jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Dömötör Tamás: pont com; Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza

P. a laptop fölé görnyedve ül és püföli a billentyűzetet. Unott tekintettel kotorászik a világhálón, olyan oldalakat keres, amelyek a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolják. Nincs abban semmi rendkívüli, ha valaki a nemi vágyának felkorbácsolása érdekében pótlékot vesz magához. Egy átlagos huszonegyedik századi fiatalember óhatatlanul szembetalálkozik a pornóval, de P. érdeklődését valahogy nem keltik fel a meztelen női idomok.

P. láthatóan fásult, kedveszegett, épp hogy csak létezik. Nem csoda, mert már nyolc éve nem hagyta el a lakását. Menekül a helyzetekből, ahol nem érzi biztonságban magát. Az emberek közelségében zsibbadnak a végtagjai, izzad és remeg. Még az érintésüket sem bírja elviselni. P. ugyanis kóros mértékben szorong a külvilágban. Ezért nem teszi ki a lábát az utcára, az otthonába sem enged be senkit. Beszűkült, teljesen elfogyott a személyisége. Van neve is a betegségének:agorafóbia, tériszony.

A társadalmi érintkezés illúzióját azonban fenn kell tartania, legalább hogy a hétköznapjait megszervezze. A modern kori technika megadja neki azt a biztonságot és kényelmet, amellyel leélheti mindennapjait személyre szabott bunkerében. Nyolc éve csak a videofonon keresztül kommunikál embertársaival. Így beszélget édesanyjával is, aki rendszeresen (sőt naponta akár többször is) bejelentkezik a képernyőn. Pszichológusával is csak ezen az úton konzultál, élete apró-cseprő ügyeit a virtuális térben intézi.

Akár még irigylésre méltónak is tűnhetne a helyzete. Betegségét megelőzően szerzett jövedelméből ugyanis legfelső kategóriás betegbiztosítást vásárolt magának. Ennek köszönhetően bármihez hozzájuthat, amire csak szüksége van, mert a telefonos háztartási ügyfélszolgálat embere mindenben a rendelkezésére áll. Ha elromlik a porszívója, elviszik megjavítani, a bevásárlást elintézik helyette. P. a tökéletes fogyasztó. Belőle él a pszichiátere, a szolgáltatók is csak örülhetnek az ilyen ügyfélnek, még az anyja is az ő figyelmét akarja.

P. ennek ellenére csöppet sem elégedett az életével, valódi emberi kapcsolatokra vágyik. Csakhogy minden más késztetésnél erősebb benne a félelem. Nem repes az örömtől, amikor pszichológusa egy társkereső oldalra regisztrálja, hogy ezzel próbálja meg kimozdítani a négy fal közül. Az efféle meglepetés ugyan hisztériás dührohamot és fokozott szorongást vált ki belőle, kíváncsisága mégis felülkerekedik. A világhálón egyszer csak találkozik Évával (túl beszédes név), akinek őszinte könnyei megindítják a férfit. Lassan ráébred arra, hogy a lány miatt érdemes kockázatot vállalnia, érte talán még a biztonságos kuckóból is kimerészkedne…

Dömötör Tamás első pécsi rendezésének egy film (Pierre-Paul Renders: A szerelmes Thomas) színpadi változatát választotta, amit egyszer már Veszprémben is megrendezett. Phillippe Blasband sci-fi forgatókönyvét egy jellemzően jelenkori történetté formálta át. A pont com ízig-vérig kortárs darab. A modern ember elmagányosodásának tetten érhető jeleit és az egyedüllét hosszan tartó hatásait veszi górcső alá. A formabontó színházi kísérletekről ismert színházi alkotó (a Czukor Show) ezúttal az élő film módszerét alkalmazza. A színészek többségét csak webkamerán keresztül, a díszlet részét képező kivetítőn láthatjuk a színpadon. Egyedül P., a főszereplő jelenik meg élő valójában a néző szeme előtt.

