jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Stieg Larsson: A tetovált lány; Animus Kiadó, Budapest, 2009

Igen ritkán esik meg velem az, hogy egy regényt azután olvasok el, hogy már találkoztam annak mozgóképes adaptációjával. Stieg Larsson Millennium trilógiája esetében éppen azzal a szerencsétlen helyzettel találtam szembe magam, hogy a magyar mozikban még júliusban láthattam a sorozat első darabjának filmváltozatát, miközben a 2009-ben az Animus Kiadó gondozásában megjelent könyvet éppen hogy csak az olvasói tapogatózásom szele érintette meg.

Niels Arden Oplev rendező adaptációja a könyv ismeretének hiányában is lebilincselően izgalmas kriminek bizonyult. Kérdésként merült fel bennem azonban, hogy egy krimi kapcsán van-e értelme az eredeti mű elolvasásának, ha annak adaptációját befogadta már az embert. Ez a kérdés különösen annak fényében érdekes dilemma, hogy a filmnéző az olvasó számára tulajdonképpen titoktalanította már az alapművet, és vajon a krimi lényegét magában rejtő megoldási kulcs birtokában az olvasó számára a mű tartogathat-e még megfelelő élményt.

A tetovált lány elolvasása után ki merem jelenteni, hogy a „messzemenően igen” a válaszom a fenti kérdésre. Oplev filmje – amelynek sikerében messzemenőkig terheltek a nagyszerű színészek is – ugyan ügyesen vászonra ültette a regényt, de a mozgókép két és félórás időtartama nem képes az alapmű koherens világát a maga teljességében visszaadni.

Az azért meglepő volt számomra egy kicsit, hogy a titok nyitja birtokában is meglehetősen izgalmasnak bizonyult a regény, egy cseppet sem törte le lelkesedésemet az a tény, hogy a történetet már ismerem, az ezzel kapcsolatos félelmeim alaptalannak bizonyultak.

Az mindenesetre különösen érdekes momentum, hogy egy film láttán az ember vizuális élménye miképpen lép az olvasói fantázia helyébe. A film tulajdonképpen munkanélkülivé teszi a képzelőerőt, „aki” az efféle felállásnak a tényleges vesztese. A tetovált lány esetében azonban ez nem lehetett túlzottan zavaró, mert a filmbéli szereplők nagyon jól illenek a könyv világába, így inkább segítik az olvasót, mintsem hátráltatják.

A tetovált lány alaptörténete szerint, egy agg milliárdos, Henry Vanger, a Vanger konzorcium elnöke megbízza Mikael Blomkvistet, akit éppen egy oknyomozói riportban tett állításai miatt a bíróság három havi börtönbüntetésre ítélt, hogy járjon utána egy 40 éve történt estetnek, ami a mai napig nem tudja nyugodni hagyni az idős embert. A milliárdos unokahúga ugyanis 40 évvel ezelőtt egy délután nyom nélkül eltűnt. A férfi arra gyanakszik, hogy unokahúga gyilkosság áldozata lett, és a tettes valahol a Vanger család körében kell keresni, amely tele van kicsinyes és kapzsi emberek sokaságával. Blomkvist – mivel feledtetni akarja újságírói fiaskóját – beleveti magát a nyomozásba, amelyhez rövidesen segítséget kap egy kivételes tehetségű, ám sötét múltú hacker lány személyében. A furcsa páros lassan egy szörnyű sorozatgyilkosság nyomait kutatják fel, miközben a Vanger család tagjai magatartásukkal a távozásra próbálják rábírni őket.

A film a gyilkossági történetre fókuszál és a főszereplő kínos oknyomozására jóval kevesebb hangsúlyt helyez. A Wennerström ügy a regény kerettörténete, amely Blomkvist igazi ügye, a Harriet Vanger utáni nyomozás csak izgalmas mellékzönge. Nem rónám ezt ugyanakkor a film rovására, mert kézenfekvő megoldás volt a gyilkossági szál kiemelése a könyvből, amelyet Oplev és csapata magas színvonal meg is oldott. Mindenesetre a könyv összetettsége igazolja azt, hogy a filmes tudás birtokában is érdemes Stieg Larsson regényét kézbe venni.

A film a könyvhöz képest sok helyen egyszerűsít, egyes történéseket a filmes logika szerint áthelyez, hangsúlyokat áthangol. Mindez azt erősíti, hogy egy jó alapmű teljes körű adaptálása nem járható út, de ésszerű filmre ültetése ügyesen kivitelezhető. Mindenesetre a trilógia első részének elolvasása arra buzdít engem, hogy a későbbiekben annak folytatásait is elolvassam.

