jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Mulatság, Bárka.

Koromsötét. Egy-két néző türelmetlenül feszeng. Mikor kezdenek már végre? Emberi hangok hallatszanak kintről. Valamiféle mulatságról beszélnek, meg hogy nem tudnak bejönni. Úgy tűnik, ők is hallanak minket kintről. Beengedésüket követelik. Aztán nagy robajjal beszakad az ajtó.

Három fura, csalódottnak látszó figura tűnik fel a színen. S legény (Mucsi Zoltán) bokáig érő, kinőtt, elnyűtt ruhában, girhes, hórihorgas alakja kérdőjellé görbül. Gyámolatlan mozdulatokkal csetlik-botlik. N legény (Scherer Péter) legalább két számmal nagyobb öltönyben, zsebében répa, hóna alatt az újonnan vásárolt cipő. Rémült tekintettel néz körbe. Már a jelenlétük is ellenállhatatlanul röhögtető. B legény (Szikszai Rémusz) mintha a Bolondos dallamok Tasmán ördöge lenne. Öltözéke majdnem jó. Elszántan áll előttünk. Ő a banda vezéregyénisége. Aki megmondja a frankót. Keresztülviszi az akaratát. A többiekbe lelket öntve vagy beléjük döngölve állítja: mulatságnak márpedig lennie kell. Most akkor lesz mulatság vagy nem lesz?

A darab cselekménye ennek a három karikatúrának az útkeresése. A mélyben pedig a lét végső és alapvető kérdéseire irányítja figyelmünket. Rendre megünnepeljük életünk meghatározó eseményeit: születés, keresztelő, lakodalom, halál. No, de ünnep-e az élet? Örülünk-e neki, vagy örökké csak búslakodunk? Esetleg ez is, az is. A nézők a szereplőkkel együtt készülnek, reménykednek, sírnak, nevetnek, bíztatják őket, szurkolnak nekik. Hiszen az nem lehet, hogy nincs mulatság. Mulatságnak muszáj lennie. Lakodalom vagy temetés, végtére is mindegy. Lényeg, hogy legyen mulatság.

A színészek töltik meg élettel a drámai alapanyagot. A verbalitásnak kevés szerep jut; a test és az arc dolgozik. A párbeszédek rövidsége, a szavak és kérdések állandó ismétlődése tág teret ad a hangsúlynak, a mozdulatoknak, a mimikának. Ilyenkor a színész jelenlétén áll vagy bukik az előadás. A Mucsi–Scherer–Szikszai-triónak sikerült a mutatvány: színházat teremtenek a semmiből. A kamaradarabok – szemben a nagyszínpadi alkotásokkal – közel engedik a színházhoz a nézőket. Az intimitás adja varázsukat. A Mulatság népszerűsége éppen ebből ered. Születési helye a kőszínház, de az elmúlt évek alatt ütött-kopott, jobb sorsa érdemes faluházakban, elhanyagolt városi művelődési házak szűk tereiben formálta ki magát.

Összesen ötször láttam az előadást. Először 2005-ben a Művészetek Völgyében, a Bárka helyi kikötőjében. Akkoriban csak napijegy és sorszám birtokában lehetett bejutni a pulai faluházba. Aztán 2007-ben a Pécsi Harmadik Színház előadótermében: a nagyobb tér egészen új dolgokat hozott ki a színészekből. Ugyanabban az évben megint Pulán, majd újra Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában, ez utóbbi ünnepi alkalom, a 200. előadás volt. Legutóbb éppen aznap, amikor Cseh Tamás levetette az ócska cipőt: 2009 augusztusában, a II. Ördögkatlan Fesztiválon.

...

A teljes írás, a Mulatságnak muszáj lennie, az olvassbelén olvasható.

Slawomir Mrożek: Mulatság; rendező: Bérczes László; Bárka Színház, Budapest

Három legény elindul a bálba. Úgy hallották, mulatság lesz. Kiöltöznek: öltöny, új cipő, lenyalt haj, virág. A bálterem zárva. Betörik, mert bentről hangokat hallanak. A terem üres. Most akkor lesz mulatság vagy nem lesz? És ha lesz, kitől lesz? Másoktól? Maguktól? Mit kell tenni, hogy mulatság legyen? Hogy muzsika legyen. Hogy igazi legyen. Ez a kérdés. Egy életen át.” (Az előadás szinopszisa, http://www.barka.hu/)

Fordította: Kerényi Grácia

Szereplők:

B legény: Szikszai Rémusz

S legény: Mucsi Zoltán

N legény: Scherer Péter

Díszlet: Sárkány Sándor

Jelmez: Kárpáti Enikő

Munkatárs: Cseh Tamás

Rendezte: Bérczes László

játékidő: 1 óra 50 perc
bemutató: 1999. február 20.

