jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Lawrence Block: Tánc a mészárszéken, Agave, Budapest, 2012

Hatásosan indul a Tánc a mészárszéken. Queens szürke betonépületei között, a közelmúltban megnyílott Maspeth Sportcsarnokban felragyognak a boksz csillagai. Megszólal a mérkőzés kezdetét jelző gong, két nehézsúlyú ökölvívó esik egymásnak. A ringbe királykék köpenyben bevonuló bokszoló több meneten keresztül gyors és pontos ütéseket mér az ellenfelére, aki azonban állja a pofonok sorozatát, és végül ő viszi be a végzetes ökölcsapást. Az egykori zsaru Matthew Scuddernek is ugyanígy meg kell ízlelnie a vereség ízét, mielőtt legújabb megbízatása során valamennyi titkot megfejti. De ne gondoljunk azt, hogy az ügy megoldásában bármiféle megnyugvást találunk.

Felmerül a kérdés: vajon Lawrence Block főhőse mit keres egy bokszmérkőzésen? A kézzelfogható válasz az lenne, hogy nyilván szereti a küzdősportokat. De Scudder semmit sem tesz ok nélkül. Természetesen nincsen kifogása az ellen, ha két ember szabályozott keretek között megpróbálja egymást péppé verni, sőt kifejezetten élvezi. Scudder mégsem puszta szórakozásból jött ide. Legújabb ügyén dolgozik éppen, az egyik amerikai sporttelevíziós csatorna producerét követi a csarnokba.

A megfigyelt férfi Richard Thurman, akinek várandós feleségét a lakásuk közelében brutálisan meggyilkolták. A házaspár aznap éjszaka egy partiról sétált haza a Nyugati Ötvenkettedik utcában levő, negyedik emeleti otthonukba. Mikor hazaérkeztek, egy emelettel lejjebb két felfegyverkezett betörő beterelte őket a lakásba, amelyet éppen kiraboltak. A férfit ájulásig verték, a nőt megerőszakolták, végül megfojtották. A tetteseket sosem kapták el.

A nő bátyja sosem kedvelte igazán Thurmant. A szörnyű eset után pedig a nyakát merné tenni arra, hogy a férfi keze benne volt a gyilkosságban. A nő után – milyen különös – ugyanis szép summa maradt a halála előtt megújított életbiztosításból. A pénzt természetesen a férj örökölte. A megbízó azonban nem bizonyítékokat akar, amivel a férjet az esküdtszék elítélheti. Scuddert azért keresi meg, mert nem hagyja nyugodni a húga halála, és bizonyosságot akar szerezni arról, amit igaznak vél.

Scudder a rá jellemző alapossággal járja körül a dolgokat. Észrevétlenül ered a célszemély nyomába, rendőrségi kapcsolatain keresztül adatokat gyűjt. Éjszakai bárokba, sötét utcákba kukkant be. Kétes csehók csaposaival beszélget, utcai neppereknél, striciknél, örömlányoknál kérdezősködik. Soha sem siet el semmit, hagyja, hogy minden mozaikdarab a maga idejében a helyére kerüljön. A megérzéseit pedig megtartja magának. Abban azonban egészen biztosak lehetünk, hogy az ügy megfejtése már jóval előbb körvonalazódik a fejében, mintsem az orrunkra kötné. Block pedig igazán ügyesen ügyel arra, hogy az olvasó ne ismerje meg túl korán részleteket.

De vajon valóban részes Thurman a felesége halálában? Az író – különös módon – kész tényként kezeli a férj részvételét a gyilkosságban. A gond azzal van, hogy az eset körülményei sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudják ezt a feltételezést. De egyáltalán érdekes ez számunkra? Nem kertelek, mert Block sem tartja kétségek között az olvasóját: a magándetektív eredeti feladatát viszonylag könnyen megoldja. Minden jel arra mutat azonban, hogy Blockot igazából nem is Thurman esete izgatja a leginkább.

