jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Olvassbele

Arról még nem is számoltam be, hogy munkatársa lettem egy internetes lapnak vagy fórumnak. Nem is tudom, mi a megfelelő titulus erre a felületre. Kultúrakirakat. Ez az. Az olvassbele.hu csapata „egyszerű fogyasztók”-nak nevezik magukat, akik „rajonganak a könyvekért, zenéért, mindenféle megnéznivalóért.” Nem csinálnak mást, mint ami miatt én is belekezdtem a blogolásba. Saját ízlés szerint válogatnak olvasni-, látni-, és hallgatnivalókat. Erről írnak véleményeket. Önkéntes tevékenységükért nem várnak semmilyen ellenszolgáltatást, szívből teszik, amit tesznek.

Egy recenziópályázat keretében figyeltek fel rám. Az írásom ugyan nem került a leges legjobbak közé (nos azért helyezést elértem), de a blogomon írottak megtetszett nekik. Szerettek volna közölni egy-két írásomat. Sosem terveztem, hogy szerkesztőkhöz, lapokhoz, bárkihez eljuttassam írásaimat, de igent mondtam nekik. Úgy érzem, jól tettem. Sokat tanulhatok abból, ha egy külső szemlélő ad egy-két eligazítást írásaimmal kapcsolatban. Az első megjelent anyag még nagyobb szerkesztői átalakításon ment át. Már ebből sokat tanultam. Később már én is faragtam, alakítottam a szövegeimet. Kevesebb szerkesztői korrekció lett az eredménye. Megtanultam alkudni a szavakkal, elfogadtatni a saját mondataimat. Élvezem a játékot. Van nekem munkám, amiért pénzt kapok, azt hazaviszem. Kell a családnak, nekem. Az írás is kell, mert játék, szerelem, egy rész belőlem. Azt hiszem. Amíg energiám, időm engedi, csinálom. A többit meglátjuk.

Eddig megjelent írásaim az olvassbelén:

Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjéről - A mese megszabadít

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjéről - Az ápolónő átváltozása

Radu Muntean Ünnepek után című filmjéről - Csak ketten játszhatják

Joel és Ethan Coen pályaképéről - A kisszerűség krónikái

Feo Aladag Az idegen című filmjéről - Oly távol, oly közel

Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvéről - Tudósítás az Üveghegyen innenről

Radu Muntean: Ünnepek után (2010)

A kortárs román film évről-évre bemutatkozó mesterdarabjai folyamatosan ámulatba ejtenek, amelyek nem tudnak többet, mint egyszerűen, őszintén, és ennél fogva hitelesen beszélni hétköznapjainkról. A román film mai generációja éppen azzal vívta ki hírnevét, amellyel a magyar film kevesebb sikerrel tudott megbirkózni, a közelmúlt történelmi pillanatait találkoztatta a mindennapok történetével, és azon keresztül mutatta meg, hogy egy tekintélyelvű politikai berendezkedés miképpen hatol bel az állampolgárok intim szférájába (jó példa erre Cristian Mungu filmje, a Négy hónap, három hét és két nap), illetve szembesített a forradalmi hevület valódi arcával (Lazarescu úr halála, Jelszó: a papír kékre vált).

Radu Muntean negyedik nagyjátékfilmje, az Ünnepek után (az eredeti filmcím tükörfordítása sokkal szikárabb címet takar, és így talán találóbb is: Kedd, karácsony után) már távol tartja magát a politikától, és olyan helyzetet mutat be, amely földrajzilag bárhol megtörténhetne, és minden bizonnyal számtalanszor meg is esett már. A történet azonban annyira közeli, hogy minden pillanatban érezzük, rólunk szól.

A banki szektorban dolgozó Paul sikeres középkorú férfi, akinek nincsenek anyagi gondjai, otthonában meg egy kedves feleség, és egy tüneményes lánygyermek várja. A férfi szereti a családját. Bár munkája olykor hosszabb időre is elszólítja a férfit családjától, igyekszik jelen lenni a család életében. Aztán történik valami, amire nem lehet felkészülni. Paul szerelmes lesz egy nálánál jó tíz évvel fiatalabb nőbe. Raluca nem az a fajta lány, aki gazdag szeretőt keres, hogy így biztosítsa jövője anyagi fedezetét, hiszen jól menő fogorvos (éppen úgy találkozott a férfivel, amikor amaz a lányát hozta fogszabályozásra). A szőke lány nem szándékozik szétbontani a frigyet, de az érzelmeinek ő sem tud megállj-t parancsolni. A férfi pedig mindenkit szeretne, egyszerre, ám ez soha, sehol nem volt működőképes.

