jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Joel és Ethan Coen filmjei

A Coen testvérek az amerikai film azon képviselői közé tartoznak, akik az elmúlt évtizedek során velük született tehetségükre alapozva, kőkemény munkával kidolgozták azt az egyedi hangot, amely – kisebb zökkenőktől eltekintve – a filmográfia valamennyi darabján stabilan jelen van. Egyszerre tudnak a hollywoodi fősodornak megfelelni, miközben tartósan feliratkoztak nemcsak az amerikai, hanem az egyetemes filmművészet dicsőségtáblájára.

Huszonhat év alatt tizenöt film. Kész életmű. Másoknak egy egész élet alatt nem adatott meg ennyi. A Minnesotából származó testvérek közül Joel a New York-i Filmiskola vetítőtermeiben tanulta ki a mesterséget, míg Ethan a Yale-en diplomázott filozófiából. Kezdetben, a kettőjük közötti megállapodás alapján Joel rendezőként, Ethan producerként jelent meg a stáblistán, majd a tizenegyedik filmtől (Betörő az albérlőm) kezdve a valóságnak megfelelően már közösen jegyzik a rendezést. A testvérpár a dirigáláson kívül a forgatókönyvírást (többnyire saját ötletüket vetik papírra, de az utóbbi időben már adaptációt is elvállalnak), sőt olykor a vágást is magukra vállalják. Igazi szerzői filmesek. Filmjeiket mindig valamelyik klasszikus hollywoodi műfaj ihleti. Legyen akár film noir, road movie, gengszterfilm, burleszk, karrier-vígjáték az idézett filmes hagyomány, ismerik a műfaji konvenciók minden csínját-bínját. A szerzőpáros azonban sohasem egyszerű remake-et készít. A műfaji szabályok átkódolásával, a hangsúlyok elcsúsztatásával megakadályozzák a nézőt a kötelezően megszabott erkölcsi ítélet kialakításában. Csapdát állítanak nekünk. Mire észrevesszük a cselszövést, már készségesen belesétáltunk. Munkáik nem az adott műfaj jellemzőinek paródiái, hanem az amerikai valóság elé állított görbe tükrök. Egy halálosan komolyan vett világkép széthullásának lenyomatai.

A kezdet nem mindennapi volt, de láttunk már ilyet. Soderberghez és Tarantinóhoz hasonlóan összekalapoztak egy kevés pénzt, és minimál költségvetésből leforgatták első filmjüket.  A Véresen egyszerűben a bizalmatlanság, a gyanakvás játssza a főszerepet. A férj-feleség-szerető-magándetektív viszonyrendszerében játszódó történetben mindenki félreismeri és félreérti a másikat, és ez végzetesnek bizonyul. Ebben a filmben egyetlen szerethető hős sincs. A szereplők sokat töprengenek, mégsem értenek semmit, és a végén mindannyian elbuknak. Méltatlanul elfeledett alapfilm. Elsőre több mint jó. Mi jöhet még ezek után?

Az Arizoniai ördögfióka ott kezdődik, ahol az álomgyárban befejeződne. Egy többszörösen visszaeső bűnöző és a büntetés-végrehajtási tiszt egymásra talál. Boldogan élnek, míg rá nem jönnek, hogy nem lehet gyermekük. A groteszk alaphelyzet megteremtéséhez elég volt annyit tenni, hogy kicseréltek egy elemet. A helyzet orvoslása érdekében nem pénzt, hanem egy csecsemőt rabolnak a multimilliomos Nathan Arizona ötös ikreiből. Mondván: minek neki annyi? Végeredményben az elrabolt kisbaba mindenféle mulatságos eseménysorozat után visszakerül otthonába. Ez a több alaptípusból (burleszk, horror, road-movie, western) összegyúrt és Coen-alakúra formált mű dramaturgiailag és képvilágában is tiszteletlenül szembe megy a hagyományokkal.

