jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Évforduló a Szársomlyó mellett

A negyedik házassági évfordulónkat Villányban ünnepeltük. Egyhangúlag döntöttünk emellett. Mindig kellemes élményekkel gazdagodunk, ha arra járunk. Olyan pincészetet kerestünk, ahol eddig még nem jártunk. Tiffán Ede és Zsolt borászatára esett a választásunk. Döntésünket meghatározta, hogy az a pincészet weboldalán található képek alapján, a teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a Szársomlyóra.

Péntek délután gyönyörű tavaszi nap köszöntött minket. A munka befejezése után felültünk a kis piros zötyögényre. Irány Villány! Márciusban még keveseket sarkall bortúrára az évszak. Iskolásokkal, Pécsre bejáró dolgozó emberekkel utaztunk a Pannon borrégió egyik fővárosába. Annyit tudtunk, hogy a Baross utcai pincesort is magunk mögött kell hagynunk, hogy megérkezzünk célállomásunkra, az Erkel Ferenc utcába. Szerencsére azonban a szokásos villányi úti célokat jelentő borutca után nem kellett már messze sétálnunk.

Nem állítható, hogy első látásra a legideálisabb vendégek voltunk. Egy várandós nő nem éppen az alkoholfogyasztásáról ismeretes. Milyen önző is az a férj, aki borkóstolóra cipel nejét, a házasságukat megünnepelvén. Lehetne jogos is ez a felvetés, de feleségem ugyanúgy ötletgazdája volt évforduló-ülésünk helyszínének, mint jómagam. Eszter mindenbe belekóstolt egy picit. Elmondása szerint, nem vágyott se többre, se kevesebbre.

Tiffánék vendéglátásból csillagos ötösre vizsgáztak nálunk. Annak ellenére, hogy mindössze ketten állítottunk be hozzájuk, maga Tiffán Ede mutatta be nekünk a boraikat. Hozott magával egy széket, és letelepedett mellénk. Erre nem számítottam. Kezdetben egy kicsit zavarban is voltam. Az alkohol azonban a későbbiekben lassan bátorságot adott. Végeredményben egy nagyon jóízű beszélgetés kerekedett házigazda és vendégei között. Kedves gesztus volt, hogy személyes jelenlétével tisztelt meg minket. Türelemmel mesélt borairól, olykor önmagáról. Miután bemutatta a borait, elköszönt tőlünk, hogy beteg feleségéhez siessen haza.

Összesen hatféle bort kóstoltunk meg Tiffánék kínálatából. Az árban legolcsóbb kóstolót kértük, de ebben az összeállításban a classicus tételek mellett megtalálhatók voltak egyes prémium borok is. Tiffán Ede egyet változtatott eredeti kínálatukból. Mondanom sem kell, a javunkra. Aranyszabály: a borkóstoló akkor jó, ha a könnyedebb felöl indítva haladunk a testesebb borok felé. A mostani kóstoló gyönyörűen példázta ezen mondat igazságtartalmát.

Friss és üde Roséval (2010) indítottunk. Nekem a rosé a nyár íze. Kellemesen hűsít, selymesen bizserget. Tiffánék hagymahéj-barna roséja savakba egyensúlyos, szép munka. Kiváló kezdés volt. Ezt követte egy egészen friss Portugieser (2010), amely a villányi Jammertal és Sterntal, a nagyharsányi Várerdő dűlőkben termett. Színe mély piros (Tiffán Ede szerint rubin), íze üde, lágy. Kevés cserzőanyagot tartalmaz. Még nem tört be, van benne némi játékosság. Olyan társaságba is elvinném, ahol nem feltétlenül a vörösborokat kedvelik. A Régimódi (2008) tradicionális háziasítás gyümölcse. A Portugieser gyümölcsössége és a Kadarka fűszeressége találkozik benne. Ő már határozottabb bor. Egy kis szeder, ribizli aroma érződik belőle. Kicsit testesebb bor, mint az előző, de még mindig a lágyság az uralkodó.  A Pinot Noir (2007) – a hűvös, kontinentális vidékek fajtája – pikáns, fűszeres bor. Tiffán Ede elmondta, hogy Villány déli meleg fekvései nem alkalmasak a Pinot termelésére, ezért a nyugat-északnyugati fekvésű Várerdőben termett az alapanyag. Nekem egy kicsit túl fűszeres, de ez már ízlés kérdése. A következő bor a két Cabernet, a franc (60 %) és a sauvignon (40 %) harmonikus találkozása (2008) során nemesedett. Én a Cabernet közül a franc híve vagyok, de ez a kettős kellően testes, bársonyos, gazdag matériát hozott össze. Talán ez volt a kedvencem az összes közül. Pedig még hátra volt a Lucia (2007), amelyhez a tavalyi vörösborfesztiválon volt már szerencsém. Ez a vörösbor Villány és Nagyharsány között, a Szársomlyó déli részén elterülő Kopár-dűlőből származó Cabernet sauvignon, Cabernet franc és Merlot fajtákból álló cuvée. A Cuvée Carissimae kistestvére. A nagytesó a Cabernet sauvignon hangsúlyára épül, a Luciánál azonban egyértelmű a Merlot dominanciája. A Merlot sokkal lágyabb bor, mint a társai. Ez a lágyság azonban ügyesen kezeli a Cabernet sauvignon határozottságát, és a Cabernet eleganciáját.  A testvérpár a nevüket – ahogyan Tiffán Ede elmondta – a szőlőtőkék lakhelyéül szolgáló dűlőben rálelt római kori maradványon lévő idézetről kapták.

A hidegtál, amit a borok mellé kértünk, telis-tele volt finomságokkal. Tiffán Ede saját receptje által készült stifolder nem volt csípős, a benne lévő paprika egy lehelletnyi édes ízt kölcsönzött neki, amitől az kellemesen simogatta a gyomrunkat. Találtunk még egy alpesi fajta kolbászt is, amelyet a házigazda egy északi barátjától szerzett be. Összességében nedű és étek jól tartott minket.

