Az a szó, hogy válság beleírta magát a hétköznapjainkba. Ma már nincs olyan nap, hogy ne hallanánk felőle. Az egyszerű halandó kénytelen-kelletlen feszült figyelemmel kíséri a pénzügyi híreket. A jelentős többség azonban egyáltalán nem érti, tulajdonképpen mi történik körülötte, csak azt tapasztalja, hogy a nagy közös kalapból egyre kevesebb jut neki, és a kedvezőtlen világgazdasági folyamatoknak leginkább ő issza meg a levét.

Mára szinte mindenki hallott már a New York-i székhelyű Lehman Brothers nevű nagybank csődjéről, ami 2008-ban világraszóló bizalmi válságot indított el az egész pénzügyi világban. Természetesen senki sem állítja, hogy egyedül a Lehman Brothers felelős a gazdaság romba döntésért, akár egy másik cég is kiboríthatta volna a bilit. Bizonyossá vált azonban, hogy az eddig túlköltekező, a tényleges gazdasági teljesítménytől elszakadt jóléti modell a továbbiakban nem tartható fenn.

J. C. Chandor első egész estés rendezése kísérletet tesz a 2008 szeptemberi események modellezésére. A Margin Call nem tipikus brókerfilm, nem próbálja kielemezni a válság mélyén szunnyadó, kiváltó okokat sem. A piac összeomlásának nulladik napját követi nyomon, egy közelebbről meg nem nevezett cég irodaházában. Megpróbálja leleplezni a globális gazdaság működéséért felelős intézmények lépéseinek mozgatórugóit. Abba láthatunk bele, hogy mi történik egy süllyedő hajó fedélzetén.

Egy befektetési bank csökkenti munkatársainak létszámát. A munkatársak körében vérfürdőként emlegetett akciónak áldozatul esik a kockázatelemző csoport egyik vezetője, Eric Dale (Stanley Tucci) is. A kirúgás azonnali, arra sincs ideje, hogy befejezze legutolsó munkáját. Hiába magyarázza, hogy nagyon fontos dolgokra bukkant, elutasító a válasz: ez már ne legyen az ő gondja.

Távozásakor egy adathordozót nyom fiatal beosztottja, Peter Sullivan (Zachaey Quinto) kezébe, akit arra kér, hogy nézze át az anyagot, de legyen nagyon óvatos. Miután közvetlen kollégái a munka végével belevetik magukat az éjszakába, az ifjú kockázatelemző bent marad az irodában, hogy tanulmányozza az egykori főnökétől kapott anyagot. Hosszas számítások után arra a következtetésre jut, hogy a bank portfoliójában lévő, nem fizető jelzáloghitelek összértéke jócskán meghaladja a cég piaci értékét. Ennek a fele sem tréfa!

A hír hallatára az éjszaka folyamán mindenkit berendelnek a céghez, még a legnagyobb fejesek is megjelennek. Napkeltéig tart a válságtanácskozás és a bukás elkerülését célzó hadműveletstratégiai előkészítése. Egy dolog biztos: a csúcsvezetők a saját pénzüket szeretnék kimenteni, és nem igazán érdekli őket, hogy milyen árat fizet ezért a piac. A tulajdonos pedig meghozza a döntést, amely aztán az egész világgazdaságra kihatással lesz.

A címben szereplő Margin Call a tőzsdézésben használatos kifejezés: a bróker további letét elhelyezésre szólítja fel partnereit. Erre általában akkor kerül sor, mikor a kedvezőtlen árfolyammozgások miatt a befektető számláján jelentős veszteség keletkezik. Kínaiul hangzik, ugye? Amúgy sem egyszerű megérteni azt a bonyolult manőverezést, amikor nem létező pénzeszközökkel dobálóznak. És a mutatvány rosszul is elsülhet.

Egészen nyilvánvaló, hogy az alkotók nem olcsó népszerűségre hajtottak. A Margin Callegyértelműen rétegfilm, hiszen a pénzügyi folyamatokból a laikus közönség vajmi keveset ért, ezért sosem fog nézőszám rekordot dönteni. Szerencsénkre azonban olyan ügyesen ültetik át (örömünkre: cseppet sem szájbarágósan) konyhanyelvre a lefordíthatatlan szakzsargont, hogy még a közgazdaságtanban járatlanok is felfogják a lényeget.

Folyamatosan pénzről beszélnek, számokban gondolkoznak. Még a beszélgetőpartner vagy másik tárgyaló fél megítélésében is döntő szempont, hogy hány éves az illető, és mennyi jövedelemre tett szert az adott évben. Hátborzongató látvány az emberi egyedek ilyetén kiüresedése. A történetben nincs helye a szerelemnek, de még egészséges emberi érzelem sem születhet meg ebben a környezetben.

A Margin Call cselekménye beszorul az irodaházba. Amikor a szereplők kimennek a „szabad levegőre”, akkor is maximum az épület elé, tetejére vagy a céges autók belsejébe követhetjük őket. Chandor filmje ettől egy rideg kékes neonfényébe zárt sokszereplős kamaradráma, amely rendszerint két vagy három emberre korlátozódó diskurzusokból építkezik.

Az efféle szövegelős mozi azért tud működni, mert egy nagyszerű szereplőgárdát sikerült összehozni. Az egyik kulcsfigura a Kevin Spacey által megformált karakter, Sam Rogers, akit erősen ironikus vonásokkal megrajzolva ismerünk meg. Éppen haldokló kutyáját siratja, miközben az alkalmazottak felét egy tollvonással kilapátolják a cégtől. Aztán mégis ő lesz az, akinek leginkább felkavarodik a gyomra a vezetés önmentő terveitől. Pálfordulásra számítunk, de nem. Beáll végül a sorba és levezényli a világméretű katasztrófát beindító tőzsdei tranzakciót.

...

A teljes cikk, a Számoljunk egyet! az olvassbele.com oldalán olvasható.