Zene a Mulatság végén:

szerző: Nicholas Lenz
előadó: Claron McFadden
dal címe: Orrori dell'Amore

Az 1996-ban megalakuló és 1997 őszén útjára induló budapesti Bárka Színház immár több mint 10 évet tudhat maga mögött a színházi életben. Bérczes László, a Társulat emblematikus figurája, mindenese (a színház honlapja szerint: művészeti tanácsadó, dramaturg) rendezésében a színház Stúdiójában 1999. február 20. napján mutatták be Slawomir Mrożek 1962-ből származó darabját, a Mulatságot. Az előadás hatalmas sikert futott be, egy idő után a műemlék jellegű és a század elején vívóteremként funkcionált épületből kikerülve számos települést (Győr, Szombathely, Nagykanizsa, Szajol, Debrecen, Csurgó, Kolozsvár, Prága, Kalisz, Szentes, Jászberény, Eger, Pestszentlőrinc, Pula, Dankó utca (hajléktalanszálló), Kongresszusi terem, Szeged, Dunaújváros, Brest, Révkomárom, Királyhelmec, Pápa, Nagykároly, Pozsony, Pécs, Nagyharsány, Palkonya, Beregszász, Rákosliget, Kesztyűgyár-Budapest) és annak közönségét meghódított, az előadásokat mindig teltház fogadta.

A színház – véleményem szerint – szimbólumává váló darab az alkotók szándéka szerint a bemutató 10 éves évfordulóján befejezte volna a pályafutását. Bérczesi László a Bárka Hajónapló 2008/09 számában (13. oldal) az alábbiakat írta:

„Évekig kérdezzük egymást: meddig még? Ha a sikerre-meghívásokra gondolok, jó leírni: bármeddig. A taps, a közönség szeretete megsegít és megtéveszt: azt hihetjük, bármeddig lehet mulatság. De tudjuk, nem így van. Addig van mulatság, míg az friss, jelen idejű, most születik, a felfedezés örömét adja játszónak is, nézőnek is. Tudni kell őrizni, megtartani valamit – és ez kiderült, ezt tudjuk: a Bárka és saját életünk viharai, szárnyalási és elmerülései közepette még mindig kezünkben és a szívünkben a Mulatság. De ha kell, tudni kell, elengedni is azt, ami hozzánk tartozik, a miénk, de aminek szép emlékét akarjuk megőrizni. Nem akarjuk folyton kérdezni: meddig még?

Ezért hát mi négyen: Kapa, Pepe, Rémusz és BL, e sorok írója úgy határoztunk, hogy (ha addig nem gondoljuk másként) a Mulatság bemutatójának tizedik évfordulóján, 2009. február 20-án utoljára játsszuk az előadást. Ünnep lesz az a nap, ahogyan ünnep volt eddig is majd’ minden Mulatság. Mert hiszen ezt kérdezzük immár tizedik éve: van-e ünnep, van-e mulatság az életünkben.”

Összesen ötször láttam az előadást. Sosem néztem meg egy színházi előadást ilyen sokszor, talán a Pécsi Nemzeti Színház kilencvenes évek végén játszott híres Furcsa pár-előadása Bubik Istvánnal és Andorai Péterel volt az egyetlen, amit ezenkívül egynél többször (kétszer) láthattam.

Először 2005-ben a Művészetek Völgyében, Pulán, a Bárka helyi kikötőjében, a Faluház kopott miliőjében találkoztam az előadással. Akkoriban rendszeres völgylátogatónak számítottam, barátaimtól már a korábbi években is hallottam az előadásról de a rendszeres pulai - évi két - előadásra nagyon nehéz volt bejutni. Napijeggyel rendelkezőknek is sorszámot kellett húzniuk, és aki időben az árusokhoz járult, szerencséje lehetett. A darab nagy hatással volt rám akkoriban, arra azonban nem gondoltam, hogy ismét alkalmam lesz látni. 2007-ben a Pécsi Harmadik Színház – hetvenes éveket megidéző – előadótermében láthattam újra az előadást. A nagyobb tér egészen új dolgokat is kihozott a színészekből. Ugyanebben az évben Pulán még egyszer, majd, a Bárka Színház és Pécsi Művészetek és Irodalom Háza közötti együttműködés keretében, a Ház szűk termében is megnéztem a darabot. Ez utóbbi ünnepi alkalom volt, hiszen a darab a 200. előadását ünnepelte.

