jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Michael Haneke: Szerelem (2012)

A főcím síri csendjét a rendőrségi behatolás robaja töri meg. Az öregasszony, akinek a holttestére az imént bukkantak, egy jelenettel később egykori tanítványa koncertjéről érkezik haza a férjével. Michael Haneke Szerelem című filmje már a legelején kegyetlen közönnyel szembesíti a nézőt a valósággal: a játékidő végére mindkét főszereplője meghal.

Haneke vajon milyen filmet forgathat a legtöbbet tárgyalt emberi érzelemről? Szentimentális történetet semmi esetre sem. Eddigi munkáiban a hétköznapok dermedt ürességét fogalmazta bele a képkockákba. A Szerelem sem a vak szenvedélyről, hanem az indulatoktól mentes ragaszkodásról szól. Hogyan tudjuk feldolgozni, amikor azok szenvedésével szembesülünk, akiket nagyon szeretünk.

Georges (Jean-Louis Trintigant) és Anne (Emmanuelle Riva) a tágas, jó ízléssel berendezett polgári lakás magányában élik hátralévő napjaikat, valahol Párizsban. Klasszikus zenét hallgatnak, könyvet olvasnak, reggeliznek, vacsoráznak. A külső szemlélő számára érdektelen dolgokról csevegnek egymással.

Egy nap Anne reggeli közben agyvérzést kap. Férje segítséget hívna, de mialatt öltözködik, a nő magához tér. Tanítanivaló megoldás, ahogy Haneke egy csobogó konyhai vízcsap szerepeltetésével egy csapásra romba dönti a rendet. Anne műtétje hiába jár kevés kockázattal, jobb oldalára mégis lebénul. Férje kitartóan ápolja a tolókocsiba kényszerült asszonyt, de igyekezete vajon mire elég?

Haneke örök témáját, civilizációnk agóniáját húzza elő ismét a kalapból. Hasonlóan korábbi filmjeihez, kizökkenti szereplőit a biztonságérzetükből. Csak most az emberi méltóság lerombolását sokkal valóságosabb formában mutatja meg, mint például a Furcsa játék erősen stilizált, elvontabb verziójában. Az egyik legvitatottabb, de talán a legjobb munkájában két jól fésült, látszólag „normális” fiú kopogtat be az ajtón, hogy aztán, csak úgy kedvtelésből, végezzenek a mintaéletet élő család minden tagjával. Ezzel szemben az osztrák származású rendező a Szerelemben eddigi legemberibb arcát fordítja felénk.

Már az elején világossá válik, hogy ezúttal sem csak két ember történetéről van szó.

A néző akkor még nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy ismeretlenek próbálták meg feltörni a házastárs bejárati ajtaját. Későbbiekben megértjük, Haneke ezzel az apró momentummal is a komfortérzetünket veszi célba. Rossz előérzeteink a férj álomjelenetében rémálommá válnak. Ki csöngetett? Miért nem látható a lépcsőház sötét homályában? Nem csoda, ha Georges később kikergeti, majd elkapja a lakásba betolakodó galambot. Elrejti a lánya elől a haldoklót, s végül eltorlaszolja az elhunytat. A Szerelem szinte észrevétlenül bontja ki, hogyan borul fel egy középosztálybeli család belső harmóniája.

Nem szeretünk belegondolni abba, hogy egy gyógyíthatatlan betegség az érző, értő lényből egyik pillanatról a másikra élőhalott hústömeggé változtathat. Kényelmetlenül érezzük magunkat akkor is, ha másokat látunk szenvedni. Holott benne van a pakliban, hogy egyszer csak elkezd leépülni egy nyolcvan fölötti ember.

Haneke távolságtartóan figyeli szereplőit. Anélkül beszél a szerelemről, hogy akár egy csók is elcsattanna a szereplők között. Idős emberek esetében ez nem is feltétlenül meglepő, az azonban már igen, hogy csak kevés igazán bensőséges pillanatnak lehetünk a szemtanúi. Az egyik ilyenben a szinte öntudatlan asszony megfogja férje kézfejét, aki azonban csak egy kis hezitálás után viszonozza az asszony érintését. A legintimebb pillanat a filmben mégis az, amikor Georges először segíti ki Anne-t a kerekesszékből. Egy pillanatra megkapaszkodnak egymásban, majd lassú, táncszerű mozgással araszolnak el a fotelig. Egészen megdöbbentő, milyen mély érzékiség árad a jelentből.

