jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Baráth Katalin: A borostyán hárfa; Agave, Budapest, 2012

Amióta Baráth Katalin kotnyeles főhősének önkéntes nyomozókarrierje két évvel ezelőtt elindult Ókanizsa szikkasztóan unalmas utcáiról, az ifjú hölgynek komoly rajongótábora alakult ki. Az írónő játékos detektívtörténetei a magyar szórakoztató irodalom olyan területeit hódították meg, amelyre – úgy tűnik – nagy volt az igény. Mára az is szinte hagyománnyá vált, hogy a nyár Dávid Veron újabb kalandjaival kezdődik. Az idei Ünnepi Könyvhétre A borostyán hárfa című regényt hozta ki az Agave Kiadó.

Veron sokáig szürke könyvesbolti eladóként élt, s csak képzeletben vitt véghez fontos dolgokat. Csakhogy egy nap az addig nyugodt bácskai városka mindennapjait gyilkosságsorozat kavarta fel. A fontoskodó ifjú hölgynek nagy szerepe volt abban, hogy a tettesek lelepleződjenek. Kalandvágya vezérelte ezt követően a székesfővárosba. Az igazat megvallva, más apropója is akadt hirtelen elutazásának: az ügy rá nézve kínos aspektusait szerette volna elfeledtetni.

A Nő és a Társadalom kezdő újdondásza hamar beleveti magát a századelő Pestjének sűrűjébe. Itt is hamar rátalált egy izgalmas, talányos eset. Baráth Katalin a második kötetben már nem elégedett meg a kisváros belterjes dolgainak bemutatásával. Az egész országot beutazta főhősével, hogy lebuktasson egy alávaló figurát.

A borostyán hárfa történetének elején Veron kétévnyi önkéntes száműzetés után visszatér szülőföldjére. Lelkét felfokozott várakozás feszíti. Izgatottsága azonban nem egy újabb bűnesetnek szól. Még legjobb barátnőjének közelgő esküvője sem hozza túlzottan lázba. Kíváncsi, vajon a poros városka hogyan fogadja őt, aki nyomtalanul eltűnt, miután sikerült végére járnia a korábbi gyilkosságoknak. Legfőképp pedig az érdekli, hogy gyermekkori pajtása, akit annak idején kikosarazott, vajon örül-e a viszontlátásnak. Veron ugyanis – minden feminista hajlama ellenére – a romantikus szerelem híve, akár a többi hajadon a városban. És most valószínűleg másmilyen választ adna egy újabb leánykérésre. De ez a gondolat semeddig nem jut el.

Az egykori majdnem-vőlegény, Remete Pista nősülni készül, az ara még Veronnál is éretlenebb lányka. Senki sem elég tapintatlan, hogy a szemébe mondja, ezt a partit ő, Dávid Veron játszotta el: addig szórakozott, csúfolódott a fiúval, mígnem az talált egy simulékonyabb természetű menyecskét. A hoppon maradt szópárbajhősre azonban mindig is az volt a jellemző, hogy ami a szívét nyomja, az kiszalad a száján is. Olyasmiket mond ki, amiket később magyarázni, jóvátenni nem lehet. Csak hát a Pista fiú menyasszonya meghal, s mily különös: alighanem megmérgezte valaki. Vagy mégsem?

Veron eddig is mágnesként vonzotta a bajt. A sorozat első részének ismeretében nem meglepő, hogy előbb-utóbb csúfos dolgok mennek végbe, ahol feltűnik. Egy olyan kisvárosban pedig, amilyen Ókanizsa, hamar megindul a szóbeszéd. Gyanús ez a Veron, tán elvakította az irigység meg a féltékenység… Ki más lehetne a felelős a menyasszony haláláért?

Mintha „a város” észre sem venné, hogy az utóbbi időben fölöttébb sok idegen tapodja poros utcáit: grófok, mozigépészek, marcona katonák. S talán az véletlen volna, hogy a közbiztonságért felelős Dujmovics Lázó kapitánynak is éppen most kellett elutaznia egy magántermészetű ügyben? Különös jelek ide vagy oda, Veron hamar megkapja a közösség rosszallását. A tény, hogy szereti a detektívet játszani, most kapóra jön. Már csak a saját érdekében is fel kell tárnia, mi adhat magyarázatot a halálesetre. Ha megtalálja az igazi tettest, eloszlatja a gyanú rá vetülő árnyékát.