Vissza kell tekernünk fél évet az idő vaskerekén, hogy meglássuk, amint az egyik AA gyűlés után egy alak videokazettát ad át Scuddernek. Arra kéri, mindenképpen nézze meg a rajta levő filmet. De ne egy másik verziót, hanem csakis ezt a kazettát. A borító Robert Aldrich ismert klasszikusát, a Piszkos tizenkettőt ígéri. A film első tíz perce nem különbözik az eredetitől, de aztán változik a kép: bőrruhás nő és férfi látható az amatőr felvételen, és egy megláncolt fiatal fiú játssza a központi szerepet. A folytatást most jobb nem leírni. Ha főhősünk nem járna el rendszeresen az anonim alkoholisták gyűléseire, a film után első útja biztosan egy közeli kocsmába vezetne, hogy magába töltsön egy-két pohárral kedvenc bourbonjéből. A viszolyogtató élményt Scudder eltemeti magában, de hónapokkal később az aréna lármájában egy ismerősnek tűnő mozdulatra figyel fel. Csak később jön rá, honnan ismerős neki a fickó.

Block főszereplője sosem volt makulátlan jellem. „Érdekes barátai” vannak, akiknek akad egy s más a rovásukon. Hivatását sem szigorúan a törvény betűjét követve gyakorolja. Magánélete toldott-foldott: évek óta egy gyenguska hotelszoba lakója, és a barátnője is, ne finomkodjunk, egy szobázós kurva.

Scudder eltűri az apró szabályszegéseket, de az igazán aljas dolgokat sosem fogadta be a gyomra. Különösképp ki nem állhatja, ha valaki pénze, politikai hatalma, gazdasági és egyéb befolyása miatt a törvény fölött állónak hiszi magát, és bármit megtehet. Most ilyesvalamivel áll szemben, de a hajmeresztő, hogy csak ő tud róla. Senkinek nem mondhatná el. Akik meg tehetnének valamit, nem hisznek majd neki. Csak ez a nyomorult kazetta, ez a rossz kópia van a kezében.

...

A teljes cikk, a Piszkos menet az olvassbele.com oldalán olvasható.

*

A cikk a port.hu-n is olvasható!

Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe; Agave, Budapest, 2010

Lawrence Blocknak három élete van, legalábbis ahogyan mi ismerjük. Ha Bernie Rhodenbarr fizimiskáját ölti magára, könnyed eleganciával söpör végig a biztonságosnak hitt tehetős otthonok háztáján, remek humorral vértezi fel magát, és az élet valamennyi területéhez van valami hozzáfűznivalója. Bernie Blockkal bárhol, bármiről el lehet csevegni, biztosan kellemes élményben lesz részed. Keller bőrében Block kegyetlen gyilkos, mégis azt kívánod, ha valaki végez veled, csakis ő legyen az. Keller amennyire erkölcsileg követhetetlen példával jár elő a munkaerőpiacon, legalább annyira szerethető figura. Ritkán szól, amikor pedig beszél, van mondandója, a bélyegekről biztosan. Matt Sudder ruházatában Block a legsebezhetőbb, bármennyire is tökös figura. Matt rendőr volt, de egy eltévedt lövedéke gyermeki életet oltott ki, ez hosszú időre taccsra vágta. Odalett a házassága és alaposan a pohár fenekére nézett. Később azonban sikerült a bourbont száműznie az étrendjéből. Azóta rendszerint AA gyűlésekre jár, olykor kapcsolatokat próbál létesíteni a női nem kedves képviselőivel, de rendre be kell látnia, hogy magányos típus.

