jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

A CinePécs 2010 díjazottjai

 

FILMMARATON 2010.

1. helyezett: PÉCS-PITCH

Forgató csoport neve: Csányi Angyalai

Stáb vezetője: Csányi László Orosháza

Stáb tagjai: Csányi László – gyártásvezető, Tóth Róbert – story, Németh Roland – operatőr, vágó, Domján Róbert – operatőr, vágó Abonyi Péter – hang

EKF Pécs 2010. díj

Nagy Viktor, Kiss Anna, Trencsényi Klára: 3 Esküvő

A tolerancia és a kulturális sokszínűség érzékletes ábrázolásáért. Pécs az Európa Kulturális Fővárosa évben szintén ezen értékeket tűzte zászlajára.

Pécs Város díja

Helmut Berger: Mocskos napok (Dirty Days)

Egy színházi társulat fellépéseinek és életének színvonalas dokumentálásáért.

Dokumentumkategória fődíja (megosztott):

Orhan Tekeoglu: IFAKAT

Egy eltűnőben lévő életforma és kultúra képileg igényes, beleérző megformálásáért.

és

Bartek Konopka, Pjotr Rosolovski: Berlini fal nyulai

Egy súlyos történelmi téma szellemes és népszerű feldolgozásáért, a dokumentum és a fikció eszközeinek felhasználásával.

Játékfilmek Diákzsűri kategória

Pawel Borkowski: Zero

Játékfilmek EKF Pécs 2010. díj

Vladimir Paskaljevic: Az ördög városa (Devil’s town)

Az újjászerveződő délkelet-európai társadalmak tipikus konfliktusainak hű és szatirikus ábrázolásáért.

Kodak Cinelab és a Focus Fox legjobb utómunka díja

Vladimir Paskaljevic: Az ördög városa (Devil’s town)

A tipikus poszt-szocialista társadalmi viszonyokat hatásos fekete komédiával ábrázolja a rendező. Végre egy film, amin nevethetünk.

Játékfilm, Pécs Város díja:

Jasmin Durakovic: Ballada Karimért (Svedah for Karim)

Napjaink viszonyait és a boszniai háború utóhatását drámai erővel bemutató alkotásért.

I. Film New Europe Visegrádi díj:

Kocsis Ágnes: Pál Adrienn

A rendező személyes stílusáért, amellyel erős karaktereket teremtett, valamint a példamutató európai koprodukciós összefogásért.

PROXIMA díj, a verseny fődíja:

Marek Najbrt: A védelmező (Protector)

Az egyén, a társadalom és a hatalom árnyalt ábrázolásáért.

 

A pécsi nemzetközi Filmfesztivál (MOVEAST; CINEPÉCS) eddigi fődíjas filmjei:

 

2005 Bajnokok (Mistri) dir.: Marek Najbrt, Csehország

2006 Friss Levegő dir.: Kocsis Ágnes, Magyarország

2007 Nafaka dir.: Jasmin Duraković, Bosznia-Hercegovina és

Jóvátétel (Z odzysku) dir.: Sławomir Fabicki, Lengyelország

2008 A folyónál (U Reki) dir.: Eva Neymann, Ukrajna

2009 A másik Irina (Cealalta Irina) dir: Andrei Gruzsniczki, Románia

2010 A védelmező (protector) dir: Marek Najbrt, Csehország

Goró Diana: Vespa (2010)

Orsós Lali (Tóth Sándor) Berekháton él szerető és gondoskodó édesanyja (Nyakó Júlia) karjai között, de apa nélkül, akiről csak annyit lehet tudni, hogy valahol Budapesten dolgozik a metróépítésnél. Nem úgy tűnik, hogy az apa egyszer vissza fog térni, hiszen Lali anyja sem utasítja el Sándor (Nagypál Gábor) közeledését, aki egyre-egyre csak hordja házukba a Tisza-partján fogott halakat  Ezen az Isten háta mögötti helyen a kisfiúk bandázással próbálják betömni a szabadidő ütötte réseket. Lali szeret kártyázni, amelynek során egy tábla csokoládé tulajdonosa lesz. Lali azonban kétszeres nyertes, a csokipapír szerint ugyanis jogot szerzett egy robogóra. Jogosnak vélt jussát viszont csak Pesten, a Dohány utca 50. szám alatt veheti át.  A helyzet nem kívánhat mást, minthogy útnak kell indulni a főváros felé, hogy Lali egy apával és egy robogóval gazdagabban térhessen haza. Lali végül megtalálja a robogót, még ha nem is egyenes úton jut hozzá, apára pedig ugyan nem lel, de barátot, útitársat (Balogh Rudolf) talál magának. Groó Diána azonban nem hagyja a csodát kiteljesedni, a szegény körülmények között élő roma származású Lali számára ezen a világon nem válhat valósággá a mese, nincs helye és nincs ideje a Paramichának, oda lesz a robogó és oda lesz az apa, Lali bátor utazásából a keserű rögvalóság marad tanulságul.

