Solténszky Tibor dramaturg, rendező és Szigethy Gábor író, rendező, színház­történész a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó programjába tizenkét produk­ciót válogatott be a hazai és határon túli ma­gyar színházakban 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadások közül.

A budapesti Örkény Színház és a Pécsi Nemzeti Színház is olyan színdarabbal kapott meghívást a fesztiválra, amely ugyan a címszereplő köré épül, mégis az egész társulatot megmozgatja. A színészi játék mellett a tánc, a zene, az ének is szerves részévé válik a közös munkának. Bár a két előadás teljesen eltérő hangvételű, súlyú és mélységű, mégis mindkettő jól összehangolt csapatmunka.

Méhes László rendező és Horgas Ádám társrendező-koreográfus Pécsett Hans Alfredson és Tage Danielsson 1978-as kultfilmjét, a Picasso kalandjait (Picassos äventyr) dolgozta át színpadra. A híres spanyol festő születéséről, életéről és haláláról mesélnek. Az életrajz azonban csak ürügy arra, hogy végigtekintsünk a 20. század pillanatain, akármilyenek is voltak. Ez a csodálatos és meghökkentő kor másként el nem beszélhető, fel nem dolgozható, csak „ezer szeretetteljes hazugságba” csomagolt abszurd történetként.

Az előadás, akár egy néma burleszkfilm, mulatságos jelenetek sorából épül fel, amelyeket a narrátor szövegei kötnek össze. Gyakorlatilag ő az egyetlen, aki értelmes mondatokat mond – érdekesség, hogy éppen egy táncművész, Uhrik Dóra alakítja –, a szereplők többsége a legismertebb európai nyelveket utánzó halandzsával kommunikál. Ez a játék a humor fő forrása.

A pécsieknél vendégszereplő Hajduk Károly Picassója töprengő, rácsodálkozó, már-már együgyű figura, aki Buster Keaton vagy Charlie Chaplin utódaként csetlik-botlik az események sodrában. A színpadon megelevenednek Malaga, Madrid, Párizs, London, New York (és más nagyvárosok) utcái. Az utazás során Picasso számtalan művész kortársával találkozunk (Braque, Matisse, Hemingway, Erik Satie, Apollinaire, Henri Rousseau, Vincent van Gogh és Toulouse-Lautrec, Salvador Dalí), de szembe jönnek történelmi figurák is (Churchill, Hitler).

A pécsiek előadásában nagyon fontos szerepe van a (festő- vagy film)vászonnak. Látjuk egyrészt a festő korszakformáló munkáit, másrészt a rendkívül ügyes térszerkesztési technikának köszönhetően – egyes jelenetek félig vetítve, félig a színpadon mennek végbe – egybemosódik film és színház a színpadon. Ebben a látszólagos kavarodásban dicsérendő a gördülékeny együttműködés a Pécsi Balett táncosai és a prózai színészek között. Utóbbiak közül kétségtelenül a festő apját alakító Köles Ferenc temperamentumos játéka a legkiemelkedőbb, de jut emlékezetes pillanat Stubendek Katalinnak, Széll-Horváth Lajosnak és Tóth András Ernőnek is.

Szédületes tempójú a poénlavina, de a szkeccsek színvonala változó. Némelyik kicsit hosszabb a kelleténél, a másikat lehetne még tovább csavarni. Szerencsére akad jó pár olyan geg is, amelyiket jól mértek ki az alkotók. Az előadás csúcsjelenete egyértelműen a Párizst ellepő németek megjelenése Picasso lakásán. Ugyanazt a házkutatást háromszor is eljátsszák, miközben egyre több bujkáló ember álcázza magát berendezési tárgynak. Röhögünk a náci tiszt vakságán, de közben nő a gombóc a torkunkban. De ellenállhatatlanul megröhögtet (nincs rá jobb szó) az is, ahogy Sirkka, a dizőz újra és újra elénekeli finnül (!), az unalomig ismételve, a halétel receptjét.

Az ötletáradatból viszont az előadás végére nem marad záró poén. Vártunk volna valami súlyosabb gondolatot, ami a külön-külön hatásos epizódokat összecementezné. Ez a Picasso pikareszk kalandregény marad, utóíznek csupán az „ej, de jót szórakoztunk” emléke.