Elsőként Matt Scudderrel találkoztam a Block univerzumban, mégis Keller volt a szerelem az első látásra. Bernie eleinte kicsit unalmas volt nekem, de eszes kis figura, hamar belopta magát a szívembe. Scudder mindig megtartotta a pár lépés távolságot. Sötéten látja New Yorkot, persze az is lehet, hogy valóban mocskos egy hely. Mindenesetre sosem eresztem el, nehogy valami baja legyen. Ezúttal valóban keménynek kellett lennie…

Matt Scudder mielőtt otthagyta volna a rendőri köteléket, úgy tizenkét évvel ezelőtt, hamisan tanúskodott azért, hogy rács mögé juttasson egy James Leo Motley nevű veszélyes bűnözőt. Motley valódi pszichopata volt, nőket erőszakolt meg, és bevallása szerint meg is ölte őket. Scudder nem akarta megvárnia azt, hogy egyik közeli barátja, Elaine Mardell is hasonlóan végezze. Tisztában volt az amerikai igazságszolgáltatás defektjeivel, ezért a kezébe vette az ügyet. Motley nem élt példamutató életet a börtön falain belül sem, ezért kicsit tovább érezhette az Állam vendégszeretetét, mint ahogyan előre megítélték azt neki. Szabadulása idejére, ha meg is változott, cseppet sem az előnyére. Motley nem az a típus, aki könnyen felejt. Elhatározta, hogy végez Scudder „nőivel” (ezt a kategóriát pedig sajátságosan tágan értelmezi), végül az ex zsarut sem hagyja továbbélni.

A Hosszú út a sírkertbe a legjobb opusz a Scudder szériából, ezt ki merem jelenteni. Tudjuk a gyilkos kilétét, ismerjük a mozgatórugóit, még ha az egész izomköteg léte egy nagy rejtély. Hogyan hordhat a föld a hátán egy ekkora állatot, akinek a mellkasában dübörgő kis kütyübe semmi szeretet nem szorult bele. A nyomozás nem a gyilkos kilétét kutatja, hanem a hollétét. Igazán hátborzongatóvá attól a klausztrofób közegtől válik a könyv, amibe Scudder szorul bele, hiszen sejti, tudja ki áll a kegyetlen gyilkosságok között, de titkon végig reménykedik abban, hogy téved. A város egyetlen szegletében sem érezheti biztonságban magát. Amikor pedig bebizonyosodik, hogy amit sejtett, az maga a színtiszta valóság, önmaga lidérceivel is meg kell küzdenie, ráadásul le kell győznie egy nálánál sokkal erősebb embert.

Scudder Block hősei közül azzal emelkedik ki, hogy ő az egyetlen, aki – ha kénytelen is, de – hajlandó a jellemfejlődésre. Nem véletlen, hogy egy Marcus Aurelius kötettel a zsebében járja New York utcáit. Persze nem ért egyet mindenben a filozófus-császár elmélkedéseivel, de utóbb be kell látnia, hogy van némi igazság az évezredes bölcsességben. A Hosszú út a sírkertbe nyomasztó krimi, és egészen megdöbbentő véget ér, ami nem biztos, hogy segíti Sudderben végleg letisztázni a történteket. Remélhetjük, hogy a későbbiekben minden a helyére kerül.

 

Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult; AGAVE Kiadó, Budapest, 2010

Az AGAVE kiadó befejezettnek nyilvánította Lawrence Block betörős sorozatát, legalábbis addig, amíg a szerző egy újabb kötettel nem rukkol elő. A sorozat eleddig befejező darabja A Betörő, aki portyára indult címet viseli. A könyv híven követi elődjei hagyományát. No de milyen is ez a széria?

Bernie, Mrs. Rhodenbarr kicsike fiacskája egy valami dologhoz ért igazán az életben, mégpedig mások helyiségébe észrevétlenül és illetéktelenül behatolni. Tisztában van azzal, hogy e tevékenységével súlyosan megsérti a társadalom alapvető normakövetelményeit, de mit lehet tenni, ehhez ért és nem máshoz, sőt mi több, még szereti is, amit csinál. Hány ember mondhatja azt el magáról, hogy a munkája a hivatása, a hivatása az élete. Bernie persze halad a korral, kell egy olyan tevékenység, amelyet a társadalom éber tekintete is méltányol. Bernie a betörésen kívül a könyveket szereti, így antikváriumot nyit, amely hobbinak sem kevés, ezenkívül fedőtevékenységként is kiválóan funkcionál. Barátja és társa a bűnben Carolyn, a Pudliművek kedves tulajdonosa, aki a lányokat, nyilván ezért ápolhatnak hosszú és közeli barátságot szeretett hőseink.

