Az eredetileg költőnek készülő Babilen Tatarszkij a szovjet rendszer bukása után a posztkommunista alapokra épülő új kapitalista Oroszországban a reklámbizniszbe csöppen bele, amely a villámgyors meggazdagodás ígéretével kecsegteti őt. Tekintettel arra, hogy Oroszországban már régóta nem termelnek semmit, a külföldi termékekhez kell megtalálnia az orosz kulturális sajátosságokhoz legjobban illő jelképeket és szövegeket. Tatarszkij lassan felismeri, hogy a felépülő új Oroszországot a maffiakapcsolatok szövik át, ám kábítószeres hallucinációi során Che Guevara szelleme tart neki előadást a modern reklám filozófiájáról találkozik és az ókori Babilon mítoszai elevenednek meg előtte. Tatarszkij szakmai előmenetele során végül ahhoz a céghez kerül, amely – mint kiderül – gyártja az orosz közéletet, ugyanis Jelcin, Lebegy, Zjuganov és a többiek nem mások, mint számítógépes animációval alkotott virtuális lények, akik csak a tömegmédiumokban léteznek. Tatarszkij hiába keresi arra a kérdésre a választ, hogy ki mozgatja a háttérben a szálakat, ki az, aki eldönti, hogy milyen valóságot kell kreálni, egyértelmű választ nem kap.
Viktor Pelevin az új orosz írónemzedék jeles képviselője. Sokat hallottam már emlegetni a nevét, de eleddig nem olvastam egy könyvét sem. Nos, nem árulok zsákbamacskát: könnyen lehet, hogy ez az egyetlen termék/mű tőle, amit valaha a kezembe vettem. Pelevin könyvében ugyan érdekes gondolatok fogalmazódnak meg, amely nem csak Oroszországra, hanem az egész XXI. századra, a tömegkommunikáció korára is vonatkoztathat, de a rengeteg őrült víziójával, érthetetlen idegen szavak egymásra dobálásával a regény magvát szétzilálja. A fordító Bratka László írt utószavat Pelevin könyvéhez, amely magyarázni próbálja az írói szándék igazságát, de az már önmagában gyanús, ha egy könyv tartalmát hosszú oldalakon keresztül értelmezni kell. Én legalábbis jobban szeretem, ha érthető a mű, és nem egy önmagába forduló elitista irodalmat kell kézbe vennem. Becsületemre legyen mondva, megpróbáltam, de nem jött be.
Hogy még is a mű pozitívumait emeljem ki végül, meg kell említeni azokat a gondolatokat, amik az elektromos média uralta világgal kapcsolatosak. A virtuális művészeti termékek sokkal inkább az adott pillanatnak szólnak, és nincs szándékukban az örökkévalónak üzenni. Ez ugyanúgy igaz minden egyes művészeti ágra, mint egész életünkre: A modern ember egész életét a pillanat megragadása hatja át. A reklámok által leegyszerűsített világ azonban nem a spirituális értelemben vett ÖRÖK MOST-ot hangsúlyozza, amely cselekedeteink itt és most megélésére mutat, hanem az anyagban ragadt tömegember önző tekintetét kívánja saját maga számára megnyerni. Pelevin regénye fontos témáról szól, de érthetetlenül beszél. Éppen ezért lenne fontos a közérthetőség. Nem azt fájlalom, hogy egyáltalán nem értem, amit ír, de a regény anyag része annyira zavaros, hogy a lényege elsikkad, mert nem tud lekötni. Emiatt alig marad meg bennem valami a Pelevinnel való találkozásból.