Orsós Lali (Tóth Sándor) Berekháton él szerető és gondoskodó édesanyja (Nyakó Júlia) karjai között, de apa nélkül, akiről csak annyit lehet tudni, hogy valahol Budapesten dolgozik a metróépítésnél. Nem úgy tűnik, hogy az apa egyszer vissza fog térni, hiszen Lali anyja sem utasítja el Sándor (Nagypál Gábor) közeledését, aki egyre-egyre csak hordja házukba a Tisza-partján fogott halakat  Ezen az Isten háta mögötti helyen a kisfiúk bandázással próbálják betömni a szabadidő ütötte réseket. Lali szeret kártyázni, amelynek során egy tábla csokoládé tulajdonosa lesz. Lali azonban kétszeres nyertes, a csokipapír szerint ugyanis jogot szerzett egy robogóra. Jogosnak vélt jussát viszont csak Pesten, a Dohány utca 50. szám alatt veheti át.  A helyzet nem kívánhat mást, minthogy útnak kell indulni a főváros felé, hogy Lali egy apával és egy robogóval gazdagabban térhessen haza. Lali végül megtalálja a robogót, még ha nem is egyenes úton jut hozzá, apára pedig ugyan nem lel, de barátot, útitársat (Balogh Rudolf) talál magának. Groó Diána azonban nem hagyja a csodát kiteljesedni, a szegény körülmények között élő roma származású Lali számára ezen a világon nem válhat valósággá a mese, nincs helye és nincs ideje a Paramichának, oda lesz a robogó és oda lesz az apa, Lali bátor utazásából a keserű rögvalóság marad tanulságul.

Groó Diána ketté töri a filmet, mesebeli utazásra küldi főhősét, de nem engedi a szelíd képzelet világában megmaradni Lalit, hanem a mai magyar viszonyok közé löki a fiút. Szerencsére kifejezetten nem kapunk cigányozást, de mégis a direkt társadalomkritika kissé megöli a filmet, háttérbe szorítja Lali történetét. Groó Diána filmje néhány helyen kifejezetten bántóan próbál szimbólumokkal ráerősíteni filmje mondanivalóját, ennek egyik legszembetűnőbb példája a záró képsor (egy összetört lélek – egy arc az összetört visszapillantó tükörben). Nem szeretem az efféle képi szájbarágást, a Vespa is akkor működik jól, amikor a rendező engedi a történetnek, hogy meséltesse magát, és nem akar felesleges eszközökkel belenyúlni. Emiatt úgy érzem, hogy nagyobb lehetőség volt a filmben, mint ami végeredményben született belőle.

Ennek ellenére nem rossz munka a Vespa, a kissrácot alakító amatőr Tóth Sándor hézagmentes alakítása – amelyet a Filmszemlén különdíjjal is jutalmaztak – pedig különleges ízt ad a filmnek, tulajdonképpen ő a film sikerének kulcsa. Emiatt különösen kár, hogy olykor félredöccen a film. A hangsúlyokkal kellett volna egy kicsit finomabban bánni, vagy például néhány helyen egy kicsit halkabbra venni a filmes eszközrendszert. Ha egy történet jól működik, az magáért beszél, a felesleges képi narráció csak ronthat a mozgóképes összhatáson, erősítheti a történet közhelyszerűségét. A Vespa esetében is a film elrobogott önmaga mellett.