Néró császár tudomására jut egy ősi prófécia, miszerint akkor jön el a mennyek országa, amikor Róma lángokban áll, Jeruzsálem pedig a földdel válik egyenlővé. Mindez a Főnix évében történik meg (erre még visszatérünk). Az uralkodó szeretné megelőzni, hogy a város a lángok martalékává váljon. Mindent megtesz annak érdekében, hogy megtudja a tűzvész pontos dátumát, és rájöjjön arra, hogy ki akarja Róma vesztét.

Álljunk csak meg egy szóra! Nem azt tanultuk a középiskolában, hogy Rómát az önimádó és őrült Néró gyújtotta fel? A korabeli szóbeszéd szerint éppen ő, a művészi ambícióktól fűtött császár akarta megsemmisíteni, hogy aztán a romok helyén az eddiginél is fényűzőbb palotát és várost építsen, amely csakis az ő dicsőségét hirdeti majd. Egyesek azt is tudni vélték, hogy amikor tűzvész a legvadabbul tombolt, a császár színpadi öltözetben Homérosz költeményeit énekelte Trója pusztulásáról a palota színháztermében.

Mi is ez a Főnix éve? Az, amikor a háromszázhatvanöt napos szoláris (nap-)évből megmaradó többletórák egy teljes évet adnak ki. Az egyiptomiak szerint erre 1460 évenként kerül sor, azaz éppen Néró uralkodásának idején, Krisztus után 64-ben. A császár a filozófus és kémfőnök Seneca egykori tanítványát, a római légiók gall származású hírszerzőjét és orgyilkosát, Sebastos Abdes Panterát bízza meg, hogy kutassa fel a jóslat ismerőit és akadályozza meg a katasztrófa bekövetkezését. A Leopárdnak nevezett kém a siker reményében a lehető legnagyobb kegyben részesül, római polgárjogot nyer és megkapja a császári pecsétgyűrűt is, szinte mindenre jogosító felhatalmazással.

M.C. Scott regényében Néró nem feltétlenül tébolyult despota. Van benne némi emberség, bár kétségtelenül kiszámíthatatlan. Az író nem állítja, hogy birtokában van a korabeli történések egyetlen és kizárólagos igazságának, ám szembefordul a felszínes történelmi tévhitekkel. Mélyen beleásta magát a korba. Érzékelhetően rengeteg forrást használt fel a regény megírása során, a legfontosabbakat a könyv függelékében sorolja fel. A római kém természetesen ennek ellenére nem kordokumentum, nem is tudományos igényű értekezés. M. C. Scott kutatásait a szórakoztatás érdekében használta. Könyve ezért nem több mint valós történelmi szituációba elhelyezett kémhistória, alapos háttérismeretekre felépítve.

A történet szereplőivel – egy rövid jeruzsálemi intrót követően – Krisztus után 63-ban, a Gallia északi partján fekvő kicsiny, de forgalmas kikötőváros, Coriallum kanyargós utcáin találkozunk először. Math, a tízéves utcagyerek arról álmodik, hogy egyszer híres fogathajtó lesz, addig azonban piti tolvajlásból próbál megélni, és alkalmanként a testét árulja a kikötő koszos társaságának. Anyját évekkel ezelőtt elvesztette, apjára pedig neheztel valamiért. Ellenben félistenként tiszteli az athéni Ajaxot, a városi csapat fogathajtóját – aki egyben a munkáltatója is –, és szívesen fogadja a csapatuknál dolgozó, titokzatos egyiptomi gyógyító, Hannah törődését.

Közéjük érkezik meg Seneca hívására a meghasonlott Pantera, aki britanniai szolgálata alatt beleszeretett ottani asszonyba, s szíve Róma ellen fordult. A légiók elleni küzdelemben azonban elvesztette a feleségét és a lányát. Most, hogy visszatért, mindenki arra kéri, hogy mentse meg Rómát a lángoktól. Nemet mond Senecának és visszautasítja a szikárius zelóta, Simon kérését, aki meg akarja akadályozni, hogy Róma haragja Isten új követőire irányuljon. Végül mégis elfogadja Néró felkérését, mert csak így tudja megóvni újonnan megismert pártfogoltját, az ifjú kocsis segédet, akire maga a császár is szemet vetett.

A főbb szereplők mindegyike így vagy úgy, de abban érdekelt, hogy a jelzett tragédia ne következzen be. Hallgatólagos szövetséget kötnek, s a közös cél végett készek behódolni még annak az uralkodónak is, akit egyébként a legnagyobb ellenségüknek tartanak. Furcsa mód mintha valamennyi fontosabb szereplőt az aranyhajú gyermek iránti vonzalmai vezérelnék: a testvéri és baráti szeretet, a fiúszerelem vagy az anyai ösztönök. Csak fokozatosan derül fény arra, miért irányul oly sok figyelem Math-ra.

A kalandregények bevált receptjének megfelelően a szerző hosszan mutatja be az érzelmi kötelékeket. Az ókor erkölcsi normáinak megfelelően nemcsak férfi és nő között szövődő szerelmi szálakat, de a homoszexuális vonzalmakat is a magától értetődőnek mutatja be. Scott művében néha a lányregénybe illőn túlcsordulnak az emóciók, de a gyengébb részek ellentételezéseként hiteles leírást kapunk a társadalmi viszonyokról.

A regény fő vonala – a jóslat utáni nyomozás és a tűzvész megakadályozására tett erőfeszítések története – csak lassan bontakozik ki. Hosszan elidőzünk a lovászok, hajtók, bőrművesek és a lovak mindennapjaiban (a sebész-állatorvosi diplomás írónő egykor főleg lovakat gyógyított). Terjengős és brutálisan naturalista beszámolót kapunk a kocsiversenyekről – óhatatlanul felidéződnek bennünk a Ben Hur hasonló jelenetei. A szerző nagy jelentőséget tulajdonít a szagoknak, illatoknak, színeknek – érezhetővé, átélhető teszi az utcák, piacterek forgatagát. Aprólékosan leírja a különféle státuszú és nációjú szereplők öltözékét, az épületbelsőket és az utcarészleteket. Megismerhetjük a rejtőzködés tudományát, kaphatunk néhány leckét az éber fegyelem és a pontos megfigyelés technikájából is.

...

A teljes cikk, az Ég a város, ég a ház is az olvassbele.com oldalán olvasható.