Mi lenne? Mi lenne, ha hátunk mögött hagynánk a fogyasztói társadalmat, és meghúznánk magunkat egy Isten háta mögötti farmon. Ha egyszerre többen tennénk így, olyan szerető közösségek állhatnának össze, amelynek tagjai megtermelnék, ami éppen szükséges, önellátók és önfenntartók lehetnének. Nem kellene eljátszaniuk többé a többség által rájuk rótt szerepeket, fütyülnének az adóhatóságra, a banki hiteleket sem kellene tovább törleszteniük. Szabadok lehetnének.

Amennyiben felébredünk képzelgéseinkből, pontosan tudhatjuk, hogy a környezetünktől való teljes elzárkózás nemcsak szinte lehetetlen, de nem is ad gyógyírt valamennyi gondunkra. A világ, amelyben élünk, megváltozni nem fog attól, hogy megpróbálunk tudomást sem venni róla. A zárt kommunák ugyanúgy szabályrendszerekre épülnek, ahogy az állammá szervezett közösségek, amelyek elől épp menekülni vágyunk. És talán még jobban ki vagyunk szolgáltatva egy szűkebb csoport vagy egy vezető érdekeinek, mint egy választott politikai elit akaratának. Szabadságunk tehát nem több puszta illúziónál.

Egy útját kereső fiatal lány könnyen befolyásolható. Frissen szerzett szabadságát maga dobja oda az őt behálózó manipulátoroknak. Kialakulatlan, sérülékeny önképét könnyűszerrel lebontják, megfosztják gátlásaitól, de helyébe a szekta szigorú – és álszent – érdekeinek megfelelő új személyiséget építenek. Ezért is szinte csoda, hogy Martha elhagyja a tanyát, ahol néhány nőtársával és körülbelül ugyanennyi fivérével élt együtt két éven át. Felismeri, hogy a tanyán nincs többé maradása és a New York állambeli Catskills hegység erdőségein keresztül a városba menekül.

Azt nem tudjuk meg Sean Durkin első rendezéséből, hogy a kicsi közösség által Marcy Maynek átkeresztelt lány a hegyekben eltöltött idő előtt milyen ember volt, ahogy arról sem beszél, pontosan mi vezette el a főszereplőt a társadalom peremére. Csak annyit lehet tudni, hogy anyja halála után hirtelen eltűnt. Annak viszont tanúja vagyunk, hogy kifejezetten zaklatottan kér segítséget telefonon rég nem látott nővérétől, Lucytól. Egyelőre azonban rejtve marad a néző előtt, valójában mi történt a világtól elzárkózó csoport tagjai között.

Durkin nem azzal foglalkozik, hogy mi vezetett a szekták világába, közvetlenül még csak nem is a kilépés okait firtatja. Számára a legizgalmasabb kérdés, milyen lelkiállapotban lehet a lány, aki elhagyja a szektát, és bár nem túl meggyőző módon, de megpróbál visszaintegrálódni a többségi társadalomba. A néző Martha mellé szegődik egy különös nyomozásban, amelynek célja annak saját személyiségének megtalálása.

Lucy hazaviszi magához Marthát, akinek új élete állandó melankóliában és semmittevésben telik. Egy pillanatra sem tud megnyílni nővére előtt, az átélt traumák miatt képtelen a párbeszédre. Viselkedésével folyamatosan sokkolja környezetét (például a legkisebb szégyenérzet nélkül bemászik a férjével szeretkező testvére ágyába), mintha sohasem lett volna érzéke az elfogadott viselkedésminták elsajátításához. A történteket az elméjében megszülető emlékekből kapjuk vissza, amelyek a jelen történéseire rímelnek. Múlt és jelen, a hegyi tanya és a tóparti ház pillanatképei fokozatosan egybemosódnak. A végén már nemcsak Martha nem tudja, hogy valóságot vagy álomképet lát, hanem a néző sem.

Az emlékekből kezdetben idilli képek bukkannak fel, amelyben piszkos trikós és kockás flanelinges férfiak ácsolják a tetőt, lenge pólós nők magot vetnek, palántáznak. Mindenki együtt hallgatja a gitár romantikus dallamait. A meghitt, családias hangulatot beárnyékolja a múltból átemelt diszkriminatív gyakorlat: a nők nem ehetnek mindaddig, amíg a férfiak el nem fogyasztották a magukét. A vezetőnek pedig előjoga – a tagok helyeslése mellett – az újonnan érkezett lányok betörése, megerőszakolása. Marlene (mint minden lány, ő is így mutatkozik be a telefonban) azonosulása a csoporttal akkor roppan meg igazán, amikor kiderül, hogy a csoport önfenntartásához nem elegendő a saját kétkezi munkájuk. Ha szükség van némi kiegészítésre, utánpótlásra, azt éjszakai portyák során lopkodják össze a környék tehetősebb házaiból.

...

A teljes cikk, az Énkeresőben az olvassbele.com oldalán olvasható.