jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Jogos önvédelem? | Georges Simenon: A kísértetek

Tudom, hogy ki a gyilkos, és bizony el is árulom. Mielőtt azonban az a vád érne, hogy idő előtt lelövöm a poént, el kell mondanom, Georges Simenon sem árul zsákbamacskát. A kísértetek című regénye ugyanis nem a krimiirodalom megszokott dramaturgiája köré építi cselekményét. Nem kell találgatnunk, hogy teljes bizonyossággal rámutathassunk a bűnösre. A szerző a tettest teszi meg műve főszereplőjévé, az ő szemszögéből ismerhetjük meg a történetet.

A könyvben elbeszélt gyilkosságokat egy bizonyos Léon Labbé követte el. La Rochelle városának köztiszteletben álló polgárát a Colonnes kávéház bridzselő közönsége a háta mögött csak kalaposként emlegeti. Labbé úr ugyanis, dacára az ifjú éveiben megkezdett jogi tanulmányoknak, egy rövid kitérő után átvette édesapjától a családi örökségként tulajdonába került helyi kalapüzletet. Édesanyja kívánságának megfelelően pedig helybeli család leányát vezette az oltár elé. Mathilde, a feleség azonban már évek óta súlyos betegségben szenved. Nem mozdul ki a szobájából, és annyira bizalmatlan az emberekkel szemben, hogy odaadó férjén kívül újabban senki mást nem hajlandó fogadni.

A kalapkereskedő immár tizenöt éve minden délután öt óra körül útnak indul a kávéházba, hogy tiszteletét tegye az ismerős asztaltársaságnál, s mielőtt elköszön egyetlen alkalmazottjától, bekukkant beteg hitveséhez, hogy megnézze, van-e szüksége valamire. Ki gondolná a csendes és a kiegyensúlyozott férfiről, hogy öt idős hölgyet segített át a túlvilágra egy csellóhúr segítségével? Valóban ő lenne az „őrült”, aki minden egyes emberölés után újságcikkek szakszerűen kivágott betűiből rakja össze üzeneteit, amelyet aztán a helyi lapnak megküld? Ez sehogy nem illik bele a külvilág által róla alkotott képbe.

Egyedül az örmény származású szabómester, Kachoudas sejti meg, hogy a szemközti házban lakó szomszéd valójában közveszélyes sorozatgyilkos. Csak éppen nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani a gyanút. Ezért van aztán, hogy amikor a kalapos ajtaja kinyílik, röviddel utána felhangzik a szemközti bolt ajtajának csilingelése is.

A félénk szabómester minden nap Labbé úr nyomába ered. Vele tart a sétájában, a másik lépteihez igazítja a sajátját. Követi törzshelyére is, majd tisztes távolságból egészen hazáig kíséri. A keskeny Minage utca lehetőség ad neki arra is, hogy átlessen a kalapüzlet feletti lakásba. Labbé azonban nem hibázik. A lehető legnagyobb nyugalommal intézi a bolt ügyeit, zavartalan precizitással végzi mindennapi rutinját. S gyanítja, hogy Kachoudas ismeri a titkát.

Tudjuk tehát, hogy Labbé gyilkolt, innentől kezdve csak arra szeretnénk választ kapni: mi vihette rá. Ebből pedig következik: miért éppen ezeket az öregasszonyokat szemelte ki áldozatul?

A közvélemény értetlenül áll. Hiába folyik mindenhol diskurzus (természetesen a kártyaasztalnál semmiképp) arról, vajon ki lehet a gyilkos, és mikor fog lecsapni legközelebb, senki sem jár közel az igazsághoz. Arra ráhibáznak ugyan, hogy a város megbecsült lakójáról van szó. Egy hétköznapi, csendes figuráról, akivel nap mint nap találkoznak. De őrültnek állítják be, aki nem tudja, mit cselekszik. Úgy vélik, a saját akaratából sosem lesz képes leállni. Labbét ez felettébb bosszantja. Őt bezzeg senki sem akarja megérteni, holott megvannak a jogos(nak vélt) indítékai.

Simenon mondatai ezúttal is lomhán taszigálják előre a cselekményt. Csak a legszükségesebbeket fogalmazza meg. A mester a ráérős tempót csak ritkán tekeri sebesebbre. Az izgalom fokozatosan kúszik fel a szöveg mélyéről, és jut el a robbanáspontig. A külső szemlélő szempontjából alig észrevehető változásokban érzékelteti a főszereplő elbizonytalanodását. Labbé úr idegeit a környezet tudatlansága fokról fokra felőrli. Körkörös gondolataiból apránként áll össze a kirakós. Kiderülnek a miértek és a hogyanok.

