jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Pedro Almodóvar: A bőr, amelyben élek (2011)

Pedro Almodóvar túlnyomórészt saját forgatókönyveiből dolgozik, legújabb munkájában azonban kész anyagból formálta filmre állandó témáját: a nemiség, az identitás és a szenvedélyek keszekuszaságát. Thierry Jonquet csavaros történetű lektűrjét, a Tarantula című kisregényt azonban akár maga a spanyol rendező is írhatta volna.

A toledói klinika ragyogó tehetségű plasztikai sebésze, dr. Robert Ledgard (Antonio Banderas) a világtól elzárt kúriájában felépített laboratóriumban az emberi bőr génállományának manipulálásával kísérletezik. Megszállottan kutatja annak a lehetőségét, hogy az emberénél ellenállóbb bőrréteget fejlesszen ki, amely képes ellenállni az égések vagy a rovarcsípések okozta hegeknek. A cél érdekében félreteszi erkölcsi érzékét, és kész szembemenni hivatása etikai szabályaival is.

Robert elhivatottsága mögött súlyos személyes motívum rejlik: fiatalon autóbalesetet szenvedett a felesége, amikor épp meglépni készült szeretőjével. A hűtlen hitves a karambolt ugyan túlélte, de nem tudta feldolgozni testének csúf eltorzulását, ezért önkezével vetett véget életének. Röviddel ezután a férfinak el kellett temettetnie fiatalkorú lányát is, akinek elméje akkor bomlott meg, amikor szemtanúja volt anyja halálának. Amikor később megerőszakolták, az újabb sokkot már nem tudta kiheverni. Öngyilkos lett ő is.

Hogy fájdalmáról megfeledkezhessen, Robert a munkájába temetkezik. A laboratóriumi kutatásnak álcázott tevékenység valójában a szakma által tiltottaknál is súlyosabb titkot takar. A férfi ugyanis a szeretett nő újraformálására készül. Ennek lenne nyersanyaga a ház lezárt szobájában fogva tartott Vera (Elene Anaya).

A rendező Jonquet bizarr regényét felhasználva voltaképp Mary Shelley történetét és Kypros királyának mítoszát meséli újra. A Bőr, amelyben élek férfi főhőse ugyanis egy személyben tragikus sorsú modern Frankenstein és újkori Pygmalion. Elvakultan játssza az istent, és bármi áron életet kíván lehelni teremtményébe. Az őrült zseni és a kreatúra viszonya azonban Almodóvar interpretációjában sem problémamentes.

Robert láthatóan nem akar személyes kontaktust Verával. Ahogy a tudós fürkészi a kísérleti egeret, ahogy Isten bámulja a nyáját, úgy figyeli a férfi egy faltól falig érő képernyőn a fiatal nő minden mozdulatát. Amikor belép a lány cellájába, gondosan kulcsra zárja az ajtót. Testközelben is csak a tudós szemével próbál fogva tartottjára tekinteni, a nő közelsége azonban zavarba ejti, megfutamodásra kényszeríti.

A férfi azzal ugyanis nem számol, hogy az együtt töltött idő nemcsak a teremtményt formálja át, hanem magát a teremtőt is. A kettejük közé emelt mesterséges falak nem gátolhatják meg az érzelmek kialakulását. Előre borítékolható, hogy a fanatikus doktor vad szerelemre lobban a tökéletesre csiszolt alkotás iránt, hiszen a teremtő nem ápolhat csupán érzelemmentes viszonyt a kreatúrájával. Hiába is áltatja magát dr. Ledgard, több ő, mint isten, több, mint tudós. Az egyszemélyes valóságshow főszereplőjének előbb-utóbb ki kell lépnie a ketrecből, hogy teremtőjének ágyasa legyen.

Mikor úgy látszik, minden a helyére kerül, a vágy beteljesedik, előbukkan a dramaturgiai csavar. Mert mindazt, amit Almodóvar a filmidő első órájában tudatosan rejtve tartott a néző előtt – tudniillik, hogy tulajdonképpen kicsoda is Vera, és Robert pontosan miért is tartja fogva őt – elkezdi feltárni. A közeli jövőből (2012) jó pár évet visszaugrunk az időben, hogy megismerjük Vincent és Robert történetét, a sebészi pontossággal és kitartó türelemmel kimért bosszúk szomorú párviadalát.

