A képregények, a sűrűn illusztrált könyvek nem az én világom. Sosem keresem a társaságukat. Erre tessék, itt van ez a gyönyörű kiadás. Farkasok a falban. Az író Neil Gaiman és az illusztrátor Dave McKean közös munkájának gyümölcse.

Négyzet alakú, füzet nagyságú kiadvány. Ellentmond a könyv külső megjelenését meghatározni hivatott íratlan követelményeknek. Ráadásul több benne a kép, a rajz, mint a szöveg.

Gaiman és McKean nem először dolgoznak együtt. Míg azonban a Coraline-ben a szöveget az illusztrációk szinte csak kiegészítik, terjedelmét tekintve pedig regénynek mondható, a Farkasok a falban esetében már tulajdonképpen a képek hordozzák a szavak igazi jelentését. McKean pedig összedolgoz festményt, fényképet, tapétamintát, rajzot, és e sokszínűségből teremti meg szürreális montázsait, amiket hol nagytablóvá formál, hol pedig méretre szabott panelekbe rendez.

Attól olyan különleges ez a könyv, hogy a képzőművészet és az irodalom alkotóerejű összejátszásának lehetünk szemtanúi. Akárha Tim Burton valamelyik horrormeséjét néznénk. S bár az előbb az állítottam, hogy a rajzok viszik el a hátukon a prózát, nem hallgathatom el Gaiman egyszerű szövegének zsenialitását. Egy-két szavas mondataiba sűríti bele a rajzok mondanivalóit. A betűk kövérítése és vékonyítása, nagyítása és kicsinyítése pedig újabb és újabb hangsúlyt ad a képnek és a szónak. Így válik teljessé a mű felépítménye, amelyben az alkotótársak egymás meghosszabbításaivá válnak.

A Farkasok a falban hátborzongató mese egzisztencialista alapélményünkről, a bennünket fojtogató szorongásainkról. Tulajdonképpen ugyanazt a témát boncolgatja, mint a Coraline. Mindnyájunknak vannak félelmeink; ott lihegnek a nyakunkba, ott lapulnak a fiókjaink mélyén. Arra várnak, hogy szembe találkozhassanak velünk. Mert akkor ránk vicsorítanak, mi meg fogat összekoccantva, bokát megremegtetve szaladhatunk. Pedig nem a menekülés az egyetlen megoldás. Van, hogy vissza kell merészkednünk, elébük kell állnunk.

Lucy teljesen biztos abban, hogy farkasok élnek a házuk falában. Márpedig ha ott vannak, elő is bújhatnak. Azt pedig mindenki tudja, ha a farkasok egyszer kijönnek a falból, akkor mindennek vége. Az édesanyja, az édesapja és a kisöccse nem hisznek neki. Állítják: farkasok nincsenek ott, maximum egerek, patkányok vagy denevérek. Egy nap azonban kiderül, hogy a kislánynak tényleg igaza volt. A farkasok azonban hiába jöttek ki a falból, mert Lucy felveszi velük a harcot.

...

A teljes írás, az A farkasok már a spájzban vannak, az olvassbele.com oldalán olvasható.