Este hétig. zárásig maradtunk. Kényelmes tempóban visszasétáltunk a vasútállomásra. Hazazötyögtünk. A vasúti kocsiban nem akadt úti társunk. Kissé elbódultam a bortól, de még csak be sem csiccsentettem. Nem volt előzetes várakozásom. Mentem, nem gondoltam előre, mi vár rám. A vágyak mindig keresztül húzzák számításainkat. Ha kívánságok sokasága nem görget elvárás felleget magad elő, akkor kellemes meglepetésben lehet részed. Ez most is így történt. Szép délután volt. Ahogyan gyönyörű az is, amikor a nap a Szársomlyó mellett zsemle alakban alábukik a szemhatárnak.

Egy kevés mártonnapi borkóstolás

Elhatároztuk, hogy Márton nap alkalmával, szerény körülmények között ugyan, de megemlékezünk az új bor születésével egy palack bor társaságában. Nem kell itt nagy dologra gondolni, egyszerűen vettünk egy palack bort, választásunk pedig a Vylyan Pincészet Bogyoléjára esett. Sajnos liba-finomságok nem párosultak hozzá, de mi jól éreztük magunkat az újbor társaságában.

A Vylyan Pincészet honlapjáról (http://www.vylyan.hu/) az alábbi információkat gyűjtöttem össze a borról:

A Vylyan Pincészet újbora a franciaországi Beaujolais Nouveau [bozsolé] borkészítési hagyományait követve készül. Az újbor elnevezése arra utal, hogy maga a bor a bogyón belül születik, majd robban életre.

A bogyólé a Villányi borvidék Városhegy dűlőjén 2002-ben telepített szőlőültetvényén, mészkő alapkőzeten és löszös-agyagos termőtalajon termett szőlőből készült.

A frissen szedett, egész, sértetlen fürtöket széndioxid-köpeny alá helyezték, a hőmérsékletet végig 22-29 °C között tartották. A fürtökben, az oxigéntől teljesen elzárva, a bogyókon belül indult a speciális erjedés, amely kb. a 4-5 napig tartott. Az alkoholos erjedés a préselést követően fejeződött be. A friss bort gyors derítés és hidegkezelés után – 2010. október 25-26-án – palackozták. Az eredmény friss, illatos, gyümölcsös, lendületes, ahogyan az egy igazi újborhoz illik. Összetéveszthetetlen karaktere a banán és a piros bogyós gyümölcsök (főleg málna) jegyeit hozza.

Az idei évjáratot „hosszú, havas tél; csapadékos, hűvös tavasz gyors, egyenletes virágzással; változatos nyár meleg-száraz és csapadékos időszakokkal; augusztus végi lehűlés; változékony, csapadékos szeptember; napos, száraz, de hűvös október jellemezte.

Az idei bogyólé 11,95 %-os alkoholtartalommal bír, 82 %-ban Zweigelt 18 %-ban Portugieser fajta megosztásban: Hidegebben – 12-13 C°-on – ajánlatos fogyasztani, mint általában a vörösborokat.

Hagyománnyá vált, hogy a Vylyan Pincészet minden évben kiírja újborához, a Bogyóléhez kapcsolódó címkepályázatát ifjú művészek számára, a legjobbnak ítélt munka pedig elfoglalhatja méltó helyét a palackon. A 2010-es Bogyólé címkéjének tervezője Szakál Éva, a Pécsi Tudomány-Művészeti Kar festő szakáról.

Ahogyan a hivatalos adatlap is ígéri a 2010-es Bogyoléban uralkodik a málna illat- és ízvilága (feleségem szerint, inkább a meggyé). Sosem ittam még ennyire új vörösbort, ezért izgalmas élmény volt látni, hogy frissen mennyire könnyed mozgású a vörös nedű, szinte nyom nélkül folyik le a pohár üvegfaláról. Alig rendelkezik olyan jellemzővel, amivel az igazi érett vörösbor bír, amiért én inkább a vörösök pártján állok, mint a fehérekén (bár azért a jófajta fehéret is igen szeretem), a markáns ízek, az erő helyébe rendkívüli frissesség és gyümölcsösség lép. Az egyetlen baj a borral, hogy négyen túl sokan voltunk hozzá, és pikk-pakk a palack fenekére vágtunk. Persze, ha már a Bogyolé elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot, a házi kincstári készletből is fel kellett bontani egyet, a szajki Hárs Pincészet biogazdálkodásából a 2008-as évjáratban kikerült Szürkebarátra esett a választásunk. Szinte áttetsző, majdnem fehér, 14,5%-os alkoholtartalmú bor, akárha a Balatonfelvidék markáns fehérjeit ízlelném, amely mindeközben megőrzi a pécsi borvidék egyik legszebb részének, a szajki szőlőhegy legjobb jellemzőit, amely nem mellesleg a Pécsi Püspökség borai mellett kap rendszeresen helyet a gasztronómiai fesztiválok kínálatában.

Ha már – még ha csak kicsiben is – Márton napot ünnepeltünk, álljon itt pár szó erről a naptári napról is, és arról, ami mögötte van:

Szent Márton élete és legendája

Szent Márton Krisztus után 316-ban vagy 317-ben született a Római Birodalom területén Pannónia tartományában egy római katonatiszt fiaként. Szülehelyéül a legújabb kutatások egyértelműen Savaria városát (a mai Szombathely) jelölik meg. Márton tizenkét évesen felvette a keresztény vallást, amelyet az akkori uralkodó világkép szerint élő pogány szülők nem néztek jó szemmel, később édesapja – aki tribunus volt – akaratából belépett a hadseregbe.

