Vecsernyés János Kertész Imre 1977-ben íródott művét, a Detektívtörténetet fogalmazta a vászonra. A film egy fiktív, közelebbről meg nem nevezett államban játszódik. A film címe, az Emelet, e fiktív állam titkosrendőrségének különleges osztályára utal, amelynek feladata az ország lakosságának állandó ellenőrzése, a veszélyesnek tartott elemek begyűjtése, majd ártalmatlanná tétele.

Az ország, ahol a történet játszódik, nem meghatározott földrajzi hely a filmben, de kézenfekvő hazánk történelmi múltjában keresni azokat az ötletcsírákat, amelyekből Kertész a film irodalmi alapművét alkotta. Nem kell messze menni az élményanyagért.
Ebben a társadalmi berendezkedésben senki sem biztos abban, hogy az Emelet létezik. Tulajdonképpen a demokratikusnak mondott rendszer működésének alapja a különleges osztály titkosságában, létezésének megkérdőjelezésében, tagadásában a társadalom ezirányú tudásának elbizonytalanításában rejlik.

Hoffmann dúsgazdag üzletember. Mindene meg van, ráér hobbija, a különleges receptek összeállításával foglalkozni. Befolyása is van, nem akárki ő, hiszen a pénz hatalom, azonban van egy fia, aki érzi, hogy itt valami nem stimmel, lázadni akar. Az apa úgy akarja megóvni a háttérből figyelő álalmi erőszakszervezettől, hogy titkos álüzeneteket küldet magának a fiával. A fiú nem tudja, hogy az egész kémkedés csak blöff, azonban a tudatlanságával nincs egyedül. Az Emelet felfigyel a titkos üzenetváltásokra, behozatja a fiút. Az Emelet nem tűri azt, ha hülyének nézik. Az Emelet tévedhetetlen. A gyanú már önmagában bizonyíték. Ám a gépezet mégiscsak megrozsdásodik. A rendszer működési gépezetében az apa sem tud változtatni. Bár gazdag emberként valakinek mondhatja magát, a rendszer azonban őt is kilöki. A végén az Emelet mégis kitudódik, a bűnösök felelősségvonásra kerülnek. Azért heppiendről itt szó sem lehet. Nem megnyugtató e „nagy leleplezés”. A film egyszerre egy izgalmas politikai krimi, üldözésmániába szenvedő egyéneknek önigazolásra kitűnően alkalmas klausztrofób mozi, illetve hatalom-filozófiai dolgozatként is nézhető.

Vecsernyés filmje kivételesen izgalmas munka lehetne, de sajnos kezdeti erejéből sokat veszít, így a végére kevés szufla marad benne. A filmet uraló sötét tónus, a tükörtisztaságú, rideg díszletvilág kiválóan teremti meg a film elidegenítő atmoszféráját, a fiktív világbeli kényelmetlen létérzést. A jól megtervezett talapzatra azonban nem elég erős vázat húztak fel.
A film egy bukott titkosrendőr szemszögéből meséli el a történetet, de a forgatókönyv eközben nem képes eldönteni, hogy ki is legyen a központi figura? A dúsgazdag apa, annak fia, vagy az Emelet fiatal alkalmazottja. Időnként egy-két jelenet túlbeszélt, színpadias. Ami viszont szintén erős a filmben az a stilizált történet-elbeszélés. Az erőszak például nem jelenik meg egy az egyben a képernyőn, egy-egy mozdulat, ajtónyitás, arcrezdülés beszél csak erről. Ez a megoldás kiválóan érzékelteti az efféle önkényuralmi rendben rejlő, kimondhatatlan erőszak jelenlétét.

Nagy felelősség jut a színészekre ilyen közegben. Haumann Péter az idősebb Hoffmann szerepében zseniális. Iglódi István kafkai és Csuja Imre brutális kihallgatótisztje erős még nagyon. Érdekeség még, hogy Haumann Péter filmbeli fiát saját gyermeke, Haumann Máté alakítja.
Komor film az Emelet. Nem hibátlan alkotás, de egyszeri figyelemre mindenképpen méltó.