A jövő egyik figyelemreméltó kérdése, hogy könyvek a későbbiekben is életünk részesei maradnak-e, vagy hasonlóan sok már emberi vívmányhoz, eltűnnek az idő folyamán? Vajon a papír alapú olvasásnak végleg befellegzett-e az elektronikus szolgáltatások általános térnyerésével, különös figyelemmel az e-book megjelenésére, vagy a nyomtatott könyv olyan tudáshordozó, amelynél jobbat az emberiség történelme folyamán még nem találtak ki?

Két neves művész, a Buñuel és Peter Brook egykori alkotótársaként ismertté vált, színpadi és filmforgatókönyv-szerző Jean-Claude Carriére valamint a világhírű tudós regényíró, Umberto Eco ült le egymással beszélgetni, hogy végül egy könyv formájában megosszák gondolataikat velünk közös szenvedélyükről, a könyvről. A Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől című munkában beszélgetésüket Jean-Philippe De Tonnac vezeti, moderálja.

A két bibliofil jó barát egyértelműen azt állítja, hogy a könyv nem hal meg soha, hiszen jelentőségét tekintve ugyanolyan találmány, mint a kanál, a kalapács, a kerék vagy a véső. Kiállta az idő próbáját, és ugyanerre a célra nem tudnánk nála jobbat alkotna. A könyveket – története során – számos veszély fenyegette. Féltek attól, hogy a könyv által hordozott tudásanyag elszabadul, és felszabadítja a gúzsba kötött emberi gondolatokat. Azokban az időkben, amikor csak kevesek kiváltsága volt az olvasás, a könyveket titokban, könyvtárak mélyén őrizték, eldugták őket a kíváncsi szemek elől. Később sem szűntek meg a rájuk leselkedő veszélyek. Számos könyvtár, gyűjtemény a tűz enyészetévé vált. Megszámlálhatatlan remekmű semmisült meg a lángok fogságában, olyanok is, amelyekről ma már nem is tudhatunk. Ami fennmaradt, az a kultúra, és mindaz, amire épül. Könyvtárainkban, múzeumainkban, levéltárainkban csak arra bukkanhatunk, aminek az idő megkegyelmezett. Nem véletlenül merültek feledésbe egyes művek, ezért nem is érdemes velük foglalkozni. A kultúra óhatatlanul szűri magát. Aminek meg kell maradnia, az megmarad, és pontosan annyi ideig, amíg szükségünk van rá. Aminek mennie kell, az pedig természetszerűleg elmúlik.

Eco és Carriére a cím által ígért témát hamar maga mögött tudja, hiszen nincs köztük abban ellentét, ugyanarról az oldalról beszélnek. Ezt követően szellemi kalandozásra indulnak a beszélgetők gondolatmenetei. Mesélnek az ostobaság jelentőségéről, szólnak az ősnyomtatványokról, a könyvek gyűjtéséről, a gyűjtők megpróbáltatásairól, pénztárcakímélő zsákmányolás fortélyairól, a több tízezres gyűjteményeik elhelyezési gondjairól, azok haláluk utáni sorsáról és a tolvajoktól való félelmekről. Bevallják, hogy vannak könyveik, amiket valószínűleg sosem fognak elolvasni, legalábbis nem ebben az életben. Ugyanis képtelenség mindent elolvasni, az ember tudásfelvevő képessége korlátolt. Értekeznek a digitális technika adathordozóinak végességéről, az áramszünet vis maior erejéről, vaéamint az internet rendetlenségéről.

A csapongó anekdotasor végére két könyvimádó képe rajzolódik ki, akik olykor semmit se mondanak, olykor közhelyekben társalognak, de történeteiket jó olvasni. Nem kapunk tőlük világmegváltó gondolatokat, de jó látni, hogy e két művelt művész sem gondolkodik számos dologról másként, mint mi könyvmolyok. A könyvre szükség van, és szükség lesz, mert íze, gyűröttsége, szaga van. Mellényzsebbe, zakóbelsőbe, retikülbe, oldaltáskába, farmerzsebbe dugható. Előveheted bárhol, bármikor. A helyi tömegközlekedés járatain felcsaphatod, hogy tartalmasan teljen el az utazásra szánt idő. Belelapozhatsz a mellékhelyiségben, hogy könnyebben engedj el dolgokat. Nem kell hozzá tartós, féltartós, feltölthető elem, akkumulátor sem szükségeltetik hozzájuk. Nem kell más csak az ember és a könyv.

A másik fél, az e-book híve – mert nyílván ilyen is van – persze nem lett megszólaltatva. E kiadvány célja azonban nem a kiegyensúlyozott tájékoztatás. Könyv született a könyv szükségességéről, az egyetemes kultúra milyenségéről. Megfogalmazódott egy vágy, hogy a jövőben is legyen könyv, mert nekünk embereknek szükségünk van rá. Nélküle élni nyílván lehet, csak nem biztos, hogy érdemes.