A borostyán hárfa cselekménye, hasonlóan elődeihez, komótosan indul el. Baráth Katalin sokat szöszmötölt az ókanizsai miliő megrajzolásával, láthatóan igyekezett kielégíteni az olvasói igényeket, amelyek a második kötetből éppen ezt hiányolták. Újból találkozhatunk a városka már megismert lakóival, elmélyülhetünk a nagyszabású esküvő megszervezésének gondjaiban.

Az rögtön világos az olvasónak, hogy Baráth Katalin nem csak a szívügyek körül fog keringőzni. De csaknem száz oldalt kell végigrágnunk, hogy eljussunk a bűntettig, ami nélkül detektívregény legalábbis ritka. Igaz, hogy Dávid Veron történeteinek bája éppen a terjedelmes részletekben rejlik, de az efféle hosszadalmas bevezetés talán kissé eltúlzott egy krimi esetében. Ízlés dolga, hogy az olvasónak meddig terjed a tűrőképessége.

Baráth Katalin hamar felkapott lett első kötete óta. Elsőre kissé megmagyarázhatatlannak tűnik ez a nagy népszerűség. Dávid Veron esetei nem túlságosan csavaros detektívtörténetek. Nem állítom persze, hogy a cselekményépítés minden fordulata előre látható lenne, mégis az olvasó könnyedén megsejti a soron következő lépést. Igenis, A borostyán hárfából hiányolom a mellbevágó megoldásokat.

...

A teljes cikk, a Szerelemvakság az olvassbele.com oldalán olvasható.

*
A cikk a port.hu-n is olvasható!

Kondor Vilmos: Budapest novemberben; Agave, Budapest, 2012

Ahhoz, hogy egy meghatározott történelmi korban játszódó regény sikeres lehessen, nagyjából tudnunk kell, mi történt akkor, és természetesen az sem árt, ha ismerjük a miérteket. Egy történelmi krimi sorsa tehát nagyban függ attól, merünk-e szembenézni a múltunkkal. Mi tagadás, az egykor volt események lelkiismeretes feltárásában nemigen járunk élen.

Az 1956 októberében történt eseményeket például jó hosszú ideig szocializmusellenes ellenforradalomként bélyegezték meg. Ma már jobbára egyetértés van abban, hogy egy elnyomott nemzet, nép (ahogy tetszik) emelte fel akkor szavát a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. De hogy ma se legyünk teljesen nyugodtak, újfajta őrület borítja el a fejeket. Amíg korábban a kommunista rendszer ellen tiltakozókat üldözték vakon, manapság azzal vagdalkoznak felelőtlenül, hogy ki volt valódi vagy vélt haszonélvezője az akkori rezsimnek.

A sebek máig sem tudtak teljesen behegedni. Látszik ez abból is, hogy nagyon lassan születnek meg azok az alkotások, amelyek valamilyen formában megpróbálják feldolgozni az ötvenhatos forradalom élményeit. Szerencsére egy-két remek regény már napvilágot látott ebben a témában, azonban arra még senki nem vetemedett, hogy egy szórakoztató mű, egy detektívregény hátteréül használja fel az ötvenhatos budapesti történéseket.

Szinte kínálta magát, hogy Gordon Zsigmonddal 1956 Budapestjén is találkozzunk. Kondor Vilmos egy bűnügyi újságíró személyében megteremtette ugyanis a hőn áhított magyar hőst. Azt a tökéletesen szabad szellemet, aki képes dacolni a legvéresebb karhatalmistákkal és legfelfuvalkodottabb maffiavezérekkel is. Mindeközben vajmi keveset foglalkozik a politikai háttéralkukkal és a társadalmi érdekszövetségekkel, Kondor Vilmos hőse egy dologban hisz, mégpedig sziklaszilárdan és megkérdőjelezhetetlenül. Ez nem más, mint az egyén szabadságának mindenhatósága.

Gordont legutóbb 1946 tavaszán láthattuk a rommá lőtt fővárosban. Egy olyan társadalmi légkörben azonban semmiképp sem maradhatott, ahol egy mindenekfelett álló párt nem csak a közéletet uralja, de még a magánszféra szinte valamennyi szegmensére is rátelepszik. 1947 Budapestje már nem az a hely, amely szívesen látja a Gordon féle öntörvényű figurákat. Ezért is kellett a zsurnalisztának elhagynia Magyarországot. Megjárta New Yorkot és Bécsben telepedett le. Kilenc év távollét után tért vissza egy számára majdnem idegen világba.