A pécsi társulat vállalkozása felettébb ambiciózus. A színészi jelenlét hiánya gyengíti az előadás dinamikáját, a technikai eszközök pedig rendkívül korlátozott mozgásteret hagynak a játszóknak. Ezért olyan történetet kell elmesélni a közönségnek, ami odaszögezi a nézőt a székéhez, és úgy, hogy ne engedje lankadni a figyelmét. Nagyon erős színészi munka is kell ahhoz, hogy a képernyőről is hasson az, ami testi jelenléttel könnyebben születne meg.

Az alapötletből alapjában véve működőképes produkciót lehetne létrehozni. Volna mit mondani arról, hogy a technikai fejlődés vívmányai hogyan kényelmesítenek el, és ezzel egyenes arányban miként szolgáltatjuk ki magunkat a természeti törvényeknek. A pécsi előadás tehát kísérletet tesz arra, hogy belénk világítson: vegyük már észre, hogy életmódunkkal mind jobban eltávolodunk egymástól. Mert itt nem csak P.-ről van szó (naná!), aki az orvostudomány által leírt súlyos betegségben szenved. A ma embere ugyanis kommunikációs analfabéta. Az internet térnyerése sem segített a helyzetén. Állandóan a monitor előtt gubbasztunk, lájkoljuk ismerőseink állapotfrissítéseit, de amikor találkozunk velük, gyakran képtelenek vagyunk szót érteni velük. Szerencsére azért a helyzet nem végzetesen súlyos, de a betegség diagnosztizálható. Akárcsak az agorafóbia. De akkor mi vezethet ki a társas kapcsolatok útvesztőjéből?

...

A teljes cikk, a Kommunikációs analfabéták az olvassbele.com oldalán olvasható.

Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera; Pécsi Nemzeti Színház; rendező: Mohácsi János (POSzT 2011)

Kísérlet a „pintérbélaság” kőszínházba terelésére: Mohácsi János a Pécsi Nemzeti Színház társulatával megpróbálta. Még a tavalyi évad végén mutatta be a pécsi teátrum a színházvezető Pintér Béla és a zeneszerző Darvas Benedek egyenrangú közreműködésével született Parasztoperát.

Pintér Béla egyedülálló teátrumi közeget hozott létre Magyarországon. A társulat vezetője nemcsak rendezi, de szerzőként is jegyzi a bemutatott műveket. Az alternatív színházi közösség – műfaji eklektikára és a stilizált játékra épülő, ironizáló, kiforgató, tükröt tartó logikája – saját közegén belül tartja a megteremtett szellemi terméket.

Az elmúlt években Pécsett egyre honosabb Mohácsi János szereti a komikum és tragikum együttállását, a megröhögtető társadalomkritikát, a jellemző vonások merész kiemelését. Ezek Pintér Béla világától sem esnek távol. Szerencsésnek mondható tehát találkozásuk a színpadon. A frigyhez pedig adott a társulat, amelyik az elmúlt években – elsősorban éppen Mohácsi keze alatt – bizonyította, hogy rendkívül magas fokú csapatmunkára képes (A képzelt beteg, Istenítélet, Az elveszett levél). Minden tagjáról a játék öröme sugárzik a színpadon.

Az ismert balladisztikus történetet feldolgozó Parasztopera Pintér Béla átiratában és Mohácsi interpretálásában merész műfaji kevercs. Az előadás jellegzetes operai hangütéssel kezd, kórussal, duettekkel, szólókkal, énekbeszéddel, de már az elején felismerhető, hogy nem csak a műfaj szabályai szerint működő színpadi alkotással van dolgunk. A darab felvesz egy alapállást, ahonnan később kifordítja magát. Így találkozik opera a drámával, a magyar folklór a barokkos harsánysággal, a „kocsmai dobbantós” népszínmű az aranyjánosi népballadával, a görög sorstragédia a magyar sorstörténettel, a költői nyelv a közönséges káromkodással.

