Az alapvetően dokumentumfilmes francia rendezőnő, Julie Bertucelli második nagyjátékfilmje, A fa követi az első munkájában (Mióta Otár elment) megkezdett téma körüljárását; a család férfi tagjának eltávozása okozta hiány drámáját veszi szemügyre.

A farmon áll egy fa, talán már évszázadok óta. Ágaival az ég felé nyújtózik, koronája szélesen terpeszkedik, gyökerei mélyen a talajba kapaszkodnak. Szomszédságában egy cölöpökre emelt mobilház. A deszkákból és bádogból egybetákolt építmény törékeny jelenség a terebélyes lombok mellett.

A házat nagycsalád lakja. Férj, feleség és négy gyermek. Szeretik egymást, valódi boldogságot sugároznak magukból. A férfi dolgozni indul. Mozgatható otthonok szállításával foglalkozik. Csak három napig lesz távol – ígéri hitvesének. Útban hazafele azonban fájdalom szorítja el mellkasát, szeretteihez már nem ér el: a fa a végállomása.

A feleséget összetöri a tragédia. Napokig ki sem kel az ágyából, ha mégis, akkor férje flanelingében ténfereg a házban, képtelen bármi hasznosat vagy értelmeset cselekedni. Ha nagy ritkán megszólal, a düh és a fájdalom beszél belőle.

A halál feldolgozásának számtalan útja van. A legidősebb fiú a családfő szerepét igyekszik átvenni, de még nem érett a feladatra. A legkisebb soha nem beszélt, most sem szólal meg. A magának való középső fiú a környékbeli srácokkal bandázik. A gyereksereg egyetlen lánytagja pedig úgy véli, hogy az édesapa szelleme a kertben lévő hatalmas fában él tovább.

Először csak a kislány fogékony az apa természetfeletti jelenlétére. Később azonban az anya is hinni kezd benne. A trauma után az atomjaira hullott család összetartó ereje a fa lesz. Vastag karjaival átöleli a gyászolókat, búvóhelyet kínál számukra. Valóságos spirituális kegyhellyé válik.

...

A teljes írás, a Kérges ölelés, az olvassbele.com oldalán olvasható.