jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Rubin Szilárd: Aprószentek; Magvető, Budapest, 2012

Légy jó, mert elvisz a bákász! – ijesztgették egykor a rosszalkodó gyereket. Mégis leginkább a felnőttek rettegnek attól, hogy az elcsatangolt kisfiúkról és kislányokról egyszer majd közzétesznek egy fényképet a televízióban vagy a Facebookon. A szülőkben ilyenkor végigpereg a legrosszabb verzió és az ép ésszel leginkább elfogadható magyarázat is. De olyankor még mindig reménykednek a jobbik változatban.

Kalocsai Marika édesanyja órák hosszat várta a lányát, de hiába, pedig csak a közeli zöldséges boltba küldte, hogy megvegye az ebédre való krumplit. Szidta a csellengő gyermeket, de haragja csak a sötétedésig tartott ki. Amikor 1953 októbere és 1954 augusztusa között eltűnt Törökszentmiklóson a következő tizenéves lány is, s később még három másik, már senkinek sem jutott eszébe, hogy csupán elcsavarogtak volna. A sejtések később beigazolódtak: a lányokat – mondta ki a vizsgálat – „megerőszakolták és megzsinegelték”. Vajon ki?

A mostoha körülmények között nevelkedett Jancsó Ladányi Piroska a tanúk szerint szokatlanul értelmes és udvarias lány volt. Arcképét Rubin Szilárd a Bűnügyi Múzeumban látta meg a hatvanas évek közepén.* Nem az áldozatok története vonzotta, hanem egy tekintet szólította meg, a húszesztendős hajadoné, akit 1954 őszén a Legfelsőbb Bíróság többek között öt rendbeli, előre megfontolt szándékú, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettéért ítélt halálra.

Mi érdekes lehet egy kegyetlen sorozatgyilkosban? Mi érhet annyit, hogy újból feltépjék az egy évtized alatt behegedni tűnő sebeket? Talán a halálesetek körüli mendemondák keltették fel az író figyelmét? Esetleg a korabeli sajtóban törökszentmiklósi vámpírként emlegetett lány személyisége – mely egyszerre volt szánalmat, vágyat és félelmet keltő?

Feltűnt az írónak, mennyi ellentmondás feszül a bírósági jegyzőkönyvek között. Logikusabb magyarázatot keresett. Vajon tényleg Piroska ölt? Mennyi igazság lehetett a szóbeszédekben, amelyek előrántották „a zsidó vérvádat”, illetve a szovjet katonákat, a városon áthaladó idegen autósokat tették felelőssé az öt lány haláláért?

Az Aprószentek terjedelmes bevezetőjében Rubin Szilárd részletezi az impressziókat, amelyek Törökszentmiklós „mesekönyvbeli utcáira” vitték őt. Nem titkolja, hogy a vártnál is nehezebb dolga akadt, és talán sohasem érhet célba. Kételyeit megosztja pályatársaival, Nemes Nagy Ágnessel, Pilinszky Jánossal, de az akkor már halott Szabó Lőrinc kísértetével is.

Regénye énregény. Nem kívülálló a kutakodó riporter, ő maga a főszereplő. Az eset felderítése személyes ügy. Olyan anyagra talál Piroska történetében, amellyel saját életútjára is reflektálhat. Rubin a gyilkosságsorozat krónikáját személyes emlékekből, hivatalos feljegyzésekből szedegeti össze. Interjút készített az ügyben annak idején részt vevő ügyésszel, bíróval, a nyomozókkal. Kifaggatta az áldozatok hozzátartozóit, a szomszédokat, a bűnesetek tanúit. A zalaegerszegi börtönkórházban meglátogatta Jancsó Borbálát, a kivégzett nő édesanyját is, aki lánya tanúvallomása alapján került rácsok mögé.

