Ami egyszer megtörtént, azon már kár agyalni. De nagy igazság az is, hogy az ember utólag mindig okosabb. Pedig akár másképpen is megeshettek volna a dolgok. Például egy egész nemzet sorsa is jobbra fordulhat, ha merünk nagyot álmodni. A Pintér Béla és Társulata legújabb előadásában a magyar nemzetet kívánja évezredes búslakodásból felébreszteni. Ha hiszünk benne, előbb-utóbb valósággá válhat: győztesek leszünk. Ha nem hiszünk benne, az sem baj.

Miközben a mobiltelefonok kikapcsolására figyelmeztetnek az előadás kezdetén, rögtön utazásra invitálnak. Azt mondják, 1881-et írunk, az apa nélkül felnőtt Baráznay Amália grófnő beteg édesanyját látogatni jön a kórházba. Későn érkezik, már csak a halál beálltának időpontját közlik. Elárvulása nem igazán hatja meg, sokkal kétségbe ejtőbb a tény, hogy az életében kiállhatatlan anya sírba vitte magával a jogos örökséget rejtő kincses ládika kódját.

És akkor: deus ex machina! Amália találkozik Balázs Gábor kórházi dolgozóval, aki másodállásban amatőr hipnotizőr. A férfi busás ellenszolgáltatás reményében visszarepíti őt a múltba. A szellem utazása során a grófnő (1848-ban) nemcsak az egzisztenciáját megalapozó számsort szerezheti meg, de az éppen elhunyt anyáról és a „Pákozdi Oroszlánként” elhíresült Baráznay Ignáczról, az egykori hős apáról is megtudhat ezt-azt. Például, hogy miért tűnt el nyom nélkül a schwechati csatában, s ezek után a megözvegyült anya miért bánt oly ridegen lányával.

De most kapaszkodj meg, néző! Ami az egyén számára roppant fontos utazás, az egy nemzet szempontjából még nagyobb jelentőségű. Nagy tévedés, hogy Mohácsnál veszett el minden. Ott, Schwechat közelében kellett volna egy kicsit jobban figyelnünk. Ha tudni akarod, a schwechati csatát el sem kellett volna buknunk. Amália pedig tudja, hogyan nyerjék meg a magyarok azt, amit egyszer már elveszítettek. Mert ő már rájött arra, hogy szerelmes levelek küldözgetése helyett inkább arra kellene figyelni, mit mesélnek nekünk a történelemórákon. Amália tehát nem csak az egykor elveszett családi boldogságot találja meg újra, de lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország elnyerje méltó helyét Európa hatalmi struktúrájában.

Pintér Béláék előadása erőteljesen modernizált 1848-ról tudósít. Benedek Mari jelmezei a tárgyalt korhoz kötnek, mégis ismerősen maiak. Tamás Gábor szinte üres színpadképébe oldalról úsznak be a helyszínváltozást jelentő térelemek. Csak a legszükségesebb díszletek segítik a játszókat, egy szék, egy asztal. A plafonra függesztett képernyő távolít el a 19. századtól, a fényeffektek nemzeti színbe öltöztetik a hátteret.

A sajtó szabadságát a császári magyar televízió, a Kaisers Tv Ungarn ellenőrzi, az uralkodó politikai elit érdekeinek megfelelően. Alakítja a közízlést, szűri a közérdeklődésre számot tartó eseményeket. A jövőből érkező Amália éppen akkor csöppen az élő adásba, amikor a forradalom nevében maga Petőfi és Kossuth lefoglalja a közmédiát. Pontosabban szólva, Lajosunk anélkül lép be a stúdióba, hogy szólna a Mi Sándorunknak. Aki aztán nem is hagyja szó nélkül.

Megindul a szokásos munkahelyi tisztogatás, a gyakorlatba ültetik át a fűnyíró elvet. A nyelvújító Kazinczy nyomán megszületik a Magyar Nemzeti Élőkép Vibránc, ami egyenes adásban közvetíti a magyar szabadságharc eseményeit. Élő valóságshow-ban dől el egy család és egy nemzet sorsa. A múlt célzottan reflektál a jelenre a színi előadásban.

Pintér Béláék merész húzással olyan eseményt állítanak a produkció középpontjába, amely minden magyar – nagyon hazafi és kevésbé hazafi – számára egyformán a nemzeti hősiesség és áldozatvállalás jelképe. Ma is szívesen hivatkozunk rá, mint a mostani polgárosodás előzményére. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban a magyarok álltak a jó, a császáriak pedig a rossz oldalon – ebben nincs vita, hiszen nemzeti érzésünk így kívánja. Pintér Béláék azonban mellőzik az esemény iránt elvárható tiszteletet, és a nemzet nagyszerű pillanatának megmutatásával éles gúnyrajzot készítenek a jelenről.

Az előadás a végletekig leegyszerűsíti a hazafiság eszményét. A túlzó nemzeti öntudatot veszi célba, a melldöngető hazaszereteten élcelődik. Mégsem esik az alpári aktuálpolitizálás hibájába. Az egymás mellé állított történelmi korok között persze felismerhetőek az áthallások, mégis a nézőn múlik, mennyire terjeszti ki a látottakat a mai viszonyokra.

A Kaisers Tv Ungarn a családi örökséghez elengedhetetlenül szükséges kódszám felkutatásának alapsztorijára épül fel, amelyet viszont a 48-as események rendkívül szellemes karikatúrája kimozdít az eredeti medréből. Intrikák, féltékenységek, csábítások, köpönyegforgatások, sértett önérzetek kavarognak. Az ütős szöveg és a vicces szituációk azonban jó ritmusban terelik egyetlen irányba az eseményeket, és a végére minden jelenet beépül a logikai láncolatba, amely előidézi a záró csattanót.

...

A teljes cikk, a Talpra magyar! az olvassbele.com oldalán olvasható.