jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Oravecz Imre: Kaliforniai fürj; Jelenkor, Pécs, 2012

A galambnál méretre nem nagyobb, ámde kerekdedebb kaliforniai völgyfürj (Callipepla californica) „csapatokban kóborolva a földön él, de ha megijed, felröppen, és vitorlázva ismét a földre ereszkedik.” Ha meghalljuk bús-derűs lamentálásukat, úgy érezzük, mintha folyamatosan valami fontosat, értékeset keresnének, amit egyszer már elvesztettek. És közben állandóan vigasztalnák, biztatnák egymást, hogy meglesz, meglesz az.

Árvai István és felesége, Anna is így tartja a lelket egymásban. Hátuk mögött hagyták Magyarországot, elhajóztak Amerika felé. Ahogyan azt az előző századfordulón sok százezer nincstelen parasztember is tette. Istvánék menekültek otthonról, mert a férfi despota apja mindenbe beleszólt, földet meg nem adott a fiataloknak az önálló élet elkezdéséhez. Szívükbe zárva vitték magukkal szülőföldjük, fiatalságuk, szerelmük színhelyét, Szajlát, és benne Ondrok gödrét.

Nem szándékoztak ők véglegesen letelepedni az Újvilágban. Egyetlen céljuk volt csupán: akár emberfölötti munka árán is annyit megtakarítani, amivel hazatértük után jobbra válik otthon a sorsuk. Sokan mentek, s később sokan vissza is tértek. De van úgy, hogy a terveket a valóság felülírja.

Árvaiék arra nem tudtak felkészülni, ami odaát, idegenben fogadta őket. Telek és nyarak váltották egymást, de a hazaúthoz szükséges pénz csak nem akart gyarapodni. Amikor pedig már lett volna miből egyről a kettőre jutniuk, a megváltozott körülmények szabtak gátat terveiknek – további gyerekek születése, a világot porig égető háborúk, az utódok kötődése az új hazához. Újra kellett fogalmazniuk a Haza és az Otthon jelentését.

Ondrok gödre című regényében Oravecz Imre szociografikus hitelességgel festette meg a kétkezi munkából élő, egyszerű emberek világát, amelyet időtlenné a nemzedékek egymásra rímelő sorstörténetei tettek, meg az évszakok állandó körforgása. Az Árvai család három generációjának útját elbeszélő történetből megtudhattuk azt is, hogyan jutott el a kiegyezés utáni magyar vidék népe a tömeges kivándorlások gondolatáig. Oravecz azonban nemcsak a történelmi háttérről, a mindennapokról szerzett rendkívül gazdag tudását osztotta meg velünk, hanem személyes élményanyagból gyúrta össze szülőföldjének mitológiáját.

Az Ondrok gödre Oravecz egész addigi lírájának prózai betetőzése volt, amelynek meghatározó eleme az író gyerekkorának Szajlája. Az Árvai család története mellett fontosabbá vált a vidék, a falu, amely az emlékképek leltárszerű felidézéséből, a nyelv, a kultúra, az ott élők alapos megfigyeléséből bontakozik ki. A mű igazi mélységét az a szemlélet adja, mely szerint az ember a természeti törvényekkel való harmonikus együttélésben teljesedhet csak ki. Oravecz egész művészete ezt az üzenetet adja tovább.

A Kalifornia fürj éppen ott veszi fel a történet fonalát, ahol azt az első kötet, „Az álom anyaga” letette. Oravecz nagyregénye újabb harminc-negyven esztendőn ível át.  Hasonlóan elődjéhez, fellehetőek benne családtörténeti és történelmi aspektusok, mellé részletes társadalom- és korképet is ad. A különbség az elbeszélő hangnemében mutatkozik meg. Ohio és Kalifornia nagyon messze van Észak-Magyarországtól. Ahogy Oravecz eltávolodik az otthoni környezettől, egyidejűleg távolságtartóbbá is válik. Nem is rajzolja meg olyan mélységben ezt az új univerzumot, mint amennyire a gyerekkorából jól ismert vidékkel tette.