A legenda szerint, a római császári sereg lovas testőrtisztjeként az észak galliai Ambianum (Amiens) városában szolgáló Márton egy hideg téli estén egy nincstelen koldussal találkozott. A katona a köpenyét kardjával kettéhasította, és az egyik felét a koldus vállára terítette. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a fél köpenybe burkolózva, mert ő volt, akit koldusnak vélt. Márton hamarosan kilépett a hadseregből, és megkeresztelkedett, eldöntötte, hogy ezután nem a császárt, hanem Isten fogja szolgálni, ezért téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig.

359-ben Poitiers közelében telepedett le, hogy Hilarius püspök mellett lehessen. 361-ben Ligugében megalapította az első európai szerzetes kolostort. Turones (ma: Tours) városának polgárai pedig 371-ben püspökké választották, hiába tiltakozott a megválasztása ellen.

Még életében számos legenda szövődött személye köréje, amelyek csodás gyógyításokról, rablók megtérítéséről, az ördög legyőzéséről szólnak. A város mellett kolostort alapított, amely a középkorban Franciaország egyik vallási központja lett. 397-ben, a hagyomány szerint, november 8-án hunyt el, és november 11-én temették el. Temetésének időpontja vált emléknapjává. Szent Márton volt az első olyan szent, aki nem mártírként halt meg.

Szent Márton kultusza

Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Védszentként tisztelték többek között a koldusok, a katonák, a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok, továbbá Franciaország védszentje volt.

Márton kultusza feltehetően már a honfoglalás előtt virágzott hazánkban. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. Születésének egyik feltételezett helyén Szent Márton tiszteletére épült a pannonhalmi bencés apátság, melyet szentmártonhegyi apátság néven is emlegettek.

Lúd és újbor

Szent Márton és a lúd kapcsolatára vonatkozóan a legelterjedtebb az a legenda, mely szerint Márton alázatból a ludak óljába bújt, amikor hírét vette a püspökké választásának. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével csapott zajjal elárulták rejtekhelyét.

A köztudatban ezzel a nappal kapcsolatban a Márton-napi lakomák a legismertebbek. A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, „aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik”. A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett.

Egykor Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

A Szent Márton lúdja kifejezés – főként a Dunántúlon – utal a nap jellegzetes ételére és az egykori földesúri járandóságra. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. Tipikus ételek ezen a napon a libaleves és libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal. Szent Márton napjára általában megforr az újbor, ebből ered „a bornak Szent Márton a bírája” mondás, hiszen ezen a napon már fogyasztható az évjárat első bora. A közhiedelem úgy tartja, minél többet iszik az ember ezen napon, annál több erőt és egészséget vesz magába.

A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják. A mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha barna volt, esős, ha fehér akkor havas telet vártak.

A hétvégén ismét kegyes volt hozzánk az időjárás. Mintha a november és a szeptember helyet cserélt volna, ugyanis úgy néz ki, hogy 2010-ben november havában érkezett meg hozzánk a banyanyár, miközben a szeptemberi utónyarat elmosta az eső és elfújta a szél. Gyönyörű napsütéses időben van részünk, amely kirándulásra vagy csak éppen csak egy kis sétára sarkallja az embert, amikor a gyermek nyugodtan rohangálhat kabát nélkül a szabadban.  A szép időnek köszönhetően vasárnap délután az EKF kapcsán felújított Havihegyi Sétányra is elbarangoltunk, ahonnan belátható az egész város, és ahonnan gyönyörködhetünk a lenyugvó nap és a légköri vizsonyok különös játékában.

Találkozás a Bormosoly galéria alkotói díjával

A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és Ügynökség a Dél-dunántúli Régió hat borútjának (Dél-Balatoni borút, Mohács-Bóly Fehérborút, Pécs-Mecseki Borút, Szekszárdi Borút, Tolnai Borút, Villány-Siklósi Borút) közreműködésével 2010. június 11-én – immár második alkalommal – útjára indította a Borútra fel! játékot. A játék során a régió borútjai a borkedvelőket egy utazásra invitálták. A program honlapján (http://borutrafel.hu/) vagy valamelyik a játékhoz csatlakozott helyszínen történő regisztrációval a látogatók borútlevélhez juthattak. A borútlevél segítségével az utazó 10 %-os kedvezményt érvényesíthetett az akcióban résztvevő szolgáltatóknál. A játék egy nyereménysorsolással zárult, ahol egy két főre szóló borwellness hétvégét sorsoltak ki azok közül, aki legalább hat matricát összegyűjtöttek.

A nyár folyamán feleségem fedezte fel a játékot az interneten, és azon mód regisztráltunk mindketten, hiszen szeretjük a jóféle borokat, és rendszeresen megfordulunk – főként – Villányban és környékén. A regisztráció után aztán észrevettem azt, hogy a játék honlapján kialakítottak egy Bormosoly galériát (http://borutrafel.hu/bormosoly.php), amelybe lehetőség volt feltölteni a borúti barangolások során megörökített élményanyagot. Mivel szeretek fényképezni, a borokat, a borozás pillanatait pedig előszeretettel veszem a lencse végére, egy-két képemmel én is neveztem a játékba. Aztán minden a feledésbe merült. Megfordultunk párszor Villányban, de nem érvényesítettük a bormatricákat, minden esetben megfeledkeztünk erről. Én azt is elfelejtettem, hogy képeket töltöttem fel az oldalra. Mígnem két héttel ezelőtt megkerestek a szervezők, hogy a feltöltött képeim közül azokat, melyik kis méretben töltöttem fel, rakjam fel újra – immár nagyobb fájlban – a játék oldalára. Akkor meginvitáltak a november 5-ére Villányba, a Polgár Pincészetbe, ahol az ünnepélyes eredményhirdetésre kerül sor.