Mindig elcsodálkozom az európaiakra jellemző pehelykönnyű, pontos színészi játékon, amely távol áll az amerikaiak mesterkéltségétől. Trintigant és Riva alakítása azonban nem egyszerűen színészet. Olyasfajta jelenlét, amely elmossa film és valóság határait. Szinte szégyenkezünk, miközben a két sokat megélt színészóriást nézzük. Mintha egy titkos erődítménybe lesnénk be, ahol semmi keresnivalónk sincs. Nagyszerű kettősüket Isabelle Huppert alázatos epizódalakítása egészíti ki.

...

A teljes cikk, a Nem tartozik ránk az olvassbele.com oldalán olvasható.

Michael Haneke: A fehér szalag; 2009

Végre sikerült a Pécsi Apolló Art Super 8-as mozitermében megnéznem Michael Haneke legújabb filmjét, A fehér szalagot. Egy héttel korábban egyszer már kísérletet tettem erre, akkor az Uránia moziban helyet kapó „Stark filmklub” keretében vetítették volna filmet, de a belváros nagy részét érintő internetes szolgáltatásingadozás keresztül húzta számításaimat. Persze Haneke filmjét is letölthettem volna a netről, de úgy gondoltam ezt a filmet mégiscsak moziban kellene megnéznem. A mozi varázsát az otthon sötétjében megtekintett filmek élménye nem tudja helyettesíteni.
A fehér szalag a tavalyi évben Cannes-ban elnyerte a fesztivál fődíját, tarolt az Európai Filmakadémia díjkiosztóján és a legjobb idegennyelvű filmnek járó Arany Glóbusszal is gazdagabban térhetett haza Los Angelesből. Az, hogy a tegnap hajnalban megtartott Oscar-díjátadó ünnepségen nem láthattuk Hanekét a győztesek között, sajnos nem meglepő. Sőt, tulajdonképpen a film jelölése is önmagában hatalmas szenzációnak bizonyult. Kár, hogy az Akadémia megint engedett kényes ízlésének és ismételten elszalajtott egy lehetőséget, hogy az európai szemmel kissé megtépázott renoméját helyreállítsa. Hogy el tudjuk mondani, olykor komolyan lehet venni őket. A valóság persze mindig más.
A fehér szalag egy német kis falu zárt közösségében játszódik a XX. század hajnalán, az I. világháború kitörése előtti hónapokban. A falu lakosságának többségét egyszerű földműves emberek adják, persze a helyi elöljárók itt sem hiányozhatnak. Ott van a falu nagy részének munkát adó földbirtokos báró, a gazdasági intézője, a sok gyerekes lelkész, az özvegy orvos és a házasodni készülő fiatal tanító. A faluban játszódó történetet a tanító időskori visszaemlékezésein keresztül láthatjuk.
A faluban látszólagosan mindenki a nyugodt, dolgos vidéki életét éli, távol a nagyvárosok zajától. Ámde a felszín alatt alattomosan ott lappang a gonoszság, amely lassan tapinthatóan jelenvalóvá válik a kis közösségben. Először egy aljas kis merényletnek köszönhetően a helyi orvos szenved lovasbalesetet, majd halálos szerencsétlenség történik a fűrészmalomban. Ezt követően egyre gyakrabban esik bántódása a közösség valamely tagjának: súlyosan bántalmazzák az uradalom bárójának a fiát, a téli hidegben kitárják az ablakot egy csecsemőre, tűzeset történik a birtokon, félig megvakítottan találnak rá a szellemileg sérült gyermekre.