Érződik a műről, hogy megszületését alapos kutatómunka előzte meg. Oravecz hihetetlenül nagy tárgyi tudást halmozott fel, amelynek részleteit folyamatosan beleszövi cselekménybe – ezzel mintegy kiterjeszti regénye határait. Általában békésen megfér a száraz tényanyaggal a letisztult nyelvezetű próza. Néha azonban eltúlzottan hosszúra nyúlnak az ismeretterjesztő leírások (például az olajfúrásról vagy a vaskohászatról), s ezzel megrepedezik a cselekmény koherenciája. Összességében azonban nem annyira zavaró ez az elbeszélői manőver, mert a Kaliforniai fürj könnyen olvastatja magát. A szereplők Oravecz előadásában személyes isme­rő­seinkké válnak. A jellemzően kelet-európai életfelfogás, az állandósult spórolás élménye közösséget teremt Árvaiékkal.

Elejétől a végéig folyamatosan előkerül a szereplők identitás-konfliktusa. Merjék-e meg­val­lani magyarságukat, vagy minél gyorsabban tagozódjanak be a környezet társadalmi köze­gébe? Magyar iskolában tanuljanak-e a gyerekek, vagy sajátítsák el minél jobban az angol nyelvet? Saját házba fektessenek, saját földet vegyenek, vagy bankban kamatoztassák össze­kuporgatott pénzüket?

...

A teljes cikk, a Borúra derű az olvassbele.com oldalán olvasható.

