jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Thomas Vinterberg: Submarino (2010)

Thomas Vinterberg az utóbbi időben nem kényeztette el rajongóit. Pedig első filmje, mely a Dogma-mozgalom nyitánya volt, berobbant a filmtörténelembe. Máig nem készült annyira kíméletlen és katartikus családi dráma nyájaskodó önbecsapásainkról, hallgató cinkossággal szőnyeg alá söpört mocskos titkainkról, mint a Születésnap (1998). Úgy tűnik, a rendező hosszú hatásszünet után most újra erőteljes drámai filmet forgatott.

Legújabb mozija, a Submarino komor sorsdráma. A címben szereplő „submarino” kifejezés egy kínzási módszerre utal. Az áldozat fejét egy vödör vízbe dugják, vagy műanyag zacskóba tömik, és addig tartják ott, amíg majdnem megfullad. Az oxigénhiány miatt páni félelem uralkodik el rajta, és ez még a legerősebb ellenállást is felőrli. Ugyanakkor nincs látható jele a bántalmazásnak, elszenvedője gyorsan felépül, és készen áll a további megkínzatásra.

Így vannak ezzel Vinterberg új filmjének szereplői is, akik képtelenek elszakadni gyökereiktől. Zsigerileg zülleszti le őket a csapdahelyzet, amelybe beleszülettek. Hiába van előttük a rossz példa, nem szabadulnak. Kódolva van a sorsuk. Ennyire törvényszerű lenne ez? Egyáltalán nincs választásunk?

Egy anya, aki állandóan mattrészeg, beájul egy sarokba, és maga alá vizel. Egy láthatatlan apa, akiről egy szó sem esik, de mintha folyamatosan ott lappangana erőszakos jelenléte. A családban élő két fiúnak nem jut sem szeretet, sem figyelem, sem pénz. És nem elég, hogy két kiskorú él már eddig is ebben a nyomorban, az anya szül még egy gyereket. Ennél eszementebb szituációt el sem tudna képzelni az ember. Pedig van ilyen.

Nick és öccse ennek ellenére látszólag tüneményes gyerekek. Gondját viselik kistestvérüknek. Megetetik, elaltatják. Ha kell, babakaját lopnak neki a boltban. Nevet adnak a fiúcskának, szertartásosan megkeresztelik. Ha már a szülők arra sem voltak képesek, hogy megszólítsák azt az emberi lényt, akit a világra hívtak. Kisülhet ebből bármi jó?

A fiúk egy este magukhoz veszik anyjuk martinis üvegét. Valami lazítás nekik is kell. Az alkohol pedig piszkosul oldja a feszültséget. Bömböl a zene, tombolva ugrál a két gyerek. A szomszéd szobában pedig hiába sír veszettül a kicsi, senki sem hallja. Végül minden delíriumból van kijózanodás. Ha csak egy pillanatra is.

Amikor legközelebb találkozunk Nickkel (Jakob Cedergren), már a harmincas évei közepén jár. Egy egyszobás bérlemény magányos lakója. Pedig volt gyönyörű barátnője. Talán még a gyerek is az övé, akit a lány nemrég a világra hozott. De elcseszte. Nincs mit szépíteni rajta. A fiatal szomszédnőnél keres vigaszt, aki épp olyan elfuserált alak, mint ő. Aki bármikor készségesen rendelkezésre áll egy gyors szexre. És persze ott a pia is, mert szárazon nem lehet kibírni, hogy a legszívesebben mindent szétverne.

Eközben az öcs (Peter Plaugborg) – akinek nevét sosem tudjuk meg – egyedül neveli kisfiát, Martint. Ő alkohol helyett a drogot választotta. A felesége autóbalesetben meghalt, s ennek szintén köze lehet a narkónak. Minden igyekezetével azon van, hogy jó apának mutatkozzon, aki képes felnevelni a fiát.

...

A teljes írás, a Sorsminták, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Pernille Fischer Christensen: Egy család (2010)

Rheinwaldék évszázadokkal ezelőtt a semmiből teremtették meg tisztes jövedelmet hozó családi vállalkozásukat, a pékséget. Mára a királyi család legmegbízhatóbb beszállítóivá váltak. Üzemük a családi receptek szigorú rendjére és a minőség megfellebbezhetetlen parancsára épül. A vállalkozás nemzedékeken át szállt apáról fiúra, annak rendje és módja szerint.

Rikard Rheinwaldnak két házasságából négy gyermeke született. Közülük csak a legkisebbik fiú, de ő még túl fiatal az üzlethez. A hagyomány szerint mindenképpen a családnak kell továbbvinnie a szakmát. Ám az idő rövid: Rikard haldoklik. Kedvenc lánya, Ditte nem a tradíciók szerint kívánja alakítani életét. Amerikába készül festő barátjával, hogy elvállalja álmai munkáját, egy New York-i művészeti galéria vezetését. A fiatalok világot akarnak látni, még egy abortuszt is vállalnak az amerikai útért cserébe.

