Még Ilyet! Alighogy közreadtam a listámat 2010 általam legjobbnak vélt filmjeiről, az év utolsó napjaiban olyan filmes dömpingben volt részem, amelynek mindegyik darabja valamilyen módon levett a lábamról. Úgy döntöttem, hogy végül mégsem nyúlok hozzá már a listámhoz, pedig egy-kettő talán beverekedhetné magát a top ten-be. Az alábbi filmeket mások év végi filmes legjei közül válogattam, azaz olyan filmek közül, amelyeket egyesek a tavalyi év kiváló alkotásai közé soroltak. Eltérő műfajú alkotásokról van szó, de közös bennük a tehetség megnyilvánulása. Lássuk hát.

Ben Affleck: The Town (2010)

Ben Affleckről sokáig azt gondoltam, hogy egyike Hollywood azon szépfiúinak, akiket szájára vett a sztárvilág, de tulajdonképpen a tehetség messze elkerüli őt. Holott ő a Good Will Hunting társ-forgatókönyvírójaként lett igazán ismert, tehát a tehetsége hozta a film világába. Utána viszont a sztárság csillogása skatulyába zárta. Lehet, hogy kellettek neki ezek az évek. Egyrészt azért, hogy kiismerje magát a film világában, hogy megfelelő kapcsolati tőkét zsebeljen be, másrészt azért, hogy emberileg és alkotóilag megérjen.

Nemrégiben ugyanis átállt a kamera túloldalára, és egy hozott történetből ledirigált egy intelligensen hatásos mozit. A Hideg nyomon mindamellett, hogy izgalmas filmváltozata Dennis Lehane Kenzie-Gennaro sorozata egyik darabjának, Boston városának filmje is. Ahogyan Affleck legújabb rendezése, a Tolvajok városa is. Ettől működnek Affleck rendezői munkái: olyan világról mesél nekünk, amit valóban ismer. Úgy néz ki, hogy Affleck rálelt a saját hangjára, a felesleges manírokat pedig a sarokba vágta.

A Tolvajok város – melyben ezúttal a főszerepet is magára bízta – egy érett módon megrendezett, izgalmas és intelligens akciófilm. Boston – ahogy a film vallja – a bankrablások fővárosa, amely számos egyeddel gazdagította a bankrabló szakma világát. Doug MacRay (Ben Affleck) és három cimborája is azzal keresi a kenyerét, hogy elveszi, amiről úgy gondolja, hogy neki jár. Az egyik rablás azonban kicsit félresiklik, amikor a bankvezetőt túszul ejtik, és a nőről kiderül, hogy ugyanabban a negyedben él, mint az elkövetők.

A film erős hasonlóságokat mutat a kilencvenes évek nagy akció mozijával, a Michael Mann rendezte Heat-tel, hiszen itt is, ott is zsaruk és bűnözök feszülnek egymásnak a vásznon, a törvény emberei tudják, kik az elkövetők, csak a bizonyítékokkal vannak híján, a románc sem kerülhető el, és egy utolsó összecsapás zárja a filmet. A hasonlóságok ellenére azért badarság lenne a két filmet egy kalap alá venni, mert Affleck mozija nélkül minden olyan teatralitást, amelyet az Al Pacino-Robert De Niro páros okán nem tudott elkerülni Mann alkotása. A Tolvjok város nyilván egy akció mozi, de több, mint puszta hatásvadászat, okosan megalkotott városi bűnfilm remek színészekkel.

Rodrigo Cortés: Buried (2010)

A koromsötétben szapora légzést, majd fészkelődést és dörömbölést hallunk. Ekkor felvillan egy öngyújtó lángja, a film főszereplője egy koporsóban fekszik. Paul (Ryan Reynolds) teherautósofőrként dolgozik Irakban, humanitárius csomagokat szállít a háború sújtotta térségbe, ám a konvojt megtámadták, társait legyilkolják, őt pedig egy faládába teszik. Egy öngyújtót, egy mobiltelefont, és még néhány tárgyat helyeznek mellé. Paul-nak szinte minden rendelkezésére áll, hogy segítséget szerezzen, ám a bürokrácia szövevényes útjaival találja szembe magát, miközben elrablói arra kényszerítik, hogy az életéért váltságdíjat fizessenek.