Tetten érhető még a parodisztikus társadalomrajz, valamint némi pornóbetét és a könnyűzenei motívumokkal átitatott western miliő is meghívót kapott. Ennyi minden egy helyen, jókora falat, bárki is kapja. Ember legyen a talpán, aki rendet teremt ekkora összevisszaságban. Mohácsi vezényletével a pécsieknek sikerül a mutatvány.

...

A teljes írás, az Egységben az erő, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Mohácsi István: Francia rúdugrás; Pécsi Nemzeti Színház; rendező: Mohácsi János

Másfél éves felolvasószínházi lét után a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában az elmúlt évad végén színpadra került Mohácsi István és Mohácsi János kortárs „pikáns bohózata”, a Francia rúdugrás.

A színhely, a milliárdos, Goldmark Ernő (Ottlik Ádám) keleti ízlés szerint berendezett vidéki kúriája. Ide érkezik párterápiára a cégvezető Pál (Zayzon Zsolt) és unatkozó felesége, Adrienn (Kovács Mimi), valamint a minisztériumi hivatalnok Tibor (Széll-Horváth Lajos), és neje, a munkaorientált Tünde (Györfi Anna). Látható módon elviselhetetlennek érzik a házastársi életet, szexuális kultúrájuk pedig a földdel egyenlő.

A szokatlan helyzet miatt amúgy is tartózkodóan viselkedő párok közérzetét csak rontja, amikor világossá válik, hogy a párok nemcsak ismerik egymást, de a házasságukban meg nem talált boldogságot éppen a másik pár ellenkező nemű tagjánál próbálják megtalálni. Az abszurdnak tűnő helyzetet tovább fokozza Vera (Märcz Fruzsina), Pál céltudatos titkárnőjének, megjelenése, aki a férfit akarja magának megszerezni, és terve kivitelezésében nem állíthatja meg senki sem.

A kissé modoros szexterapeuta kezdetben őszinte nyíltsággal teszi fel vendégeinek a pikáns magánéleti kérdéseket, azt a látszatot keltve, mint aki ura a terápiás történéseknek. Később azonban nyilvánvalóvá válik, elejétől fogva elbaltázott kísérlet volt ez a párterápia. Megindul a párkeveredés, ágy alá bújások, buja szócsaták követik egymást. Képtelenség megjavítani ezeket a totálisan frusztrált emberi kapcsolatokat.

Aztán kiderül, hogy van ez a francia rúdugrás nevű valami, ami nem pusztán szexuális póz, és nem is csak akrobatamutatvány. Hogy pontosan mi is az, hétpecsétes titok, de aki azt beveti, örökre magáénak tudhatja az imádott férfit. Persze nem árt egy-két szabályt szó szerint betartani… Végül a nagy éjszakai összekeveredés másnapján eljön az igazság pillanata. Hogy ez mennyiben „boldog vég”, ki-ki maga döntse el.

Zayzon Zsolt alakításában Pál, a megrögzött Casanova típus, aki nagy hévvel, temperamentumát bevetve mindenkiről ledumálná a bugyit, ám annyira felszínes, hogy minden nő csak addig kell neki, amíg meg nem szerzi. Az olyan ismeretlen terepen, mint az önfeltárulkozás azonban csak örökösen panaszkodó kisfiúként tud viselkedni. Kovács Mimi Adriennje szép, ám butuska „szőkenő”, aki azonban látszat ártatlanságát felrúgva szintén nem átall idegen terepen keresni a boldogságot.

Tibor a szerencsétlenség mintapéldánya, aki a házastársi szex elől kimenekül a szabadba, hogy még egy utolsó cigarettára rágyújtson, mintegy lélekerősítő gyanánt. Széll Horváth Lajos alakítása jól rímel a töketlen fickó karakterére. Tünde a kemény, domina típus, aki otthon a férfi helyett is hordja a nadrágszíjat. A szexuálpszichológus Ernő szerepében Ottlik Ádám tökéletes választás volt, egyszerre hozza a tudálékos zseni, és a tehetségtelen sarlatán kettősségét. A makacsul tudatos Vera lenne talán a kulcsfontosságú szereplő a darabban. Märcz Fruzsina viszont ezúttal nem nyújt olyan elementáris erejű alakítást, amely a szerep kiemelt jelentőségét hangsúlyozhatná.

