jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Jean-Pierre és Luc Dardenne: Srác a biciklivel (2011)

A tizenegy éves Cyrilt bedugta az édesapja egy intézetbe, és azt ígérte, csak egy hónapra szól a száműzetés, amíg rendbe rakja a saját életét. Most azonban szó nélkül lelépett, és a telefonját sem veszi fel. Ezt a gyerek nem tudja és nem is akarja tudomásul venni.

In medias res indul a film cselekménye. A Dardenne fivérek a felvevőgép zaklatott mozgásával mutatják meg, ahogy a fiú megpróbál kiszabadulni az intézeti nevelők karjaiból. Morzsánként azért kiderül: a nagymama, aki Cyrilt korábban nevelte, nemrég elhunyt, de hogy az édesanyával mi történt, arról egy szó sem esik.

A néző rögtön rájön: a férfi nem akarja felnevelni a fiát. Ahhoz azonban nincs elég mersze, hogy elhatározását közölje a gyerekkel. A fiú, mivel senki sem ad elfogadható magyarázatot neki, elszökik az otthonból, hogy megkeresse az apját. Hiába Szembesül azzal, hogy apja eladott mindent: telefonját, lakását, motorját, még a gyerek biciklijét is, Cyrilt az üres szobák látványa és a bicikli hűlt helye sem tudja meggyőzni.

Nem riad vissza semmitől sem, hogy apja nyomára bukkanjon. Hajlandó hazudni, nem fél kirabolni az újságárust. Úgy gondolja, ha segít az apjának, talán visszakerülhet hozzá, és helyreáll a csonka család egysége.

Miközben Cyril minden igyekezetével azon van, hogy megtalálja eltűnt apját, apja egykori lakóhelye közelében anyára lel egy harmincas éveiben járó fodrásznő személyében. Samantha visszavásárolja a fiú kerékpárját, és megengedi neki, hogy a hétvégéket nála tölthesse. Arra nem kapunk magyarázatot, hogy miért vállalja, mindenesetre segít megtalálni az apát és megfejteni az igazságot.

Az alkotóknak láthatóan nagyon fontos az apa-fiú kapcsolat ábrázolása. Már korábban is szívesen foglalkoztak ezzel. De amíg a fia gyilkosával szembesülő férfi (A fiú), illetve a saját újszülöttjét áruba bocsátó ifjú férj története (A gyermek) elsősorban az apákról mond el egyet s mást, a Srác a biciklivel a fiú szemszögén keresztül vonja be a nézőt ebbe a bonyolult viszonyrendszerbe. Cyril nem naiv: „Én nem álmodok” – állítja magáról. Számára csupán a makacs elvakultság hályoga nem engedi látni a valóságot. Vezérlő hite nem ismeri azt a törvényszegést, hogy egy apa cserbenhagyja gyermekét.

A fiút felkaroló díler beszédes módon pitbullnak nevezi el Cyrilt. Bátorsága és elszántsága emlékezteti erre a kutyafajtára. Ha verekedésre kerül sor, Cyril valóban képes életre-halálra küzdeni. Első ránézésre nem is lehet benne megbízni,  sosem lehet tudni, mit forgat a fejében. Egy kis törődéssel azonban hűséges társsá szelídül, aki bármit megtesz a „gazdájáért” A fiú szeretetéhségét használja ki a fiatal drogdíler céljai elérése érdekében, de a gondoskodásával Samantha is képes megfékezni a fiú vadságát.

A Dardenne testvérek történetei a nagyváros szegényebb negyedeiben játszódnak, de sosem szociális problémákról szólnak. A pénztelenség, a szétforgácsolódott családi kötelékek háttérként szolgálnak a létezés kegyetlenségének ábrázolásához. Minden filmjük a küzdelemről szól, amelyet az ember saját magával vív meg. Csak a nézőpontot váltogatják.

...

A teljes írás, a Nem tudják, mit cselekszenek, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Jean-Pierre és Luc Dardenne: Lorna csendje (2008)

A belga Dardenne fivérek már ismert dokumentumfilmesek voltak, amikor beléptek a játékfilmek világ kapuján. Nincs ebben világraszóló újdonság. Találkozhattunk már ehhez hasonló esettel a filmtörténelem során (Krzysztof Kieslowski az Amatőrben még mozgóképre is fogalmazta paradigmaváltását). A Dardenne testvéreknek azonban olyan jól sikerült a váltás, hogy az 1999-ben készült filmjük, a Rosetta cannes-i Arany Pálmája óta nincs olyan alkotásuk, amellyel ne képviseltették volna magukat a Croisette-en. Ráadásul valamennyi munkájuk a mindenkori zsűri elismerésben is részesült. Figyelemreméltó teljesítmény, még akkor is, ha a jó filmest nem a vitrinben álló díjak számában mérik.

