Egy Isten háta mögötti faluban megölnek egy idős férfit. A rendőrség gyors eredményt akar felmutatni. A tanúkihallgatások során találnak is egy alkalmas gyanúsított jelöltet. Suha Dénes korábban tíz hónapot ült már garázdaságért, ráadásul az elkövetés napján a meggyilkolt férfi portáján végzett alkalmi munkát. Az ifjú roma gyanúsított tagadja bűnösségét, ám az igazságszolgáltatói akarat másképp látja a kérdést. A bíróság bizonyítottság hiányában már felmentené a férfit, ám a rendőri fifika egy megzsarolt cellatárs segítéségével, a szabadulás ígéretével beismerő vallomást csikar ki a tanulatlan férfiból. A jogerős ítélet nyolc év börtönben letöltendő szabadságvesztés halált okozó testi sértés miatt.

Mikorra egy véletlen folytán kiderül az igazi gyilkos személyének kiléte, Suha két és fél évet lehúzott a börtön vendégségében. Hazatérve, ártatlansága ellenére megbélyegezett lesz. A Társadalmi büntetett előélethez fűződő következmények sokkal maradandóbbnak bizonyulnak, mint a jog által kilátásba helyezett hátrányok. A férfit senki sem akarja foglalkoztatni, minden portáról elüldözik. Pénze nincs, csak uzsorakamatra kap kölcsönt, így végül a szülői házat is elviszi a feje fölül a hitelező. Ügyvédje egymillió-kétszázezer forintos kártérítést kér az elvesztegetett évekért a Magyar Államtól, de ezt minden fórumon elutasítják, mondván Suha Dénes magatartásával alkalmat adott arra, hogy félrevezesse a hatóságokat. De ezt már Ő nem várja meg, a tárgyalás ideje alatt elhunyt édesanyja sírjánál akasztja fel magát.

A film története valós eseményeken alapszik. A hetven perces fekete-fehér alkotás Pusuma Dénesnek állít emléket, rávilágítván arra, hogy társadalmunkba, igazságszolgáltatási rendszerünkbe milyen mélyen beleívódott a rasszizmus, a kicsinyes bosszú és az alázat teljes hiánya. A filmben szereplő színészek zseniálisak. Csuha Imre és Gazsó György, mint Suha tanácsadó cellatársai, a nyomozótisztek szerepét alakító Eperjes Károly és az azóta elhunyt Bertók Lajos, Lázár Kati, mint Suha édesanyja, a ritka tehetséges, de alulfoglalkoztatott Monori Lili, valamint Csoma Judit a bírónő szerepében. Mind egytől-egyig tökéletesen formálják meg a szerepüket. Persze külön ki kell emelni mindközül Nagypál Gábor elementáris erejű játékát, aki nemes egyszerűséggel formálja meg a szerencsétlen fiatal roma fiút. Külön öröm volt őt filmen látni, hiszen a Bárka Színház Társulatának tagjaként korábban láttam már színpadon és már akkor is felfigyeltem a játékára.

A forgatókönyv a jogvédő Magyar Elemér és a rendező Ragályi Elemér közös munkája. A filmet a Hungarotop forgalmazta, de nem sok sikerrel, hiszen moziba nem keltett nagy visszhangot, és a 39. Filmszemle rendezői díja ellenére csöndben elsüllyedt a feledés mély homályában. Kár érte. Szerencsére az interneten most ingyenesen letölthető és megtekinthető a film. A magyar film nem tartozik a nyereségszerzésre specializálódott üzletágak közé, ismeretsége megszerzése érdekében minden adandó alkalmat meg kell ragadnia.