A halál keresztútján a szesztilalom időszakába vezet vissza minket. A Dashiell Hammett-regények ihlette film talán a műfaji szabályokat leginkább követő munkájuk. A nyakatekert gengsztertörténet kulcsfigurája Tom Reagan, aki iszik, kártyázik, szerencsejátékokat űz. Végigpofoztatja magát az egész filmen, csak egyszer csap vissza (akkor is székkel). Ellenben kristálytiszta ember- és helyzetismeretről téve tanúbizonyságot, zseniális módon félrevezet mindenkit. Sakkjátszmájának egyedül a szerelem esik áldozatul.

A szakmai sikert a Barton Fink (Hollywoodi lidércnyomás) hozta meg a Coen-fivérek számára. A Broadway-n sikert aratott drámaíró Hollywoodba érkezik. Képtelen megírni egy egyszerű „birkózós film” forgatókönyvét. Kiderül az igazság. Barton magányos, tehetségtelen író, nem tud semmit a kisemberekről, akikről ír. Különös fejlődéstörténetet látunk, amelynek végén Barton „felnő”, megírja élete fő művét. Ám Hollywood itt csak háttér.  A valódi történet az Earle Szálló dohos falai között játszódik, az írógép fölé görnyedő Barton fejében(?), ahol összefolyik (rém)álom és valóság.

...

A teljes írás, A kisszerűség krónikái - Joel és Ethan Coen pályaképe, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Olvassbele

Arról még nem is számoltam be, hogy munkatársa lettem egy internetes lapnak vagy fórumnak. Nem is tudom, mi a megfelelő titulus erre a felületre. Kultúrakirakat. Ez az. Az olvassbele.hu csapata „egyszerű fogyasztók”-nak nevezik magukat, akik „rajonganak a könyvekért, zenéért, mindenféle megnéznivalóért.” Nem csinálnak mást, mint ami miatt én is belekezdtem a blogolásba. Saját ízlés szerint válogatnak olvasni-, látni-, és hallgatnivalókat. Erről írnak véleményeket. Önkéntes tevékenységükért nem várnak semmilyen ellenszolgáltatást, szívből teszik, amit tesznek.

Egy recenziópályázat keretében figyeltek fel rám. Az írásom ugyan nem került a leges legjobbak közé (nos azért helyezést elértem), de a blogomon írottak megtetszett nekik. Szerettek volna közölni egy-két írásomat. Sosem terveztem, hogy szerkesztőkhöz, lapokhoz, bárkihez eljuttassam írásaimat, de igent mondtam nekik. Úgy érzem, jól tettem. Sokat tanulhatok abból, ha egy külső szemlélő ad egy-két eligazítást írásaimmal kapcsolatban. Az első megjelent anyag még nagyobb szerkesztői átalakításon ment át. Már ebből sokat tanultam. Később már én is faragtam, alakítottam a szövegeimet. Kevesebb szerkesztői korrekció lett az eredménye. Megtanultam alkudni a szavakkal, elfogadtatni a saját mondataimat. Élvezem a játékot. Van nekem munkám, amiért pénzt kapok, azt hazaviszem. Kell a családnak, nekem. Az írás is kell, mert játék, szerelem, egy rész belőlem. Azt hiszem. Amíg energiám, időm engedi, csinálom. A többit meglátjuk.

Eddig megjelent írásaim az olvassbelén:

Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjéről - A mese megszabadít

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjéről - Az ápolónő átváltozása

Radu Muntean Ünnepek után című filmjéről - Csak ketten játszhatják

Joel és Ethan Coen pályaképéről - A kisszerűség krónikái

Feo Aladag Az idegen című filmjéről - Oly távol, oly közel

Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvéről - Tudósítás az Üveghegyen innenről

Joel és Ethan Coen: A félszemű (2010)

A Coen testvérek ezúttal Charles Portis True Grit című regényét emelték le a könyvespolcról, és legújabb munkájukban a John Wayne főszereplésével már 1969-ben filmre (A félszemű seriff) vitt regényt adaptálták új köntösben a filmvászonra. A félszemű az amerikai bevételi listák eredményei szerint máris a testvérek legjövedelmezőbb vállalkozásának bizonyult.