Ekkor lázba jöttem, feltöltöttem még pár újabb fotót, és finomítottam a már felpakoltakon. Mivel az eredményhirdetés a munkaidőmet érintett, elhatároztam, hogy csak akkor szakítok időt rá, ha én leszek a szerencsés nyertes. A múlt héten csörgött is a telefon, ahol közölték velem, hogy egyhangúlag az a döntés született, miszerint én kapom a Bormosoly galéria alkotói díját. Őszintén bevallom, hogy ekkor már nem lepett meg a dolog, mert szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a feltöltött képek közül az általam készítettek voltak a legjobbak. De tudom azt is, hogy csak azért nyerhettem, mert egyetlen egy valamire való profi fotós, vagy ügyes amatőr sem pályázott. Szóval helyén kezelem a dolgot, persze, mindezek mellett nagyon örültem, elsősorban nem is az elismerésnek, hanem az ajándékba kapott ínycsiklandozó boroknak, ja és persze a kedves vendéglátásnak.

A héten minden nap előbb mentem munkába, és egy kicsivel később mentem haza, hogy pénteken már alig valamivel dél után lezárjam a munkaidőt, és kis családommal felüljek a vonatra, amely meg sem állt Villányig. Az eredményhirdetésre ugyanis pénteken délután 2-kor került sor a Polgár Pincészetben, amelyen alig egy tucatnyian vettünk részt a fődíjas pomázi párral és a szolgáltatók díját elnyerő lellei Pócz Pincészet, valamint a szervezők képviselőivel együtt. A gyors köszöntő és a sajtó  (KaposTv) jelenlétében megtartott eredményhirdetést követően egy hidegtálas vendéglátásra invitáltak minket, amely mindenféle finomságot rejtegetett a számunkra és a házigazda négy fajta borából (Chardonnay 2008, Portugieser 2009, Kadarka 2009, Rosé 2009) is bőven magunkhoz vehettünk. Az esemény kissé feszélyezetten zajlott, mert az Ügynökség igazgatója nem igazán próbálta felvenni a házigazda szerepét, ezért az elején zavarában mindenki leginkább magával volt elfoglalva. Később azért beindult a beszélgetés, mi a pomáziakkal cseréltünk élményanyagot. A hangulat oldásában nagy szerepet játszott Polgár Zoltán megjelenése, és elfogultságtól mentesen állítom, hogy fiam mosolydobálása és udvarlása is jó pár szívet megindított.

Egészen négyig maradtunk Polgáréknál, aztán, amikor mindenki szétszéledt, úgy döntöttünk belevetjük magunkat az elcsúsztatott villányi banyanyárba, és a Baross utca felé vettük az irányt. Megálltunk a Fritsch Pincészetnél, ahol friss ismerősünk Fritsch Sanyi mustját kóstoltuk meg, majd a vonat indulása előtti fél órát az Agancsos Pincészetbe vártuk ki. Róluk eddig csak hírből hallottunk, de eddig figyelmünkön kívül maradtak ők. Szúrapróba szerűen esett rájuk a választásunk. Jól tettük, hiszen megkóstolhattuk – jómagam a szintén kellemes Villányi Kánon Cuvée (2006) társaságában – a Pannon régió Top 25-ös nyertes borát, a 22 hónapos érlelést követően készült, 2006-os évjáratú Agancsos Capitalis Cabernet Franc Barrique-ot. Rendkívül selymes, minden harsányság nélküli férfias ízvilág. Tökéletesen passzolt a nap befejezéséhez. Mire hazaértünk mindannyian hulla fáradtak voltunk.

A borok, amiket nyertem:

A szajki Hárs Pincészet két féle bora, egy 2009-es évjáratú Szürkebarát (14,5% VOL), illetve egy azonos évjáratú biobor a Juhfark nemzetségből (13 % VOL), végül a szekszárdi Vida Péter Estve nevű bora 2005-ből (12 % VOL), amely önmagáról annyit árul el, hogy „egyenes vonalú, lendületes savú, elegáns bor, ahol a rubin szín mellett érezni a Cabernet Franc érett melegségét, a Merlot bársonyosságát és a Pinot Noir vibrálását.”

Emellé még Villány borutcáján Szendééktől szereztünk be egy palackkal a 2006-os Karina Cuvée-t, amelynek „gerincét a kékfrankos adja, pikantériáját a Cabernet Sauvignon.” Ez utóbbinak már a nyakára hágtunk a hétvégén.

Íme néhány képem a Bormosoly galériából:

Bor és könyvek

Az elmúlt két hétvége szép élményekkel jutalmazott minket, erről szeretnék röviden beszélni. Október első napján – amely a hét utolsó munkanapjára esett – barátaink új albérletébe voltunk hivatalosak egy kis bor melletti csevelyre. Az alkalomra egy különlegesebb bort szerettem volna választani. Törzsvásárló-helyemen, a Radó Vinotékában végül is egy 2007-es merlot mellett döntöttem, amely a szekszárdi borvidékhez tartozó Szeleshát Szőlőbirtok pincéiből került ki. Döntésemet egyrészt az indokolta, hogy már régóta terveztem megkóstolni a Várdomb melletti, Alsónyékhez tartozó Nagyhegynek nevezett szőlőhegy gerincén elterülő birtok borainak egyikét, másrészt, mert a vinotéka képviselője szerint ez a bor egy kifutó széria utolsó darabajai közül való. Mondanom sem kell, hogy a bor kitűnő választásnak bizonyult. Vendégeskedésünk alatt még két üveg vörösbor és egy palack rosé is elfogyott, persze ezek elfogyasztásában összesen hatan vettük ki részünket. Jó hangulatban telt el az este, jól esett ez a pár óra.

A baráti találkozó végül az éjszakába nyúlt, amit ezúttal nem bántunk. Ritkán jutunk ilyen lehetőséghez, ha ki is mozdulunk, akkor is általában igyekszünk még aznap hazaérni. Az az igazság, hogy mióta gyermekünk van, kinőttünk az éjszakai életből. Ezt egyáltalán nem bánom, azonban néha jól esik egy kicsit kiereszteni. Szerencsére, nálunk nem gond, hogy fiunk a nagyszülőknél aludjon. Végig nézve kortársainkat, akik hasonló életszituációban van, nem mindenki mondhatja el ugyanezt.

