jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Cseh Tamás - Bérczes László beszélgetőkönyve; Palatinus, Budapest, 2007

Mélyen belém égett az a jelenet, ahogy hajnalban, a Krakkó felé robogó vonaton a barátom elnyúlik a vasúti kocsi bőrülésein, a fejébe húzott walkmannel félhangosan dúdol valamit Irénről, egy levélről, egy tanulmányi kirándulásról és a krakkói vonatról.

Elmúltam már húsz éves, amikor először hallottam valami Cseh Tamásról és Bereményi Gézáról. Ekkorra már legenda lett az egykori rajztanár és az ifjú írópalánta albérleti találkozása. Arról az ihletett pillanatról beszélek, amelyben megszületett először az Ócska cipő, majd a többi közös dal is. A krakkói vonatút után pedig hamarosan már én is magamban fújtam a nótákat. Otthon, buszon, úton-útfélen.

Ma pedig már 2009. augusztus 7. napja is történelmi időpont, amikor hírül adták, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Cseh Tamás. Bizony, akkor elment a „jobbik részünk”. Szinte kézzel foghatóan kevesebb lett nélküle a világ – fogalmazta meg feleségem a nagyharsányi művelődési ház előtt, ahol az Ördögkatlan Fesztivál szervezői és persze a katlanlátogatók ideiglenes zarándokhelyet alakítottak ki a rendezvény eltávozott fővédnökének az emlékére.

Cseh Tamás halála előtt két évvel leült egymással beszélgetni Bérczes László, a Bárka Színház egykori művészeti tanácsadója meg az énekes. Mint oly sokszor tették máskor is. Ebből a találkozásból azonban könyv született. Nem pusztán életrajz, hanem beszélgetőkönyv. Amelyben két barát múltba révedéséből vállaltan bomlik ki a legenda, mutatkozik meg az ember. A kötet pedig – túl azon, hogy részletes pályaképet nyújt – fotókkal illusztrált anekdotákat gyűjt egy csokorba Cseh Tamásról.

„Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben, és holnap elkezdődik egy kemoterápiás kezelés.” Így kezdődik a könyv, amelynek húsz fejezete 2006. augusztus 26. és október 9. közötti beszélgetéseket tartalmaz, és egy 2007. június 8-i utóirattal zárul. Ez utóbbi évnek az októberében Cseh Tamás egy rádióinterjúban elmondta, hogy a könyv apropóját nem az adta, hogy diagnosztizálták a betegségét, ám annak ténye mégis csak alapvetően meghatározta a születendő mű alaphangulatát. Bevallása szerint éppen ezért lett ennyire őszinte a kötet.

A beszélgetés jelenének szomorú aktualitása után előkerülnek a tordasi gyermekkor, a pesti kamaszévek emlékképei, a rajztanárkodás, az albérletek sora, ahol megesett az a valószerűtlen egymásra találás Bereményi Gézával. Mert a legfontosabb történet mégis csak a dalok története. A történetekből megtudhatjuk, miért kellett külön-külön elkészíteni Jánossal (Másik) és Tamással a „Levél” hangfelvételét. Mikor és hogyan találkozott Tamás Évával. Miért nem döntött a kint maradás mellett a szerzőpáros, amikor Párizsban jártak. Miért került sor az emlékezetes hétéves közös alkotói szünetre. Szóba kerül az első fellépés a Kex együttes koncertjén, a bakonybéli indiánosdi ötlete. Megbeszélik azt is, kik voltak az Editek, esetleg Juditok. És még: művésztársak, barátok, ivócimborák, ikonná vált kortársak sokasága. Kész történelmi tablót kapunk, persze szigorúan Cseh Tamás emlékezetén átrostálva.

A beszélgetésbe belejátszanak a mindennapok eseményei, a cigarettáról leszokás kínzó küzdelme, az orvosságok adagolásának ütemszerűsége. Megvitatják, kinek miért fontos a könyv megszületése. És persze ebben a közös munkában élet és halál dolgait kerülgetik. Ekkor még reménykedik, hogy akár le is győzheti a kórt, de komolyan számol a halál lehetőségével is. A végső számadás őszinteségével néz szembe saját gyarlóságaival és sikereivel. Az elhangzott számos humoros és komoly történet jelentését utólag írja át a betegség.

A beszélgetést Bérczes László terelgeti, de ebben semmi mesterkéltséget nem lehet tetten érni. Ha Tamás egy kicsit előresietne, tovább beszélteti, ha túl sokat időz egy helyen, más irányba viszi a társalgást. Néha elkalandoznak a beszélgetők, megszakítják egymás gondolatmenetét, máskor meg visszatérnek oda, ahonnan elindultak. A kérdező épp csak annyira irányít, hogy végül kerek legyen a történet.

...

A teljes írás, a „Pusztán a pontosság miatt”, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Bérczes László: Cseh Tamás beszélgetőkönyv, Új Palatinus Könyvesház Kft., Budapest, 2007

2009. augusztus 7-én elment a Jobbik részünk. Cseh Tamás hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. Aznap este Palkonyán jártam az Ördögkatlan fesztiválon, amelynek ő volt a fővédnöke. Emlékére másnap a nagyharsányi művelődési ház előtt gyújtottunk mécseseket.

Cseh Tamás egy gitárral a kezében, lecsupaszított térben, szavalva, énekelve mesélt a mindennapokról. Dalaival a rendszerváltás előtti kor kritikusa volt, ám egyben annak romantikus báját is megénekelte. Dalai időben és térben meghatározott életérzést szólaltatnak meg, Magyarország sajátos ízű korhangulatának krónikái, mondanivalójuk azonban még ma is aktuálisak. Egyik legutolsó interjújában azt mondta, hogy a mai világban már több Cseh Tamásra volna szükség, hogy megénekeljék a hétköznapok dolgait. Sajnos új dal már nem születik, a régiek azonban velünk maradnak.