A tetovált lány

A magyar könyvpiac, ahogyan gondolom más európai ország könyvterjesztői is, az utóbbi években rákattantak a skandináv krimikre. Jó párat én is elolvastam közülük, és nekem is tetszettek nagyon. Ezek a könyvek nagy részt vállaltak abban, hogy érdeklődésem felkelt a krimi iránt. Kedvencem közülük egyértelműen Henning Mankell sorozata, melyben Kurt Wallander bulldogként lohol az elkövetők nyomában. A skandináv krimik egyik legfontosabb jellemzője, hogy brutális bűncselekmények állnak a középpontjában, és hogy a bűnügyi nyomozás hátterében az északi társadalom feszültségei sejlenek fel, leginkább például az, hogy a megengedő demokrácia hogyan képes ellenségeivel szemben felvenni a harcot, miképpen képes megvédeni magát, és a kesztyű felvétele mennyiben csorbítja annak alapértékeit, a szabadságjogok legteljesebb érvényesülését. A skandináv krimik pontosan az összetettségük miatt igazán érdekes olvasmányok. A 2004-ben fiatalon elhunyt svéd író-újságíró Stieg Larsson nagysikerű Millenium trilógiáját (A tetovált lány; A lány, aki a tűzzel játszik; A kártyavár összedől) is a Harry Potter után a skandináv krimikre specializálódott Animus Kiadó adta ki. A könyveket még nem sikerült elolvasnom, a könyvtárban folyamatos rá az előjegyzés, még egyik könyv birtokába sem sikerült kerülnöm. A héten viszont bemutatták a magyar mozikban az első részből készült filmváltozatot, amelyet szerencsére a szerző szülőhazájának szülöttje forgatott (persze már hírlik, hogy Hollywood lecsapott a témára és David Finchert akarják megbízni a bérmunkával).

A tetovált lány története szerint, egy agg milliárdos, Henry Vanger, a Vanger konzorcium elnöke megbízza Mikael Blomkvistet, a bukott gazdasági újságírót, hogy járjon utána egy 40 éve történt estetnek, ami a mai napig nem tudja nyugodni hagyni az idős embert. A milliárdos unokahúga ugyanis 40 évvel ezelőtt egy délután nyom nélkül eltűnt. A férfi arra gyanakszik, hogy unokahúga gyilkosság áldozata lett, és a tettes valahol a Vanger család körében kell keresni, amely tele van kicsinyes és kapzsi emberek sokaságával. Blomkvist – mivel feledtetni akarja újságírói fiaskóját – beleveti magát a nyomozásba, amelyhez rövidesen segítséget kap egy kivételes tehetségű ám sötét múltú hacker lány személyében. A furcsa páros lassan egy szörnyű sorozatgyilkosság nyomait kutatják fel, miközben a Vanger család tagjai magatartásukkal a távozásra szólítják fel őket. Állítólag némi pontatlanság, csiszolatlanság van a filmben a könyvhöz képest, de ez cseppet sem lep meg, elnézve a könyv vastagságát. A két és fél órásra nyúló film nyilván nem képes mindent átvenni az írott műből. Általában talán az a szerencsésebb eset, ha az ember először a könyvet olvassa el, és csak után nézi meg a mozgóképes változatot. Bár ez ellen is akadnak érvek. Például az, hogy a könyv ismeretében könnyen csalatkozhat az ember a film láttán. A könyv ismerete nélkül viszont a néző átadhatja magát az újdonság érzésének. Nos én most az utóbbi megközelítést választottam.N iels Arden Oplev rendező adaptációja a könyv ismeretének hiányában lebilincselően izgalmas krimi. A svéd rendező nem nélkülözi a néző érzékeit borzoló, hollywoodi eszközöket sem bevetni, de szerencsére azt az európai szájíz szerint teszi, éppen ezért mindez inkább a film hasznára válik, mintsem, hogy egy olcsó és nevetséges utánzat látszatát keltené.

A film egyik legnagyobb erénye a feszes felépítésű szerkezet. Nem éreztem a film két és félóráját hosszúnak, a filmidő elröppent, mint a pinty. Az izgalom fokozása folyamatosan működőképes, és állandó fordulatokat rejt magában a történet. Nyilván ez elsősorban az író erénye, de annak filmes megjelenítése nem egyszerű feladat. Van elegendő példa arra, hogy nem tudták megoldani az írott mű filmre vitelét. Oplev filmje nem ilyen, tökéletesen működik a vásznon a sztori, a könyv ismerete nélkül érthető, nyomon követhető. Még ennél is fontosabb erénye a filmnek, a két főszereplő nagyszerű játéka. Michael Nyqvist (akit a Hétköznapi mennyország óta nagyon szeretek) és Noomi Rapace elképesztően játszik a filmben. Nyqvist-nek hihetetlen kisugárzása van. Mosolya és szeme, a kissé ragyás arca ellenére is, olyan mély humánummal, empátiával és intellektussal ajándékozza meg a nézőt, amelyre kevés férfiszínész képes. Noomi Rapace játékára pedig nehéz szavakat találni. Kora ellenére szemtelenül tökéletesen alakította a nehézsorsú, bárdolatlan küllemű lány szerepét. Valami ösztönös készség kell ahhoz, hogy valaki egyszerre képes legyen a csúnyaságot és a szépséget kifejezni. Noomi Rapace erre képes volt, én csak ámultam és még ma is ámulok.