A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) édesapját egyik útján lelövi alkalmazottja, a gyáva Tom Chaney (Josh Brolin). A szigorú erkölcsi normák szerint nevelkedett lány elhatározza, hogy addig nem tér haza édesanyjához és testvéréhez, amíg a gyilkost kötélen nem látja, a helyi seriff azonban tehetetlen, mivel Chaney már eltűnt a környékről, és beállt a körözési lista élén álló Lucky Ned (Barry Pepper) bandájába. Mattie megbízza a kíméletlenségéről hírhedt, részeges békebírót, Reuben „Rooster” Cogburnt (Jeff Bridges), hogy segítsen neki törvény elé állítani a férfit. Csatlakozik hozzájuk a texasi ranger, LaBoeuf (Matt Damon) is, aki egy texasi szenátor meggyilkolásáért akarja elkapni a férfit, na meg persze az érte járó busás vérdíjért cserébe.

Az 1969-es opusz – adódóan a színész legendás alakjából – elsősorban John Wayne-ről (akit a szerep megformálásáért 1970-ben Oscar díjjal jutalmazták) és az általa megformált békebíróról szólt, az igazságtételhez makacsul ragaszkodó lány alakja így háttérbe szorult. A Coen testvérek hangsúlyozottan nem Henry Hathaway negyven évvel ezelőtti alkotását akarták újraforgatni, filmjükhöz az irodalmi művet vették mintául. Emiatt nagyobb szerepet kapott Mattie Ross figurája az új filmben, amely nem utolsósorban Hailee Steinfeld-nek is köszönhető. A fiatal színésznő meggyőző erővel kelti életre a tizennégy éves lányt, aki megrögzött állhatatossággal viszi keresztül akaratát a kérges szívű férfiakon. Mattie alakja így a könyvhöz méltóbb szerepet kap az új opuszban. Jellemző jelenet a filmben, amikor Mattie ellenkezést nem tűrő módon köt üzletet a városi kereskedővel. A finom humorral megjelenített alkudozás Coenék legjobb formáját idézik eszünkbe.

A félszemű egy olyan korszakban játszódik, amikor még a szemet szemért erkölcsi tétele működtette az igazságszolgáltatás gépezetét. A vadnyugat hőskora azonban már lealkonyult. Rohan az idő a gép forradalma felé, a pisztolyhősök ideje lassan lejár, már nem elegendő csak az ember és a colt. Ekkor azonban a hősök még utoljára nekiindulnak a messzi prérinek, hogy érvényt szerezzenek az igazságnak. A hősök barázdált arcán azonban nyomott hagynak az évek, megmutatkozik az ember maga.

Mattie nem akar mást, minthogy apja gyilkos megkapja azt, amit jár neki a tettéért, azonban olykor igen vékony igazságtétel és bosszú között a határvonal. Erről szól A félszemű. A rendezőpáros elsősorban a végkifejletben, finoman érzékelteti az igazságtevés folyamatának buktatóit, de nincs teljes mértékben kidolgozva ez a gondolat. A félszemű nem lesz ízig-vérig Coen mű, mert alapjában véve a műfaji elemek konvencionális helyzetkihasználásából született meg a film. Az, ami a testvérpárnak Cormac McCarthy Nem vénnek való vidék című regényének adaptálása során sikerült megvalósítaniuk, azaz hogy a regény világába tökéletesen belegyúrták mindazt, amit ők maguk a világról gondolnak – ezúttal csak nyomokban következett be.

A film szereplőgárdája azonban kitűnő: a fiatal Hailee Steinfeld zseniális alakítást nyújt a makacs lány szerepében, csakúgy, mint Jeff Bridges, aki a kíméletlen vadnyugati hős mellett a békebíró gyarló emberi oldalát is képes hitelesen megformálni. A ranger szerepében megjelenő Matt Damon is alázatos munkát végez, és ki kell emelni Barry Pepper vagy Josh Brolin nyúlfarknyi felvillanását is.

A félszemű hiányosságai ellenére is erős alkotás. Roger Deakins vizualitása, a film elbeszélésmódja és zenei aláfestése jól illeszkedik a western filmek miliőjébe. A western filmek elkötelezettjei szeretni fogják, hiányzik belőle azonban az a többlet, amelyből felismerhető a coeni manufaktúra kézjegye.

