

A teljes írás, a Hazafutás, az olvassbele.com oldalán olvasható.