jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Olvassbele

Arról még nem is számoltam be, hogy munkatársa lettem egy internetes lapnak vagy fórumnak. Nem is tudom, mi a megfelelő titulus erre a felületre. Kultúrakirakat. Ez az. Az olvassbele.hu csapata „egyszerű fogyasztók”-nak nevezik magukat, akik „rajonganak a könyvekért, zenéért, mindenféle megnéznivalóért.” Nem csinálnak mást, mint ami miatt én is belekezdtem a blogolásba. Saját ízlés szerint válogatnak olvasni-, látni-, és hallgatnivalókat. Erről írnak véleményeket. Önkéntes tevékenységükért nem várnak semmilyen ellenszolgáltatást, szívből teszik, amit tesznek.

Egy recenziópályázat keretében figyeltek fel rám. Az írásom ugyan nem került a leges legjobbak közé (nos azért helyezést elértem), de a blogomon írottak megtetszett nekik. Szerettek volna közölni egy-két írásomat. Sosem terveztem, hogy szerkesztőkhöz, lapokhoz, bárkihez eljuttassam írásaimat, de igent mondtam nekik. Úgy érzem, jól tettem. Sokat tanulhatok abból, ha egy külső szemlélő ad egy-két eligazítást írásaimmal kapcsolatban. Az első megjelent anyag még nagyobb szerkesztői átalakításon ment át. Már ebből sokat tanultam. Később már én is faragtam, alakítottam a szövegeimet. Kevesebb szerkesztői korrekció lett az eredménye. Megtanultam alkudni a szavakkal, elfogadtatni a saját mondataimat. Élvezem a játékot. Van nekem munkám, amiért pénzt kapok, azt hazaviszem. Kell a családnak, nekem. Az írás is kell, mert játék, szerelem, egy rész belőlem. Azt hiszem. Amíg energiám, időm engedi, csinálom. A többit meglátjuk.

Eddig megjelent írásaim az olvassbelén:

Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjéről - A mese megszabadít

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjéről - Az ápolónő átváltozása

Radu Muntean Ünnepek után című filmjéről - Csak ketten játszhatják

Joel és Ethan Coen pályaképéről - A kisszerűség krónikái

Feo Aladag Az idegen című filmjéről - Oly távol, oly közel

Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvéről - Tudósítás az Üveghegyen innenről

Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal; 2010

„Mona Paparu magyar nemzetiségű román állampolgár. A Fekete-tenger partján megismerkedik egy szökött fegyenccel, aki túszként fogva tartja. Viorel műveletlen, ostoba fickó, de gazdag képzelete és egyszerű érzelmei hatással vannak a lányra. Az éjszakát együtt töltik, de a rendőrség másnap kioltja a menekülni próbáló Viorel életét. Mona és Viorel kapcsolatának gyümölcse egy leánygyermek, akit Mona Vioricának keresztel.

Mona egyedül neveli hároméves kislányát, és vásári bábelőadásokkal tartja el magát. Az egyik előadáson találkozik édesapjával, Gigi Paparuval, akit évek óta nem látott. Paparu megkéri Monát, hogy kísérje el őt Németországba, ahová egy műtétre kell utaznia. Mona rááll, Vioricát pedig távoli rokonára, Rodica jósnőre bízza.

Amikor megérkeznek egy németországi állomásra, kiderül, hogy Paparu valójában prostituáltakkal kereskedik, és hogy lerója tartozását két veszélyes emberkereskedőnek, otthagyja nekik Monát, aki végül Angliába kerül egy bizonyos Pascalhoz, a Bibliotheque Pascal nevű irodalmi kávéháznak álcázott bordélyház tulajdonosához.

Eközben a gyámhatóság elveszi a nagynénitől a kislányt. Amikor Mona végül visszatér, a gyámhatóságon el kell mondania, mivel töltötte külföldön az idejét. A film Mona Paparu beszámolója: utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának története.” (a film sajtóanyagából)

Hajdu Szabolcs legújabb filmje, a filmszemle fődíjjal jutalmazott Bibliotheque Pascal a rendező korábbi novellájából kiindulva született vászonra. Hajdu a Sepsiszentgyörgyben eltöltött évek tapasztalatait és egy színházi büféslány nyugat-európai kálváriájának élményeit gyúrta különös hangvételű filmmé. A Bibliotheque Pascal a szexrabszolgának külföldre csábított fiatal lányok – a ma egyre jellemzőbb – történetét meséli el, ám ehhez a rendező nem naturalista-dokumentarista eszközöket használ, hanem stilizálja a főhősnő belső történetét.

