Két évvel az amerikai bemutató után a magyar mozik is műsorra tűzték a tavalyi Oscar gála meglepetés filmjét. A Precious (A boldogság ára) – amely a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb női mellékszereplő díját is magáénak tudhatja – torokszorítóan kemény történetet mesél el a társadalom perifériáján élő emberről.

Precious Jones Harlem leges-legközepén él édesanyjával. A túlsúlyos afro-amerikai lányt az iskolai közösség kiközösíti, de az otthon melege sem adatik meg neki. Anyja a lányért kapott segélyből él, egész nap a tévé előtt tesped, egyik cigarettát szívja a másik után vagy épp teli szájjal zabál. Lányát folyamatosan ócsárolja, egy jó szava nincs hozzá, rossz viszont annál több. Az apja sem jobb, rendszeresen megerőszakolja lányát. Mást nem kap tőle. A mindössze tizenhat éves lány többszörösen hátrányos helyzetű. Nem elég, hogy saját szülei fikarcnyi jelét sem mutatják szeretetüknek, van egy down kóros kislánya is, akit a nagymamája nevel. Történetünk elején pedig ismét teherbe esik. Gyermekei nemzője nem más, mint saját édesapja.

Precious nem kíván sokat az élettől, egyszerűen csak egy kis kedvességre vágyik. Jól esne neki végre, ha legalább egyszer ne rúgna bele senki az életben. Hogy Precious elérhetetlen álmokat kerget-e, történetünk elején nehezen megmondható. Mindenesetre elég elszomorító dolgokat tapasztalunk. A lányt ugyanakkor iszonyúan kemény fából faragták, bármennyire is törékeny, érző lény. Amikor esélyt kap, él vele. Nem állhat az útjába semmiféle felmenői terror.

Átkerül egy alternatív iskolába (Each One/Teach One), ahol az érettségihez zárkóztatják fel az arra rászorulókat. Precious tanul, naplót ír, beszél önmagáról, barátokat szerez. Szeretet kap és képes arra, hogy szeretet adjon. Mert most már van neki is egy kevés jó a szívében. S nem rest megosztani másokkal. Precious valódi mesehős, aki miután belátja tarthatatlan helyzetét, elindul az úton, kérlelhetetlenül végig megy rajta. Cselekszik, és ez változást idéz elő benne. Általa pedig megmozdul a világ is.

Lee Daniels filmje megmutatja, hogy a new yorki gettó mélyén élő fiataloknak csak egy útja van a felemelkedésre. A világosságot csak önmaguk képzése útján érhetik el. Nincs más út, ami a sötétségből kivezetne. A szociális háló ugyanis képtelen a társadalom aljáról kirántani az elárvult lelkeket. Nem túl eredeti a film mondanivalója. Szerencsére azonban a kissé szájbarágós gondolatsort a rendkívüli színészi játék megfelelő tartalommal tölti fel.

A Precious egyértelműen női film. Férfiakat alig látunk benne. A lány apja csak egy homályos emlékképben tűnik fel, a jóképű tanárnak, vagy a kedves és jószívű kórházi ápolófiúnak is csak statisztaszerep jut. A főbb- és a jelentősebb mellékszerepeket azonban egytől-egyik nők játsszák. Gabourey Sidibe magába forduló szomorúsága és bájos kedvessége emlékezetes a fiatal lány szerepében. Mo’Nique zsarnok anyja azonban egész egyszerűen hátborzongató. Vitán felül csodálatos alakítás. A kisegítő iskola osztályfőnökét (Blue Rain) megformáló Paula Patton, valamint a szociális munkás (Mrs. Weiss) bőrébe bújt Mariah Carey ugyancsak nagyszerűek.

A Ramona Lofton néven született, amerikai író, Sapphire Nyomd (Push) című művéből adaptált film nem kegyelmez Preciousnak. Újabb és újabb csapásokat mér rá. Ugyanakkor a fiatal lány a fizikai és lelki gyötrelmek elviseléséhez elegendő erőt kapott: Mindezek után is képes megállni a saját lábán. Az ilyen emberi megnyilvánulás előtt készek vagyunk leborulni. Az anya bármennyire is visszataszító, legalább annyira szánnivaló figura. Nem tudja, mit cselekszik. Megbocsátás neki is jár, de csak legközelebb.