Amikor az idei évben – magyar idő szerint – március 8.-án hajnalban a legjobb idegennyelvű filmért járó arany szobrocskát az El secreto de sus ojos című argentin-spanyol film kapta, magamban ismételten csak ostorozni tudtam az Akadémiát, amiért nem volt hajlandó olyan filmeket jutalmazni, mint Michael Haneke A fehér szalag című remeke vagy Jacques Audiard briliáns A prófétája. Úgy véltem, hogy az e kategóriáért járó Oscar díjat megint egy Magyarországon sosem látható film zsebelte be, amely – ráadásul – valószínűleg messze alul marad az említett filmek színvonala alatt. Tévedtem. Mindkét kérdésben.

Október 21-én a magyar mozikban bemutatásra került Juan José Campanella Szemekbe zárt titkok címen elkeresztelt (telitalálat a cím!) díjnyertes filmje, amely tökéletesen háziasít két olyan műfajt, mint a thriller és a melodráma. Magától értetődik ez az elegy, ugyanis a film a szemekben tükröződő szenvedély hatalmáról beszél. Természetesen az már szerzői bravúr, hogy valóban sikerül a műfaji frigy.

A nyugalmazott rendőrbíró, Benjamin Esposito (Ricardo Darín) az ezredforduló környékén elhatározza, hogy regényformába önti egy huszonöt évvel ezelőtt megtörtént brutális bűntény utáni nyomozás történetét. A hetvenes évek közepén Esposito egy nemi erőszakkal egybekötött gyilkosság ügyében kezd el nyomozni, és bár sikerül felgöngyölítenie az ügyet, kézre kerül a gyilkos, sőt, a tettes beismerő vallomást tesz, a politikailag meghatározott bürokrácia közbeszól, az elkövetőből vádalkuval kormányügynök lesz. Esposito emlékeiből az is kiderül, hogy a nyomozás idején egykori főnöknőjébe is szerelemes volt, de a nő egy társadalmi rangban nála magasabb mérnök menyasszonya volt akkor, amely vágyainak gátat szabott.

Campanella egészen finoman, már-már észrevétlenül adagolja filmjébe a politikai szálat, a hetvenes évek közepén – puccs nyomán – kibontakozó katonai diktatúra és az azt megelőző peronista korszak beszüremlő hatásait. Elejtett mondatok, a felek között szikrázó feszültségek beszélnek a direktbe vetített történelmi képsorok helyett. Roppant elegáns.

Esposito nem tudja utolérni a gyilkost, akit a politika a kezei közül húzott ki, az új rezsim elől száműzetésbe vonul, távolra kerül szerelmétől. Csak évtizedekkel később tér vissza, a nő és hajsza utáni szenvedély még mindig lobog benne. „Egy ember bármit megváltoztathat. Az arcát, az otthonát, a családját, a barátnőjét, a vallását, az Istenét. De van egy dolog, ami sohasem változik. Nem tud változtatni a szenvedélyén…

Mindamellett, hogy a Szemekbe zárt titkok izgalmas krimi, fájdalmasan szép történet is, amely a vágy okozta szoros kötőerőről beszél. Ez a megoldó kulcsa a filmnek. Esposito egy régi fényképről sugárzó tekintetből jön rá a gyilkos kilétére, valamint az egészen megdöbbentő zárlatot is a szem tükre fedi fel. Campanella egészen ügyesen használja a szuperközeliket, és az a nagyszerű színészek érdeme is (fantasztikus karakterek találhatóak filmben, például a meggyilkolt lány férje, Morales, aki mély rögeszmével várakozik a gyilkos megbűnhődésének lehetőségére vagy Esposito részeges kollégája, Pablo, aki az egyik legzseniálisabb agy, miközben egészen elképesztő hülyeségekre is képes), hogy az emberi szem valóban főszereplővé válik a filmben.

Elfojtott szerelmek, elhallgatott titkok, ki nem mondott szavak, gúzsba kötött sorsok. A Szemekbe zárt titkok melodrámába oltott kesernyés krimije egy üde meglepetés az idei filmtermésben.