Az egzisztencialista alapú elvándorlás minden kelet-európai országban napirendi dilemma. Évről-évre egyre többen keserednek el a szülőhaza nyújtott szerény lehetőségek láttán és próbálnak szerencsét Nyugaton, feladva addigi életüket. Ez jellemző Magyarországra, Romániára, Lengyelországra, és a többi közép-kelet európai államra is. Az Európai Unióhoz való csatlakozás nem segített ezen a dolgon, sőt még rátett egy lapáttal. A nagy méreteket öltő kivándorlásnak persze sok csalódott résztvevője lesz, akinek nem jön össze a Nyugatra vándorlás. Egy ideig még talán különleges a jóléti társadalom látszathatása, de aztán jön a keserű ébredés. Az ember nem menekülhet saját maga elől. A magunkkal kapcsolatos kérdések önmagunkban dőlnek el, a földrajzi menekülés nem old meg semmit. Mona Paparu is visszatért, hogy elmesélje nekünk az Ő történetét.

Hajdu rendkívüli tehetséggel és képzelőerővel megáldott filmes. Ezt már korábbi filmjein is tapasztaltam (sajnos első filmjét, a Macerás ügyeket még nem volt alkalmam megnézni). A Bibliotheque Pascal olyannyira érett alkotás, hogy ámultam. A magyar film kapcsán sajnos mindig kell beszélni arról, hogy sok hazai alkotás olyan gyermekbetegségekben szenved, amelyről egyből az embernek az jut az eszébe, hogy a film annyira magyar, hogy már zavar. Nehéz lenne pontosan körülhatárolni ennek jegyeit, de azt hiszem, sokan értik miről beszélek. Miért van az, hogy ha kedvenc filmjeinket sorra vesszük, a külföldi filmeket mindig külön vesszük a magyar filmektől? Mert óhatatlanul és két kategóriának véljük őket. Azért tartottam fontosnak ezt elmondani, leírni, mert Hajdu Szabolcs filmje zenehasználatában, vágásmódjában, kamerahasználatában olyannyira érett és modern alkotás, hogy eszembe nem jut a magyar címke ráragasztása. Holott ízig-vérig kelet-európai történetről van szó. Persze a film koprodukcióban készült, több nyelven szólalnak meg a szereplők (román, magyar, német, angol), de nem ez a döntő, hanem Hajdu és csapata tehetséges munkája. Olyan filmnyelv él ebben a filmben, ami élesen megkülönbözteti magát a magyar film történetétől. Nem lehetett kérdéses, hogy melyik film volt idén a legjobb a Magyar Filmszemlén. Berlinben meglepődve kérdezték a stábtól, hogy ez a film miért nem a versenyprogramban indult.

No de milyen is a film? A Bibliotheque Pascal története – Hajdu bevallása szerint – számos irodalomtörténeti parafrázist tartalmaz. Fő irányként megjelenik a Nyomorultak Fantine epizódja, csatlakozik ehhez többek között Schnitzler világa, G.B. Shaw Johannája és Kis Herceg története. A film dimenziója mindezzel együtt korunk eklektikus divatját, a kulturális káosz gondolatkörét is körüljárja. Végső soron persze ez a film is egy lesz a divat termékei közül, de arra reflektálva beszél e kérdésekről. Az egyes kultúrköröket, a belső és külső helyszíneket a film markánsan elkülönülő vizuális világként jeleníti meg. A román tengerpart nyári éles napfényei színes háttérképeivel, a téli erdélyi havas hegyvidék minimalista totálképeivel, az őszi London rideg utcái, lecsupaszított, latex szalonbelsőivel és az álmok varázsaltos, tavaszi színekben tobzódó világával együtt alkotják az eklektikát. A különféle stilizációk tökéletesen megférnek egymás mellett a filmben, az alkotók visszafogottan bántak velük, nem hivalkodó a stílusok keveredése. Komoly munka lehetett a film utómunkája, amikor minden a helyére került. A nagyszerű megkomponált kameramozgások, a vágás és a súlyos jelentek alatt is játékos dzsessz muzsika ügyesen teremti meg az eklektikában az összhangot.

A történetben rejlő metafora, azaz az anyagi indíttatások okán lányát elhagyó és szexuális munkát vállaló anya felelősségérzetének felébredése és hazajövetele csodálatosan jelenik meg a filmben. Az álmok kivetülését apjától megöröklő lány álmából kilépő fúvózenekar, élén a nagyapával menti meg a Bibliotheque Pascalban raboskodó anyát. A mese az, ami megszabadít, eltávolít a való világtól. Mona is a saját meséjén keresztül ébred rá arra, hogy a lányáért felelősséggel tartozik, és vele kell lennie. A film utolsó képkockái az Ikea és hasonszőrű társaik által berendezett látszatvilágunkra irányítják a figyelmet. Ennek filmes megjelenítése a filmművészet nagyszerű pillanatai közé tartozik. Le a kalappal a Bibliotheque Pascal alkotói előtt. Fontos mű született.

