Borbély Szilárd prózakötete az Árnyképrajzoló eklektikus minőségű szőttes. Találhatunk benne figyelemre méltóan erős irodalmat és amolyan viccesnek szánt publicisztikai írást, amelynek nehezen férnek meg az igényesebb írások közelében.
Kétségtelenül az Egy bűntény mellékszálai című elbeszélés az egyik, ha nem A legerősebb írás a kötetben. A múlt évezred utolsó szentestéjének hajnalán a szülői házba betörő rablók brutális körülmények között meggyilkolták az író édesanyját és nyomorékká kínozták az édesapját. A bűncselekmény azóta is felderítetlen. Az írót már korábban is többször foglalkoztatta e szörnyű gaztett. Nem csoda. Efféle szörnyűségek nehezen feldolgozhatóak. Borbély az íráson keresztül kíséri meg a felfoghatatlant megfogni. Az Egy bűntény mellékszálai végsőkig lecsupaszított szöveg. Az író megszabadítja a szöveget az érzelmek, indulatok adta gondolatoktól, maradnak tényszerű megállapítások, zavarbaejtően távolságtartó szöveget teremtve önmagukból.
A másik figyelemreméltó alkotás, a kötet címadó elbeszélése, az Árnyképrajzoló, bár ez a szöveg némiképp egyenetlen. Ez az írás határterületen játszódik, árnyék és fény találkozásánál, a megbúvó szürkeségben, valahol a valóság és művészet között félúton. Az árnyképrajzoló alapvető gondolatisága tetszik, de a végére kissé követhetetlenné válik. Keverednek az időbeli síkok, egy rejtélyes gyilkosság és egy titkos Páholy is képbe kerül, de a szöveg a végére szétesik.
A Bolgár Kalauz Kosztolányi Dezső Esti Kornéljából ismert történet továbbgondolása Franz Kafka naplóbejegyzésén és Walter Benjamin feljegyzésén keresztül. Egy bolgár kalauz és az őt nem értő, vele fölényesen viselkedő magyar utas áll a történet középpontjában. Kétségtelenül a modern emberekre jellemző megnemértés, az egymással szemben tanúsított, sőt intézményiesített közöny jelenik meg központ motívumként az egyes írásokban.
„Bizonytalanná vált, hogy mit jelent a szeretet” – írja Borbély az Egy bűntény mellékszálai című írásában. És tényleg. A modern ember elveszítette a szeretet jelentését, nehezen tudja önmaga számra megfogalmazni azt. Az Egy InterCityn kalauza vagy a Móriczka és a portás kalauza és két hőse sem leli a szeretet közös nyelvét.
Értem Borbély célját. Minden egyes írásában erről regél, ezt járja körül. Arról ír, ami nincs, ami nem lehet. Legyen az súlyos gaztett vagy kellemetlen vaskalaposság vagy egyszerű bunkóság, mind arról tanúskodik, hogy a megértés, a türelem nem található sehol világunkban. A probléma az, hogy az egyes írások színvonala, stílusa erőteljesen eltár egymástól. Hol szenvtelen hangon mesél a felfoghatatlan tettről, hol pedig ironikus felháborodó, majd beletörődő hangon szól egy érthetetlen társadalmi jelenségről, a hivatalos közeg szabályokhoz kötött önfejűségéről. Az egyik lelkig maró irodalom, a másik egyfajta tárca. Mindenesetre Borbály Szilárd kötetét érdemes elolvasni, annak egyenetlenségei ellenére is.