Kutatómunkájából nem pusztán oknyomozó riport készül. Olyan regényt akar írni, amelyben aprólékosan feltárja az ügy összes érintettjének társadalmi hátterét, megmutatja a lelkükben lejátszódó folyamatokat. Leírja az érzéseket is, amelyek a település utcáit járva törtek fel belőle. A könyv kétségkívül legerősebb része az eltűnéssorozat szikár elbeszélése. Sajátos, szinte költői leírás született belőle, ami helyenként a vásári ponyvaregények atmoszféráját idézi meg.

A tényregény archetipikus mintája, Truman Capote nagyszerű munkája, a Hidegvérrel (1966). Ez egy gyilkos naplóját rekonstruálja valódi motívumok alapján. Rubinnak ilyenfajta hiteles forrása nem volt. Ráadásul a regényterv megszületésekor a gyilkos már nem élt, kikérdezni sem tudta. De azért a lenyomatait kereste. „Mi különös lett volna az ő dolgaiban? Még mondani is nehéz őróla valamit” – mondja a szolnoki börtön volt körletparancsnoka. Nem is kaphatunk megnyugtató, elfogadható magyarázatot arra, mi vezet ilyen tettekre valakit, aki egyébként odaadóan viseli gondját a gyerekeinek.

Az ügy feltérképezése során Rubin Szilárd olyan információk birtokába jut, amely nemhogy közelebb vinnék a megfejtéshez, inkább elbizonytalanítják. Megszállottja lesz a megfejtés keresésének. De vajon Rubin „az »anyaggyűjtést« valóban úgy szervezte, hogy a meghallgatottaknak mintegy a szájába adta saját koncepcióját”, vagy az eset megfejthetetlensége kergette őt egy rögeszme rabságába? Önmagában izgalmas kérdés az is, hogy megsejthette-e akár csak egy részét a teljes igazságnak, vagy feltevései az összeesküvés-elméletek sorát gyarapítják.

Az Aprószentek befejezetlen, töredékes maradt. Nem forrhatta ki magát úgy, mint legjobb szövegei, a Csirkejáték vagy a Róma egyes. Keresztesi József gondos szerkesztői munkával átfésülte a szövegtorzót. Az apró-cseprő hibákat javította, az áldozatok neveit kegyeleti okból lecserélte, az ismétlődéseket kigyomlálta a szövegből, de a mű szerkezetén lényegesen nem változtatott. A 2008-ban született Hódoltsági tükör című írást pedig utóirat gyanánt csatolta az eredeti töredékhez.

...

A teljes cikk, a Torzó az olvassbele.com oldalán olvasható.

Rubin Szilárd kisprózája

Rubin Szilárd kisregényei, a Csirkejáték és a Római Egyes gyorsan peregnek, mint a filmek. A fájdalmasan szép kisprózának ott a helye a kortárs hazai irodalom élvonalában. Művei újrafelfedezést követelnek maguknak.

A Csirkejáték különös érdekességét számomra az adta, hogy szülő- és lakóhelyemen, illetve annak környezetében, a Dél-Dunántúlon, Mohács, Pécs, Szekszárd vidékein játszódik a történet.

A regény címe egy amerikai játék nevéből ered, amelynek a lényege az, hogy ki mer tovább a felé közeledő vonat előtt a sínen maradni. A cím jól szemlélteti azt a felfokozott szenvedélyt, amellyel a regény főhőse, Angyal Attila (Till) ragaszkodik a regény másik főhőséhez, a gazdag pécsi patikuscsalád lányához, Carletter Orsolyához (Orsi).

A könyv első nekifutásra egy XX. századi közép-európai korrajzzal dúsított szerelmi történet, ám az olvasás előrehaladtával egy valódi egzisztencialista mű bontakozik ki az olvasó előtt. Till a lázadásában egyre kilátástalanabb és kínosabb helyzetekbe sodorja Orsit, e szenvedély vége más nem lehet, mint a kapcsolat teljes lerombolása.