A Maigret-sorozatban a főfelügyelő rendkívüli emberismerete alapján fejti meg a bűntetteket, Simenon pszichológiai bűnregényeiben azonban nem is beszélhetünk hagyományos értelemben vett nyomozásról. A rendőrségnek láthatóan semmi esélye, hogy a gyilkost kézre kerítse. A szerző ezért sem helyezi a hangsúlyt a nyomozó személyére. Sőt: szinte sokadik mellékalak a háttérben.

Egyet azonban szögezzünk le: A kísértetek esetében is rejtéllyel állunk szemben. Ezúttal azonban nem egy kívülállóra hárul a feladat, hogy a titkokat feltárja, hanem maga az elkövető leplezi le magát, mégpedig törvényszerűen. De nemcsak a külvilág előtt fedi fel bűnösségét. Önmagának is kénytelen beismerni, súlyos következményei lesznek a tettének.

Simenon minden esetben a gyilkos álarca mögé bújt embert akarja azonosítani. A Maigret-sorozatban a címszereplő tekintetén keresztül végzi megfigyeléseit, A kísértetekben azonban a lehető legközelebb megy vizsgálata tárgyához, belebújik a gyilkos bőrébe. De mindig ugyanarra kíváncsi: mi kell ahhoz, hogy egy törvénytisztelő polgár a bűn útjára lépjen, és ezzel saját tragédiáját is okozza.

A kísértetekben is fontosabb maga az ember, mint a rejtély megoldása feletti izgalom. A szerző által „keménynek” nevezett regénye ezért nem tisztán detektívtörténet, legalább ugyanannyi szerepet kap benne a lélektani dráma is. Simenon jól méri ki a műfajok által megkívánt arányokat, ezért rendkívül élvezetes vizsgálódásnak lehetünk részesei. Műve egyúttal helyet követel magának a szépirodalomban is.

Labbé a szabadságát akarja megváltani, de éppen az a kényszer zárja kalitkába, hogy továbbra is fenn kell tartania bombabiztos alibijét. És csak a végén tűnik fel neki, hogy borsos árat fizet mindezért.

Fordító: Felkai Piroska

Georges Simenon: A kísértetek. Agave Könyvek, 2012

Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő; Agave, Budapest, 2011

Maigret nincs hozzászokva, hogy egy árva kukkot se áruljon el a bűncselekmény körülményeiről a kihallgatás során a gyanúsított, pláne ha tizenhét óra hosszan faggatják. Márpedig az egykor jobb napot is megért dán arisztokrata, Carl Andersen zavarba ejtő nyugalommal válaszol a kérdésekre, dacára a rendőrségi vallatás cseppet sem derűs hangulatának.

Ám vallomásából nem sikerül megtudni, hogy mit keresett a garázsában szomszédja vadonatúj autója, és hogyan került bele Isaac Goldberg, az antwerpeni gyémántkereskedő holtteste. Az sem érthető, hogy eközben Andersen kocsija miért parkol a szomszéd ház tulajdonosa, Michonnet úr garázsában. A kimerült nyomozó a helyszínre taxizik, hogy szemügyre vegye a Három Özvegy kereszteződésben álló épületeket és furcsa lakóikat.

A közeli város szélén fekvő tágas mezőn, egy majd százéves házban lakik a mindig elegáns és távolságtartó arisztokrata és kacér tekintetű húga, akit a férfi következetesen rejteget a kíváncsi szemek elől. Tőlük alig pár száz méterre él a harsány kirohanásairól ismert biztosítási ügynök, és állandóan kártérítési perrel fenyegeti a rendőrséget, amiért lefoglalta a kocsiját. A szemközti – egykori bokszbajnok – autószerelőnél mindig nagy a sürgés-forgás. Láthatóan jól megy az üzlet, a tulaj feltűnően jókedvű.

Maigret naponta visszatér a baljós útkereszteződéshez. Figyeli a három házat, rendszeresen tiszteletét teszi a lakóknál. Az ablakok mögött mindig megmozdul a függöny, amikor arra jár. A falak mögött pedig rengeteg elfojtással, hazugsággal találkozik. Egyre erősödik benne az érzés, hogy itt valami nem stimmel. De vajon mitől? És vajon éjszaka miért olyan feltűnően nagy a forgalom az úton?

Maigret magányos nyomozó. Bejárja a helyszíneket, és egy-egy pohár bor mellett gondolkodik az élet forgandóságán. Nincs szüksége emberfeletti erőre, ritkán ránt pisztolyt. Leghatásosabb fegyvere a kitartás, a türelem és a logika. Nem alkot elhamarkodott ítéletet, megfigyeléseit még kollégáival sem közli mindaddig, amíg teljesen nem biztos a dolgában. Ismétlődő kérdéseivel addig terelgeti az ügy érintettjeit, míg a tettes le nem leplezi magát.