Két cannes-i fődíj kellett ahhoz, hogy a magyarországi filmforgalmazás felfigyeljen a belga testvérpár filmjeire, így azok végre bekerülhettek a hazai mozisélet vérkeringésébe. A gyermek című filmjük bemutatója kapcsán a pécsi ApollóArt moziban vetített retrospektív keretében találkoztam először több munkájukkal is (Rosetta, A fiú, A gyermek), röviddel ezután a Duna TV is közkincsé tette alkotásaikat.

Jean-Pierre és Luc Dardenne a dokumentumfilmes tapasztalataikat jó arányérzékkel mentették át játékfilmjeikbe. „Hőseik” a társadalom kiszolgáltatott tagjai, akik a vágyott állapot, egy sikeresebb, boldogabb élet reményében a bűn útjára lépnek (embert ölnek, vagy asszisztálnak hozzá, apát, barátot, házastársat, gyermeket árulnak el). A Dardenne filmek pillanatképeket rögzítenek, nem érdekes számukra se múlt, se jövő, az ott és akkor fontos, döntési helyzetekre koncentrálnak, amelyek választásra kényszerítik hőseiket. Filmjeik egyszerű eszközökkel, komoly színészi teljesítményekkel, illetve a kamera objektívjének látó szemével kőkemény emberi helyzeteket jelenítenek meg. Dardennék jó példa arra, hogyan lehet temérdek pénz hiányában komoly művészi teljesítményt létrehozni.

A Lorna csendje – hasonlóan az alkotópáros korábbi filmjeihez – in medias res belevág a cselekménybe. Lorna (Arta Dobroshi) albán bevándorló Belgiumban, aki – miután megkapta a belga állampolgárságot – szeretné a jövőjét a szeretett férfi, Sokol (Alban Ukaj) mellett megalapozni, és egy snack-bárt nyitni. Lornának azonban van egy férje, Claudy (A gyermek főszerepéből ismert Jérémie Reiner), aki épp megpróbál drogfüggőségéből kigyógyulni. Lorna, Fabio (Fabrizio Rongione) segítségével, egy orosz származású férfivel kíván üzletszerű házasságot kötni, ehhez viszont a lecsúszott férjtől meg kell szabadulnia. A házasságkötésért cserébe kapott pénz Lorna számára egy önálló, normális, kispolgári élet reményét hozhatná el. Sokol letelepedhetne végre, nem kellene munkája miatt több ezer kilométert utaznia, együtt élhetne szíve választottjával. Fabio pedig az alvilági ranglétrán szeretne minél feljebb kapaszkodni. A történet szereplőit a legfőbb anyagi hajtóerő, a pénz mozgatja. Miután Claudy őszintén le akar szokni a drogról, Lorna mindent megtesz annak érdekében, hogy az üzletet, mint elvált, és ne, mint özvegyasszony üsse nyélbe. A film legszebb és egyben legszívbemarkolóbb jelenetsora, amikor Lorna testi szerelembe fojtja Claudy kábítószer iránti sóvárgását, és másnap gyermeki boldogsággal válnak el. A következő képkockákon Lorna már Claudy temetéshez válogatja a ruhákat. A film anélkül beszél a gyilkosságról, hogy azt a vásznon megmutatná. Rendkívül izgalmas kérdéseket vet fel a mű: Mit jelent maga a gyilkosság? Miért érdemes ölni? Milyen érzés megölni valakit? Mi az, amiért az ember hajlandó embert ölni?

Dardennék színészválasztása tökéletes, egy franciául beszélő albán színésznőt találtak Lorna szerepére, aki tökéletesen oldotta meg a Lorna szerepéből adódó óriási színészi kihívást, hisz a lány tettei mögött gyakran egymástól gyökeresen eltérő érzések bújnak meg.

A Lorna csendje nem bőbeszédű, sem a forgatókönyv, sem a kamera nem mond többet annál, mint amennyi éppen szükséges. Nem a szájbarágás, a direkt közlésmód hiánya a hangsúlyos, sokkal többről itt szó: a Dardenne fivérek szikár, a végsőkig letisztult filmnyelvet alkottak Mintha Ddosztojevszkij Bűn és Bűnhődését csupaszították volna le a lényegéig. A film szikársága ellenére (vagy éppen ezért) végig a vászonra szegezői a néző tekintet. A Lorna csendje rendkívül mély és izgalmas ballada.

A Lorna csendje szintén Cannes-ban debütált, a film ezúttal „csak” a legjobb forgatókönyv díját vihette haza, valamint – többek között – Mundruczó Kornél Delta című filmje elől elhozta az Európai Parlament Lux-díját.