Huszonévesen, egyetemista koromban találkoztam először a Dalokkal. Egyik barátom a walkmant fejébe húzva dúdolta magában, miközben a krakkói vonaton zötyögtünk Lengyelország felé. Akkor még nem értettem őket, nálam csak lassan indult be a szerelem. Később jó pár koncerten hallhattam dalait, Pécsett és Pulán is. Az emberről természetesen nincsenek személyes tapasztalataim, sosem beszéltem vele. Az ember nem ítélhető meg csak a színpadon látottak alapján, ám fellépése alkalmával áradt belőle a szerénység, őszinteség, amely szívhez szólóan emberi volt. Cseh Tamás volt ő, mindenféle manír nélkül.

Halálát megelőzően barátja, Bérczes László, a Bárka Színház művéseti tanácsadója beszélgetett vele. Kettőjük találkozásából könyv született. Bár a könyv apropóját nem az adta, hogy diagnosztizálták nála a tüdőrákot (ezt egy 2007. októberi rádió interjúban is megerősíti), mindenesetre ez a tény alapvetően meghatározta a születendő mű alaphangulatát. A beszélgetőkönyv – az interjúban tett bevallás szerint – talán éppen ezért lett ennyire őszinte.

A könyv hangvételére jellemző az enyhén irányított spontenaitás. Kérdező és kérdezett, nyilvánvalóan, előre leegyeztette a beszélgetés irányvonalát, emellett azonban a könyv szerkezeti felépítése és az egyes fejezetek bevezetése is spontán, baráti beszélgetésről tanúskodnak

A könyv Cseh Tamás rajongóinak kötelező olvasmány, viszont nem csak a számukra lehet nyújthat értékes élményt. Aki többet szeretne tudni arról, milyen volt a 60-as, 70-es évek, egy krakkói kirándulás (mondjuk erről pont nincs szó, de jól hangzott, nem?:), vagy szereti az önéletrajzi műveket, kedvét lelheti Bérczes László és Cseh Tamás közös munkájában. Mert a két barát együtt írta a könyvet. Persze szigorú véve, Bérczes a szerző, ám Cseh Tamás a meséléssel írta a közös alkotást.

Annak ellenére, hogy az átkos kádári puha diktatúra a fénykorát élte, a normális életnek is helye volt abban a miliőben. Színészek, filmrendezők, énekesek jártak össze. Együtt ittak, beszélgettek, társasági életet éltek. Történt mindez egy olyan korban, amelyről azt halljuk, hogy a társas csoportok létét nem nézték jó szemmel. Volt abban valami báj, hogy fű alatt, valami ellen, egységben lehetett lenni. Ma már más kort élünk. Bizonyos szempontból jobbat, de lehet, hogy más szempontból rosszabbat. Nekünk ez jutott, nekik az.

A beszélgetés során megtudhatjuk, hogyan találkozott Géza és Tamás. Miért kellett külön-külön felvenni Jánossal és Tamással a „Levél” hangfelvételét. Tamás mikor és hogyan találkozott Évával. Miért nem disszidáltak a fiúk, amikor Párizsban jártak. Miért került sor az emlékezetes hétéves közös alkotói szünetre. Nyaranta miért játszottak indiánosdit Bakonybélben. Kik voltak az Editek, esetleg Juditok.

A könyv 2006. augusztus 26. és október 9. közötti beszélgetéseket tartalmaz, és egy 2007. június 8. napi utóirattal zárul. Cseh Tamás – bevallás szerint – kicsit elcsendesedett, gitárját már lerakta. Elmondta, hogy amíg meg nem gyógyul, addig nem veszi elő, mert – mint mondja – a dalokhoz elsősorban nem énektudás kell, hanem rengetek energia, ami neki akkor már nem volt. Ugyanakkor nem keseredett el, nagy erőfeszítések árán a szájában örökösen ott csüngő cigarettától is búcsút mondott.

A könyv megjelenésével szinte egyidőben kiadásra került az Esszencia, a dalok válogatás lemeze. Ez Tamás és Géza válogatása. Nekem hiányzik róla egy-két dal (pl. a Szőke barátném), de jól összefoglalja a Dalok lényegét.

Később kiderült, a sok erőfeszítés ellenére a gyilkos kórt nem tudta legyőzni. Úgy hiszem, tiszta szívvel, emelt fővel távozhatott. Feleségem, aki sosem szerette a dalait, érdekes dolgot mondott a halála után. Most, hogy elment, szerette meg Cseh Tamást, mert érezni lehetett, hogy kevesebb lett tőle a világ. Viszont örökséget hagyott maga után, nekünk, a Dalokban tovább él, itt velünk.

Egy-egy boldog pillanatban a táborban is, a színpadon is azt érzed, hogy része vagy valami tökéletes egésznek.

Amikor kiszalad belőled az ének, mintha nem is te lennél, aki csinálja. Amikor azt érzed, hogy ezt a délutánt nem adnád semmiért. Vajon miért nem? Mindenki vágyik a fényes pillanatra, az ünnepre. Hogy kilépjen a szürke, monoton menetelésből, amiből a hétköznapok összeállnak. Az Indián, az éneklés, régen a festés is ilyen volt..., ezt érzed, amikor szerelmes vagy, vagy lovagolsz egy harmatos hajnalon, és azonos vagy önmagaddal. Amikor tényleg indián vagy. Amikor nemcsak énekelsz, de átlényegülsz, és énekessé válsz. Ilyen pillanatokban igazán megtudod, milyen egy indián, egy énekes, egy férfi. Készen kell állni rá, alkalmasnak kell lenni. Többet nem tehetsz.”