A tetovált lány filmváltozata – véleményem szerint – kiemelkedik az utóbbi évek thriller terméséből, és örömteli, hogy Európa megmutatta erényeit ezen a téren is. Különösen örülök annak, hogy ezúttal nem a franciák keze alól került ki ilyen film.

Miután megnéztem a moziban A tetovált lány című regény filmváltozatát, nem menekülhettem ki eredményesen abból a hibás helyzetből, amely abból adódott a filmadaptáció megtekintésével megelőztem a könyv elolvasását. Alapvetően a fordított alapállás lett volna szerencsésebb. Nos ezen már kár rágódni. Mindenesetre ezek után nyilván egy kicsit tolódik az irodalmi élvezet, hiszen a történetet ismerem már, de egyszer azért remélem elszánom magam a könyvek befogadására is.

Bár a magyar mozik csak a trilógia első részét tűzték a műsorukra, az interneten fellelhető a történet második és harmadik része, amelyeket Daniel Alfredson rendező forgatott. Nem tehettem mást, házilag kellet beszereznem a folytatásokat. A filmek ismeretében azt tudom kijelenteni, hogy A tetovált lány saját lábán is képes megállni, míg a trilógia második (A lány, aki a tűzzel játszik) és harmadik (A kártyavár összedől) részéhez részben szükséges az első rész ismeret, és az utóbbi kettő egymás nélkül nehezen értelmezhető. Adódik ez mind abból, hogy míg az első rész főszereplője tulajdonképpen az újságíró Mikael Blomkvist, addig a további részek már egyértelműen a tetovált lányról, Lisbeth Salanderről szólnak.

A Millenium folyóirat csapata tényfeltáró riport megjelentetésére készül, amelyben azt akarják bemutatni, hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok, kik felelősek ezért, és hogy kik veszik igénybe a rabszolgasorban tartott lányok szolgáltatásait. Tekintettel arra, hogy köztük számos befolyásos ember is van, természetes, hogy vannak olyanok, akik nem szeretnék, ha mindez nyilvánosságra kerülne, és ezért képesek bármire. Lisbeth is tudomást szerez erről a nyomozásról Blomkvist laptopjából. Mivel időközben Bjurman, Lisbeth egykori gyámja gyilkosság áldozatává válik, a rendőrség hajtóvadászatot indít a lány ellen.

A második rész végén Lisbeth életveszélyesen megsebesül. Kórházban ápolják, amikor egy szűk, szürkeeminenciás csoportosulás szervezkedni kezd, hogy elhallgattassa a lányt. Nem teszik ezt másért, minthogy elleplezzék a svéd titkosszolgálat senki által nem ismert munkacsoportjának létezését és törvénytelen működését. Blomkvist siet Lisbeth segítségére aki szembeszáll a mindenre kész csoporttal szemben, és egy tényfeltáró riportban akarja leleplezni üzelmeiket.

Míg A tetovált lány egy izgalmas thriller egy múltban elkövetett kegyetlen bűncselekmény sorozat felkutatásáról, addig a második rész már Lisbeth családi múltjának lezárásáról szóló krimi, amely a harmadik részben egy politikai krimivé növi ki magát. Larsson ügyesen vált a krimin belüli műfajok között.

Összességében – a filmek alapján – én egyértelműen az első rész találom a legkiérleltebbnek, míg a további részek izgalmas folytatások, amelyek egész képet adnak Lisbethről és lezárják kálváriájának történetét. Ha Stieg Larsson megállt volna az első résznél, akkor egy izgalmas, a köd homályába vesző titokzatos alakról bírnánk tudomással, akinek múltjában sötét foltok sorakoznak, és sebzettsége odújából kibújva egy izgalmas és mély titkokkal teli nyomozás megoldásában segédkezett a híres újságírónak. Ám Larsson valójában Lisbethről akart mesélni, és az ő történetét készült megírni. Így viszont kénytelen volt lehullajtani múltjáról a titokfátyolt. Persze nem kárhoztatom ezért, mert a filmek alapján izgalmas kerek egésszé rakta össze a történetet. Esetemben csak egy apró minőségi eltérést mutat a tetszési indexen az első rész a későbbiekhez képest.

Kíváncsi leszek a könyvre is, amely nyilvánvalóan sokkal összetettebb, de elmondható, hogy azok ismerete hiányában is élvezhető és érthető mindhárom film. Emellett a filmek nagy erénye, hogy kitűnő színészgárda testesíti meg a regény szereplőit. Mikael Blomkvistot már nem kell külön bemutatnom és csak ismételni tudom magam, hogy milyen nagyszerű casting-mutatvány volt Noomi Rapace találkozása Lisbeth szerepével.

[Niels Arden Oplev: A tetovált lány; (2009); Daniel Alfredson: A lány, aki a tűzzel játszik; (2009) A kártyavár összedől (2009)]