...

A teljes írás, az Egy hulla tettest keres az olvassbele.com oldalán olvasható.

Georges Simenon: Maigret gyanút fog; Agave, Budapest, 2011

Ahol a bűn felüti a fejét, Maigret főfelügyelő a közelben tartózkodik. Ha pedig már arra jár, megoldja az ügyet. Technikája a részletek aprólékos megfigyelése. Egy-egy tétova mozdulat, bizonytalan tekintet - árulkodó jelek, amit Párizs legismertebb szöszmötölő szimata azon nyomban felismer.

Párizs utcáin ömlik az eső. Az éjszaka közepén megszólal az egyik telefon a rendőrségen. A telefonáló a törvény őreit szidalmazza, majd lövés dörren. A fülke mellett egy gyémántkereskedő holttestét találják meg. Közelében egy fegyver hever, tárcájában pedig gyémántok lapulnak. A férfi önkezével ontotta ki az életét vagy gyilkosság áldozata lett?

A fiú mindennap, ugyanabban a percben, ugyanúgy cselekszik. Felkel, megmosakszik, felöltözik és a hajnali szürkületben útnak indul a templomba. Minden áldott nap ugyanazt az utat járja be. A tenyerében van az egész környék. Az egyik reggel egy hullába ütközik, és egy férfiba botlik. A hulla később azonban eltűnik, az elkövető pedig elinalt. Egy gyerek vallomásának pedig senki sem hisz

A város egyik közkedvelt kávézója a szokott időben kinyit, egy férfi telepszik le az egyik asztal mellé, még jóval azelőtt, hogy bárki kiszolgálná őt. Egész nap szinte meg sem mozdul. Záráskor kifizeti a számláját, majd miután távozik, elcsattan egy lövés. Az utca kövén azonban egy másik férfi holtteste nyúlik el. A tanúvallomások egymásnak ellentmondanak. Hogy is nézett ki a férfi? Hogyan viselkedett? Mit csinált?

Egy szegény munkás embert lelőnek az ablakon keresztül, miközben az ágyában ülve a talpát masszírozza. Nincs vagyon, sem ellensége. Csak egy örökké zsörtölődő feleség és egy seregnyi hangos gyereke marad utána. Hol itt az indíték? „Nem szokás megölni a szegény fickókat.”

Az Agave Kiadó Maigret sorozatának második kötete négy eddig magyarul nem ismert novellát (Maigret gyanút fog, A ministránsfiú tanúvallomása, A világ legmakacsabb vendége, Nem szokás megölni a szegény fickókat) gyűjtött egy csokorba. Izgalmas, csattanós történetek, amelyekben közös, hogy a látszólag különös bűnesetek hátterében az élet pofonegyszerű mechanizmusai működének. A megoldás végig az orrunk előtt van, csak hajlamosak vagyunk a bonyolultabb utat választani.

Maigret dohánnyal megtömködi pipáját, rágyújt. Akkor is, ha negyvenfokos lázzal fekszik az ágyában, csak Madam Maigret ne morogna folyton az orra alatt. A főfelügyelőnek azonban kell a dohányfüst megnyugtató simogatása, a pöfékelés monoton ritmikája. A rejtély megoldásához szigorú összpontosítás szükséges. De van, hogy megiszik egy pohár fehérbort minden egyes étteremben. Olykor ez viszi közelebb a megoldáshoz. Hősünknek pedig meg vannak a saját szertartásai. Beleveti magát az ügyekbe. Nem csak a megoldás érdekli, hanem a tettek közötti összefüggésekre kíváncsi. Mi mozgatja az elkövetőket, hogy elsüssék a kezükben tartott fegyvert?

A kötetben szereplő négy novellában nincs idő a komótos történetépítkezésre. Mégis, Simenon e rövid krimikben is ugyanúgy megteremti azt a miliőt, amelyben Maigret jól érzi magát. Hiába pörögnek a sztorik, Maigret nem hagyja alább a lassúságot. Az elmejátékhoz idő kell. Nem lehet siettetni a rejtély szálainak kibogozását. Simenon azonban ezúttal csak a lényegre törekszik. Ettől sokkal frappánsabbak, érdekesebbek az írásai.

Az Agave Kiadó a Maigret sorozat első két részével rögtön megmutatta, mit tud a regény és a novella Simenon kezei között. Nálam a rövid történet a nyerő.