Bár akad néhány, a műfajt kicsúfoló jelenet (például, amikor a békebíró részegen szétlövi elemózsiáját, vagy amikor a tökös ranger elharapott nyelve miatt pöszén bír csak beszélni), a műfaji elemek kifordítása, átértelmezése, keverése ezúttal azonban nincs kellő hangsúllyal jelen Coenék filmjében. A félszemű méltán helyet követel magának az évad kiemelkedő amerikai alkotásai sorában, ám Coenék rajongóinak talán egy lehelletnyit kevés ez a munka. Akik azonban nincsenek túlzottan oda a jellegzetes Coen helyzetgyakorlatoktól, azoknak valószínűleg éppen ezért fog jobban tetszeni ez a film, mint a testvérek korábbi rendezései.

Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék, Magvető, Budapest, 2008; Joel and Ethan Coen, 2009


A könyv:

A 2008-as év amerikai filmes díjkiosztó hónapjaiban a Coen-testvérek neve sokszor elhangzott, ahogy remélem az Oscar szobrocskák átadásakor is el fog hangzani egy párszor (erre nyolcszor van esélyük), főleg a végén.

A Magvető Kiadó gyorsabb volt, mint a UIP-DUNA Film, hisz a könyv már január végén az olvasók kezébe kerülhetett, míg a már most sokat emlegetett film csak március 6-án kerül a mozikba. Személyes kedvenceim, a testvér-rendező páros olyan alapanyagot kapott a filmjükhöz, amire első ránézésre, ha nem tudom, hogy ebből már filmet forgattak, azt gondolnám, csak ők adaptálhatják a filmvászonra, mondom ezt úgy, hogy még a filmet nem is láttam (jó de velük, elfogult is vagyok, vállalom). Cormac McCarthy idehaza kevéssé ismert, ezelőtt egyetlen regénye jelent meg, Vad lovak címen (amit szintén megfilmesítettek a méltatlanul felkapott Matt Damonnal a főszerepben).

A No Country For Old Men (mert hogy nevezzük nevén már a gyereket) 10 eddig megjelent regényéből a kilencedik. Legutóbbi művéért, a The Road című regényért 2007-ben Pulitzer-díjjal jutalmazták.A magyarul „Nem vénnek való vidék”-re elkeresztelt könyv (a cím Yeats Hajózás Bizáncba című versének első sorából jön) nem valami optimista könyv.

Valahol Texas és Mexikó határvidékén játszódik a történet. Llewelyn Moss, az egyszerű „főhősünk” (nem mellékesen kiválóan beleillik Coenék legjobb filmjeinek bukott béna főhősei sorába) a pusztaságban három kocsit talál elhagyatottan, körülötte hullák. Az egyik kocsiban találni még némi drogot, és a helyszíntől nem messze egy újabb hulla társaságában egy aktatáskát, olyan 2,4 millió dollárral megtömve. Mit is csinálhatna ilyenkor az ember. Tehetne-e mást, mint hogy magával vigye. Ha nem profi bűnöző, akkor viszont olyan hülyeséget csinál, ami mindenféle racionalitást elfeledtet velünk, visszatér a helyszínre, holott különösebb oka nem lenne rá. Kérdés, hogy ha egyszerre többen is a nyomodban vannak (és ezek közül a legkisebb baj az, hogy köröz a rendőrség), miért ragaszkodsz a pénzhez.

A No Country értelmezésemben egy fajta modern időkbe oltott western, ami nélkülöz mindenfajta lányregényes romantikát, és elmossa a rossz és a jó közötti határokat. Itt is pénzért folyik a harc, ahogy egy jól kitervelt vadnyugati történetben. Van itt üldözés, pisztolyos párharc, leszámolás, de mindez egy évszázaddal később a letűnt korszak után.