Az Ünnepek után története önmagában véve banális szerelmi háromszög sztori, a nagyszerűsége éppen ezért a részletekben rejlik. A film nyitójelenetében Paul és Raluca szerelmi légyottját követő évődését láthatjuk. Csupa ismerős intim mozdulat, amelyről az ember önmagára ismer. Egyszerűen olyan, mintha valaki bekamerázta volna a hálószobámat. Ennél pontosabb, őszintébb képsorokat talán még sosem láttam. Az a meglepő az egészben, hogy újszerűként kell arról beszélnem, amit nap mint nap magam tapasztalok, mert szokatlan hogy ennyire ismerős dolog a vászonról visszaköszönjön nekem. Szokatlan az, hogy valaki ennyire képes legyen filmen visszaadni a valóságot. Nem a szerelmi háromszögről van szó, mert szerencsére azzal nem kellett eddig találkoznom, hanem a mindennapok mozdulatáról, egy hajvágás utáni intim simogatásról, egy tévénézés közbeni talpmasszírozásról, egy szex utáni köldökbefújásról, sorolhatnám.

Önmagában ettől a film persze csupán pontosan megrajzolt pillanatok halmaza lenne, de Muntean tökéletesen életszagú dramaturgiára fűzte fel Paul, Adriana és Raluca szerelmi háromszögét, amelyben a feszültség éppúgy a tetőfokára hág, ahogy Paul feszíti feszesre magában a húrt. A férfi addig a pontig merészkedik el, ahonnan már nincs visszatérés, ezért választania kell, melyik úton megy tovább. Paul új útra lép, és ebben az a legörömtelibb és egyben legtragikusabb, hogy a döntés az egyetlen helyes út. Az Ünnepek után attól nagyszerű, hogy mindhárom szereplője szerethető esendő ember, mint mi magunk. Egyikük sem akar mást, csak boldogságot, de mindegyiküknek más a végzete. A dramaturgia, a filmnyelv mellett a fantasztikusan természetes színészi jelenlét a kulcsa a filmnek, amellyel az alkotók elérik, hogy a néző semmi esetre se ítélkezzen. Mindhárom résztvevő szempontjai megérthetőek, átérezhetőek. Csak önmagunknak tartozunk elszámolással. Mások nekünk nem, és fordítva.

Két tűpontosan megfogalmazott jelenet van a filmben. Az egyikben az anya váratlanul beesik lánya fogorvosi vizsgálatára, ahol a háromszög tagjai közül ő az egyetlen, aki nem tudja, hogy elindította azt a lavinát, ami gyökeresen megváltoztatja mindhármójuk életét. A másik jelenet a film zárása. Férj és feleség a férfi szüleinek lakásán karácsonyeste azon tanakodnak, mikor mesélik el lányuknak és a nagyszülőknek a családi fészek felbontását. Majd az ünnepek után, hangzik el a végkövetkeztetés. Miközben a kislány a karácsonyi énekeseket hallgatja a bejárati ajtóban, a férfi titokban elhelyezi az ajándékokat a fa alatt. Adriana még egy ajándékot elővesz a retiküljéből, és anélkül hogy hátranézne, hóna alatt hátranyújtja Paulnak. Eltávolodtak egymástól, de ebben a mozdulatban még mindig akkora a szeretet, hogy az leírhatatlan.

A fenti jelenetnek a filmművészet legfontosabb pillanatai között lenne a helye, mert úgy fogalmaz, amiért a filmművészet a kezdet kezdetén életre kelt. Aki pedig ezt így meg tudja fogalmazni képen, annak a legnagyobb alkotók között a helye, valahol Bergman közelében. Viszont ez csak Románia, ami történetesen a közvetlen szomszédságunkban található. Nekünk talán illene odafigyelnünk, mert lenne mit okulni belőlük, persze ahhoz azért kellene egy kis toleranciát, meg nem kevés megbocsátást is tanulnunk. Talán majd egyszer. Addig pedig marad az a helyzet, hogy egyedül ülök a Pécsi ApollóArt mozi Super 8-as termében, miközben egy hatalmas mozi képkockái peregnek a szemem előtt.