Ascher Tamás és az Örkény társulata ezzel szemben a drámatörténet egyik legnehezebb darabját vitte színpadra, Henrik Ibsen 1867-es filozofikus drámai költeményét, a Peer Gyntöt. Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa friss szellemű fordítását Gáspár Ildikó dramaturg segítségével aktualizálták.

Peer a mesék birodalmában él. Akárcsak az apja, nagy tódító: igaznak ad elő minden történetet, ami hallott vagy olvasott. Azt hiszi, hogy a világ csak őrá vár, s császár lehet benne egyszer. Egy emberéleten át kergeti az álmát, utazásai során sokféle alakot ölt magára. Lenne ő akár troll, a hasonuláshoz azonban farkat kellene viselnie vagy a vizeletet sörként meginnia. Lenne dúsgazdag üzletember, vagy bölcs próféta, csak hogy járjanak a csodájára. De mintha sosem tanulna abból, ami vele történt, mindig ugyanoda érkezik vissza. Vagy mégsem? Ascher megválaszolatlanul hagyja a kérdést, vajon Peer valóban utazik, vagy az egész csupán álom – netán önbecsapások, hazugságok sorozata

Ibsen sok helyszínes műve szinte követelné a gazdag díszletezést. Az Örkény társulata ehelyett a színpad üres feketeségében mutatja meg Peer történetét. Fekete oszlopok, radiátorok, hangfalak, egy tűzoltószeres szekrény töri csak meg a látványt. Néhány krétarajz (egy korona, egy országalma) utal valami többletjelentésre. Izsák Lili semleges és tágas tere a színészek játékára irányítja a figyelmet, ugyanakkor tereli a nézőt, hogy utat keressen magának a rendezői elképzelés sűrű erdejében.

Ez a Peer mesés elképzelésekkel próbálja meg definiálni magát. Folyamatosan keresi azt az egyéniséget, akivel azonos lehet. De vajon a számos szerep közül, amellyel az élet során dolgunk van, melyikkel tudunk leginkább azonossá válni? El kell-e vetnünk, meg kell-e tagadnunk tegnapi alakunkat, amelyet ma már az utcán is elkerülnénk? Ascher Peer-je egyik feltett kérdésére sem ad valódi választ. A nézőben kell annak megszületnie.

Polgár Csaba Peerje majd szétrobban az energiától. Igaz átváltozó művész, ugyanazzal a lendülettel alakítja a gyámoltalan gyermeket, a szemtelen kamaszt, a szenvedélyes szeretőt, a hősszerelmest, a megfáradt férfit.

Gyönyörűen bomlanak ki Peer mellett a női figurák. Kerekes Éva Åse-jából süt az őserő, feltétel nélküli odaadással szereti fiát, bármit tesz. Takács Nóra Diána Ingridje letaglózza a férfit a belőle áradó démoni szexualitással, Solveig alakjában – ahogy Szandtner Anna mutatja – pedig a törékeny ártatlanság fonódik össze az anyai szeretettel.

A Peer Gynt hangsúlyosan egy szereplőre épülő drámai mű, Ascher azonban rendkívül kreatívan vonja be a többi játszót a színpadi történésbe. Nem eleven díszlet a többi figura, az apró szerepekből karakterábrázolások állnak össze. Egyazon színész mindig hasonló figurákat formál meg, ahogy Peer újra és újra találkozik velük élete során (Csuja Imre például elfojtott indulatú apa, trollkirály, főmajom, hajóskapitány). Ezt az érzést erősítik Nagy Fruzsina beszédes jelmezei. És akiket eddig még nem említettem: Für Anikó, Bíró Kriszta, Gálffi László, Vajda Milán, Stefanovics Angéla, Epres Attila, vagyis az Örkény nagy színészei profi fegyelemmel rendelik alá magukat az előadás sikerének.

Bonyolult, sokrétű előadás a Peer Gynt. Nem ígér habkönnyű szórakozást, befogadása sok türelmet és koncentrálást igényel, és az üzenete csak napokkal később kezd letisztulni a nézőben. A sokféleség azonban a végére kiegyenesedik, mert erős ritmusa van az előadásnak, Matkó Tamás dallamai és az égből folyamatosan aláhulló hó a bódult költőiség auráját teremtik meg. Gyönyörű és megható előadás született az ember sorsáról az Örkény színpadán – és Pécsett a POSzT versenyprogramjában.


A cikk megjelent az olvassbele.com oldalán.