Az utóbbi stresszes időszak fáradalmait tíznapos munkamentes nappal pihentem ki. Egy legénybúcsú és egy ahhoz kapcsolódó esküvő, valamint néhány napnyi wellness kirándulás próbálta feletetni velem a környezetből érkező nyomás okozta terhelést.

Pihentető volt ez a hét, mindamellett, hogy ennyi idő sosem elég a teljes regenerációra, arra viszont elegendő, hogy a testemben-lelkemben működő KERS némi energiát rögzítsen a következő időszakra.

A gazdasági válság idején megtettük, ami látszólag lehetetlennek tűnhet: egy négycsillagos wellness hotel vendégei voltunk három éjszakára Sümegen. A Hotel Kapitány tulajdonosa a Sümegi vár turisztikai vonzerejét kihasználva a romok lábaihoz építetett szállodát, amelyet az évek folyamán bővített, sőt ott-tartózkodásunk idején is egy újabb bővítésnek lehettünk szem- és fültanúi (a folyó munkálatok szerencsére minket a pihenésben nem zavart meg).

Egy kedves barátom az egyetem ideje alatt egy nyári időszakban a várba szegődött diákmunkára. Emlékszem, akkor elförmedve szemléltük a szálló bővítését, hogy a burzsujok olyan pihenőcentrumot építenek a vár aljába, elrontva ezzel annak békebeli környezetét, ami számunkra akkor mentálisan és anyagilag is elérhetetlen volt. Az idők változnak, mert sok évre rá megízleltem a wellness okozta kellemes előnyöket, és ma már mosolygok egykorvolt önmagamon.

Sosem engedhettem volna meg azonban magamnak efféle kiruccanásokat, ha nincs az üdülési csekk, amely a hozzáértők szerint is sikertörténet Magyarországon, mert a haldokló belföldi turizmusnak adott új lendületet. Az alapötlet zseniális: a munkáltatónak adómentes juttatás odaítélésének lehetőségét biztosítja az állam, aki pénz helyett ún. cafetériával jutalmazhatja dolgozóit. Az alkalmazott kezébe nem a mindenkori törvényes fizetőeszköz kerül, hanem olyan csekk, amelyeket egyes elfogadóhelyeken meghatározott szolgáltatásokra beválthat. A dolgozó a fizetését a mindennapi megélhetésére költi, az üdülési csekket viszont olyan kikapcsolódásra, amely anyagi lehetőségei szerint befolyásolt prioritásai között nem feltétlen szerepel. Mivel az üdülési csekk kenyérre, tejre nem költhető, ezért az ember kénytelen azt utazásra költeni. Olyan emberek juthattak el az üdülési csekken hotelokba, wellness szállókba az ország különböző részein, akik ezt korábban nem tehették meg (mert gondolom nem én vagyok az egyetlen). A vendéglátók is jól járnak, ha elfogadják a csekket, mert így szélesíthetik azt a kört, akik hozzájuk ellátogathatnak. A pénzükhöz ugyan később jutnak (mert a csekkeket be kell váltaniuk), de az elszámolási időszak átrendeződése mellett sokkal jobban járnak. Az üdülési csekk sikersztorija kapcsán nagyon sok vendéglátó végzett beruházásokat, felélénkült a belföldi vendéglátás. Most már nem ciki, ha belföldön megy valaki kikapcsolódni, és nem csak Horvátország vagy a görög tengerpart lehet vágyott célpont. No ezt a rendszert akarja az állam az adóztatás eszközével összezúzni rövid távú és csöppnyi államháztartásbeli örömöt okozva magának, miközben rövidlátásuk okán észre nem veszik, hogy mekkora kárt okoznak a belföldi turizmusban, és ezen keresztül a haza szolgáltatóipar egészében.
Sümegen három éjszakát töltöttünk el, kihasználva a Hotel kínálta áprilisvégi akciót, és elköltve valószínűleg a közeljövőben utoljára kapott üdülési csekkünket. Azért is döntöttünk Sümeg mellett, mert a vár gyönyörűen emelkedik a kis város fölé és szerintem az ország legszebb várromja. Másrészt ha már kirándulunk kényeztessük magunkat némi wellness szolgáltatással, a következőkben erre vajmi kevés esélyünk lesz. Mivel autónk nekünk nincs, feleségem szüleivel együtt mentünk Sümegre. A szállodára panaszunk nem lehet: áztathattuk magunkat a beltéri medencéi különböző hőfokú vizeiben, izzadhattunk a háromféle (infra, finn, soft) szaunában, és használhattuk a gőzkabint is. A fitness terembe idő híján nem jutottunk el, mert azért Márkkal időnként fel kellett menni, hogy elaltassuk őt. A nagyszülők ebben tették számunkra a legnagyobb szolgálatot, hisz amikor Márk aludt olykor mi kényeztethettük a testünket.