Hajdu Szabolcs: Off Hollywood; 2007

Hajdu Szabolcs filmje, az Off Hollywood a filmrendező egy napjáról szól. Bódi Adél rendezőnő (Török-Illyés Orsolya) pontot tehet filmje, a Nem, hanem című produkció történetének végére. Az Off Hollywood a film bemutatójának napján játszódik. A film elején Adélt futni látjuk, de a sporttevékenység később egészen más értelmet nyer.

Már az elején el volt cseszve az egész, mondhatná a filmbeli rendezőnő. A nap kezdetén egy reggeli rádióműsorban igyekszik népszerűsíteni a filmjét, ám az egykori évfolyamtárs műsorvezető (Miklós Marcell) dilettantizmusának és rosszindulatának köszönhetően az interjúból hamar kínos beszélgetés kerekedik ki, amelyben a rendezőnő megpróbálja helyreigazítani a műsorvezető pofátlan szemérmetlenséggel kiböfögött sületlenségeit. A kellemetlenkedés után a nap nem folytatódik jobban. Kiderül, hogy esti bemutatóra szóló meghívók több mint a fele rossz dátummal került kipostázásra, eközben a producer (Thúróczy Szabolcs) az alkotónőt a következő projektje kapcsán a költségvetés érdekében kényszeregyezségekre kívánja rávenni. A nő magánéletében is felgyülemlenek a bajok. Az otthonukban sértődötten gubbasztó színész férj (Szabó Domokos) nem képes megemészteni azt, hogy a felesége ezúttal kihagyta őt a filmjéből, és nem hajlandó társul szegődni házastársa mellé a film bemutatójára. A bemutatóra alig jönnek el, persze akik jelen vannak és megszólítják a rendezőnőt, elismeréssel beszélnek a filmről, de ebben sincs túl nagy köszönet. Miközben a gyártásvezető (Kovács Lehel) a főszereplő (Mészáros Tibor) kifizetésével bajlódik, Adél a nap végére besokall, a fejébe maró görcsök a konfliktusok feloldhatatlanságának lenyomatai.

Hajdu Szabolcs tökéletesen adagolja a rendezőnőt érő újabb és újabb konfliktushelyzeteket, amelyeket elviselhetővé színezi a hétköznapi emberi játszmákból adódó természetes humorral. A film háromnegyedénél viszont éles válás történik. A film kulcsjelentében, a terhes gondolatoktól meggyötört nő összeomlásának lehetünk tanúi, kétségbeesetten fut bele a budapesti éjszakában. A hosszúra nyújtott jelent alatt kísérteties, idegesítő kopogó zene fokozza a nő bensőjében dúló viharokat. Adél futva menekül a mögötte fenyegetően csaholó láthatatlan kutyahorda elől. A végletekig feszített jelentben megkönnyebbülés a néző számára is, amikor a kórházban beadják Adélnak a nyugtatót. Hajdu Szabolcs Off Hollywoodja tévéfilmnek készült, ám a szereplők improvizációinak köszönhetően játékfilmmé nőtte ki magát.

Az Off Hollywood a magyar film jelenlegi helyzetéről szól. Biztos vagyok abban, hogy a rendező komoly és keserű tapasztalataiból született meg ez a film. Tökéletesen eltalált helyzetekből építkezik a film. Ott van például a Debrecenből Pestre, a premierre utazó színész (Vásári József) kocsma jelente, akinek felvett jelenetei a filmbeli filmből végül kivágásra kerültek. A kocsmatárs unszolására mutatott produkció (nevetés és sírás) egyszerre rendkívül humoros, másrészről megejtően szomorú, miközben ez a nagyon emberi jelenet alkotói nekifeszülés reménytelenségét is képes filmre fogalmazni.

Az Off Hollywood a mai magyar filmes valóságról szól. Miként kell a rendezőnek eredeti elképzeléseiből engednie, hogy folytonos kompromisszumok kötésével pénzt szerezzen annak a filmnek az elkészítéséhez, ami már nem is a sajátja. Mire elérkezik a bemutató napja, az alkotó már rá sem ismer arra a kreatúrára, amely a kezéből születette. Ámde miközben Hajdu az alkotói szabadság lehetetlenségéről szól, a reményt nem tagadja meg magától. Erre kitűnő példának éppen Hajdu filmjei szolgálhatnak. Hajdu filmje minden ízében őszinte mozi, amely játékos humorral fűszerezi a súlyos mondanivalót. Az Off Hollywood kőkemény filmes akadályverseny.