Georges Simenon: Maigret nyaralni megy; Agave, Budapest, 2011

Átható tekintet, rezzenéstelen arc, tétova ajakbiggyesztés. Monsieur Maigret színre lép.

Maigret a közismert rendőrdetektív tőle szokatlan dolgot művel, nyaralni indul. Félreteszi a hivatást és csomagol. Párizst maga mögött hagyva, feleségével a szépséges tengerparti kisvárosba, Les Sables-d’Olonne-ba vezet útjuk. Napsütötte idő fogadja őket. Minden adott ahhoz, hogy pompásan töltsék szabadidejüket. Maigret pihen. Ki látott már ilyet!

Csak az a fránya kagylót ne ették volna meg. Már otthon álmodoztak róla. A frissen fogott tengeri csemege ugyanis csúnyán megfeküdte a gyomrukat. Maigret ugyan másnapra jobban lett, de a felesége sehogy sem akart kilábalni az étkezés okozta panaszokból. A nyaralás harmadik napján pedig az éjjeli láz és a szokatlan fájdalom miatt Madame Maigret a helyi kórházban kötött ki. Heveny vakbélgyulladás a diagnózis. Azonnali beavatkozás vált szükségessé.

Maigret pedig mi mást tehet? Menetrendszerinti pontossággal bekopog a klinika kapuján, a kedves nővérek bosszantó utasításai közepette lábujjhegyen felesége hogyléte felől érdeklődik. Rendületlenül látogatja hitvesét, elviseli a háta mögé bújt óvatos mosolyokat.

Egyik látogatása alkalmával azonban valaki egy apró cédulát csusszant a zakózsebébe. Az ismeretlen üzenet arra kéri, hogy szánja meg a 15-ös szobában fekvő beteget. Maigret-et felettébb ingerli az eset, nem tudja mire vélni. Mielőtt azonban bármit cselekedhetne, a rejtélyes beteg, egy fiatal lány meghal a kórházban. Később kiderül róla, hogy két nappal korábban, sógorával, a kisváros tiszteletben álló orvosával, utazott egy autóban, amikor balesetet szenvedett…

Maigret nem szándékozik beleártani magát a helyi ügyekbe. Mégis. Volt ez a levélke a zsebében, aztán rá egy nappal történt a hirtelen haláleset. Szimata szerint, itt valami nem stimmel. Egyébként sincs más dolga. Persze a finom helyi fehérbor, meg a bridzs-partik adnak némi elfoglaltságot. Különben is pihenni jött. Az események azonban eddig sem a tervek szerint alakultak. Amúgy is van elég ideje, a bridzs meg nem a szíve csücske. Maigret végigjárja a Parti Sétányt, miközben udvariasan kérdez, figyel. Utána jár a dolgoknak. Nem tehet róla. A vérében van.

Georges Simenon hírnevét Maigret főfelügyelő detektívtörténetei alapozták meg. Hasonlóan az Agatha Christie regények főalakjához (Poirot), Maigret is magányos nyomozó. Semmit nem tesz elhamarkodottan. Kitartása, türelme irigylésre méltó. Addig jár a dolgok nyomába, míg az igazság meg nem törik. Nincs szüksége sem emberfeletti erőre, sem csodafegyverre. Segítőtársa a józan esze, a logika tévedhetetlen működési elve.

Maigret történetei a klasszikus krimi szabályai szerint építkeznek. Nem feltétlenül a gyilkos kiléte teszi igazán érdekessé a regényeket, sokkal inkább a zseni észjárásának nyomon követése vonzza az olvasót. Ettől válhat történetről-történetre érdekfeszítővé Simenon krimirodalma is.

Őszintén bevallom, nem tartozik a kedvenceim közé ez a tapintatos, öreguras detektívesdi. Ezért is volt ez az első Simenon mű, amit elolvastam. Az Agave kiadó azonban olyan íncsiklandozó módon csomagolta a Maigret nyaralni megy című kötetet, hogy kedvem lett kezembe venni.

Miután befejeztem a regényt, a véleményem nem változott. A későbbiekben sem iratkozik kedvenceim sorába ez efféle fejtörős krimi. A végére mégis egészen szerethetővé válik a történet. Nincs semmi meglepő a bűneset megoldásában, de roppant elegáns ahogyan Simenon felrebbenti a titokról a fátylat. A történet drámai vonala pedig egészen helyrebillenti a hiányérzetemet.

Az Agave Kiadó a krimi rajongók nagy örömére belevágott a közepébe. Simenon legújabb magyar kiadója elsőként egy magyarul még meg nem jelent kötettel lepte meg az olvasókat. Folytatása következik…