Budapest felbolydult méhkas. A poznani munkásfelkelés hírére az egyetemi diákság szimpátiatüntetést szervez. A meghirdetett demonstrációhoz egy sor szervezet csatlakozik. A tömegtüntetésre a pártvezetés erőszakkal válaszol. A fegyvertelen tömegre leadott sortűz a békés megmozdulást a fegyveres felkelés irányába tolja el.

A nemzetközi sajtó képviselői Magyarországra sereglenek, hogy a frontvonalból tájékoztassák a világot. Gordon sem kivétel. De nem a forradalom ügye vezette vissza hazájába. Egy fiatal lány gyilkosát keresi. Az áldozat azért fontos számára, mert a nevelt lányának személyazonosságát vette magára. A hullaházi tepsiben azonban nem Gellért Emma fekszik. De akkor hol van egykori legjobb barátjának lánya, és éppen mit csinál?

Minden nyom Budapestre vezet, ezért Gordon visszajön. Ő az egyetlen újságíró, akit nem tanúsít nagy érdeklődést az utcai harcok iránt. Természetesen érzi, hogy valami nagyon fontos van készülőben, de számára Emma most mindennél fontosabb.

Amikor úton-útfélen a népharag dönt élet és halál fölött, senki sem érezheti magát biztonságban. Ha egyszer ávósnak néznek, nem tudhatod, hogy nem éppen te leszel a következő, akit a legközelebbi fára felakasztanak. Nem lehetsz elég óvatos. Üvöltéstől hangos a Rádió környéke, a Bródy Sándor utca, az államvédelmisek a párt Köztársaság téri épületét védik. Mehetsz bármerre a két körút mentén, a kereszteződésekben, a tereken mindenhol fegyveres csapatokba ütközöl. A disszidens Gordont szívesen kézre kerítenék, és akad, aki a régi ismeretségre való tekintettel gondolkodás nélkül végezne vele.

A Budapest novemberben című regényben Kondor Vilmos szinte tökélyre fejleszti azt az cselekményfűzést, amely felelőssé tehető az egész Budapest-sorozat sikeréért. A történelmi kontextus, amelyet láthatóan hozzáértő kezek festettek meg, remek háttere a bűnügyi történetnek. Sok a fiktív elem Kondor regényeiben, de az olvasóban fel sem merül, hogy kordokumentumként vegye a kezébe műveit. Szórakoztató irodalom ez a legutolsó cseppjéig. Az olvasó iránti tisztelet azonban megköveteli az írótól, hogy a legapróbb részletekben is hiteles képet alkosson a korszakról, és hogy véletlenül se hamisítsa meg a köztudomású dolgokat. Annyira figyel a fő kontúrok pontos megrajzolására, hogy fel sem tűnik, mi a valódi és mi a kitalált.

...

A teljes cikk, a Gordon művek az olvassbele.com oldalán olvasható.

Baráth Katalin: A türkizkék hegedű; Agave, Budapest, 2011

Dávid Veronika egy bizonyos ókanizsai gyilkosságsorozatban való kínos érintettség miatt önkéntes száműzetésbe kényszerül a sutyorgó pletykahadjárat elől. A romantikus lelkületű könyvmoly meg sem áll „a kávé, a káposzta és a kátrány szagából összevegyülő levegőjű” fővárosig, az ország „nyaktörő sebességgel sikló” metropoliszáig.

1911-et írunk. Veron a pesti Nő és a Társadalom című hölgylap kezdő publicistájaként dolgozik. A kávéházak és könyvesboltok nyugalmában telt hétköznapokat azonban bűneset szakítja meg. Egy árvaházi kisfiú rejtélyes körülmények között eltűnik. A gyerek ráadásul az aranyhajú, kacér tekintetű Argyelán Mara tragikus hirtelenséggel elhalálozott barátnőjének kisfia. A két hajadon leány, Veron és szívbéli kebelbarátnője, Mara az elveszett gyerek nagybátyjával, a délceg, jóvágású, sírkőfaragó Lipovszky Ferenccel hármasban ered a rejtélyek nyomába.

Minden jel arra utal, hogy egy felettébb sötét alak, bizonyos Szászi Barabás állhat a gyermekrablás hátterében. Ezt a férfit azonban jobb elkerülni, hiszen vehemens vallásos szövegét, sármos megjelenését és nyájas modorát fel- és kihasználva különös tehetséggel édesgeti magához a gyengébbik nem nehéz sorsú, ámbátor tehetősebb képviselőit. Veront azonban szinte lehetetlen megfélemlíteni, igazságérzete pedig megköveteli, hogy felfedjék Szászi bűnös üzelmeit.

