Tar Sándor 2004-ben megjelent könyvének fájdalmas aktualitását az adja, hogy ez a kötet lett az író utolsó, még életében megjelent prózagyűjteménye. Az alku ezért a hazai irodalmi élet tragikus sorsú alkotójának hattyúdala, amely magában hordozza a szerző művészetének eszenciáját.

Tar hősei olyan kisemberek, akik állandó konfliktusban állnak magukkal és a környezetükkel. Meghoztak egyszer egy rossz döntést, és ez meghatározta sorsuk további alakulását. Azóta folyamatos küzdelem a részük, amiből nincsen számukra kiút. Nem is lehetnek kibékülve saját sorsukkal, mert menthetetlen a helyzetük. Mind anyagi, mind érzelmi értelemben kicsúszott a lábuk alól a talaj.

Tarnál ugyanis csak az élhet emberhez méltó életet, aki becsületes munkával rendelkezik. Aki elveszíti az állását, megállíthatatlan elindul az egzisztenciális válság útján. A munka tehát önmagában értéket képvisel. Munkások, munkanélküliek, öreg és fiatal emberek létezésének fokmérőjévé válik.

A lehetetlen körülmények közé került szerepelőknél egyfajta személyiség elhajlás tapasztalható. Ahogy például a kötetnyitó elbeszélés (Túlélési gyakorlatok) narrátora esetében is látható. A munkájától megfosztott apa, a környezeti változásokra reagálva, elhatározza, hogy gyermekei és saját világképét a pénz mindenkori hatalmát hirdető világrendhez igazítja.

De sorra vehetnénk a szerző további írásait is, a számos kórházban játszódó történetet (pl. Fohász) vagy az egyedülálló, bánatát alkoholba fojtó hősök groteszkbe hajló pénz- és szeretetszerzési kísérleteit. Közös bennük, hogy a szereplők morális világképében elmozdulások figyelhetők meg, amelyeket kiszolgáltatott helyzetük indukál.

Tar emberi sorsokból szemezget. Belemarkol az élet sűrűjébe, és felmutatja, amit ott talál. Kíméletlen pontossággal rajzolja meg azokat a mindennapokban megkötött kicsinyes kompromisszumokat, amelyekre kietlen univerzumának szereplői kényszerülnek. Megmutatja az elhamarkodott cselekvések visszafordíthatatlan következményeit, amelyből az tűnik ki, hogy egyetlen ballépésünkre sem létezik megbocsátás. Pedig a novellák szereplői elmennek a legvégsőkig, feladják akár a méltóságukat is. Elmerészkednek egészen addig a pontig, ahol már csak a vak indulat, a kétségbeesett pillanatban feltörő súlytalan hőzöngés képes csak kibukni belőlük.

Bár a kötet címében az egyik kötetbéli elbeszélés címe ismétlődik meg, az egész munkát egybefogó alku mibenlétét mégis az utolsó, szinte kisregény-terjedelmű szöveg, a Vadászat bontja ki a maga teljességében. A kötet szerkesztésében is szándékoltan hangsúlyt fektettek az utolsó novellára, hiszen saját belső címlap vezeti be, és a tartalomjegyzékben is jelezve van a különállása. Kiemelt jelentőségét a szerző életrajzával mutatott párhuzamosságok is csak tovább erősítik.

A Vadászat egy egyszerű parasztember története, akit éppen aznap, amikor megszületik a gyermeke, csúfondáros módon beszerveznek a falu fogdmegjei. A férfi hiába akarja a rákényszerített egyességgel családját megvédeni, végül ők is szembe fordulnak vele. Mert eleve előnytelen alkupozícióból tárgyal, szabadságát pedig csak árulással válthatja meg. Az eset végül annyira elrohasztja a gazda életét, hogy alkoholizmus, magány és nyomor marad neki jutalmul.

Tar szerint, tapintható a gonoszság a világban - erre utal a kötet alcíme (Gonosz történetek). E megállapítás kulcsát a kötetzáró szöveg adja meg. De ahogyan a besúgóvá tett családfő, úgy szinte valamennyi Tar-hős az ördöggel alkuszik meg. Például a Szabadulni című elbeszélésben két hajléktalan kilátástalan élete aljasodik egyfajta úr-szolga viszonnyá.

A megállapodás azonban csak ideig-óráig gyümölcsözik a szereplőknek, akkor is csak látszatelőnyökkel jár, igazi megoldást azonban egyikük számára sem ad. A Gonosz ellenben a lelküket veszi meg, az alku ugyanis rendszerint valamilyen bűnnel társul. Ami pedig örökre nyomot hagy a szereplőkön, és attól sosem szabadulhatnak meg.

Tar írásaiban ennek ellenére tetten érhető az önzetlen emberi szeretet is. Erre a legjobb példa az Adventi történet, amely talán egy kicsit szokatlan módon kiemelkedik a többi novella közül. Főszereplője a magányos és öreg Tamási, aki egy halálos beteg cigány kisfiú számára megadja azt a lehetőséget, hogy élete utolsó napjaiban valódi élet élhessen.

A legtöbb írás nyitva marad, egy cselekvést vagy történést hirtelen félbeszakítva ér véget. Tar ugyanis nem követi végig az egyes sorsok alakulását, hanem pillanatfelvételeket készít. Maga az alku izgatja, nem a végkifejlet. Megnyugtató befejezést úgysem adhat, mert ezekben a „gonosz történetekben” arra semmi lehetőség nincs.