Bernie sosem iszik, amikor munkába megy. Tiszta fejjel lehet csak mások tulajdonát elemelni. A munkája emberünket improvizációra sarkallja, hiszen szinte mindig valami nem várt esemény zavarja meg ténykedése közben. A baj általában abból adódik, hogy Bernie egy holttestbe botlik, és mire észbe kap, ő az, akinek a képét a rendőrségi híradásokban, mint gyanúsított ország-világ színe elé tárják. Mindezek miatt Bernie-ben hamar kialakult egy szükség, amelyre sosem vágyott. Nyomoznia kell ugyanis ahhoz, hogy hírnevét és becsületét tisztára mossa, legalábbis ne legyen rajta más folt, mint amilyen eddig rajta volt. Bernie ismerőse, mondhatni idővel barátja Ray Kirschman, aki persze csöppet sem érdektelen az ügy végkimenetelében, asszisztál a mutatványoknál.

Block az egyes történetei végén Bernie invitálására az ügy érintettjei részvételével tartott szeánszon rántja le a leplet a titkok sűrű szövetéről. Ez a gesztus egyértelműen a Poirot-féle krimik felé történő tisztelgés és egyben fricska is azok számára, hiszen amikor már nem lehet fokozni a dramaturgiát, akkor Block úgy dönt, lepleződjön le az igazság. Az olvasónak még fogalma sincs, hogy mi történt, Bernie fű alatt már tudja, de leginkább sejti. Az érintettek előtt megtartott kiselőadás során aztán úgy játssza ki kártyáit, hogy a bűnösök lelepleződjenek, és persze ő is jól járjon. Bernie alakja ekképpen egyfajta görbe tükör a nagy mester Agatha Christie főhősének. A mindenttudó zseni egy cseppet sem mintapolgár, de az erkölcsi igényünket helyreállítja. Bernie alakja olyannyira szerethető, hogy megbocsátunk neki minden ballépést. Tulajdonképpen, ha valaki kirabolna, szeretném, ha Bernie lenne az.

Block Bernie-történetei a fent felvázolt forgatókönyv szerint működnek, persze a szajré, a holttest, a körülmények változnak, de a sztori magja mindig hasonló. Mitől lehet mégis érdekes ez? Block sajátos humora, amely leginkább Bernie és Carolyn párbeszédeiben van leginkább elemében, átírja a krimi szabályait. Meggyőződésem, hogy a bűntény leleplezése, a megoldás Bernie estében tulajdonképpen csak másodlagos, ezt erősíti Block azzal is, hogy a nyomozás során csak nagy ritkán köt valamit az orrunkra. Azt látjuk, hogy Bernie mintha nyomon lenne már, de fogalmunk sincs, hogy miért és hogyan. A lényeg a humor és persze Bernie és társai szerethető figurái. E köré épül Block sorozata.

A legújabb könyvben sincs másképp: Bernie egyik este belső hangtól vezérelve portyára indul. Miközben kirámolná a kiszemelt lakást, a tulajdonosa éppen hazatér, ám nem egyedül tesz ezt. Bernie kénytelen a tett helyszíne alatt figyelemmel kísérni, ahogy a ház tulajdonosa egy férfivel – nem éppen önszántából – ágyba bújik. Ebből m ég nem szrmazna Bernienke baja, mert végül sikerült a lakásból úgy távoznia, mintha ott sem lett volna. Másnap azonban kiderül, hogy portyája közben egy külső biztonsági kamera rögzítette, ahogy a környéken sétál. Ez csupán azért kellemetlen, mert közben egy rablógyilkosságot is elkövettek a közelben. Ray le is tartóztatja hősünket, na nem mintha komolyan elhinné, hogy ő a tettes, de ismerjük Rayt, Ray pedig ismeri Berniet. Így tudja érdekelté tenni abban, hogy utána járjon a  dolgoknak. Már pedig az Raynek is jó. Alig sikerül tisztáznia magát a vádak alól, amikor megjelenik a boltjában egy kövér ember, aki egy tizenhárom dolláros könyvért ezerháromszáz dollárt fizet, majd a sarkon agyonlövik. De hogy teljes legyen a kép, ott van még a Rigai Fekete Veszedelem, három gyönyörű nő, egy plasztikai sebész, no meg a tejajtóról se feledkezzünk meg. Na ugye hogy nem tudjuk követni, de Bernie igen, és ez a fontos.