Az önkéntesekből verbuválódott nyomozócsoport üldözőbe veszi a férfit. A nyomok a savanyúvízkúráiról és az Anna-bálról nevezetes fürdővárosba, Balatonfüredre és a Monarchia az idő tájt legdivatosabb tengerparti üdülőhelyére, az adriai Abbáziába vezetnek. Magas rangú tisztek, tehetős bankárok, kémek, szektavezérek keresztezik útjukat. Mert mi sem természetesebb, hogy sokkal bonyolultabb ügybe keveredett Veronunk, mint azt elsőre gondolhatta volna.

Miután a blogtársadalom kikövetelte magának, hogy Baráth Katalinnak az interneten közzétett első regénye (A fekete zongora) nyomtatott kiadásban is megjelenjen – a siker a szerzőt arra kötelezte, hogy megírja főhőse történetének folytatását. A fekete zongorát nem tartottam hibátlannak. Magán hordozta az első könyvek minden esetlenségét. A történetben lévő csavart kiszámíthatónak, befejezését pedig kicsit elsietettnek találtam. Mégis üdítő jelenség volt Baráth Katalin felfedezése. Bájos humora, ügyes miliőteremtése színesítette az amúgy vérszegény kortárs magyar krimiirodalom palettáját.

A türkizkék hegedűben Budapest, Balatonfüred, Abbázia békebeli hangulatát ugyanolyan érzékletesen teremti meg, mint tette azt Ókanizsa esetében. Érezhetően számos kordokumentumot és történelmi művet tanulmányozhatott a korabeli légkör megteremtése érdekében, ám véletlenül se vegyük kezünkbe a könyvet hiteles dokumentumregényként. A Keleti Indóház, a fiumei kikötő vagy a füredi fürdők világának megalkotásához legalább annyit használta képzelőerejét, mint amennyi tényanyagot.

Az már ismétlésgyanúsnak tűnik viszont, hogy az új könyv szereplői személyében mintha visszatérnének az Ókanizsán megismert karakterek. A férfiak szemében tetszetősebbnek tekintett barátnő, a vonzóan veszélyes főgonosz, a főhősből visszafojtott érzelmeket kiváltó jóképű férfi alakja, az évődő koros férfi figurája mintha ugyanarról tőről származna mindkét regény esetében. A kisvárosi tér azonban kiszélesedik, és megnő a bűneset jelentősége is. Itt már nemcsak egy kis közösség életét bolygatja fel, hanem az egész Monarchia sorsát meghatározó befolyásra tesz szert. Habár a végkifejlet olvastán most sem marad tátva a szánk, ezúttal kicsit összeszedettebbre sikeredett. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy Veronnal a későbbiekben is találkozni fogunk.

...

A teljes írás, az a magyar harisnyahős kalandjai, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Kondor Vilmos: Budapest romokban; Agave Kiadó, Budapest, 2011

Folyamatosan fogyasztjuk az importált árucikkeket, legyen szó élelmiszerről, elektronikai termékekről vagy éppen irodalomról. Azért azt már tudjuk, hogy nem kell messzire mennünk, ha jó minőségű bort akarunk inni. A kortárs hazai szépirodalom remekeivel is könnyedén megtölthetjük házi könyvtárunkat. Pár évvel ezelőtt azonban csak vakartuk volna a fejünket, ha valaki azzal áll elénk, hogy meséljünk neki a magyar detektívregényekről.

Magyarországon ugyanis soha nem alakult ki a kriminek olyan nagy tradíciója, mint mondjuk Angliában vagy az Egyesült Államokban. Rejtő Jenő például sokkal inkább krimi-paródiákat, semmint valódi bűnügyi regényeket írt. A szocializmusban pedig – ahol hivatalos álláspont szerint bűnözés tulajdonképpen nem is volt – hiányzott a nyílt társadalom, amely pedig szükséges a műfaj megtelepedéséhez. A rendszerváltás követően is hosszú időnek kellett eltelnie, hogy egy-két komolyabb hangvételű próbálkozás (Tar Sándor, Tandori Dezső) után mozgásba lendüljön a magyar krimi.

A mai magyar detektívirodalom nem a jelen krónikása. Elsősorban a múltra tekint vissza. A történelmi bűnügyi regény műfaját pedig Kondor Vilmos honosította meg nálunk. Vidéken élő tanárember ő, aki éjszakánként írja a regényeit. Kínosan kerüli a nyilvánosságot. Interjúit elektronikus úton adja, mondván, a regényei sokkal érdekesebbek, mint ő maga. Egy igazi anticeleb, aki 2008-ban a semmiből tűnt elő. Ekkor publikálta ugyanis sorozatának első kötetét (Budapest Noir). Az idei könyvhétre pedig már a széria negyedik darabja, a Budapest romokban jelent meg.