Ugyanazon a hétvégén, a vasárnapi álmos szürke időben, a délutáni órákban Villányba autóztunk, ahol a Vörösborfesztivál zárónapját tartották. Rengeteg pincészet és néhány vásári stand fogadta a látogatókat, Villány főtere pedig különféle jókedv növelő műsornak adott helyet. Aznap este a Vivat Bacchus! Énekegyüttes szórakoztatatott minket, miközben fimon borokat kóstolgattunk. Csöppet sem olcsó, ámde magas minőségi borokat ízleltem meg. Ezúttal csak a vörösborok világába merültem el. Elsőként Güzer Tamás Ördögárok Merlot-ját ízleltem meg (2007), amely 2010-ben Villány legjobb vörösbora lett, illetve az idei Budavári Borfesztiválon a vörösbor kategóriában elnyerte a „Borfesztivál Bora” elismerést. Egyértelműen ez volt a legjobb bor aznap, de a későbbiekben sem adtam sokkal alább. A Sauska Cuvée 11 (2007), a Bock Kékfrankos Selection (2006), végül a Tiffán Lucas (2007) ízvilágába nyertem betekintést. Mindegyik gyönyörű, tartalmas élményt nyújtott. Ugyan a kóstoló jelentősen megterhelte a pénztárcánkat, de nagyszerű élményekkel a tarisznyánkban térhettünk haza.

Október második hetében a Cinepécs keretében a Kossuth térre kitelepült egy cseh sátor, ahol a cseh konyha remekei és 10 féle cseh sör közül választhatott az ember. Mondanom sem kell, hogy a sátor igen nagy népszerűségnek örvendett. Egyik nap délután családommal mi is betértünk a cseh kocsma hangulatában berendezett helyre. Kipróbáltam a vörös Ferdinánd sört és a knédli sem maradhatott el. Egyből felrémlett bennünk Prága és A fekete macskához nevű kocsma hangulata.

A hét végére gyönyörű ősz köszöntött be. ez már nem a vénasszonyok nyara, annál jóval hűvösebb van, de napközben hét ágra sütött a nap. A héten rendezték az Országos Családi Könyvtári Napokat. Ennek köszönhetően szombaton meglátogattuk a Pécsi Tudásközpontot, amely ugyan már átadásra került, de a széles olvasóközönség számára csak október 25-től nyitja meg kapuit, addig még folyik a lázas munka, hogy minden a helyére kerüljön. Ezen a napon azonban szervezett vezetés keretében megtekinthettük a regionális könyvtár minden egyes szintjét (külön szint jut a szépirodalomnak, a jogi és közgazdasági egyetemi könyvtárnak, a Körbirodalom Gyermekkönyvtárnak és a zenetárnak, valamint a helytörténeti gyűjteménynek is).

A Kaptár néven elhíresült Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont összesen tizenháromezer négyzetméteren fogadta be a város három jelentős könyvtárát, a Pécsi Városi Könyvtárat, a Csorba Győző Megyei Könyvtárat és a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárát (valamint a jogi kar és a közgazdasági könyvtárait), amely következtében az ország egyik legnagyobb és legmodernebb ilyen célú létesítménye jött létre itt Pécsett. Igazán jó munkát végeztek a tervezők és a kivitelezők, no meg a könyvtári dolgozók. Gyakorlatilag fogadóképes az intézmény, csak néhány utolsó simítást kell elvégezni még a teljeskörű rajtig. Nekem a Kánaán ígéretével kecsegtet ez a hely, hiszen szeretem a könyvtárak légkörét, fiamat is rendszeresen magammal cipelem a könyvek világába, aki a maga módján szintén szeret a könyvek között lenni. A legmodernebb technika (elektronikus kölcsönző rendszer) fogja segíteni a kölcsönzők dolgát, miközben lehetőség lesz rendhagyó irodalom órákra a Csorba Győző emlékszobába. Akit zavarna a könyvtári alapzaj, egyszemélyes „üvegkalitkákba” elvonulhat a világ elől tanulni, kutatni. Az épület az ún. Kaptár köré épül, ez köti össze az egyes szinteket. A Kaptárat belülről a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. által gyártott pirogránit ékesíti. Emlékszem, hogy a kezdetek-kezdetén sokan ironizáltak a Kaptár elképzelésén, de látva csodálatos élményt nyújt. Összegezve elmondhatom, hogy az időbeli csúszás ide vagy oda, de gazdagodtunk mi pécsiek, hiszen egy modern, de nem bántóan XXI. századi létesítmény várja majd a tudásra szomjazókat itt, mégpedig rendhagyó nyitvatartási idővel, hiszen a hét mindennapján reggel nyolctól este nyolctól lesz lehetőség a látogatásra. Ráadásul az egész család megtalálhatja a számításait, hiszen a létesítmény legmagasabb pontján található a gyerekrészleg, ahol a kicsik is ismerkedhetnek a könyvekkel. Az épületben egyetemi előadó termek, könyvesbolt, étterem, közösségi tér is található, ez utóbbin jelenleg is egy kiállítás tárgyai (Ioan Nemţoi román üvegművész) láthatóak.

Vasárnap a kertvárosi Apáczai Csere János Nevelési Központ Könyvtárában hatalmas gyerektömeg, és a velük együtt járó gyerekzsivaj fogadott minket. A könyvtár, ahova fiammal rendszeresen járunk, rengeteg játékot (talicska, mászókák) állított ki a csemeték részére, és különféle programokban lehetett részük az odalátogatóknak. Mi a délelőtti órákban jártunk ott, így a Bóbita Bábszínház csecsemőszínházi előadását, az Icurka-picurkát néztük meg a gyereksereggel együtt, majd még jó ideig hagytuk, hogy fiunk mászókázzon a gyermek kavalkádban.

Az elmúlt két hétvégét a bor és a könyvek nagyszerű kettőssége határozta meg, de ami fontosabb, hogy kicsi és nagy is jókedvvel tekinthet vissza ezekre a napokra.