Hogy miért pesszimista a könyv? Nincs jó véleménnyel a világról, a megváltozott körülményekről. Az elmúlt világ szócsöve Ed Tom Bell serrif, aki az ügy után nyugdíjazását kéri (nekem kifejezetten tetszettek az egyes fejezetek között dőlt betűvel szedett személyes vallomásai). Ebben a megváltozott világban nincs egyértelműen jó. Llewelyn felad mindent egy táska pénzért, Bell seriffről is kiderül valami a múltjáról. A gonosz ebbe a világba Anton Chirurgh (Javier Bardem állítólag hidegrázóan jó alakítása a filmben) személyében jön el. Egy gyilkoló gép, aki elvszerűen öl, nem a pénz hajtja, és a sorsról papol. Az egyik legizgalmasabb és legdurvább jelenet a könyvben, amikor egy benzinkút pénztárosával beszél arról, hogy mennyit veszített már pénzfeldobással. Feldobásra kerül egy pénzérme, anélkül, hogy a pénztáros rájönne, hogy az életéről dönt a fej vagy az írás. Ő szerencsével jár, más nem. Chirurgh a világunkban jelenlévő Rosszt mutatja meg, ami minden megmagyarázhatatlan tragédiának az oka.

Persze, ha még jobban belemegyünk, akkor ki lehetne vesézni azt is, hogy McCarthy hogy látja Amerikát, egy olyan országot, amelyet elrontott Vietnám, amely elvesztette minden tisztességét. A könyv ráadásul abban az évben jelent meg hazájában, amikor az országvezetés döntése alapján lerohanták Afganisztánt, majd következett az új Vietnámnak is emlegetet Irak. Kíváncsi vagyok a filmre. Sokan mesterműnek tekintik, a könyv szerintem az. Kemény, és a vége valahogy nem oldoz fel.

A film:

Ahogy írtam már korábban, Cormac McCarthy No Country For Old Men című regényét más nem adaptálhatta volna filmre, mint Joel és Ethan Coen. Miért is? Nézzük meg, mondjuk a Fargot, és mást nem is kell ehhez hozzátenni.

A – magyar cím szerint – NEM VÉNNEK VALÓ VIDÉK az Egyesült Államok egyik legvadabb táján játszódik, Texas és Mexikó határán, ahol a két országot csak a Rio Grande választja el egymástól.

Llewelyn Moss a vadászata kellős közepén egy rossz kimenetelű drogügylet nyomaira bukkan a pusztában. Egy-két pick-up, jó pár hulla, egy raklapnyi heroin, és nem messze onnan egy másik hulla társaságában egy táska pénz (kb. 2,5 millió dollár). A baj akkor kezdődik, amikor Moss, az egykori hegesztő, magával viszi a pénzt. Alapjában véve nem lenne semmi gond ezzel, ha nem gondolná fontosnak azt, hogy éjjel visszamenjen a tett színhelyére. A pénzt ugyanis többen keresik.Egy egyszerű, becsületes ember olyan erőszakhullámot indít el, amit még a korosodó, kiábrándult Bell sheriff sem tud megakadályozni. Moss beleillik Coenék antihősei sorába – leszámítva az idétlen vigyorgást – a legközelebbi rokona