A szerző művében több évtizedet ölel fel a II. világháború utáni időktől kezdve, a társadalmi háttérrajz azonban csak apró jelzésként, atmoszférateremtő erőként jelenik meg. Rubin nem sulykolja az idő változását, apró pillanatképeket idéz fel az emlékezet rostáján, kis metszetekben ábrázolja az ifjúkorból a felnőttkorba érő személyiség változásait, kialakulásának stációit.

A kisregény tulajdonképpen egy személyiség önkeresésének fáradtságos útját meséli el, a múltban kezdődően, a jelenen keresztül egészen az elveszejtett jövőig. A felvillanó emlékképek a mű végére fájdalmas önvallomássá, egy ember szenvedéstörténetévé állnak össze. Till életén a szerelme egyre inkább elhatalmasodik, a vakon vállalt szenvedélyt a sebesen robogó vonat sem tántoríthatja el. Elkerülhetetlen az ütközés.

Rubin egyszerűen és nagyon pontosan fogalmaz regényében. A belső utazás kimondatlan szavak, gondolatok mentén halad. Érzékletesen, kitűnő hangulatfestéssel ábrázolja Till mindenkori lelkiállapotát. Nem akarja leleplezni a szenvedély gyökerét, nem elemzi túl a főhős lelkiállapotát, kerüli a felesleges önelemzést. A szerző ügyes arányérzékkel adagolja a főhős önsajnálatát és hisztérikus dühét, a hatásos felütéstől kezdve a befejezésig feszes ritmusban halad előre, nincs benne üresjárat.

A Római Egyes a Csirkejáték párdarabja. Ahogyan Till és Orsi is egymással őrlődik, úgy igyekszik egymásba kapaszkodni Rostás és Piroska. Bár a Római Egyes férfihőse idősebb, mint a csirkejáték főszereplője, a megfontoltság ugyanúgy hiányzik belőle. Amikor Piroskával találkozik, a vágy őt is magával sodorja, elveszejtve minden józanságát. Szerelmük nem tarható fenn hosszú távon, hiszen együtt, egymásba kapaszkodva is csak két önmagát kereső, talajvesztett emberi lények maradnak. Az egymásba akaszkodás kölcsönös függése inkább köt, mintsem old.

A Római Egyes visszaemlékezésen keresztül láttatja a férfi gondolatait. Budapest és Karlovy Vary bérszobáinak ágyaiban, a gyógyfürdők kádjaiban a férfi időtlen magánya során sorba veszi életének apró, ámde hangsúlyos pillanatait. Rubin mondatai, hasonlatai modernségükkel meghökkentik az embert. Elképesztően friss, mai hangon megszólaló próza

Gyönyörű szép a paraguayi falu utcáján készült fénykép szimbóluma. A kép egy kisfiút ábrázol, „egy szépségében is fenyegető arcú gyermeket”, amelyről a férfinak egy szempillantás alatt „az ötéves Heathcliff” ugrik be. Az Üvöltő szelek hőse egyike a legnagyobb terhet hordozó regényhősöknek. A paradicsomból kiűzetett ember képe Heatchliff és a paraguayi árva alakján keresztül válik igazán hangsúlyossá, a párhuzam a regény kulcsa lesz. „Megint nem tudtam, hogy boldog vagy szomorú legyek. Mert igaz, hogy Piroska mellett ugyanolyan lázas örömet érzek, mint a cirkuszi estén Prisca láttán. De közben elmúlt egy emberöltő, s bár megromlottam, nem nőttem fel.” Ahogyan a férfi gyermekkorának sötét és néma vándorcirkusza is meghatározó élmény, ugyanúgy kitörölhetetlen belőle a szeretett lány iránti szenvedélye. Jön a felismerés: a férfi egyetlen valódi, megfogható eszköze önmaga meghatározására az írás maga, amely hivatássá lényegül. Az alkotófolyamat akkor is boldoggá teheti, ha már kihunytak a fények, az előadás rég befejeződött.