Kondor szerencsére nem egy politikai kibeszélő show moderátora. Nem célja a nácizmus és a kommunizmus bűneinek listázása. Az sem érdekli, hogy melyik kornak volt több bűne, és hogy a kettő hogyan viszonyul egymáshoz. Viszont izgalmasnak tartja azokat a történelmi kontextusokat, amelyekben elhelyezi regényei történetét. Nem kívánja rekonstruálni a történelmet, művei mégis valóságszagúak, ismert szereplőkkel. Olvasmányos, izgalmas, szórakoztató regényeket ír, amelyek kiválóan illeszkednek bele a 30-as 40-es évek korántsem tiszta erkölcsű világába.

A Budapest romokban című kötetet például az a környezet ihlette, amely 1946 tavaszán-nyarán az országot jellemezte. A kisgazdák által vezetett Nagy Ferenc-kormány a háború romjain az ország polgári demokratikus konszolidációjára törekszik. Ugyanakkor igyekszik megfékezni a háború okozta hiperinflációt is. A végrehajtó hatalomba bevont kommunisták közben belülről próbálják mélyíteni a koalíciós válságot. A szövetséges amerikaiak még jelen vannak az országban, de már érezhető a Vörös Hadsereg erőteljes befolyása. Az új elit a még bujkáló nyilasok drasztikus üldözésébe kezd.

Egy forró nyári napon véres merényletet követnek el a Teréz körúton. Valaki a szemközti házból tüzelve lelő három orosz katonát. A magyar rendőrség, a Vörös Hadsereggel karöltve percekkel az eset után ártalmatlanná teszi a tettest. Gordon Zsigmond és amerikai származású barátja, Daniel Zeker zászlós az Edison kávéházban üldögélve válik szemtanújává a furcsa eseményeknek. Gordonnak feltűnik ez a roppant gyorsaság. Bármennyire is igyekszik azonban követni az ügyet, sokkal szövevényesebbnek bizonyul, mint az elsőre gondolta volna.

A politikai rendőrség egymás után keríti kézre Budapest háborús bűntettekkel is vádolt, legelvetemültebb bűnözői csoportjainak tagjait. A hírhedt bandák vérrel szennyezett pénzkészleteinek azonban nyoma vész, mintha sosem lett volna. Gordon elmerészkedik a rommá lőtt főváros legsivárabb és legrettegettebb környékeire is. Kivégzésre váró elítéltekkel, fezőrökkel, csempészekkel találkozik. Nyomozása során összetűzésbe kerül még az államvédelem embereivel is. Megfejti ugyan a rejtélyt, de csöppet sem megnyugtató végeredménnyel.

...

A teljes írás, a Budapest, Budapest, te csodás?, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Baráth Katalin: A fekete zongora, Agave Kiadó, Budapest, 2010

Az 1978-ban született, gyermekéveit Magyarkanizsán töltött Baráth Katalin, aki ma Budapesten reklámszövegíróként keresi kenyerét, amikor megírta első felnőtteknek írt regényét, A fekete zongorát, amelynek későbbiekben készített  egy blogot (http://afeketezongora.blogspot.com/). Az interneten rengeteg rajongója lett a történetnek, ezért a szerző magánkiadásban párszáz példányban meg is jelentette a regényt. Később azonban kiadó után nézett, az Agave Kiadó pedig nem habozott, amikor a felek megismerkedtek, és lecsapott az ifjú tehetségre.

Valamikor az 1900-as évek elején járunk. A Szabadka árnyékában élő kisváros, Ókanizsa csöndesen éli életét csendes mindennapjaiban. Dávid Veronika, a húszas éveit taposó hajadon, a helyiek szerint lassan vénlánynak számító eladókisasszony, munkahelyén éppen romantikus regényét fabrikálja, amikor a lábai előtt leheli ki a lelkét Vili, a városka bolondja – egy késsel a hátában. A kisvárosi állóvizet hamar felkavarja a megdöbbentő esemény. A kis közösségi diskurzusokra épülve az ügyre önjelölt nyomozócsoport áll, amelynek tagja a hirtelen indulatú Dujmovics Lázó kapitány, a kisvárosi értelmiség meghatározó alakja Vékony doktor, és maga Veron, akit a szörnyű esemény végtelen izgalomba kerít.