Az emberi élet végén használatos doboz a film egyetlen játszótere. Ebben a szűk térben elmesélni egy másfél órás történetet, enyhén szólva, merész vállalkozás. Rodrigo Cortés-nek mégis sikerül a mutatvány, hiszen egészen a film befejezéséig sikerül fenntartani a történet feszültségét. A film ugyan nagyobb hangsúlyt helyez a történetben rejlő társadalomkritikai szituációra (a megszállt ország állampolgárai próbálják meg a behatoló idegent jó pénzre cserélni), mint a helyzet emberi drámájára, de ez elnézhető neki. Paul szorult helyzetének végkimenetele nagyon kétséges, élete a remény és reménytelenség között hullámvasútozik. Cortés ügyesen adagolja a történet fordulatait, kihasználva az idővel való versenyfutás jellegzetességeiből adódó feszültséggócokat. A Buried egy nem feltétlenül eredeti ötlet ügyes és okos megvalósítása, egy szűk térbe helyezett minimalista és klausztrofób kamaradráma, amely azért olyannyira hat ránk, hogy időnként majdnem olyan kényelmetlenül érezzük magunkat, mint Paul, pedig mi a tágas és kényelmes terünkből bámuljuk, mire is jut ő.

Marc Webb: 500 Days of Summer (2009)

Tom Hansen (Joseph-Gordon Levitt) huszonéves építész fiú, aki évek óta képeslapíróként dolgozik Los Angelesben, miközben azt az egyetlen nőt keresi, akivel valóban képes lenne leélni az egész életét, akit a sors neki rendelt. Amikor meglátja cége új alkalmazottját, az izgatóan és bájosan szép Summert (Zooey Dechanel), azonnal megérzi, hogy ő a kiválasztottja. A lány, bár nem hisz a párkapcsolatban, hamar a fiú karjaiba omlik. Summer hiába közli a fiúval, hogy ne vegye túl komolyan a dolgot, Tom úgy érzi, megtalálta az igazit.

A néző hamar rájön, hogy ez nem így van, hiszen a film éppen azzal indít, hogy Tom és Summer kapcsolata a végére ér, a srác persze visszaakarja szerezni a lányt, és megindul a múlt történéseinek feltárásán keresztül a jelenvaló igazságának megtalálása. Az 500 nap nyár nem egy hagyományos érelemben vett romantikus film, mert nem azzal foglalkozik, hogyan találkozik a fiú és a lány, hanem hogy egy ilyen találkozásnak milyen tanulságai vannak.

A film párhuzamos történetmesélési technikájának, a megosztott képkockás megoldásoknak, a beszédes betétdaloknak és a nagyszerű szereplőknek köszönhetően kiemelkedik a romantikus vígjátékok sorából, amelyet egyszerre szerethetnek azok is, akik a romkom műfaj kedvelői, és azok is, akik az egyszerű szerelmi történetnél valami többre, mélyebbre vágynak. Az 500 nap nyár ereje az őszinteségében rejlik, ettől lesz igazán szerethető a film, emiatt tudunk rajta tiszta szívvel nevetni és fájdalmasan elszomorodni. Mert egyszer mindannyiunk megtanuljuk a leckét: attól még nem lesz a lelki társad valaki, mert a másiknak ugyanolyan az ízlése, mint neked, viszont minden emberi találkozásból tanulhatunk valamit, például, hogy olykor tenni kell a sikerért, olykor meg csak megragadni a lehetőséget, amiket felkínálnak neked.

*

Megjegyzés: Az írás eredetileg két részes volt. Később azonban Az amerikai, A Rabbit Hole, illetve a Winter' s Bone című filmekről önálló véleményt formáltam.