Oravecz Imre: Egy földterület növénytakarójának változása

a kérdéses földterületet a középhegység lábánál elterülő

dombvidéken szemelték ki valaha maguknak a közeli település favágókból

idővel földművelőkké átvedlett s a gazdálkodásban még nem valami jártas

lakói,

a gyalogszerrel s járművel egyaránt megközelíthető

völgykatlan északi, azaz délre néző oldalán habozás nélkül kivágták a

vadkörte- és vadcseresznyefákkal tarkított őstölgyest, és fölégették a

füvet és bozótot,

a régi szép napokra emlékeztető művelettel megkopasztott

napos verőbe az agyagos irtásföld kellő előkészítése után a környéken

addig ismeretlen bortermelés megindítása reményében kemény munkával

direkttermő szőlőt telepítettek,

a vesszők egykettőre megerősödtek, nemsokára termőre

fordultak, s mialatt a szemközti erdőben tovább nőttek a fák, tovább

illatoztak a virágok, tovább fészkeltek a madarak, és tovább bőgtek a

szarvasok, addig a tőkék közt bújtattak, metszettek, kapáltak, kötöztek,

kacsoztak, permeteztek, szüreteltek az emberek,

e csöppet sem idilli és meg-megismétlődő

foglalatosságsorozat nem képezte ugyan jövedelem forrását, s csak

génekben kedvezőtlen változásokat előidéző novabort eredményezett,

amelynek télvízi elszopogatása közben ki lehetett egyenesíteni az egész

esztendőben jobbára másutt görbített hátat, mégis nemzedékről nemzedékre

szállt, és annyira hozzá nőtt az egyébként érzéketlen szívekhez, hogy

még olyan is akadt, akit az Új Világból visszahozott (vesztére,

természetesen),

a 20. század 50-es éveinek végén, a föld

magántulajdonának megszüntetése idején azután történelmi okokból

kifolyólag hirtelen, mondhatni, egyik nyitásról a másikra vége szakadt a

torkokon át az utódok életébe történő nem éppen gyümölcsöző

beavatkozásnak,

a frissiben megalakult és területileg illetékes téesz

vezetősége abból a józan és érthető meggondolásból kiindulva, hogy a

meredek, mintegy 50º-os és legföljebb csak szemestakarmány termesztésére

alkalmas lejtő gépi erővel megművelhetetlen, másként művelni pedig nem

érdemes, úgy döntött, hogy azonos dőlésszögű határrészekhez hasonlóan

parlagon hagyja, és befásítja,

a jogos tulajdonuktól megfosztott tulajdonosok a

változást követő első tavaszon már nem vettek ugyan metszőollót a

kezükbe, de ugyanannak az évnek az őszén lógó orral és hivatalos

jóváhagyással még begyűjtötték, és haza szállították a vad burjánzásnak

indult venyigékről az érett termést, amelynek gazdagságához

természetesen már semmivel sem járultak hozzá,

a rákövetkező években mind kötöttebb lett a talaj, mind

sűrűbb a gaz, s mind több tőkét vágtak ki a fejlődő fiatal csemetefák

körül térnyerés céljából a munkaegység fejében dolgozó néhai

szőlősgazdák, s hamarosan megjelent az erdőre jellemző bozótövezet és

fűszőnyeg,

két évtized múltán ugyanolyanra nőttek a fák, ugyanúgy

illatoztak a virágok, ugyanoda fészkeltek a madarak, és ugyanúgy bőgtek

a szarvasok, mint a völgykatlan déli, azaz északra néző oldalán, és már

csak elvétve lehetett látni egy-egy gombázásból arra hazatérő öreget,

aki nem is annyira a tisztásokon még mindig található szőlőfürtök, mint

inkább élete növényi emlékei után kutatott

Oravecz Imre: Ondrok gödre, Jelenkor, Pécs, 2007

Egyszer volt, hol nem volt. Valahol a Tengeren innen, a Kárpát-medence szívében volt egy Osztrák-Magyar Monarchia. Deákék épphogy aláírták a kiegyezési dokumentumokat. Nos ebben az időben kezdődik Oravecz történetének törzse. Élt ezen a területen sokféle nép, és sokféle rangú ember. Az Ondrok gödre parasztregény, egy kicsit Németh László Iszonya jut az ember eszébe róla. De ez egy más kor írója, másféle nyelvezet (még akkor is, ha a paraszti ember egyféleképpen beszélt, természetesen tájegységenként differenciálva).

Tulajdonképpen nem kategorizál Oravecz parasztra és dzsentrire. Persze falun, földművesek között játszódik története, karakterei mégis sokkalta összetettebbek, mint a köztudatba beépített parasztalkaté. A frissen felszabadított magyar jobbágyok és azok közvetlen leszármazottainak világa ez. Oravecz az 1867-1896 közti állapotokat tálalja fel az olvasónak.

Azért olyan egyszerűen nem ússzuk meg. Mondhatjuk, hogy parasztregény, meg hogy faluregény, de emellett ez családregény is. Az Árvai család három generáción átívelő történetét olvashatjuk a regényben. Emellett kapunk fejlődéstörténetet is. István, a legnagyobb fiú felcseperedésének lehetünk szemtanúi. Sőt kapunk szerelmi történetet is, az udvarlástól egészen a naturalista szexig is. A könyv igazi főszereplője azonban maga a vidék, amelyet az író igazán jól ismer: Szajla. Ezen belül, Ondrok gödre egy völgy, ahol az Árvai családnak földje volt. A regény főbb szereplői közül talán legérdekesebb Árvai János alakja. Összetett és bonyolult apafigura az övé. Aki a férfi a házban, kemény szigorral bán fiúgyermekeivel a kezdeti heves szeretet után. Teljhatalma mégis véges, köszönhetően a család nőtagjainak, akiknek érdekérvényesítő képesség lenyűgözően kifinomult.

Kapunk történelmi leckéket is, egészen finom köntösbe bújtatva, egy-egy társaságbéli beszélgetésekből kiszűrve. Megjelenik a Monarchia elhibázott kisebbség politikája is, és ennek vetülete a kisemberek gondolkodásában. Teljesen természetes, hogy a rutén, a tót, stb. hülye, menjen Amerikába, minek az ide. Hol jöhetne itt szóba diszkrimináció, xenofóbia, stb. Megtudhatjuk (szemlesütve bevallom, erről nem igen tudtam), hogy abban az időben milliós nagyságrendű magyar állampolgár, nagyrészt parasztember vándorolt ki Amerikába a jobb fizetés reményében, hogy majd idehaza földet tudjon vásárolni. István és felesége Anna a hatalmi erőket fitogtató apa/após János árnyékában így kényszerül a könyv végén a Tengerentúlra. I

tt ér véget a regény, lezáratlanul, vagyis inkább folytatásra késztetvén. Ahogy az alcím is ígéri, hisz ez az első könyv, Az álom anyaga. Kíváncsian várom, hogy Oravecz merre viszi magánmitológiáját. Oravecztől először az 1972. szeptembert olvastam. Ami, akkoriban nőínséges korszakomban kiválóan passzolt lelkivilágomhoz. Tetszett nekem az Egy földterület növénytakarójának változása című kötet prózaversszerű költeményei, de A megfelelő nap lecsupaszított (szerintem nem is) versei teljesen elfordítottak tőle. Az Ondrok gödre szememben újra felépítette Oravecz renoméját. Ezután másképpen fogok odafigyelni rá.