az autókereskedő, Jerry Lundegaard. Egyiknek sincs fogalma, mibe keveredik, mit indít el. Mindegyik a könnyebb utat válassza, és ez lesz bukásuk alapja. Moss azonban – ellentétben Jerryvel – szófukar lény. Nem véletlen. Ez itt a vadnyugat, XX. századi kiadásban. A No Country egy modern világba oltott western. Itt a szajré, amiért bandák küzdenek. Láthatunk leszámolást, és fegyveres csatát is, csak itt nem a régi faviskók között szólnak a hatlövetük, hanem fém és üveg roppan a sörét és társai hatására. Ez a vidék már nem az a vidék. A jó és a rossz sem az, aminek látszik. Hogyan lehetne akkor itt eligazodni? Bell Sherrif – az ismételten zseniális Tommy Lee Jones – lesz a szócsöve e letűnt kornak. Annak a kornak, ahol létezett ugyan rossz, de megfogható, felismerhető, felfogható volt. Sok helyütt hallottuk már, hogy a drog mindent megváltoztatott, a bűnözés sem a régi. Szerencsére a No Countryban nincs ez ilyen közhelyesen kimondva. A régi szabályok megváltoztak, és nem tudni merre tartanak. Itt van ez az Anthon Chirurgh, akiről nem is tudni, létezik-e egyáltalán. Aki látta, az már nem tud beszámolni róla, ilyen-olyan okból. Nem tudni honnan jött, volt-e gyerekszobája, és nem tudni merre tart, viszont van az embernek egy olyan balsejtelme, hogy ezután mindig itt lesz közöttünk. Chriurgh megtartja a szavát, ha kell nem öl, mert elvei vannak. Javier Bardem elképesztően kelti életre ezt a figurát. Apró mimikával, szinte rezzenéstelen arccal személyesíti meg Chirurgh alakját, és mindeközben sikerül a karakter titokzatosságát megtartania. Josh Brolin a pénztől eszét vesztett kisember látszólagos magabiztosságába burkolt amatőrét profin alakítja, ezután nagyobb kereslet lesz utána is. Woody Harrelson is kap egy rövid és nem éppen hálás szerepet. Ha cinikus akarnék lenni, mondhatnám, hogy Carson szerepét Steve Busceminek adhatták volna. Ő az, akivel Coenék úgy barátilag, poénból, mindig elbánnak. Persze a karakter Harrelsonra jobban illet, így helyén van ez is.
A film castingja nagyon jó volt. Szerencsére ismét lehet látni olyan karaktereket a filmben, akik láttán nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk (mondjuk inkább az utóbbit tettem). Ott van például a benzinkutas, vagy a lakókocsi park recepciós nője. Coenék ebben voltakkorábban zseniálisak, hogy ilyen finoman karakterisztikus alakokkal töltötték meg a filmjüket, a legjobb példa erre korábbról, ismételten a Fargo, de Az ember aki ott se volt-ot is említhetnénk. Hála az égnek, hogy a Kegyetlen bánásmód és a Betörő az albérlőm gagyi karakterei után visszatértek az általuk már kitaposott útra.