Vili kabátja zsebében megtalálják a tehetséges, ámde modern elveket valló költő, Ady Endre A fekete zongora című versét. Veron úgy véli, a versnek köze lehet a gyilkos tetthez. Elméletét alá támasztani látszik az elsőt követő újabb gyilkosságok. Persze nem mindenki osztja a fiatal lány elméletét. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kocsmáros, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő. Tulajdonképpen mindenki és senki sem gyanús, ugyanis eleddig senki nem tudta elképzelni, hogy Ókanizsán efféle bűncselekmények megtörténhetnek.

Rendőrségi melléfogások, kisvárosi pletykák, antiszemita zavargások, lehetne még sorolni, mi minden fordul elő Baráth Katalin regényében. A szerző ügyesen építi fel történetének szövevényeit, szinte mindenkiről kiderül, hogy velejéig ember, azaz magabiztosságából kibillenthető, Baráth Katalin még a főhősét sem kíméli. Az író ügyesen rajzolja meg Ókanizsa múlt század eleji miliőjét, a helybéliek közötti viszonyrendszereket, a közösségi terek hangulatát.

Örömteli, hogy megjelent Baráth Katalin könyve, mert a krimi irodalom területén van mit pótolnia a hazai irodalmi életnek, ugyanakkor nem hibátlan mű A fekete zongora. A krimi szál különösebb meglepetést nem okot, az események előrehaladtával már sejteni lehet a történetben rejlő furfangot, a befejezés meg – véleményem szerint – egy kicsit elsietett. Ami számomra még igencsak zavaró volt, az Baráth Katalin tollának sűrű sistergése. A szerző – érzésem szerint – sokszor abba a hibába esett, hogy a kelleténél mindig egy kicsivel több információt akart egy mondatba beletuszkolni. Ennek köszönhetően számos helyen túlburjánzó a szöveg. Értem én, hogy a humor, az irónia, az elme megjegyzései szólalnak meg ezekben a közbeszúrásokban, de szerintem olykor a kevesebb több lett volna. Sokkal jobban tetszett a szerző írása akkor, amikor ezt a jelleget nélkülözte.

Összességében azonban örülök, hogy elolvastam A fekete zongorát, mert ez a könyv mégis csak fehér holló a magyar irodalmi palettán. A rajongók örömére az Agave Kiadó még két novellát válogatott be a kiadványba. Azt meg tapasztalhatjuk, hogy Baráth Katalin a blogján rendületlenül szövi tovább Dávid Veronika történetét.

Kondor művek

1943 decemberében Budapesten még egyetlen lövés sem dördült el, legalábbis a második világháború jóvoltából biztosan nem, és Kállay Miklós miniszterelnök és kormánya mindent próbál megtenni annak érdekében, hogy az országot távol tartsa a háborús eseményektől. Gordon Zsigmond ebben az időben már a Reutersnek dolgozik, így szabadon járhat-kelhet a világban, emiatt esik rá Ujszászy István, az Államvédelmi Központ vezetőjének a választása, no meg amiatt, hogy életvitele mentes a politikai ideológiáktól. Vonakodva bár, de a jobb jövő reményében igent mond Karády Katalin szeretőjének arra a kérésére, hogy alkalmi futárként segítse Kállay azon törekvéseit, hogy titokban, a magyar kormányban jelenlevő német kémek háta mögött, fegyverszünet kössenek az angol és az amerikai szövetséges hatalmakkal. Ám Velencében, a találkozó helyszínén, a küldemény átadásakor megölik az összekötőt, és kis híján Gordon is ott hagyja a fogát. Gordon rájön, hogy valaki elárulta őt, Kállayt, Ujszászyt és az egész országot. Fél Európát átutazva hazajut, hogy felkutassa a rendszeridegen elemet.

Kondor ezúttal tágított a teret, hősét kivezette Magyarországról, és bejárta vele fél Európát. Gordon se nem kém, se nem nyomozó, hanem újságíró. Érzi ezt ő is, mi is, de a becsület, a hit tettekre sarkallja, de a valóság – amit mi már a történelemkönyvekből ismerünk – minden emberi értéket felülír. Gordon végül rájön, hogy ki mozgatja a háttérből a szálakat, az olvasónak nem esik nehezére ezt kitalálni, hiszen ismerjük a világháborút követő hosszú időszak történelmi eseményeit. Kondor így nem zárja le kiszámíthatatlan fordulattal a regényét, sokkal inkább sötét beletörődéssel csukjuk be a könyvet. Hiába szurkolunk Gordonnak, hiába győzködjük magunkat, történhet másként is, mint ahogy az valójában megtörtént. A vége kijózanító, Kordon nem Tarantino, aki heccből újraírja a történelmet.