Eleddig – és valószínűleg ezúttal valóban az – utolsó alkalom 2009. augusztusában ültem be a II. Ördögkatlan Fesztiválon vendégeskedő előadásra, éppen aznap, amikor Cseh Tamás levetette az ócska cipőt. A palkonyai Faluház szűkös termébe beszorult a forró levegő, a nézők még a színpad előtt is ültek. Talán eddig ez volt a legkisebb tér, amiben láttam (bár Pulán sem volt sokkal nagyobb a színpad). Érdekes, hogy ezen az előadáson az eddig általam látott négy alkalomtól teljesen eltérő helyeken mutatkozott meg a humor, mintha a szerepelők is helyenként többet beszéltek volna, több volt a kiszólás is, és a viccesen szándékolt baki, elröhögés. Még a fullasztó hőségben is jó volt újra látni az értelem, az érzelem és az indulat hármasát, ahogy egymásnak feszülnek.

Mrożek drámáját papír alapon nem ismerem, eddig még nem olvastam, így önmagában a műről nem tudok véleményt mondani. Azt gondolom ugyanakkor, hogy Mrożek írott műve olyan anyag, amely a színpadon létezhet igazán. Számos olyan színpadi alkotást láthattam már, amely filmen vagy könyvben jobban – vagy ott is jól – működött. A Mulatság, úgy érzem, színpadon él igazán, természetesen, amennyiben megfelelő emberek veszik a kezükbe.
A Mulatság a darabot játszó három színészről is szól: Mucsi Zoltánról, Scherer Péterről (kettejüket – érdekes módon – hosszú ideig összetévesztettem, ugyanúgy, mint Tom Stoppard művében Rosenkrantz és Guildenstern egymást) és Szikszai Rémuszról. Előbbi kettőt Jancsó Miklós kései korszakának filmjeiből, mint Kapa és Pepe ismerhetjük (én inkább csak a színpadról, mert Jancsó csinálmányait egyszerűen nem voltam hajlandó eddig megnézni), Szikszai Rémuszt a Mulatság tette számomra ismertté.

A színészek töltik meg az üres matériát, a verbalitásnak kevés szerepe van, a test és arc dolgozik a nyelv helyett. A párbeszédek rövidsége, a szavak és kérdések állandó ismétlődése a hangsúlynak, a mozdulatoknak és a mimikának ad teret. Ebben a helyzetben a színész jelenlétén áll vagy bukik az előadás. A Mucsi-Scherer-Szikszai triónak sikerült a mutatvány: színházat csináltak a semmiből, néhány kellék segítségével. Persze én elfogult vagyok a kamaradarabokkal kapcsolatban, mert mindig is ez volt a kedvenc színházi műfajom. A nagyszínpadi előadásoknál sosem érzem azt az intimitást, amely igazán közel hozza az emberhez a színházat (ennek ellenére természetesen láttam már jó nagyszínpadi és jó sokszereplős előadást is).

De miről is szól a Mulatság? Cselekménye egy mondatban zanzásítható: három legény mulatságba készül, mert úgy hallották az lesz itt a közelben, a bálteremben azonban senki sincs, így joggal merül fel a kérdés: most akkor lesz mulatság vagy nem lesz mulatság?
Az előadás mély sötétben indul, néhány néző már türelmetlenül feszeng, mikor kezdik már végre? Emberi hangokat hallunk kintről, valamiféle Mulatságról beszélnek, meg hogy nem tudnak bejönni, de úgy tűnik, hogy hallanak minket kintről, így beengedésüket követelik. A nézőtéren lassan feloldódnak az emberek, és már nevetés is hallatszik (persze, aki már nem első alkalommal jött el, tudja mire számítson, már előre röhög). Nagy robajjal beszakad az ajtó (megszületik az előadás), és három fura fizimiska jelenik meg a színen. Szűkre szabott öltönyben, lenyalt hajjal, túlzó sminkkel az arcukon állnak előttünk, csalódottnak tűnnek. Nem azt kapták, amit vártak. Ők Mulatságba jöttek.