Az előbbi megállapításomat tartom az egész filmre is. Az érdekfeszítő, finom humorral fűszerezett thriller szép lassan egyfajta korleletté alakul át. Nem éppen optimista a végkifejlete, de így lesz a történet igazán kerekké. Coenék olyan terepre léptek, ahol igazán az elemükben lehetnek. A testvérpáros kitűnően rakta össze a forgatókönyvet, alig hagyva el valamit a könyvből, szinte egy az egyben felrakták a vászonra a regényt. A filmben nincs zene, ami tökéletes megoldás volt szerintem, mondom ezt annak ellenére, hogy a trailert aláfestő idegtépő ütem és a gitárhang szenzációsan lett összedobva. Sokan a film lassúsága miatt fognak fanyalogni. Ők azok, akik a pörgő, agyonvágott amerikai tucat filmeken nőttek fel. Persze ez ízlés kérdése. Aki a rendezőpáros stílusát szereti, nem fog csalódni, sőt mint a húsz ujját meg fogja nyalni. Nem tartom sokra az Oscar díjat már évek óta, de kíváncsi vagyok, hogy ezúttal menyi eszük lesz.

Joel and Ethan Coen: A Serious Man; 2009

Ha a magyar filmforgalmazás szándéka nem terjed ki arra, hogy Joel és Ethan Coen legújabb filmjét, a most már kétszeres Oscar-jelölt, A Serious Man (Egy komoly ember; de hivatalos magyar címe az említett okok miatt még nincs) című filmet a magyar nézőközönség kegyei elé tárja, akkor a fanatikus filmrajongó kénytelen az internetes letöltések univerzumába belevetni magát, és magánúton megoldani az ügyet. Nos én így tettem. Amikor megtudtam, hogy jelenleg nem tervezik a Coen tesók új filmjének hazai bemutatóját, eldöntöttem, hogy a tettek mezejére lépek, és de jól tettem.
A Nem vénnek való vidék szakmai, illetve a sztárokkal teletűzdelt Égető bizonyíték közönségsikere után Coenék úgy döntöttek, elérkezett a pillanat, amikor nem a bevételi mutatók határozzák meg egy új projekt kimenetelét, így ismeretlen és kevésbé ismert színészekkel leforgattak egy erőteljesen belterjes filmet. No azért annyira nem magának való a film, hogy ne érthetné könnyen akár az egyszerű néző is a film lényegét. Mindenesetre az A Serious Man egy amerikai külvárosi zsidó közösségében játszódik a múlt század hatvanas éveinek végén. Coenék a filmben saját vallási közösségüknek állítanak szeretetteljes karikatúra-szerű tablót.
A film főszereplője Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg), a Minnesota állambeli Minneapolis zsidó egyetemének fizika professzora komoly próbatétel elé kerül. Családjában semmi sem úgy működik, ahogy kellene. Felesége, Judith (Sari Lennick) jog és zsidó hit szerinti válást szeretne, hogy a család jó barátjával, a három éve megözvegyült Sy Ablemannal (Fred Melamed) köthesse össze életét. Fia, Danny titokban rendszeresen marihuánát szív, Sarah rendszeresen meglopja apja pénztárcáját. A családi fészekben él még Arthur nagybácsi (Richard Kind), aki saját élete összeomlása után numerológiai értekezését az univerzum megismeréséről, miközben további szabadidejét szerencsejátékkal és egyéb dolgokkal tölti ki.
Larry élete azonban nem csak otthon akadozik. Egyik nap egy koreai származású, bukott diák kér újabb pótvizsga lehetőséget, és miután nemleges választ kap, egy pénzzel teli borítékot hagy maga után a tanári asztalon, később pedig megzsarolja tanárát. Eközben az előléptetés előtt álló Larryről a kinevezésről döntő bizottság névtelen rágalmaz leveleket kap. És hogy mindez ne legyen elég, Sy meghal, és Larrynek kell állnia a feleségét elcsábító férfi temetési költségeit.
Larry élete méretes nagy katyvasz, aminek nem látja az értelmét. Nem érti, Isten mit akar ezzel üzenni neki. Felesége tanácsára három rabbihoz is lemegy, hogy iránymutatást kapjon. Ám ne higgyük azt, hogy Larry készen kapja a segítséget. Hisz Larrynek csak jól kell figyelnie, hogy meglássa Istent, a kérdések pedig egy idő után elhalványulnak bennünk.
Danny férfivá avatása (bar mitzvah) idejére látszólag mintha minden a helyére kerülne. Danny beszívott állapotban a zsidó közösség felnőtt tagjává válik, Judith a férje mellette marad, aki főnök sugallatai szerint megkapja a várt kinevezést és végre pontot tesz a vesztegetési afférnak is. Persze a helyzet megoldása csöppent sem ilyen egyszerű, komoly vihar közeleg, és csak egyre-egyre jön. Ha jól figyelünk, meghallhatjuk Isten szavát.
Coenék legújabb filmje zseniális karikatúra alakokkal van tele. Ezek a figurák miatt szerettem meg őket a múltban annyira. Megannyi kisszerű bukott ember, akik félresiklanak, tetteikkel egyre nagyobb hülyeségekre hajlamosak, aztán bután néznek, nem értik, mi történt velük, és azt sem, hogy miért pont velük. Larry tökéletesen beleillik Coenék főhősei sorába. Larryt maximum kulturális különbségek választják el a Nagy Lebowski Tökijétől, de ugyanannyira esetlen az életre mindkettőjük.
Az A Serious Man sztárok nélküli, csöndes film. Kevés szó hangzik el benne, de az tökéletes tisztasággal cseng. Coenék mindig is a mozgókép mélyéről jövő, szavak nélküli tudás birtokosai voltak. Válaszokat most se reméljünk, Coenék nem olyanok. Aki szerette őket korábban, örülni fog ennek a gyöngyszem-mozinak. Aki korábban sem tudott mit kezdeni velük, ezúttal még úgysem fog. Hogy a magyar filmforgalmazás figyelmét miért nem ragadta meg ez a film. Bármennyire is sajnálom, de értem. Az A Serious Man miatt a pénztárak előtt sosem fognak tolongani az emberek. Nem olyanfajta film ez. De így van ez jól, nem lehet mindent pénzben mérni.