Kondor az első két regényének világa után kicsit váltani akart, így elindult a Le Carre-i úton. Remélhetjük, hogy csak rövid kitérő volt, mert ugyan teljesen sikertelenségnek nem nevezhetjük a kiruccanást, de kicsit visszaváltott abból a lendületből, amellyel az elmúlt két évben elvarázsolta az olvasóit. Nem tudott kellően egyedi lenni, ami a tulajdonképpeni varázsa Kondornak. Úgy gondolom, hogy A Budapesti Kémben Kondor megpróbálkozott egy műfaj plagizálásával, de vagy nem fordított kellő időt a történet kimunkálására, vagy egyszerűen nem ez a járható út számára. Én az utóbbira gyanakszom inkább.

Összességében A Budapesti Kém azért olvasmányos, fogyasztható krimi, csak az előzmények fényében kicsit kevés. Kérdéses lesz, hogy hogyan tovább. Vajon van-e még Gordon Zsigmond történeteiben annyi, hogy a székhez kösse olvasóit? Szerintem lennie kell valami maradéknak, de azt más úton kell megpróbálni.

(Kondor Vilmos, A Budapesti Kém; Agave Könyvek, Budapest, 2010)

Kondor Vilmos első regényével, mely a Budapest Noir címet viseli, kietlen vidékre merészkedett, ugyanos a magyar irodalom egyik hiátusát, a krimi műfajának kondérját kezdte megtölteni. A Budapest Noir a semmiből jőve úgy robbant be a magyar irodalomtörténetbe, mintha komoly előzményei lennének, holott nincsenek.

Véleményem szerint a Budapest Noir-on nem látszik a kezdők igyekezete, erős, érett mű. Számomra nem volt kérdéses az, ami az erős kezdés esetén jogosan merülhet fel az olvasókban, ugyanilyen lesz-e a folytatás, vagy tiszavirág-életű próbálkozásról van szó. Kondor Vilmos a 80. Könyvhéten megjelent regényével bebizonyította, hogy létjogosultsága van a magyar irodalmi palettán a krimi műfajának.

A Bűnös Budapest eseményei 1939 őszén játszódnak, 3 évvel az első kötet történései után. Gordon Zsigmond édesapja elhunyt, barátnője Krisztina pedig Londonban dolgozik. Kondor e két momentummal kiírja a történetből a Budapest Noirt meghatározó személyes hangvételt, ami engem kicsit a skandináv krimikre (Mänkell, Sigurðardóttir) emlékeztetett, ahol a főhős emberi arca, háttere is megjelenik. Kondor a Bűnös Budapestben még egy lépéssel közelebb kerül a hard-boiled krimik magányos főhőseihez. Szerencsére Kondor ezzel nem elégszik meg, hanem két szálon futó nyomozássá alakítja a történetet.

Lengyelországban kitört a háború, ekkor még nem látszik az, hogy ebből nagy világégés lesz. A magyar-lengyel határt megnyitották a menekültek ezrei előtt, akik tömegével tódulnak be az országba a német és a szovjet csapatok elől. Gordon Zsigmond, a Magyar Nemzet újságírója a határon szemléli az eseményeket, amikor három vöröskeresztes teherautó tűnik fel. Beszélni akar az egyik sofőrrel, de az válasz nélkül továbbhajt. Gordon barátját Radványit és két fiatal leányt holtan találják, a diagnózis szerint kábítószer-túladagolás végzett mind hármójukkal. Gordon nyomozni kezd, és hamarosan tiltott és titkos kártyabarlangokra lel, ahol egyetlen éjszaka leforgása alatt egész vagyonokat lehet elveszíteni és nyerni.

Ezzel egy időben Nemes Sándor a nyugállományban lévő detektív-főfelügyelő visszautasíthatatlan megbízást kap, ki kell nyomoznia a lengyel katonáknak szánt orvosi kábítószer-szállítmány hollétét. Nemes lépésről-lépésre lassan belesétál a bűnös város szennyébe. A két nyomozás egy ponton összeér, Gordon és Nemes hallgatólagos egyezséget kötnek a szörnyű titok viszonylagos megoldására.