A Mohácsi testvérek pécsi előadásiakat (A képzelt beteg, Istenítélet, Az elveszett levél. Parasztopera) azért lehetett szeretni, mert sosem követték a műfaji szabályok bevett kódrendszerét. A drámai szituációkba úgy sikerült bevinniük a komikumot, hogy az megfagyasztotta a levegőt, miközben a néző valahol mindig magára ismert. A zene (szerző: Kovács Márton) műveikben rendre együtt élt – legtöbbször színpadi jelenléttel – az előadásokkal. A szerzőpáros mindemellett oly kitűnően kezelik a színészeket, amely alapján a színpadi munka valódi csapaterősítő tréninggé vált. Többek között ennek volt köszönhető a pécsi Társulat utóbbi évekbenelért szakmai sikereinek a nagy része.

Ehhez képest a Francia rúdugrás klasszikus szabású, szituációs bohózat. Az előadás nem vállalkozik többre, minthogy „kockázatok és mellékhatások nélkül” szórakoztassa a közönséget. A Mohácsi testvérekre jellemző sajátos világlátás kevéssé mutatkozik meg utolsó pécsi színpadi produkciójukban. Aki szereti az igényes komédiát, az persze ezúttal sem fog csalódni. Aki azonban valami tartalmasabb színházi élményre vágyott, csalódottan távozik a színházból.

Mohácsiék jó párszor megkeverik a paklit, elhangzik pár sikamlós téma, akad pár vicces helyzet is. Halványan megjelenik ugyan a háttérben a fiatal felsőközéposztály érzelmi válsága, azonban az altesti humor mellett eltörpül a jelentősége. Ami marad: egy műfaji sztereotípiákkal dolgozó könnye színpadi mű, amelyben a színészek sem tudnak maguk fölé nőni.

A Francia rúdugrásra is igaz az örökérvényű igazság: lehet a szexről beszélni – különben is népszerű téma – de nem árt, ha van mögötte némi tartalom. Jobb ezért, ha az ember otthon cselekszik, mintsem hogy üres fecsegésbe kezd.

Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera; Pécsi Nemzeti Színház; rendező: Mohácsi János

Pintér Béla és Társulata egyedülálló teátrumi közeget hozott létre ma Magyarországon. A társulat vezetője egyben az azt összetartó szellemi közeg éltető mannája, aki nemcsak rendezi, de szerzi is a bemutatott színpadi műveket. Az alternatív színházi közösség műfaji eklektikára és a stilizált játékra épülő, ironizáló, kiforgató, tükröt tartó logikája saját közegén belül tartja a megteremtett szellemi terméket.

A Pécsi Nemzeti Színház Társulata Mohácsi János vezetésével most mégis arra tett kísérletet, hogy bevigye a „pintérbélaságot” a kőszínházba. Szerencsés helyzetben voltak, hiszen az elmúlt években „ideszokott” Mohácsi János szereti a komikum és tragikum együttállását, a megröhögtető társadalomkritikát, a jellemző vonások merész kiemelését, vagyis mindazokat, amelyek Pintér Béla világától sem esnek távol. Ennél fogva szerencsésnek mondható Pintér és Mohácsi találkozása. A frigyhez pedig adott egy Társulat, amely bizonyította az elmúlt években, elsősorban éppen Mohácsi keze alatt, hogy rendkívül magas fokon képes a csapatmunkára (A képzelt beteg, Istenítélet, Az elveszett levél), miközben a társulat minden egye tagjáról a játék öröme sugárzik a színpadon.