Groó Diána ketté töri a filmet, mesebeli utazásra küldi főhősét, de nem engedi a szelíd képzelet világában megmaradni Lalit, hanem a mai magyar viszonyok közé löki a fiút. Szerencsére kifejezetten nem kapunk cigányozást, de mégis a direkt társadalomkritika kissé megöli a filmet, háttérbe szorítja Lali történetét. Groó Diána filmje néhány helyen kifejezetten bántóan próbál szimbólumokkal ráerősíteni filmje mondanivalóját, ennek egyik legszembetűnőbb példája a záró képsor (egy összetört lélek – egy arc az összetört visszapillantó tükörben). Nem szeretem az efféle képi szájbarágást, a Vespa is akkor működik jól, amikor a rendező engedi a történetnek, hogy meséltesse magát, és nem akar felesleges eszközökkel belenyúlni. Emiatt úgy érzem, hogy nagyobb lehetőség volt a filmben, mint ami végeredményben született belőle.

Ennek ellenére nem rossz munka a Vespa, a kissrácot alakító amatőr Tóth Sándor hézagmentes alakítása – amelyet a Filmszemlén különdíjjal is jutalmaztak – pedig különleges ízt ad a filmnek, tulajdonképpen ő a film sikerének kulcsa. Emiatt különösen kár, hogy olykor félredöccen a film. A hangsúlyokkal kellett volna egy kicsit finomabban bánni, vagy például néhány helyen egy kicsit halkabbra venni a filmes eszközrendszert. Ha egy történet jól működik, az magáért beszél, a felesleges képi narráció csak ronthat a mozgóképes összhatáson, erősítheti a történet közhelyszerűségét. A Vespa esetében is a film elrobogott önmaga mellett.

Kocsis Ágnes: Pál Adrienn; 2010

Piroska (Gábor Éva) nem tud ellenállni a krémes süteményeknek, a csokis pudingnak, és egyáltalán a gyomrot gyönyörködtető harapnivalónak. Piroska az éjszaka kellős közepén sem rest álmát megszakítani, hogy feltárja a hűtő mélységes rejtelmeit. Élettársa, vőlegénye (Znamenák István) hiába próbálja diéta és egy kis testmozgás árán a jó útra terelni, a súlyos hájredők mögül semmiféle érzelem nem szűrődik ki a külvilágba, mindenféle inger lepattan róla. Piroska rezdülés nélkül végzi munkáját a Szent András kórház elfekvőjében, ahol a halál körbelengi a levegőt. Szenvtelen arccal, rutinos mozdulatokkal mossa le, teszi tisztába, kezeli a felfekvéseit a kórház öntudatlan betegeinek, akiknek a kórházi lét szusszanásnyi átmenet evilág és túlvilág között. Nem csoda, ha Piroska különös viselkedése miatt hamar a munkahelyi kollektíva suttogásainak tárgya lesz. Még az is elterjed róla, hogy segítséget nyújt alig életképes embertársainak abban, hogy minél hamarabb levethessék porhüvelyeiket. Mivel azonban a halál ezen a helyen mindennapos, nem csinálnak Piroska érzéketlenségéből nagyobb ügyet.

Aztán egyszer csak Piroskában történik valami, amikor egy betegfelvétel alkalmával egy régi ismerős nevet fedez fel. Egy Pál Adrienn nevű idős hölgy kerül az osztályra. Így hívták Piroska legjobb gyerekkori barátját, akivel – szerinte – sülve-fölve együtt voltak. Természetesen az új beteg nem lehet – már csak az életkora miatt sem – az egykori barátnő, Piroskát mégis mélyen érinti az eset. Bejár az asszonyhoz, de ő csak rövid ideig tartózkodik élete utolsó állomásán.

Piroskát azonban nem hagyja nyugodni az eset, elhatározza, hogy felkutatja Pál Adriennt. Innentől kezdve egy furcsa nyomozás-történet veszi kezdetét, amely során ellentmondásosabbnál ellentmondásosabb dolgokat tudunk meg Adriennről és Piroskáról. Egykori iskolatársak, szerelmek, tanárok emlékképeiből rajzolódik ki az ingatag lábon álló múltbéli valóság. Piroska szerint, ők Adriennel olyanok volt, mint a folt meg a zsákja, mások szerint viszont örökké csak veszekedtek azzal a gonosz lánnyal, akinek szőke vagy sötét haja volt, és akit nem is Adriennek hívtak. Hihetetlen okos ez a film. A nyomozás ugyanis behúzza a nézőt magába. Az ember alaptermészete, hogy szereti a titkokat, nem véletlen, hogy a detektívtörténet az egyik legnépszerűbb műfaj. A Pál Adriennben is belemegyünk a játékba: nézzük meg, ki is ez a Pál Adrienn. Az idő előrehaladtával aztán Piroskával együtt egyre inkább elbizonytalanodunk. Vajon valóban létezett Pál Adrienn? Ha létezett is, tényleg Piroska barátnője volt? Ha jóban voltak ők ketten, biztosan lélektársi kapcsolatról beszélhetünk esetükben? Fontos egyáltalán mindez?