Kondor detektívtörténeteiben a társadalmi kód a II. világháború előszele által fenyegetett Magyarország, ahol a nyilaskeresztes párt már bontogatja szárnyait, de még senki sem akarja elhinni, hogy sötét fellegként borul majd az egész országra. Az ember bármerre néz, sötét titok rejtőzködik. Kondor a hard-boiled hangulat megfestéséhez nem is választhatott volna tökéletesebb korszakot, mint Magyarország szégyentelen időszakát, ahol valóban az ember embernek farkasa volt. Természetesen a történet magva ezúttal is a nyomozás, a bűnösök és nyomozók közötti játszma, amelyet azonban a megtörtént történelmi események kiválóan egészítenek ki, megfestve a bűnös város hiteles látképét.

Kondor remekül keveri a fiktív és valós elemeket, ügyesen rázza össze bűnös koktélt. A Bűnös Budapest kontúrjaiban sokkal erősebb, mint elődje. Nem mondanám, hogy ettől jobb, inkább más. Nincs benne egyetlen egy pillanat sem, amikor az olvasó fellélegezhetne, míg Budapest Noirban még az emberi vonás apró morzsái megtalálhatóak voltak. Persze 1939 szeptemberéhez nem illik csöppnyi emberség sem. Kíváncsi vagyok, hogy Kondor hogyan fűzi tovább zsurnaliszta hőse történetét. Mert folytatásnak lennie kell, nagy hiba lenne parlagon heverni a folytatást.

(Kondor Vilmos, Bűnös Budapest; Agave Könyvek, Budapest, 2009)

1936. októberében Gömbös Gyula Magyarország miniszterelnöke meghal. Az elkerülhetetlen romlás felé robogó ország mély gyászba burkolózik. A nemzeti bánat idején a kétes hírű Terézváros egyik kapualjában, a Nagydiófa utcában egy fiatal lány holttestére bukkannak. Az Est című hírlap helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, az Amerikából hazavándorolt Gordon Zsigmond a látszólag kéjnő gyilkosságnak tűnő ügy utáni szimatolása során folytonosan falakba ütközik. Az újságírói oknyomozás szálai a társadalom legfelsőbb és legalsóbb bugyraiba is elvezetnek. Gordon az egyetlen, aki meg akarja találni a lány gyilkosát. Az esetről ugyan cikket nem írhat, de a kíváncsiság és a fenyegetések és ijesztgetések okozta dac egyre kitartóbbá teszi.

A magyar irodalomban a krimi holt műfaj. Nagyon ritkán, akár a fehér holló, felbukkan egy-egy darab (pl. Tar Sándor Szürke galamb), de hazánk szellemi termékei közül hiánycikk a bűnhistória. A vegyészmérnök végzettségű gimnáziumi tanárként munkálkodó Kondor Vilmos első regénye éppen ezért hatalmas meglepetés számomra.

Kezdetben fel sem figyeltem Kondor Vilmos könyvére. Azt hittem, hogy az Agave Kiadó egy régi regényt húzott elő a szekrény mélyéről és porolta le azt. Amikor a pozitív kritikai hangok elkezdtek szállingózni a könyvről, nem nagyon füleltem. A kíváncsiság azonban előbb-utóbb belém furakodott, és kellemes meglepetéshez segített hozzá.

A Budapest Noir ízig-vérig kőkemény krimi, és nem érződik rajta az a kínos izzadtságszag, amely megannyi hazai filmterméket jellemez, amikor gyatra módon megpróbál külföldön ismert zsánereket magyar talajba ültetni. Kondor regénye magyar termék, és jól eső érzés kimondani, hogy a mienk, amely nem kicsi, nem savanyú.

Kondor Vilmos aprólékos kutatómunkával építette fel a harmincas évek Budapestjét, egy hősietlen kor Magyarországát, ahol a bűnt, ez erkölcsi alászállást politikai szintre emelték. Szerencsére Kondor nem politizál a regényben. Gondor gondolataiból néhány kritika elhangzik az ország vezetése irányából, de az újságíró bevándorolt kívülálló (nem véletlen választás ez), aki idetartozik, mégis idegen e tájon.

A Budapest Noir-ban szerepet kapnak a főváros meghatározó éttermei, közlekedési eszközei, ökölvívó termei, tökéletesen teremti meg a harmincas évek miliőjét szerző. Kondor regényének címe pontosan írja le azt a sötét világot, amelyben játszódik, a mű ugyanakkor főhajtásként is értékelhető olyan klasszikusok felé, mint Hammet vagy Chandler.

Kíváncsian és fokozottan várom Kondor újabb munkáját, talán életet lehel egy régóta eltemetett (vagy meg sem született?) magyar műfajba. Persze ő egyedül nem képes megváltani az egész világot, de talán sokaknak ihletet adhat.

(Kondor Vilmos: Budapest Noir; Agave Könyvek, Budapest, 2008)