Ahogy Jonquet regényének, úgy Almodóvar filmjének is sikerül félrevezetnie érzelmeinket, és ezáltal átállítani előítéleteinket, viszonylagossá tenni a valóságot. Almodóvar alapvetően megőrizte az irodalmi alapmű komor, nyomasztó hangulatát, azonban finom elhangolással felülírja a regény befejezését. Jonquet bizarr lezárásával szemben a filmrendező egy rendkívül emberi, ugyanakkor groteszken mulatságos pillanatban szakítja meg a mesét.

...

A teljes írás, az A vágy diszkrét bája az olvassbele.com oldalán olvasható.

Thierry Jonquet: Tarantula; Cartaphilus; Budapest, 2011

Richard Lafargue elismert orvos, délelőttönként egy párizsi kórházban dolgozik egy nemzetközi hírű plasztikai sebészeti osztály vezetőjeként, délután boulogne-i magánklinikáján fogadja a betegeit. Vidéki házában házvezetőnő takarít, autóját fizetett sofőr vezeti. A boldog és kiegyensúlyozott élethez már csak derűs, odaadó feleségre és egy-két csillogó szemű gyermekre lenne szüksége. Hitvese azonban évekkel ezelőtt autóbalesetben meghalt, lánya, Viviane jó ideje egy normandiai pszichiátriai intézet lakója, felépülésére esélyt sem látnak az orvosok.

Lafargue a vidéki ház egyik emeleti lakosztályában rejtegeti Éve-t, aki a férfi engedélye és kísérete nélkül a szobáját sem hagyhatja el. A férfi időnként látogatóba viszi a nőt elborult agyú lányához, majd egy bérelt lakásba fuvarozza, ahol a szomszéd szoba tükörablakán keresztül figyeli, hogy az általa rendelt ügyfelek mit művelnek a nővel. A doktor maga nem bonyolódik szexuális kapcsolatba a lánnyal, örömét abban leli, hogy előre eltervezett perverz játékaival alázza porig.

Alex Barny kisstílű bűnöző, de igazi nagy balhéra vágyott, bankrablásra. Az akció során azonban a gyanútlanul belépő civil ruhás rendőrt agyonlőtte. A félresikerült kaland után átlőtt combbal gubbaszt rejtekhelyén, egy isten háta mögötti tanyán, miközben mindenki őt keresi, az újságok tele vannak a fotójával. Most aztán törheti a fejét, mihez kezdjen.

Vincent Moreau el sem tudta képzelni, hogy miért követi őt egy sötét alak. Hiába próbált elmenekülni. Egy sötét pincében ébred, ruhátlanul, kikötözve, saját ürülékében fekve, és kénytelen elviselni fogva tartója fürkésző figyelmét. Tarantula rendszeresen meglátogatja, kínozza, és kineveti rabjának vergődését. Később váratlanul ennivalóval kínálja, majd tisztálkodó szereket hoz, olvasnivalót, zenét ajándékoz neki, és bebútorozza az üres szobát. Vincent nem tudja mire vélni a dolgot. Miért zárta be őt a férfi? Honnan ered ez a hirtelen kedvesség.

Thierry Jonquet meghökkentő regénye, a Tarantula különböző terekben és időkben ismerteti meg főszereplőit, és több, egymáshoz fokozatosan közelítő szálon bontja ki az eseményeket. Folyamatosan változik az elbeszélői én is, a szerző a külső nézőpontból belsőre vált át (a magyar kiadás még a betűstílust is megváltoztatja). Igazán klausztrofóbbá akkor válik az olvasó, amikor a sötétben raboskodó Vincent gondolatait követve látja az eseményeket.

Richard, Éve, Viviane, Alex és Vincent egyszerre fogoly és rabtartó. Fogságukat egyfelől maguknak köszönhetik, másfelől viszont külső behatás idézi elő. Börtöncellájuk legyen akár pszichiátriai intézet, sötét pince, a gyönyörű normandiai tájba illeszkedő, romantikus hangulatú tanya, egy luxusvilla csillogó lakosztálya vagy a szeretett családtagok elvesztés után kiüresedett világ, közös bennük, hogy az elméjük által teremtett láncok sokkal mélyebben sebzik a lelküket, mint amekkora fájdalmat a testet korlátozó akadályok képesek okozni.

...

A teljes írás, a Börtönőrök és börtönlakók, az olvassbele.com oldalán olvasható.