Bár a legnagyobb veszteség Rikardé, ő hagyja maga mögött ezt a világot, mégis Ditte drámája a hangsúlyosabb. Hiszen eldobja az ajándékba kapott anyaságot, mert most még másra vágyik. A sors azonban gyors választ ad a fiatalok döntésére. Apja betegsége megvétózza a lány álmait. Ditte lemondja az útját, vállalva a kockázatot is, hogy ezzel együtt a párját is elveszíti.

Dittét emészti az apja iránti szeretet, a felelősségtudat, miközben szeretné saját álmait megvalósítani és önálló életet élni a szeretett férfival. Rikard eleinte képtelen szembenézni a ténnyel, hogy az ideje lejárt. A családi tradíciót mindennél fontosabbnak tartja, és még a lánya iránti szeretete is megbicsaklik a hagyomány terhe alatt.

...

A teljes írás, a Konfliktusok tengerében, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Susanne Bier: Egy jobb világ (2010)

Susanne Bier a sikeres európai rendezők kötelező hollywoodi kitérője (A tűz martaléka) után szerencsésen hazaérkezett Dániába. Legújabb filmje, az Egy jobb világ követi korábbi alkotásai (Testvéred feleségét, Esküvő után) bevált receptjét. A külhoni hősies szolgálatot teljesítő férfi hazaérkezvén családja romjaira talál. Vajon képesek vagyunk-e egyszerr családfenntartók és békefenntartók is lenni?

Anton (Mikael Persbrandt) egy afrikai menekülttáborban dolgozik orvosként. A távoli vidéken mindennapos az erőszak. Nem elég, hogy e vidéken elmaradott az egészségügyi ellátás, de a helyi kis királyok holmi szeszélyből fiatal várandós anyákat vagdosnak fel. Anton összerakja, ami összerakható. Sokszor azonban ez is kevés. Otthon, egy dán kisvárosban, sem jobb a helyzet. Feleségével (Marianne - Trine Dyrholm) válni készül. Mióta hitvese rájött arra, hogy férje megcsalja, hideg iszonyban van részük.

Nagyobbik fiúk, Elias (Markus Rygaard) az iskolában társai folyamatos csúfolódásának van kitéve. Sugdolózások célpontja, állandó hecckampány folyik ellene. Sőt, olykor fizikailag is bántalmazzák. A tanárok nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget az eseményeknek, ártatlan gyermeki viccelődésnek tartják az egészet. Elias magányát csak tovább fokozza a szülei közötti bizalmi válság.

Könnyű út vezet innentől Christiánhoz (William Johnk Juels Nielsen). Az új iskolatárs Londonból érkezett édesapjával (Claus - Ulrich Thomsen). Édesanyja hosszan tartó betegségben hunyt el a közelmúltban. Christian mérhetetlenül dühös. Mindent és mindenkit gyűlöl. Legjobban éppen édesapját, őt hibáztatja anyja haláláért. Ő siet Elias segítségére. A bajtársiasságban azonban a felgyülemlett tehetetlen feszültség tobzódik.

A két jobb sorsa érdemes gyermek egymásba kapaszkodik, barátságuk azonban ingatag alapzatra építkezik. Ellentétes pólusok feszülnek egymásnak. Christian lépten-nyomon az erőszakot keresi. Ahol csak lehetősége van rá, ütne. A fájdalom csak így távozhat belőle. Elias ezzel szemben a békés megoldások híve.

Ahogyan édesapja, Anton példázza a gyerekeknek: a háborúk abból adódnak, hogy mindig van olyan, aki viszonozza a pofonokat. Az van az igazi erő birtokában, aki állni tudja az ütéseket és meg tudja állni, hogy visszakézből csapjon. Persze Anton is könnyen „szónokol”, mígnem a sors próbára teszi. Vajon vannak-e olyan szituációk, amikor a hippokratészi eskü fejet hajt más érdekek előtt?

Felkavaró, elgondolkodtató film az Egy jobb világ. Köszönhető ez Bier állandó szerzőtársának, a forgatókönyvet jegyző Anders Thomas Jensennek és a zseniális alakítást nyújtó szereplőgárdának is. A film melodramatikus tónusa könnyen átcsúszhatna a legrosszabb fajta szappanopera stílusába, azonban a rendezőnő mesterien bánik az érzelmekkel. Sosem csordul túl az alkotás, a végén mégis megindítja a nézőt. A könnyek azonban tisztító erővel hatnak.

Azt sem szabad azonban elhallgatni, hogy egy kevés manír azért ráragadt Bierre, amíg Amerikában tartózkodott. Néhol jobban szájba rágja gondolatait, mint ahogyan az ideális lenne. Talán emiatt is történhetett meg, hogy idén meglepő módon a Hollywoodi Külföldi Újságírók Szövetsége és az Amerikai Filmművészeti és -tudományi Akadémia tagjai is a legjobb külföldi filmnek járó díjjal jutalmazták az alkotást. Szerencsére azonban a lényegen ez mit sem változtat. Susanne Bier újabb nagyszerű alkotással örvendeztette meg az igényesebb filmekre specializálódott nagyérdeműt. Mindannyiunknak kell egy jobb világ. A dán film ereje teljében van. Ha el nem is hozza, reményt mindenképp ad.