Látogatóban a Fritsch Pincében

Az időjárás egyre kevésbé kecsegtet minket azzal, hogy idén a vénasszonyok nyara áldásos hatásait élvezzük majd. A nyári hónapok is csapadékban gazdagok voltak, kevés volt az igazi napsütéses, meleg nyári nap. Mindez még inkább fokozta azt az érzetet bennünk, hogy hamar elröppent a nyár. Ezt követően abban bíztunk, hogy majd a szeptemberi, illetve októberi időszak napsütéses őszi napokkal ajándékoz meg minket. Eddig ennek semmi jele nincs. A szeptemberi hónap idáig a kiadós esőzésről szól, vagy ha éppen nem esik, akkor esőre áll az idő, a nap alig tisztel meg minket jelenlétével.

Szeptember 11-én is hasonló körülmények fogadtak minket. Reggel esett az eső, a nap hátralevő részében borongós, időnként melegebb, időnként pedig a szél okán hűvösebb időjárás határozta meg közérzetünket. Ilyen időben teljesen helyénvaló, ha az ember Villány felé veszi az útját. Ezúttal a Baross utca végén található Fritsch Pince volt utunk végcélja.

A pincetulajdonos egykor buszvezetőből avanzsált bortermelővé, aki a mai napig tartja magát eredeti elképzeléseihez. Fritsch Sándor ugyanis elsősorban folyó boraival várja a borszeretőket. Természetesen palackozott bort is vásárolhatunk a Pincében, de láthatóan nem tagozódott be abba a vendéglátásba, amely a „nagyokat” jellemzi. Gondolok itt a szomelié alkalmazására vagy a különféle wellness szolgáltatások és a borturizmus összekapcsolására. Fritsch megmaradt a maga érintetlen voltában, egy kicsit fapados, folyóboros, de a közvetlenségét és szerethetőségét pontosan ez adja.

A Fritsch Pince tulajdonosa szerint, Villányban ők kínálják a legtöbb fajta bort. Véleménye szerint, minél szélesebb kínálat kell, hogy a lehető legtöbb vendég ízlését ki tudják elégíteni. Valóban sokféle bort megkóstoltunk a pincelátogatás során. A társaság nagy része, akik már nem először jártak itt, a Zweigelt mellett tették le voksukat, nekem sokkal inkább a cabernet franc és a rosé nyerte el a tetszésemet. Kóstoltunk ezen kívül még hárslevelűt, chardonnayt, cabernet sauvignont, syraht, merlot, sillert, volt amelyikből több évjáratot is.

Az utóbbi években több pincészetnél (Polgár, Gere, Vylyan, Kvassay, Szende, Günzer, Maul) is megfordultam, és ezen kívül számos pincészet borait is megkóstoltam, úgyhogy van már némi összehasonlítási alapom. Ezek alapján, azt kell mondanom, hogy a Fritsch Pincészet borai jó középkategóriát képviselnek. Szó sincs arról, hogy panasszal lennék valamelyik borral kapcsolatban is, de a nagy elismerést magába rejtő csettintést egyikük sem váltotta ki belőlem, talán a már említett cabernet franc és a rosé állt ehhez a legközelebb. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen Fritsch Sanyi célja nem az, hogy a nagyokkal felvegye a versenyt. Persze azt se felejtsük el, hogy a „név” és a minőség nem feltétlenül jár kéz a kézben. A Kvassay Pincészet családias méretük ellenére igen kedvemre való borokkal kínáltak minket tavasszal. Messzemenőkig becsülendő viszont az, amit Fritsch Sanyi – elmondása alapján – a nulláról indulva idáig elért. Ugyanakkor a véleményem szerint, talán ha kevesebb fajtára összepontosítana jobban, akkor még tudna javítani borain.

A vendéglátás területén azonban csillagos ötöst érdemel vendéglátónk. Látogatásunk előtt, házigazdánk disznót vágott, mondván jó lesz az a családnak is. Így a borkóstolás mellé mindenféle disznóságból készült terülj-terülj asztalkámmal lepett meg minket. Nem vagyok hozzászokva az efféle zsíros ételekhez, de egy évben egyszer (legalábbis kevésszer) jól tud esni. A pincelátogatás közben pedig zsírban és fokhagymában sült kenyeret kaptunk borkorcsolya gyanánt. Általában sajttálat kínálnak a pincék a bor mellé, ezért különös meglepetés volt ez az étek. Hazafelé még egy apró ajándékot is kaptunk útravalónak. Nagyon jól éreztük magunkat a nap folyamán.

Még délelőtt indultunk útnak Villányba, hogy délre már a Pincében legyünk, este pedig a szokásos háromnegyed nyolcas vonattal zötyögtünk haza. Soha ilyen korán nem utaztam még le Villányba, soha ennyit nem voltam még egyhuzamban egy pincelátogatáson. Mindenesetre ennek köszönhetően nem viselt meg túlzottan a bor, nem részegedtem le, inkább elpilledtem. Egyáltalán nem bántam, mert így volt  tökéletesen kellemes ez a nap.

Minden út Villányba vezet

Vasárnap délutánra kirándulást szerveztünk. Mivel szeretjük a bort, úgy gondoltuk egy pincészetet kellene meglátogatnunk. Villányt már ismerjük, még akkor is, ha van még mit felfedezni azon a vidéken. Szekszárdról azonban vajmi keveset tudunk. Egyre több jó hír száll felénk arról a környékről, ezért ideje volt már meglesnünk őket is.