Az 1927-es születésű Rubin Szilárd lírikusként kezdte a pályáját, a háború után indult nemzedék, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Lakatos István, Rába György és Szabó Magda pályatársaként. Első regénye, a Földobott kő (1952), valamint folytatása, a Szélvert porták (1956) nagyszámú szereplőt fölvonultató, szerteágazó cselekményű családregénynek készült, amelyet a kritika sematikusnak tartott. Főműve, a Csirkejáték, 1963-ban jelent meg, majd ezt követte 1985-ben a Római Egyes. Rubin Szilárd e két kisregény révén vált a magyar irodalom figyelemre méltó alakjává.

Élete folyamán jószerivel alig esett róla szó. Visszavonultan élt és az utolsó másfél évtizedben nemigen publikált. A Magvető Kiadó a Csirkejátékot 2004-ben, a Római Egyest pedig 2010-ben adta ki újból. Életében kevesen ismerték. A Csirkejáték németországi sikere okán került hazájában is a figyelem középpontjába. Ekkor jött újra divatba a szerző, köszönhetően, többek között, Esterházy Péter méltatásának. Fedezzük fel mi is magunknak Rubin Szilárdot!

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Csirkejáték (1963, 1981, 2004), Római egyes (1985, 2010)

Rubin Szilárd: Római Egyes, Magvető, Budapest, 1985

Miután tavaly év végén elolvasva a Csirkejátékot, nagy örömmel felfedeztem Rubin Szilárdot, kezembe vettem a másik ismertebb művét, a Római Egyest. A kisregény tulajdonképpen a Csirkejáték párdarabja. Ahogyan Till és Orsi is egymással őrlődött, úgy igyekszik egymásba kapaszkodni Rostás és Piroska. Bár a Római Egyes férfihőse idősebb, mint a csirkejáték főszereplője, a vágy azonban ugyanúgy magával sodorja, elveszejtve minden józanságát, amikor Piroskával találkozik. Szerelmük azonban nem tarható fenn hosszú távon, hiszen együtt, egymásba kapaszkodva is csak két önmagát kereső, talajvesztett emberi lény marad.

A Római Egyes visszaemlékezésen keresztül láttatja a férfi gondolatait. Budapest és Karlovy Vary bérszobáinak ágyaiban, a gyógyfürdők kádjaiban a férfi időtlen magánya során sorba veszi életének apró, ámde hangsúlyos pillanatait. Rubin mondatai, hasonlatai modernségükkel meghökkentik az embert. Elképesztő, hogy mennyire friss, mai hang az, amin keresztül beszélt a ma is élő, bár már régóta nem publikáló író.

Gyönyörű szép a paraguayi falu utcáján készült fénykép szimbóluma. A kép egy kisfiút ábrázol, „egy szépségében is fenyegető arcú gyermeket”, amelyről a férfinak egy szempillantás alatt „az ötéves Heathcliff” ugrik be. Az Üvöltő szelek hőse a Római Egyes egyik kulcsa, aki egyike a legnagyobb terhet hordozó regényhősöknek. A paradicsomból kiűzetett ember képe Heatchliff és a paraguayi árva alakján keresztül válik igazán hangsúlyossá, és a regény egyik központi motívuma lesz. „Megint nem tudtam, hogy boldog vagy szomorú legyek. Mert igaz, hogy Piroska mellett ugyanolyan lázas örömet érzek, mint a cirkuszi estén Prisca láttán. De közben elmúlt egy emberöltő, s bár megromlottam, nem nőttem fel.” Ahogyan a férfi gyermekkorának sötét és néma vándorcirkusza is meghatározó élmény. A férfi egyetlen valódi, megfogható eszköze önmaga meghatározására az írás maga, amely hivatássá lényegül. Ez akkor is boldoggá teheti, ha már kihunytak a fények, az előadás rég befejeződött

Rubin kisregényei gyorsan peregnek, mint a filmek, mind a kézben és mind a fejben. Örömteli, hogy a Magvető újra kiadja ezt a kisregényét is. Talán újra felfedezi az olvasóközönség is a szerzőt, mert a helye ott van a kortárs próza élvonalában, aki az elsüllyedt szerzők tengerében halászhálót követel magának.