S legény (Mucsi Zoltán) bokáig érő, kinőtt, elnyűtt öltönyében girhes, hórihorgas alakja kérdőjelbe görbül. Gyámolatlan mozdulataival csetlik-botlik végig az előadáson. N legény (Scherer Péter) legalább két számmal nagyobb öltönyében (zsebében répa), és újonnan vásárolt cipőjében szerencsétlenkedi végig az előadást. Ő ketten igazi Stan és Pan-i alakok. Nem lehet rajtuk nem röhögni. B legény (Szikszai Rémusz), mintha a Bolondos dalalmokból ugrott volna ki, mint Tazmán ördög, a banda vezéregyénisége, öltözéke majdnem jó, Ő az aki, megmondja, erővel átviszi, olykor a többiekbe lelket is öntve, vagy bele döngölve, hogy mulatságnak márpedig lennie kell.

Az előadás játékideje ennek a három karikatúrának az útkeresése, az előadás mondanivalója mélyén megbúvó gondolatsor pedig – kinek-kinek mi az olvasata, nekem ez – a lét végső és alapvető kérdéseire irányítja gondolatainkat. Mi nézők pedig a szereplőkkel együtt készülünk, reménykedünk, sírunk, nevetünk, bíztatjuk őket, szurkolunk nekik. Hiszen olyan nincs, hogy mulatság nincs, mulatságnak muszáj lennie, az hogy lakodalom vagy temetés van-e, az végtére is mindegy, a lényeg az, hogy Mulatság legyen.

A „fent és lent” érzelmek ritmusában mozgó darab a kritikus helyzetig elhúzza a végső kétségbeesés pillanatát, hogy végül a várva-várt muzsika megszólaljon, és az elsötétülő színen a három színész a megtisztító sötétségben az egymás kezébe adogatott cigaretta fényét, mint isteni szikrát tartsák a kezükben.

Bevallom, a befejezés miatt szeretem igazán ezt az előadást, valódi katarzist éltem át minden egyes alkalommal, azonban a 200. előadás végén élő zene szólalt meg, a sötétség nem volt teljes, és nem élhettem át ugyanazt, mint korábban, de egy ünnepi pillanatban ez megbocsátható.
2009. február 20-án a Bárka Színház Vívótermében a 10 éves jubileumi előadáson, amely nem mellesleg a 230. volt a sorban, Cseh Tamás dalban mondta el az előadást záró akkordjait, utoljára.

Az alkotók egy összegzést is készítettek:

„A 230 előadás alatt fogyott:

1840 db lufi,

2070 tekercs krepp-papír,

230 szál cigaretta,

230 db tupírfésű,

230 db nyelesfésű,

kb. 20 db tangóharmonika,

1 talicskányi kavics,

230 db sárgarépa,

460 db öngyújtó,

tükör is tört elég sok és egy királyságban nem javítanak annyi koronát mint mi. A 3 színész és a rendező nem változott, a csapat: 6 kellékes, 8 világosító, 6 mindenes (ügyelő-asszisztens-súgó), 5 hangosító, 15 díszítő és még sokan mások.

Az előadást csaknem 25.000 ember látta. (A rendező kb. 210 alkalommal látta). Mrozek a Könyvfesztivál díszvendégeként látta és szerette: „Látod, hogy mégis jó darab?!”- győzködte feleségét is ittlétükkor.

Legkisebb tér: Dankó utcai hajléktalanszálló pincéje.

Legnagyobb tér: Bresti nagyszínház (Belorusszia) 700 fős nézőterével, nagyszínpadával.

A rendező minden előadás előtt Sport szeletet vett a résztvevőknek, azaz 229 x 7 db-ot, ami azt jelenti, hogy összesen a 10 év alatt 1460 db Sport szeletet vásárolt, egyszer elfelejtette (de egyébként külföldre is mindig vitt).

És mi történt még?

legszebb pillanat: amikor az előadásvégi akasztásnál megszólalt a pulai harangszó

legviccesebb pillanat: amikor a szajoli Paál István Színházban a szekrénybe tévedt egy kecske

legfájóbb pillanat: amikor Rémusz leugrott az asztalról, és eltört a lába.”

A Mulatság számomra és – a sorozatos teltházból ítélve úgy gondolom – sokaknak a valódi, élő színház élményét hozta meg. A Mulatságnak egyszer vége lesz sajnos, de az alkotók a fent olvasható megnyilatkozásuk ellenére, úgy tűnik, egyelőre nem tudják abbahagyni.

„Nekem édesapám megtanította, hogyan csinálnak lakodalmat. Vesznek egy asztalt, nagy lagzira nagy asztalt, kis lagzira kisebbet. Mikor már az asztal megvan, felrakják rá, amit csak kell. Jegyezd meg, fiacskám, mindig azt mondta édesapám, ha asztalt látsz, s az asztalon áll valami, az azt jelenti, hogy kezdődik a menyegző, a mulatság."