Persze nem mondok újat azzal, ha kijelentem, egyáltalán nem fontos. Nincs semmi meglepő a végkifejletben, de Piroskának végig kellett járni ezt az utat, ahhoz, hogy élni tudjon. A film nagy erénye, hogy rendkívül egyenletesen halad előre Piroska átváltozásában. Piroska, anélkül, hogy ténylegesen megtalálná Pál Adriennt, a gyerekkori emlékek felidézésével kicsit visszatalál önmagához. A külső szemlélő számára ugyan nem tűnhet nagy dolognak Piroska „pálfordulása”, de az ő szempontjából döntő jelentőségű. Elveszíti ugyan a párját, de talán nem is a megfelelő partnerrel élt együtt. Egyébként is, mindig van tanulópénz. Piroska pedig megtanulta, hogy jobban oda kell figyelnie épp úgy magára, mint másokra. Az elfekvőbe érkező betegek ugyan teljes életre már nem lesznek képesek soha, de ők is megérdemlik a kellő odafigyelést. Lehet, hogy a szívritmust figyelő szoba monoton pityegése nem a legkreatívabb munkakör, de az egyik legnagyobb felelősséggel járó feladat. Piroska megtanulja a legnagyobb leckét, figyelem kell az élethez, tudniillik akkor lehetünk „itt és most”.

Külön ki kell emelnem az amatőr Gábor Évát, akinek alakítására nem tudok szavakat találni. Mintha rá öntötték volna Piroska szerepét. Egy percig nem vehető észre, hogy idegen lenne tőle a film világa. Ami pedig hangsúlyozandó még, az a film tökéletesen megkomponált képi világa. Gyönyörű beállításokkal operál a film, és külön öröm, hogy egyik kép sem öncélú. A szürke időben a padon fagyizó Piroska, háttérben a játszótér mászókáival, a hűtő neonfényében falatozó Piroska, a zuhany alatt álló Piroska vízcseppekkel borított válla mind-mind arról a bezárt világról mesélnek, amiben a film főszereplője létezik. Nekem emellett még külön tetszett a filmben a csönd és az abba beletóduló idegen hangokkal való játék: az élettárs hangos zenehallgatása (amely az idősek otthonában is apró geg-ként visszatér) a nyitott hűtőajtó morajlása, a szívhangok ritmikus gimnasztikája, ezek mind a külvilág hírnökei, amelyek próbálnak valami rést ütni Piroska belső világának falaiba.

Legutóbb Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmje kapcsán lelkendeztem, hogy mennyire üdítően európai film, amely levetkőzte a magyar filmek bárgyú modorosságát. Ezt a Pál Adrienn kapcsán is hangsúlyoznom kell. Én nagyon örülök, hogy mi magyarok is képesek vagyunk ilyen alkotásokra (még akkor is, ha ez a film is koprodukciós munka), és igenis legyünk büszkék fiatal filmeseinkre. Fligeauf, Hajdu, Mundruczó, Pálfi is bebizonyította már, hogy nemzetközi szinten is elismerésre méltó filmeket lehet hazánkban alkotni. Kocsis Ágnes első filmje, amely – nem mellesleg – 2006-ban itt Pécsen elnyerte az akkor MOVEAST Nemzetközi Filmfesztiválnak nevezett közép- és délkelet európai filmmustrát, nagyon tetszett, de a rendezőnő második filmje komoly fejlődést mutat az elsőhöz képest. A Pál Adrienn-t – tegyük hozzá: teljesen megérdemelten – elérte a nemzetközi kritika jutalomfellege. Idén májusban, a 63. cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű szekciójában elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját. Ősszel díjazták a miskolci CineFesten, ahol szintén a nemzetközi kritikus-zsűri díját vihette haza, majd a Rigában megrendezett Arsenals-on a nemzetközi seregszemle ökumenikus zsűrije elismerő oklevéllel méltatta, pár nappal ezelőtt pedig a 6. zürichi filmfesztiválon svájci filmes újságírók szövetsége (SVFJ) kritikusi elismerést ítélt oda a filmnek. A Pál Adrienn útja itt még – remélhetőleg – nem áll meg, utazik Rióba, versenyben van az Európai Filmakadémia jelölési szakaszában, és a Magyar Filmszemlén is csak jövőre mutatkozik be.

A legfontosabb – lokálpatriótaként – persze az, hogy jelenleg a II. CinePécsen versenyez. Ennek köszönhető, hogy találkozhattam a filmmel, hiszen az országos bemutató sajnos csak 2011. januárjára tolódik. Kár, de aki nem látta, várjon türelemmel, mert megéri.