1981. Az észak-írországi Maze fogházban az Ír Köztársaság egyesítéséért harcoló foglyok már több éve a rabruhaviselés és a tisztálkodás megtagadásával tiltakoznak annak érdekében, hogy politikai státuszukat elismerjék és ekként bánjanak velük, ne úgy, mint a köztörvényes bűnözőkkel. Mivel a brit kormány engedni nem akar, a foglyok megelégelik az állóháborút és Bobby Sands vezetésével éhségsztrájkba kezdenek. Az ember legalapvetőbb szükségleteit megtagadó protestáció végül tíz halálos áldozatot követelt. Steve McQueen filmje ennek az embertelen küzdelemnek állít emléket.

Az Éhség velejéig lecsupaszított film. Beszéd alig hangzik el a filmidő 96 perce alatt. A hosszú csöndek folyamatát egyetlen, egy kameraállásból felvett 10 perces dialógus bontja meg, amelyben Sands az övéi közül való atyával tudatja végső küzdelmére vonatkozó megmásíthatatlan elhatározását. E jelenetet megelőző vagy azt követő képkockák a börtönbeli ellenállásról regélnek szavak nélkül. Tökéletesen, szuggesztív erővel megkomponált képkockákkal dolgozik a film. A börtönőr véres keze, a falnak támaszkodva cigarettázó börtönőr, a foglyok megfenyítése elől elbujdosó fiatal rohamosztagos könnyes tekintete, a rabkéz játéka a börtönablakon betévedő léggyel, az emberi ürüléktől csatakos fal vagy a börtönfolyosót felmosó börtönalkalmazott hosszan elnyújtott – tarrbélás – jelenete a néma háború végtelenségét mutatják meg nekünk.

A néző nem tudja pontosan, hogy kik ezek a rabok és mit követtek el. Öltek-e vagy egyszerűen csak lázadtak a Korona ellen. Ebben a filmben nincs se, jó se rossz, nincs szimpatikusabb vagy kevésbé szimpatikusabb. Ez a kérdés fel sem merül a látottak során. Végsőkig elszánt emberi akarttal szembesül a néző, ami bármire képes, jelen esetben a test elpusztítására is. Ebben a küzdelemben senki sem nyerhet. A film végi feliratokból tudjuk meg, hogy bár egy sor követelést végül teljesített a brit kormány, a politikai státuszjog elismerésére gyakorlatilag nem került sor.

Az emberi mivolt ilyetén önfeladása meghökkenti mind a nézőt, mind a rabtartót. Végig nézni is nehéz, tenni ellene pedig egyszerűen lehetetlen, hiszen mindenfajta brutalitásnak ellenáll. McQueen debütáló filmje nyomasztóan gyönyörű film. Gyönyörű, mert csodálatos, élő filmnyelv árad belőle. Művészien megkomponált képkockái csöppet sem hivalkodóak. Minden a helyén van benne, semmi sem felesleges, a film minden egyes pillanata egyszerű és pontos ízlésről tanúskodnak. Egy elsőfilmes rendezőtől ez messzemenően meglepő munka.