Az 56-os forradalmi események és a hatalom gépszerkezetének azt követő megtorló akciósorozatának mozgóképes kibeszélése a mai napig nem teljes körű, annak ellenére, hogy mér születtek ebben a témában művészfilmes alkotások is [például: Szerelem (Makk Károly) 1971, Megáll az idő (Gothár Péter) 1981, Szamárköhögés (Gárdos Péter) 1987, Napló apámnak, anyámnak (Mészáros Márta) 1989, Mansfeld (Szilágyi Andor) 2006], illetve a hazai filmgyártásba is begyűrűző hollywoodi filmséma sem hagyta azt figyelmen kívül [Szabadság, szerelem (Goda Krisztina) 2006]. Ez utóbbi – mondjuk – minden sutasága ellenére örvendetes volt, hiszen hiányzott az efféle heroizáló mű. Ezúttal az általam leginkább az Élet és Irodalom hasábjairól, valamint a Tarantino mozija című könyvéről ismert Vágvölgyi B. András találta úgy, hogy van mondanivalója erről a korról.

A Kolorádó Kid talán egyetlen erénye a Nagy Zsolt által megformált Kreuzer Béla személye. Kreuzer nem kelet-európai, értelmiségi, tragikus hős, hanem az amerikanisztika területéről idetévedt szabad ember típus, nem töprengő alkat, ha kell, cselekszik. Nincs eszmei alapja forradalmi cselekedeteinek, és nem is a szerelem hajtja, mint a Szabadság, szerelem férfi főhősét. Kreuzer az abszolút szabad szellem, a „sajnálatos októberi eseményeknek” bélyegzett forradalom nyugatról származtatott ikonja. Azt teszi, amit tenni akar. Eszébe sem lenne részt venni a forradalmi eseményekben, szexelne tovább és tovább a frissen megismert ápolónővel, ha éppen nem esne majdnem a fejére egy löveg. Ha már azonban a Corvin közbe viszi az útja, beleszimatol a csihi-puhiba. Nagy Zsolt tökéletes választás volt a vagány pesti sráca szerepére, nem az ő hibája, hogy kevés derül ki a főhős lelkében végbemenő folyamatokról.

Vágvölgyi filmje feltűnően eklektikus, esztétikáját tekintve nem tudok nem Tarantinora gondolni. Nem is lenne baj ezen az úton elindulni, ha az út vezetne valahova. Sajnos azonban útközben szétesik a dolog. Ráadásul az amerikai újságírónak az ötvenes évek amerikai filmgyártását megidéző jelenetei számomra nagyon idegenül és olykor idétlenül hatnak, valamint azon sem tudtam túltenni magam, hogy számos jelenet úgy hat, mintha az American Graffiti vagy a Grease díszletvilágában járnánk.

A film mondanivalója persze ma is érvényes, amely a forradalmi események totális bukásáról beszél. Az 56-ot követő megtorlás és a puha diktatúra minden gallyra tett, szerelmet és barátságot. Kreuzer azonban szívós fajta, amikor kell hallgat és vár, amikor eljön az idő, nem tököl, lő.

Kár a filmért, mert ha Vágvölgyi kicsit visszafog a túlzott esztétizálásából, és jobban törődik a karakterek erősítésével, sokkal jobb mozi kerülhetett volna ki a kezéből. Így azonban maradt egy egyszer használatos elsőfilm, amely nálam tegnap este óta már a feledés útjára lépett.