Félpanziós ellátásban részesültünk, ami jelen estben azt jelentette, hogy a reggeli és vacsora alkalmával svéd asztalosan felszolgálta ételek tömkelege közül degeszre ehettük magunkat. A szem azonban mindig többet kíván, mint a test, így napról napra csökkentettük adagunkat. Azért indultunk hétfőn, hogy egy szerdai nap is beleessen az ott létünk alatt, mert aznap este egy lovagi tornával megspékelt középkori lakomával kívánják a vendégeket meglepni. Ha már arra járunk, gondoltuk nem hagyhatjuk ki. A szálloda profi módon felkészül minden eshetőségre, mert jó idő estén szabadtéren rendezi meg a tornát, ám eső idején sem maradhat el a vigadalom, és egy erre külön létrehozott hatalmas teremben az asztalok között futkosó lovak, és lovagi ruhába öltözött emberek szórakoztatják a népet. Nem vagyok oda túlzottan az efféle programokért, de egyszer megéri megnézni őket, és ha számításba vesszük, hogy külföldön az efféle hagyományőrzést szíves örömest nézzük, ugyanezt a hatást érheti el ezt egy Magyarországra látogató külföldi vendégnél (persze belföldi esetében is áll a dolog). A kézzel-lábbal elfogyasztott vacsora ízletes volt, de egy dolgot nem értette, ilyen helyen és ennyi pénzért miért nem adnak magukra a vendéglátók annyira, hogy minőségi bort szolgáljanak fel. Folyóborra számította, és nem a legjobb évjáratra, de ennyire rossz bort régen ittam. Nem is fogyott belőle sok. A vörös rettenetes volt, a fehér éppen iható.

A szállodában egyébként az italfogyasztás nem foglaltatott benne az előre kialkudott árban, és mivel számítottunk annak borsós árára, Keszthelyen a Tescoban már jó előre bevásároltunk cefréből. Az első vacsoránál még illemből rendeltünk egy ásványvizet, majd miután megláttuk az árát, felhagytunk ezzel a szokással is.

A szálloda még sok egyéb – külön fizetendő – szolgáltatást kínál, különféle masszázsokat, a mi csomagunkban egy 25 perces frisstő masszírozás foglaltatott benne. Felkészültem, hogy egy kellemes kényeztetésben lesz részem, de a masszőrlány úgy megropogtatta letapadt izmaimat, amely az ülőmunkának köszönhető, hogy az által beígért izomláz sem maradt el. A fájdalom ellenére viszont nagyon jól esett, hogy végre hozzáértő ember mozgatta át a hétköznapokban elnyűtt testemet.

A wellnesskedés közepette egyik nap meglátogattuk a várat, körbejártuk Sümeg centrumát, hazafelé pedig Szigliget piciny kikötőjét és várát néztük meg. Márk mindkét vár megrohamozása alkalmával nagyon élvezte a dolgot, a várból lefelé jövet pedig elaludt. Fiam élvezte a fürdést, a jacuzzi meleg vizét, és a felszolgált levest is nagyon szerette (persze a nagyi húslevese a legjobb). A lovagi tornát is nagyon bírta, csak amikor az egyik lovas buzogányával másodszor ütött hatalmasat egy pajzsra, a felnőttnek is elviselhetetlen hang kiakasztotta.

Ismét megízlelhettem, hogy számos csodás hely vannak hazánkban, amelyek épp olyannyira feltölthetik az embert kiszakítván a dolgos hétköznapokból, mintha a Riviérára menne nyaralni (nem mintha az utóbbi élményben alkalmam lett volna részesülni).

A blogbejegyzés 2009. május 4. napján született.