ui:

Az Agave kiadó a blogján indított egy játékot, amelynek lényege, hogy limericket kellett farikcsálni Bernie-ről. A legjobb öt jutalma az lett, hogy bekerültek a könyvbe, no és kaptak egy példányt a megjelenő kötetből. Játszottam egyet én is, és az öt szerencsés közé kerültem. Önreklám vagy mi, de ha már megjelentem, íme a "művem":

Élt egy ember, lakhelye New York
Antikváriumában csöndesen meg volt
De nem tehetett ellene
Hogy a betörésnek mestere
Éjszakai élete rajta ragadt, mint egy folt

A Bernie Rhodenbarr sorozat kötetei:

A betörő, aki parókát viselt (2004)

A betörő, akit szekrénybe zártak (2005)

A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni (2006)

A betörő, aki Spinozát olvasott (2007)

A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian (2007)

A betörő, aki eladta Ted Williamst (2008)

A betörő, aki Bogartnak képzelte magát (2008)

A betörő, akit temetni veszélyes (2009)

A betörő, aki portyára indult (2010)

Lawrence Block: A betörő, aki zabot hegyezett; AGAVE könyvek, Budapest, 2009

Bernie Rhodenbarr szobát vesz ki a New York-i Paddington Hotelben. Hón alá csapja a hotelszoba velejáróját, a Paddington mackót, bevackol kifizetett lakrészbe, majd útnak indul, hiszen a hotelba nem kikapcsolódni jött, hanem dolgozni. A hotel lakója, az irodalmi ügynök Anthea Landau, aki úgy dönt, hogy árverésre bocsátja a titokzatos és legendás Gulliver Fairbornnal folytatott levelezését. A nyilvánosságot kerülő szerző azonban ezt nem szeretné, hiszen mindig is körültekintően vigyázott arra, hogy személyes életéből valami is a napvilágra kerüljön.
Bernie betör Anthea Landau szobájába, ott azonban az idős asszonyt holtan találja, a levelezésnek pedig se hír, se hamva sincs. Alig bír elmenekülni a rendőrök elől a tűzlépcsőn és egy szobán keresztül, ahol csendben zsebre rak pár értékes ékszert. Pár pillanat múlva azonban már csattan is a bilincs a csuklóján. Amikor végre megint szabadlábra kerül, Bernie ismét ismerős helyzetben találja magát: tisztára kell mosni nevét, ő ugyan ellenállhatatlanul serénykedik az illetéktelen behatolás művészetében, ámde gyilkosnak sosem lehetett őt nevezni.
A boltjában mindenre elszánt gyűjtők és irodalomkutatók futnak össze, és az elemelt ékszer tulajdonjogát is számon kérik Bernie-n. A szálak persze összefüggnek, amit megint csak Berninek kell kibogoznia, hogy végül Poirot teátrális stílusában az érintettek elé tárja az elméjében megoldott bűnügyet.
Újat persze nem kapunk, de megannyi súlyos olvasmány után, Cormac McCarthy új könnyve előtt valami habkönnyűre vágytam, és ennek a célnak Lawrence Block vicces krimije tökéletesen megfelelt. Az évek alatt azért megszeretettem a betörő sorozatot, még akkor is, ha megismerkedtem a krimi irodalom kvalifikáltabb példányaival is. A Bernie regényekben mindig akad valamiféle kulturális utalás: találkoztunk már Mondriannal, Hammettel, most meg Gulliver Fairborn személyében talán nem kétséges, hogy a nemrégiben elhunyt Salinger alakja bújik meg. Block betörős sorozata ügyesen megírt és újraírt történetek, remek humorral, néha ha ilyen is kell.