Egy csomó e-mailt elküldtem a borvidék neves borászatainak. Válaszaikban elutasításra találtam: vagy éppen a távolban tartózkodtak, vagy a vasárnapi nyitva tartás hiányára hivatkoztak, vagy a megtelt táblát rakták ki ablakaikba. A Halmai Csaba féle Tüske Pince azonban tárt karokkal várt minket vasárnap délután. Miután Márkot három óra körül felébresztettük, hamar útnak is indultunk, dacára az égen sötétlő fellegeknek. Nem jutottunk azonban messzire, mert ami az égből ránk zúdult nem kis nyári zápor volt, hanem igazi égindulás. Hiába dolgozott az ablaktörlő, a szélvédőn alig lehetett kilátni, az egyik domboldalon megindult a sár, hömpölygött a víz előttünk. Még ki sem értünk Pécsről, nem kockáztattunk, ennyit nem ért meg az egész. Tudomásul véve, hogy az égiek efféle kéjelgést aznapra nem engedtek nekünk, hazaindultunk. Egyszer csak jött egy gondolat: a felhők Szekszárd felé tartanak, Villány irányában nem látszik semmi. Gyorsan döntöttünk és elindultunk a már jól ismert vidék felé.

Nem oly rég beszéltünk arról, hogy a Polgár Pincészetben még sosem voltunk, így hát itt volt az alkalom, hogy megnézzük őket. Szerencsére fogadókészek voltak ránk. Kikértünk egy-egy deci fehérbort (Hárslevelű 2007, Chardonnay-Muskotály Cuvée 2009), illetve rosét (Rosé Cuvée 2009). Lassan kortyolgattuk a finom nedűt, amikor megérkezett egy kisebb csapat, akik pincelátogatásra jöttek. Gyorsan melléjük csapódtunk, hogy megnézzük a pincerendszert. Nagyon szép a Polgárék pincéje, különösen a festett kazettás mennyezetű Borkápolna, amelyet Kaulics Viola készítette. A látogatás során megkóstoltunk a Syrahból és a cuvée alapanyagként funkcionáló szolgáló barikolt merlot-ból egy kicsit.

Mialatt a pincében voltunk, az eső megérkezett Villányba is. Szerencsére csak épphogy esett, nem zúdult a fejünkre az égi áldás. Az udvarról behúzódtunk az egyik terembe és még megkóstoltunk néhány tételt: Kadarka Siller 2008, Merlot 2007 és Rubin Cuvée 2008. Mivel ez utóbbit jó árban (1000 ft/palack) mérték a helyszínen, ebből vittünk haza.

Vacsorázni csak előrendelés alapján lehetet volna a Polgár Pincészetben, így más megoldás után kellett néznünk. A Fülemüle étteremben üdülési csekket nem fogadtak el, így végül Villánykövesden a Hotel Cabenet-nél álltunk meg. Sosem jártunk még itt. Ha Kövesden jártunk, rendszerint a pincesorra mentünk Blumékhoz. A hotel étterme egy hosszú pince. Vadételt (szarvashús) ettünk, hozzá egy kis Blum rosét. Na nem mintha ez illene hozzá, de olyan bort kerestünk, amely mindannyiunk igényét kielégíti.A vasárnap délutánunk végül is nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy enyhén szólva siralmasan kezdődött. Az elmúlt vasárnap tanulsága mindenképp az, hogy minden út Villányba vezet.

A blogbejegyzés 2010. június 21. napján született.

Pünkösd ülés a Vylyan teraszon

A múlt heti özönvízszerű esőzések után már nagyon vágytunk a májusnak megfelelő időjárásra. Márk is mindenáron ki akart menni a szabadba, nem érezte jól magát a négy fal között. Ha nem lenne a szülői parancsszó, ő az esőben is a mászókát rohamozná meg. Persze teljesen megértem őt, de a természet szavával egy apa sem dacolhat.

Pünkösd ünnepe már évek óta a Nyitott Pincék programmal kapcsolódott össze. A villányi borvidéken, Palkonya falvában már több, mint tíz éve Pünkösd vasárnapján több boros gazda megnyitja pincéit és jó áron kóstolót ad boraiból. Palkonyán sokszor megfordultunk már. Tavaly kihagytuk a programot, és idén sem jutottunk el a faluba. Hétfőn azonban, mivel végre hét ágra sütött a nap, Kisharsány felé vettük utunkat, a Fekete-hegy tövéhez mentünk. Itt található ugyanis a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet. Én tavaly júniusban már jártam ott a kollégáimmal. Feleségemmel azóta is terveztük, hogy vele is eljövünk ide. Egy a probléma: a Vylyan terasz csak autóval közelíthető meg. Vonattal esély sincs megközelíteni a helyet, busszal még csak-csak el lehet jutni valahogy Kisharsányba, de nehézkes és onnan még gyalogszerrel el kell jutni a birtokra. Szóval kell egy önfeláldozó ember, aki nem kóstol a finom nedűből, csak nézi a többiek mosolyra húzódó arcát. Nem egy hálás szerepkör ez, ezért eddig nem is éltünk vele. Tegnap azonban feleségem névnapja alkalmából apósom sofőrködésével eljutottunk végre a Pincészetbe.

A napsütötte teraszon 5-6 féle bort kóstoltunk meg, miközben gyermekünk a teraszon levő citromfa aljában megálló vízzel játszott. Kis játék motorjával (a „monyó”-val) is bemutatót tartott. A kialvatlansága miatt érzett fáradtságának vajmi kevés jelét mutatta, hiszen a szabadban garázdálkodhatott, és ez az abszolút boldogság érzésével töltött el őt.

Szép, nyugodt délután volt. Hétfő délután már a Pincészetet sem rohamozták meg annyian, mint a hosszúra nyúlt hétvége többi napján. A Vylyan teraszon üldögélni és nézni az előttünk elterülő tájat tökéletes élmény, még akkor is, ha a Szársomlyón éktelenkedik egy jókora tájseb és a messzeségből kiemelkedik a Beremendi Cementgyár sziluettje.

A blogbejegyzés 2010. május 25. napján született.