A kegyetlenség azonban nem csak a helyi patak alól bújik elő, hanem ott van minden egyes háztartásban. A közösség pillérjeit tulajdonképpen a hétköznapi erőszak tartja össze. A lelkész kövezetesen szigorú, megalázó büntetéseket ró a vacsoráról késő gyermekeinek, fizikai fenyítéssel, testi béklyóval igazítja irányba a saját testét felfedezni kívánó kamasz fiú gyermekét. Az özvegy orvos megunja a szexuális éhségét csillapító bejárónője jelenlétét és undorodva tolja el magától, helyette felcseperedő lányára veti a szemét. Haneke persze a rossz mellett megmutatja a jót is. Mint egy ellenpontozásként megjelenik a tanító és a fiatal pesztonka között rügyező szerelem, valamint a lelkész és legkisebb fia közötti szeretetteljes kapcsolat.
A tanító lassan elkezdi összerakni a szörnyű gaztettek rejtélyének apró láncszemeit, és döbbenetes felfedezésre jut: a jelek többsége a falu gyermekeire mutatnak. A félelmek, vágyak kísértette lázadás uralkodási-, birtoklási vágyat szül. A lelkész hallani sem akar a vádról. A közösség nem kérdőjelezheti meg alapjait. Ha elismerné a bűnt, önmagát semmisítené meg. A lelkész hallgatás titkos összekacsintás a bűnösökkel és egyben önmaga felmentésének kinyilvánítása is, a struccpolitika netovábbja.
Elfojtott emberi érzelmek, szigorú nevelési rend, fojtogató gyerekkor, terror szülte fejlődés, a szellem szabadságának se híre, se hamva. A szabadságra vágyó szellem előbb-utóbb feszegetni kezdi határait, de az akadályok miatt csak deformált alakban léphet túl önmagán. A társadalom felé a rend által megkívánt arcát mutatja, de mihelyst háttal áll nekünk, tombolni kezd. Az eredő tisztaság bepiszkolódott, a ránk aggatott jelek sem téveszthetnek meg senkit. Itt gyökerezhet mindaz, ami a XX. század későbbi történelmét meghatározta, ahogy a film befejezése az I. világháború kitörésének hírével fenyegetően is figyelmünkbe ajánlja ezt a tényt.
Haneke minden filmjében a polgárosodott Európa bukásáról, a nyugati civilizáció hanyatlásáról beszél. Erről szólnak a rendező korábbi művei is. Csak míg például a Furcsa játékban vagy a Rejtélyben mutatja meg a romlás jeleit, A fehér szalagban az előzményekhez tér vissza. Haneke nagyon érzékeny pontra mutat rá. Amire nem szívesen figyelünk oda. Ezúttal sem teszi meg azt a szívességet, hogy helyettünk megadja a konkrét válaszokat. A néző nem állhat fel most sem kényelmesen a székéből, a felénk nyújtott tükör okozta nyugtalanító érzés ott zakatol elménkben, szívünkben.
A fehér szalag teljesen más film, mint Haneke korábbi alkotásai, ugyanakkor éppolyan, mint elődjei. Meg nem mondanám, hogy a film a XXI. század első évtizedének végén készült, ha nem tudnám. E tény ismeretének hiányában, mondhatnák nekem, hogy az 1950-es években vagy még korábban készült a film, elhinném. Ez az operatőr, Christian Berger keze-munkáját dicséri. A kamera mozgása gyönyörű. Fantasztikus filmes fotók emelhető ki a filmből. A falu légszomjas közege minden egyes képkockából árad.
Haneke immár tökéletesen érett rendezővé, mesterré vált. A fehér szalag klasszicizáltabb, hagyományosabb alkotás elődjeihez képest. Haneke ugyanarról beszél, mint korábban, de azt egy teljesen korhű köntösbe öltözteti. Haneke filmjei nem könnyen emészthetőek, ezért is munkái könnyen megosztják nézőit, szeretik vagy gyűlölik. A fehér szalag ebben az értelemben is hagyományosabb munka, a kényelmetlenség kitapintható itt is, de a jelenvalótól időbelileg eltávolodva nem érezzük annyira képen törülve magunkat, mint például a Rejtélyben. Véleményem szerint, mestermunka született. Számomra nem kétséges. Haneke hiába ismétli unos-untalan önmagát, még mindig nem tudott kifogyni a mondanivalóból.