A színházvezető Pintér Béla és a zeneszerző Darvas Benedek egyenrangú közreműködésével megkreált Parasztopera merész műfaji kevercs, jellemző operai nyitánnyal kezd, kórussal, duettekkel, szólókkal, énekbeszéddel, de már az elején felismerhető, hogy nem egy egyszerű operai műfajjal lesz dolgunk. A darab beállítja magát egy helyre, hogy később onnan kifordítsa magát. Így találkozik opera a drámával, a magyar folklór a barokkos harsánysággal, a „kocsmai dobbantós” népszínmű az aranyjánosi népballadával, a görög sorstragédia a magyar sorstörténettel, a költői nyelv a közönséges káromkodással, miközben a parodisztikus társadalomrajz is tetten érhető benne, valamint némi pornóbetét és a könnyűzenei motívumokkal átitatott western miliő is meghívásra került. Ennyi minden egy helyen, igen nagy falat, bárki is kapja feladatul. Ember legyen a talpán, aki rendet tud teremteni a rendetlenségben. Mohácsiéknak sikerül.

Nem ismerem Pintér Béláék előadását, de nézői tapasztalatból bele tudom helyezni sajátos játékstílusukat ebbe a közegbe. Ehhez viszonyítva is minden elismerésem a pécsi Társulatnak, akik a humort, szenvedélyt, szenvedést, örömöt is beleraktak az előadásba. Működik az egész konstrukció, még akkor is így van ez, ha néhány színész nem bírja énekhangját a zene fölé emelni, de ez csak egy-két jelenetben volt zavaró (ekkor viszont egészen egyszerűn nem hallottam az énekhangot, holott az első sorban ültem). Külön dicséret illeti Köles Ferit, aki rendkívüli energiával jeleníti meg a részeges állomásfőnököt, Bálintot, Zayzon „kovboja” tökéletesen egészíti ki emlékezetes duettüket. Említésre méltó Balikó Tamás apájának felpörgetett zsörtölődő betéte, Nyakó Júlia jelenléte, úgy ahogy van örömteli, de Józsa Richárd, Märcz Fruzsina és Győrfi Anna szerelmi háromszöge is jól illeszkedik a csapatmunkába, és akkor már nem illik Ottlik Ádámot sem kihagynom, aki a leginkább szeretni kimaradni ebből az őrületből, de valahogy sosem sikerül neki. Szándékosan hagytam a végére a Tündérke szerepét alakító Csarnóy Zsuzsannát, aki az október közepén a színházzal hirtelen szerződést bontott Herczeg Adrienn helyébe ugrott be. Nagyon sajnálom, hogy az egyik legnagyobb tehetség elhagyta a társulatot, de nagy örömömre szolgált, hogy az egész Társulat olyan komoly munkát folytatott az elmúlt egy hónapban, amelynek köszönhetően észre sem lehetett venni a hiányát ebben az előadásban. Nem láttam az előadást Herczeg Adriennel, de azt el tudom mondani, hogy Csarnóy Zsuzsanna tökéletesen alakította Etelka könnyűvérű édesanyját. Az egész társulat nagyszerű volt együtt, amihez persze hozzátartozik a kórus és a zenekar is, külön erénye az előadásnak, ahogy az utóbbinak vezetője, Kovács Márton együtt él a játékkal, sőt olykor bele is megy, táncol a játékba

A kórus, a násznép és a zenekar egész végig a színpadon ül, ugyanúgy ahogy a nézők a másik oldalon, egyszerű padon párnával a fenekük alatt. Közöttük pedig az újrahasznosított küzdőtér összepréselt pillepalackokból, papírgúlákból és egyéb tömörített hulladékkötegből. Újra termelt történet ez, amely szájról szájra száll, és tanulságul szolgálhat nekünk. Mohácsiéknak ismét sikerült az, ami az Istenítélet végén, az előadás végén bennem ragadt a szó, a sok röhögés végén megdermedt a levegő körülöttem, katartikus élmény volt.