Vendégség a Kvassay Pincészetben

Az időjárás előrejelzések nem biztattak semmi jóval minket, de valahogy nem is izgatott ez bennünket. Az ég vigasztalanul sírt és öntözte a földeket, szombat kora délután vonatra szálltunk Villány felé. Hetek óta elterveztük a borkóstolást, sokaknak eleve nem volt jó, vagy közbe jött valami, így csak hárman mentünk. Ennyire csöndes villányi látogatást még nem tettünk. Kis pincészetet kerestünk, amely nem tartozik a közismert villányiak névsorába (Bock, Gere, Sausak, Tiffán, Vylyan, Polgár, stb.). A Kvassay Pincészetre esett a választásunk, köszönhetően a 2009-es évjáratú Sauvignon Blanc-juknak. A Pécsi Borozó évszakonként megjelenő kiadványában jó tippeket kaphat az egyszeri borfogyasztó is. Ezt is onnan vettük, a nedű elfogyasztása a kíváncsiságunkat csak felkorbácsolta.

A Pincészet kicsiny családi vállalkozás. Pár éve elhunyt a családfő, azóta a fiú vette át a borászatot, de az egész család vállt vetve dolgozik a közös ügyért. Miután leszálltunk a vonatról, a közismert pincesort, a Baross utat még csak nem is láttunk, A Rákóczi utcán keresztül közelítettük meg a Petőfi Sándor 43. szám alatt lévő Kvassay Borházat. A fiú éppen futball szenvedélyének élt, így az édesanya fogadott minket. A nedves, csapadékos időben felmentünk a borkóstoló helyiségbe, ahol már megvolt terítve a részünkre. A borkóstoló ára igen barátságos. Hatféle borból és sajttálból álló vendégeskedés mindössze 1200 forintba kerül, ezenkívül, aki akar előrendelésre zsíros kenyeret, hidegtálat, és egyéb finomságot is kérhet. 5 féle palackozott bort (Sauvignon Blanc 2009, Kékfrankos Rosé 2009, Portugieser 2009, Merlot 2008,. Cabernet Franc és Sauvignon Cuvée 2008) és 2 hordómintát (Merlot és Cabernet Franc) kóstoltunk meg.

A Sauvignon Blanc-t ugye már ismertük. Nagyon tiszta bor, annyira, hogy nekem néha már kevés. Nem akar igazságtalan lenni vele, mert nagyon jó bor, de én személy szerint egy picit markánsabb, savasabb fajtát szeretem. Nyáron a nagy melegben azonban kiváló hűsítő italként örömmel fogyasztanám. A Rosé igazén meglepett. Nagyon jókat kóstoltam az utóbbi időben, amelyek közül a Sauska, a Vylylan és Eszterbauer Pincészeté kiemelkedő. Nos a Kvassay Pincészet roséja attól különleges nekem, hogy olyan, mint egy málnaszörp. Elképzelem, ahogy nagymamám a frissen szedett málnából szörpöt készít, amelyet berak a hűtőbe, és lehűtött állapotban jó mennyiségű szódával felönti az ember, és kész a kellemes nyári üdítő nedű. Mondjuk az időjárás nem kedvezett az efféle élményeknek, de ez esetben nem zavart, mert a roséban benne volt az a kellemes savas íz, ami a Sauvignon Blanc-ból nekem akkor és ott hiányzott. Nyáron a gyümölcsös kertbe kiülve, egyik kézben egy jó könyvvel, a másik kézben egy pohár Kvassay roséval, tökéletes pillanatnak tudnám elképzelni. Persze ehhez egy gyümölcsös kert is kellene. A vörösek közül az oportó kellemesen lágy, a franc-sauvignon páros ennél jóval markánsabb (de még érnie kell picit), de nekem a legízletesebb a merlot, az aranyközépút. Ezért is az utóbbiból hoztunk haza, na meg persze Rosét és feleségem kedvencét a Blanc-t is beraktunk a hátizsákba.

A Kvassay Pincészet jelenleg „csak” classic borokat készít, prémium borokba még nem vágtak bele, de az az elszántság, ami sugárzik belőlük, előbb-utóbb ebbe az irányba is előrelépést fog eredményezni. Azért is érdemes ellátogatni hozzájuk, mert biztosan nagyon különleges Bock, Gere, stb. nagy borai, de nekem sosem lesz annyi pénzem, hogy egy palackért több tízezer, de még több ezer forintot is kiadjak. Egy-egy decit még csak-csak megkóstolok belőlük, és hát a Vylyan és a Sauska borai (ezek kóstoltam jobban eddig) valóban nagyon ízletesek, de Kvassayék megfizethető áron kínálják portékáikat és ár-érték arányban elismeréssel bólogathat az ember.
A házigazda, Kvassay Istvánné (Gabi) ugyan többször elismételte, hogy ő már csak kényszerből tart borkóstolókat, mert a fia intézi ezeket, de nagyon sok érdekeset kaptunk tőle nem csak a pincészetükről, hanem Villányról is. A borkóstolás olyan emberközeli volt, mint a színházban egy jó kamara előadás. Lehet, hogy ő nem profi, de szívvel-lélekkel csinálja. Mondtuk neki, hogy szívesen mennénk hozzájuk egy éjszakai szüretelésre az ősszel. Ha meg tudjuk oldani a gyermek elhelyezést és a leutazást, és ők is vevőkre erre, elmegyünk.
A hazaút sajnos ezúttal hamar eljött, mert máshogy nem tudtunk időben hazakeveredni a menetrend ritkasága miatt. Villány egyik nagy hátránya ez. A tömegközlekedés nem igazán jó. Az utolsó vonat Pécs felé nyolc óra körül elmegy már. Ha autóval jössz, akkor pedig valaki hoppon marad. Márpedig az ember nem azért megy Villányba, hogy egy kis bort ne kóstoljon meg. A vonatra azért vittünk még egy kis rosét, a Villány-Pécs szakaszon a kalauz ilyenen már meg sem lepődik. Persze jó hangulatban indultunk haza, hiába szakadt az eső. A bor, és a kedves vendéglátás is örömmel töltötte meg szívünket.

A blogbejegyzés 2010. május 17. napján született.